Napló helyett 2. rész

2. Kalandos hétvége
Szeptember elején beköltöztem Peter londoni lakásába és megkezdődött a munka. Kicsit aggódtam a Phillel való találkozás miatt.
Bármennyire nem szerettem volna, az a koncert utáni éjszaka sokat járt az eszemben, hatással volt rám. Legyezgette a hiúságomat, hogy Phil Duchanan csapta nekem a szelet, de mégis úgy gondoltam, jól tettem, hogy nem sétáltam be a kelepcébe, bármilyen élvezetes kelepce lett volna.  Bár a híre alapján nem kellett csodálkoznom a viselkedésén, azt mégsem feltételeztem róla, hogy a munkatársaival is kikezd. Tehát ez egy ártalmatlan flört volt, nyugtattam magam, de ha rágondoltam arra az éjszakára, szinte újra éltem azt a varázslatos vonzódást, amit a tánc közben éreztem.
Szerencsére az ügynökségi munkát közvetlenül nem Phil irányította, tulajdonképpen alig tartózkodott ott, hol forgatáson volt, hol filmbemutatókra, fesztiválokra utazott vagy éppen az új filmjének bevezetésével volt elfoglalva. Mivel állandóan úton volt, a napi kapcsolatot gyakorlatilag interneten tartottuk vele. Így alig láttam, kapcsolatom pedig az első időben nem is volt vele. Az első két hónapban megismertem, hogy milyen munka folyik a cégnél, aztán mély vízbe dobtak.
Novemberben már a sajtófigyelésért és az orosz piaci lehetőségekért lettem felelős. És újra kellett gondolnom a Phil megjelenéséhez kapcsolódó arculati elemeket. Ő korábban sem alkalmazott a marketingben „sztár” szakembereket, jobban megbízott saját csapatában, akik az ő érdekeit maximálisan figyelembe véve egyedi megoldásokat alkalmaztak, így nem lett belőle sematikus egyéniség, érdekes maradt és emberi.
Ebben az időszakban nagyon sokat dolgoztam, sokat tanultam a munkám kapcsán és az egyetemen is. Csak éppen a vizsgáimra utaztam haza, a család is eléggé hiányolt, de azt gondoltam, ha valamit ki akarok ebből hozni, a lehető legtöbbet kell tanulnom és dolgoznom. Arról nem is szólva, hogy rettentően élveztem a helyzetemet.
A baráti kapcsolataim nem igazán mélyültek el, de azért sok haverom volt és akadt néhány barátnőm is. Amikor volt időm, nagy élet folyt nálam és eljártunk bulizni is.
Peterrel folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, ő volt az egyedüli igaz barátom. Neki is volt egy-egy  nehéz időszaka, mikor a zenélés is nehezebben ment és az egyedüllét is gondot okozott, így néha egymást vigasztaltuk, bátorítottuk, de általában jó kedvű és optimista beszélgetéseink voltak.
Soha nem kérdezett Philről, hogy van-e vele privát kapcsolatom vagy nincs, biztosan azt gondolta, ha lesz mondanivalóm, úgyis kibököm. Egyébként ekkor már szinte nem is gondoltam Philre, annak az első afférnak még az emlékét is elsodorták az események. Mivel alig volt vele személyes kapcsolatom, nem is volt túlságosan nehéz megfeledkezni róla.
A sajtófigyelés miatt viszont nagyon tájékozott voltam, mikor kivel hozták hírbe, éppen ki volt a barátnője, kinek volt tőle soha meg nem születő gyermeke, kivel volt tikos randevúja, merre járt az éjszakában, mit evett és kivel aludt. Szórakoztató munka volt, sokat rötyögtem ezeken a híreken, bár néha gondoltam arra is, hogy neki kevésbé lehetnek viccesek ezek a történetek. De az mindenesetre valóság volt, hogy a színésznők, a rajongók a lába előtt hevertek és ő nem volt egy ellenálló típus. Amikor tehette, élte az aranyifjak életét, ami a kedvére volt, azt megtette, de közben komolyan dolgozott, művészileg folyamatosan építette a karrierjét. 
Amikor benn tartózkodott az ügynökségen, azért néha feltűnt, hogy Phil szeme elgondolkodva meg-megakadt rajtam. Néha álltam a pillantását – nem mondhatom azt, hogy nem volt rám hatással-, de általában igyekeztem tudomást sem venni róla. Soha többé nem kezdeményezett.
Mire észbe kaptam eltelt majd egy év. A második féléves vizsgáimon is átevickéltem, a nyárra kis nyugalmam lett, legalább a tanulással nem kellett foglalkoznom.
Elköltöztem Peter lakásából egy kicsit kellemesebb környékre, közelebb az ügynökséghez. A lakás berendezése is kitöltötte az óráimat munkaidő után. Most már magam is úgy gondoltam, hosszabb távra rendezkedem be.
A nyár közepén a kollégáimmal tartottunk egy kis összejövetelt. Az a hetünk kivételesen a szerda estével véget ért, egy kemény időszak után hosszú hétvégét tartott a csapat. Így ezt egy laza estével ünnepeltük meg. Este hat után, mikor mindenki befejezte a munkát, elmentünk kedvenc helyünkre egy könnyű vacsorára és laza fecsegésre. A sör és a whisky is jól fogyott, a hangulat nagyon jó volt. Aznap este kivételesen Phil is velünk tartott. Mióta itt dolgoztam, ez nem fordult elő. De aznap épp Londonban volt, beugrott az ügynökségre és ott is ragadt. Így este ő is velünk jött.
Nagyon fáradt voltam, mögöttem is húzos hetek álltak. Mivel Phil a közeljövőben Oroszországba akart látogatni, sokat kellett a piaci információkkal és az út megszervezésével foglalkoznom. Ez volt a jelentkezésemkor említett piaci munka.
Tíz óra után úgy gondoltam nekem mára elég volt, elköszöntem a többiektől. Alig vártam a hosszú hétvégét, hogy jól kialudjam magam és hogy néhány kedvemre való programra elmenjek.
Meglepődtem, mert Phil utánam szólt:
- Várj Eve, megyek én is. Sziasztok srácok, jó hétvégét! – köszönt el a többiektől.
Meglepődtem, hogy velem tartott. Nem volt szükségem kísérőre, Londonnak ez a része biztonságos volt és a lakásom is csak pár sarokra volt.
- Elkísérlek, ha megengeded, majd később fogok egy taxit, Szükségem van egy kis levegőre. – magyarázkodott.
- Ahogy gondolod. Olyan ritkán vagy itt, a srácok biztosan örültek volna, ha maradsz még. – válaszoltam tartózkodóan.
- Ennyi elég volt a társaságból és a whiskyből is.
- Hát, a whisky fogyott rendesen, Bizonyára néhányan segítségre szorulnak majd a hazaindulásnál – nevettem el magam.
Oldott hangulatban beszélgettünk, nevetgéltünk, bizonyára nekem is segített az a két pohár  sör, amit ittam. Nem mintha meg lettem volna túlságosan illetődve, hogy  Phillel  kettesben sétálgatok éjjel Londonban, de azért ez mégsem szokványos helyzet volt. Mióta dolgoztam, nem beszélgettünk kettesben, amikor egyáltalán beszéltünk, akkor is mindig a munkáról volt szó.
Most alapos faggatózáshoz látott. Érdeklődött, hogy sikerült beilleszkednem, jól érzem-e magam, ami majd egy év után elég botor kérdés volt. Kíváncsi volt, mit csinálok szabadidőmben, vannak-e barátaim, kikkel járok össze. Az a kérdés, hogy van-e fiúm, nem hangzott el, de a levegőben volt. Érdekelte, hogy honnét veszem az energiát a távtanulásra. Igyekeztem felszínesen kielégíteni a kíváncsiságát. Elmondtam, hogy nagyon élvezem a munkámat, egyáltalán nem fáradság mellette tanulni.
- Ezek szerint jól érzed magad. Ennek örülök. Hosszú távra tervezed, hogy itt maradsz? – kérdezte. – Nem hagytál otthon senki fontosat, aki visszavár?
- Phil, olyan furcsákat kérdezel! – csúszott ki a számon. – Mintha nem tudnád, nem terveztem, hogy Londonban dolgozok és lám itt vagyok. Hogy meddig? Nem tudom. Nem vagyok annyira vándorló típus, de biztosan nem cövekelek le egy helyen. És igen, vannak akik visszavárnak, a szüleim, a testvérem és gondolom, a barátaim. Mélyinterjú is lesz? – elnevettem magam. – Csak te kérdezel vagy én is kérdezhetek?
Ő is elnevette magát.
- Jogos. Nem faggatlak többet. Csak még egyet, Peterrel tartod a kapcsolatot?
- Miért teszel úgy, mintha nem tudnád? Igen, tartom Peterrel a kapcsolatot, sokat beszélgetünk, eszmét cserélünk a világ dolgairól, ha szükséges, lelki támaszt nyújtunk egymásnak. Ha pedig öröm ér bennünket, akkor azt is megosztjuk. Peter nálunk családtag. Az elmúlt időben többet volt a szüleimnél, mint én. Emlékszel? Olyan mintha a bátyám lenne. – bosszankodtam.
- Persze, hogy emlékszem. Bocs, hülye kérdés volt. Te mire vagy kíváncsi? – csitított.
- Te miért nem zenélsz? Minden barátod zenész. És Peter is említette egyszer, hogy van egy jó zenei anyagod, jól énekelsz. Miért nem csináltatok együtt valamit? – kérdeztem, ha már felhatalmazott.
- Eve, te aztán nem aprózod el. Nem tudtál volna valami könnyebbel kezdeni? Tényleg ez érdekel?  - kérdezett vissza.
- Ez tényleg érdekel. De belátom, a helyzet nem alkalmas a válasz kifejtésére. Felmentelek. – hárítottam el.
- Szívesen válaszolok. A válaszom, nem tudom. Szerintem ők sokkal tehetségesebb zenészek, mint én valaha lettem volna. Valami könnyebb téma? – ő is hárított.
- Te tartod a kapcsolatot Peterrel? – dobtam vissza a kérdését.
- Miért teszel úgy, mintha nem tudnád? Igen, tartom Peterrel a kapcsolatot – hallottam vissza a saját szavaimat, – bár nem olyan szorosan, mint szeretném. Ne mondd, hogy nem tudtad.
- Nem tudtam, csak gondoltam. Nem beszéltünk erről.
- Szergejjel mi van? – kérdezte hirtelen. Először azt hittem, hogy elment az esze, aztán hangosan nevetni kezdtem. Eszembe jutott a kétségbeesett képe a koncerten, mikor oroszul szóltam hozzá. A könnyeim is kicsordultak a nevetéstől.
- Min nevetsz? – kérdezte, de ő sem bírta ki nevetés nélkül.
- Csak eszembe jutott, milyen képet vágtál akkor este. Szergej egyébként jól van. Szívesen áll rendelkezésedre, még a borzalmas piros pulcsiját is nálam hagyta. Bármikor használhatod. – erre már Phil könnyei is potyogtak a nevetéstől.
- Hihetetlen voltál Eve! Hogy jutott eszedbe ez a hülyeség akkor?
- A zsigereimben van, nem tehetek róla. – Már dülöngéltünk a nevetéstől, menni is alig bírtunk.
A jókedv és a közös történet eltüntette a köztünk levő létező vagy vélt feszültséget. A társalgásunk – mint két régi barát közt - teljesen fesztelen lett, folyamatosan poénkodtunk, ugrattuk egymást, gyakorlatilag egyfolytában nevettünk. Mindenen, ami utunkba került, az ízléstelen kirakatokon, a sarkon dülöngélő részegen, akinél nem nagyon voltunk különbek egy kívülálló szemével.
Egy dvd kölcsönző került az utunkba, ott lecövekelt.
- Melyik a kedvenc filmed? – szegezte nekem a kérdést.
- Most itt rögtön választanom kell? – nevettem el magam. – Hát  nem is tudom … Az angol beteget bármikor meg tudom nézni. Valami különleges okból imádom az Afrikában játszódó filmeket. – Nem akartam az ő filmjeit mondani, mert nem szerettem volna, ha félreérti. – És A nagy kékség Luc Bessontól.
- Nem is gondoltam, hogy ilyen romantikus vagy! – kérdezte.
- Miért? Te nem vagy az? Egyébként A nagy kékség nem kifejezetten romantikus. De vannak még kedvenceim. A Szomorú vasárnap. Gyönyörű film, gyönyörű zene, nem is tudom, hogy melyikért szeretem jobban. A napfény íze. Igazi kelet-európai sorstragédia.
- Erről hallottam, de nem láttam. - vágott közbe.
- De nagyon szeretem Jirí Menzel filmjeit. A Sörgyári capriccio egyszerűen hihetetlen. Most ezek jutnak eszembe. – folytattam.
- Megnéznéd valamelyiket? – kérdezte hirtelen és már indult is be a kölcsönzőbe. – Gyere, nézzük meg, hogy megvan-e valamelyik. Van lejátszód?
Elképedve követtem.
- Mikor? Most akarsz filmet nézni? – bámultam rá.
- Miért, van jobb ötleted? – kérdezett vissza.
- Hát, éppenséggel van – válaszoltam, de nem figyelt rá, már lázasan kereste a filmeket. Én hitetlenkedve tartottam vele.
„ Ezt nem hiszem el! Phil Duchanan éjjel 11–kor azokat a filmeket keresgéli egy londoni kölcsönzőben, amiket belőlem húzott ki pár perccel ezelőtt. Megőrült vagy mi van vele?”
Phil viszont felettébb lelkes volt.
- Nézd, megtaláltam. Szomorú vasárnap, A napfény íze, Sörgyári capriccio. Hihetetlen, egész jó ez a kölcsönző. – kifizette és már indult is kifelé.
- Phil, te tényleg nálam akarsz mozizni? Most? – teljesen el voltam hűlve.
- Miért? Más programot terveztél? – kérdezte pofátlanul.
- Hát, éppenséggel tudnék aludni. – válaszoltam.
- Jaj, Eve, aludni bármikor lehet. Én kíváncsi vagyok ezekre a filmekre. Most. – kötötte az ebet a karóhoz.
- És mindig úgy történnek a dolgok, ahogy te szeretnéd? – kérdeztem ingerülten. - Esetleg szeretnél pattogatott kukoricát, colát, mint a moziban? Mert akkor be kell ugranom a sarki boltba. – gúnyolódtam.
- Inkább sört kérek, de majd megyek én. – Ezzel faképnél hagyott és bement a boltba.
Én megkövülten bámultam utána. „Tényleg komolyan gondolja, hogy ma éjjel nálam mozizik?”
Mikor visszajött, még mindig ugyanott álltam lecövekelve.
- Valami baj? Olyan kétségbeesetten ácsorogsz? – kérdezte nevetve.
- Ah. Nincs, csak emésztem a dolgokat. Rosszul tűröm, mikor így lehengerelnek.
Phil ügyet sem vetett a válaszomra..
- Eve, hogy van az, hogy te ilyen ősrégi filmeket kedvelsz? – értetlenkedett.
- Biztosan anyám hatása. Sokat jártunk együtt moziba, koncertre, lelkesedett az új dolgokért,  de közben megmutatta a régi nagyokat is. Gondolom,  emiatt van. Már csak egy sarok, mindjárt hazaérek. – tettem hozzá, hangsúlyozottan egyes szám első személyben.
- Tudom. – morogta, inkább magának.
- Meglepően tájékozott vagy. – vetettem oda. – Tényleg fel akarsz jönni mozizni? – kérdeztem kissé ridegen, még mindig hitetlenkedve, miközben a kulcsot próbáltam előkotorni a táskámból, mert már a kapu előtt álltunk.
Phil láthatóan nem szándékozott taxit fogni és hazamenni.
- Csak ha nem zavarlak. – mondta nagy komolyan, de a szeme ravaszul csillogott.
- Phil, végül is szerda éjjel miben zavarnál!? – már elnevettem magam. – Csak arra kérlek, hogy ne zajogj a lépcsőházban, nem szeretném ha ártanál a jó híremnek.
- Valami baj van a jó híreddel, hogy ennyire vigyázol rá? – kíváncsiskodott.
- Nincs semmi baj a jó híremmel. – dünnyögtem.
- Inkább az én jó híremre kellene vigyáznod. - viccelődött.
- Ne aggódj, a te jó híredre én figyelek, az kontroll alatt van. – céloztam arra, hogy a sajtóban én figyeltem a róla megjelenő cikkeket. – Azért néha elveted a sulykot. – csúszott ki a számon.
- Úgy gondolod? Oh, nem hiszem, hogy rossz híre lenne egy ilyen tiszta lelkű fickónak, mint én? – kacsintott rám.
- Hát, a tiszta lelked előttem rejtély, de a jó híredért  dolgozni kell. – vágtam vissza.
- Tényleg? Ezt komolyan mondod? – nyúlt meg az arca.
- Rád gondoltam. Neked kell dolgoznod érte..
Közben kinyitottam a lakásajtót és bebotorkáltunk. A folyosón lepakoltunk. Ő szemtelenül előrement.
- Milyen hangulatos lakás! Körülnézhetek? - És már indult is és bekukucskált minden helyiségbe. Úgy viselkedett, mint aki otthon van.
Már bosszankodtam:
- Keresel valamit? Vagy csak terepszemlét tartasz?
Szerencsére titkokat nem találhatott. Szerettem ezt a lakást,  de a titkaim még nem kerültek elő, még nem árulkodott teljesen az egyéniségemről, mivel alig egy hónapja költöztem ide.
- Melyik filmmel kezdjünk?- kérdezte mikor bevackolta magát a nappaliba.
- Lassíts egy kicsit Phil! Kérsz egy kávét? – adtam meg magam.
- Kösz nem, már így túlságosan is fel vagyok pörögve. – felelte.
- És egy ouzot? – hirtelen ötlet volt, nem gondoltam végig, hogy az elfogyasztott whisky és az ouzo milyen hatással lesz egymásra.
Ő kissé értetlenül nézett rám.
- Ánizspálinka. Nyáron narancslével nagyon jó szomjoltó. Ha jól akarom érezni magam, elképzelem, hogy Santorinin jéghideg ouzot szopogatok a teraszon és gyönyörködöm a tenger kékjében. – magyaráztam, bár nem is értettem magam, minek kellett ezt kifecsegni.
- Nem lehet rossz, ha ilyen hatással van a képzeletre. Ha te szereted, én is kérek.
Nem értettem az összefüggést, megvontam a vállam és mindkettőnknek töltöttem. Koccintottunk, ő mélyen a szemembe nézett, én pedig gyorsan a poharamra koncentráltam.
- Jó hely lehet Santorini. Ízlik. – nevetett rám, mikor megkóstolta. – Nekem is megfelel álomnak.
- Ez az én álmom, légyszíves ne lopd el. – dörrentem rá.
- Nem lehet az enyém is? – kérdezte nevetve.
- Nem! – csattantam fel. – Ha neked is szükséged van álomra, szerezz egyet saját magadnak!
- Jól van, na! – békített. – Igyunk még egyet a békekötésre, aztán nézzünk filmet. Szerintem a capriccioval kezdjük.
Békét kötöttünk, aztán lekuporodtunk a kanapé elé a földre és elkezdtük nézni a filmet. Úgy döntöttem, lazítok és próbálom élvezni a helyzetet. Ez segített. Sokat nevettem, alapjában Phil viselkedésén. Igazából azt élveztem, ahogy teljesen ellazulva szórakozott ezen a szarkasztikus filmen. Néha a térdét csapkodva, alig bírta abbahagyni a nevetést. Nekem is a könnyeim csorogtak a nevetéstől, de inkább rajta szórakoztam, mint a filmen. Még sosem láttam, mikor így elengedte magát.
Mikor vége lett a filmnek, nevetve idézte fel a legjobban tetsző részeket.
- Eve, ez szuper volt. Miért nem ismertem én ezt korábban? Már régen szórakoztam ilyen jót. – lelkesedett.
- Gondolom, a kelet-európai filmeket azért nem ismerheted A-tól Z-ig. Nem versenyezhetnek az angol nyelvű filmekkel. – elmélkedtem.
- Na, melyik legyen a következő? – nézegette a másik két dvd-t.
- Figyelj Phil, tényleg filmet akarsz még nézni? Ezek nem olyan szórakoztatóak, mint az első. – próbáltam lebeszélni, de hajthatatlan volt.
- Én teljesen éber vagyok és nagyon kíváncsi. Nézzük meg a Szomorú vasárnapot először, ok?
Meg sem várta a választ, már el is indította a lejátszót. Bármennyire fáradt és álmos voltam, a helyzet újra felélénkített. Phil tényleg meg akarta nézni a filmeket. Én pedig annyira szerettem ezt a filmet, hogy mint máskor, most is teljesen magával ragadott. És mint mindig, most is könnyes szemekkel néztem. Ez nem egy vidám film, Phil is elcsendesedett és figyelmesen nézte és mintha közelebb húzódott volna hozzám. Mikor vége lett, sóhajtott egy nagyot és mondta:
- Jó film volt, Eve, nagyon jó. Tetszett, bár egy kicsit lelombozott. A zene tényleg fantasztikus. Mintha már hallottam volna ezt a dallamot. Na, jöjjön A napfény íze.- lelkesedett fel újra.
- Figyelj Phil, már hajnali három, biztosan meg akarod nézni? Ez nagyon hosszú és komoly film. Nem ér rá nappal? – kérleltem.
- Szeretném megnézni. – így egyszerűen mondta.
- Akkor várj egy kicsit, hozok takarókat, mert hűvös van. – odapakoltam még több párnát és hoztam takarókat. Betakaróztam, jól bevackoltam magam, én már nagyon álmos voltam.
- Gyere, bújj ide! – Átkarolta a vállam, magához húzott, jól betakargatott. -  Ha már nem hagylak aludni, legalább kényelemben legyél! – ezzel elindította filmet.
Annyira intim volt a helyzet, hogy moccanni sem mertem és levegőt is alig vettem. Mi a fenét akar tőlem? Honnan is indult ez az este? Ő néha magához szorított, rám nézett, hogy nézem-e a filmet, meg-megsimította a hajamat. Magamra kellett parancsolnom, hogy ne reagáljak ezekre a mozdulatokra. Hát nem volt könnyű. El-elbólintottam a filmen, de nem tudtam elengedni magam és elaludni. Ott ültünk a földön, szorosan egymás mellett, ő átkarolta a vállam, én pedig megpróbáltam erről az egészről tudomást sem venni. Pont, mint Peter koncertjén. Visszatért ugyanaz az érzés. Varázslatos vonzerő, ez jutott eszembe, miközben a gyomrom összeszorult az izgalomtól.
Aztán Peter figyelmeztető szavai szólaltak meg: „ Csak akkor kezdj vele, ha komolyan gondolod, akkor viszont kemény küzdelem vár rád. Phil az egyéjszakás kalandok nagymestere, nem akarom, hogy megbántson”. A filmből semmit sem láttam, zakatoltak a gondolatok a fejemben. 
Mikor vége lett a filmnek, már világosodott és én teljesen kába voltam.
- Eve, megengeded, hogy itt aludjak? Nincs kedvem hazamenni. – kérdezte és én csak bólintottam, majd mély álomba zuhantam ott a kanapé előtt a földön bevackolva.
Már délután volt, mikor felébredtem. Phil ott aludt mellettem a földön. Hitetlenkedve néztem körül. Szóval nem álmodtam. A dvd-k is ott voltak. A híres Phil Duchanan itt aludt mellettem a földön, miután elmélyedt a kelet-európai filmművészet remekeiben.
Gyorsan kibújtam a takaró alól és kimentem a fürdőszobába. Gondoltam, egy jó forró zuhany majd helyre teszi a gondolataimat, de nem így lett, továbbra is ugyanolyan hihetetlen volt ez az egész.
Mire kimentem a fürdőszobából, már ő is felkelt.
- Jó reggel Eve, vagyis inkább jó napot! – nevetett rám. – Kérsz egy kávét? Ugye nem haragszol, hogy kiszolgáltam magam, főztem egyet. – Teljesen otthonosan mozgott a lakásban. Kértem kávét.
Megint csodálkoznom kellett. A kávét épp úgy készítette el, ahogy én szeretem, kevés kávé kis cukor, sok tej. Épp csak a reggeli csók hiányzott a teljes idillhez.
- Lezuhanyozhatnék én is? – kérdezte, csak bólintottam.
- Szeretnélek megkérni valamire. Nem szeretem felvenni a másnapos cuccokat, leugranál nekem egy pólóért, alsóért és zokniért. – kérte esdeklőn.
- Mi a kedvenc színed? – csak ennyi bírtam kinyögni.
- Találd ki! – heccelt tovább.
Bemenekültem a gardróbba, gyorsan felöltöztem és kiviharzottam a lakásból. Zakatolt a fejem. Kész röhej! Phil itt aludt, az én lakásomban. No persze nem történt semmi, de akkor is… És én  rohanok neki vásárolni zoknit, gatyát és pólót, hogy komfortosan érezze magát. Nem vagyok normális! Milyen jó lenne, ha valami csoda folytán eltűnne, mire visszaérek! Az már eszembe sem jutott, hogy igen kellemetlen helyzetbe kerülnék, mivel izgalmamban elfelejtettem elhozni a lakáskulcsot, így ha elmenne, be sem jutnék.
Szerencsére a szemben levő áruházban mindent meg tudtam vásárolni. Gyorsan választottam, vettem egy pár fekete zoknit, egy igen jellegtelen boxershortot – pedig voltak nagyon aranyosak is – és egy zöld pólót. Bár Phil általában a feketét részesítette előnyben, arra gondoltam, hogy ez a póló jól illik majd a szürkészöld szeméhez.
Mivel már jócskán elmúlt az ebédidő, gyorsan beugrottam a sarkon levő olasz vendéglőbe és vásároltam ebédet is.
Vágtattam vissza és nem is tudom, hogy mit szerettem volna, ott legyen még vagy ment volna el. A dolog gyorsan eldőlt, mivel fel kellett csengetnem a kaputelefonon az otthon felejtett kulcs miatt, így ő engedett be.
Egy szál törölközőben fogadott. Próbáltam nem tudomást venni erről.
- Ne haragudj, kiszolgáltam magam. Na hadd nézzem mit vettél? – kérdezte, mikor lepakoltam a ruhákat.
- Hát ez nem valami fantáziadús !- nézegette a boxershortot és rám kacsintott. – Gondolom, nem véletlenül! - nevetett.
- Gondoltam, hogy hozok szívecskéset vagy olyat, amin Ámor lövöldözi a nyílvesszőit, de sajnos nem volt a méretedben. Még egy pink színűn is meditáltam, remekül mutatott volna rajtad. - vágtam vissza.
- Jól van, jól van, nyertél. A póló remek, éppen ilyet vettem én is a múltkor.
- Bevallom, a gardróbodból loptam. – tódítottam.
- Légyszíves, majd figyelmeztess, hogy el ne feledkezzem a fizetségről, sajnos, csak kártya van nálam.
- Ó, Phil, ne foglalkozz vele. Jó kis cikk lesz, hogy én öltöztetem napjaink bálványát. – ugrattam.
- Remek lenne, ugye? Nem azt mondtad, hogy te ügyelsz a jó híremre? Na, jóra bíztam az ügyeim. – morgott.
- Majd meggondolom, hogy mit tehetek az érdekedben. – Morogtam vissza. – Szereted az olasz kaját? Mert most az van. Hoztam ebédet, gyere együk meg, amíg meleg.
- Milyen gondoskodó vagy Eve.
- Egy frászt vagyok gondoskodó, éhes vagyok – feleltem.
Gyorsan megterítettem és megebédeltünk. Próbáltam fesztelenül fecsegni vele, nem volt könnyű. Kifaggatott, mennyire ismerem Londont, mik a kedvenc helyeim. Aztán ittunk  egy kávét is, mert mindkettőnknek szüksége volt még egy kis élénkítőre.
Váratlanul szegezte nekem a kérdést:
- Van valami halaszthatatlan programod délutánra?
Most már feldühített. Hát sosem szabadulok meg tőle, mi lesz a hosszú hétvégés pihenésemmel?
- Mi a fene ütött beléd, Phil? Ezen a hétvégén én szerepelek a határidőnaplódban? Elhatároztad, hogy ezen  a hétvégén nekem szervezel programot? – csattantam fel.
- Nem neked szervezek programot, hanem veled. De ha nincs kedved, ne is beszéljünk róla. – teljes visszavonulót fújt.
- Hát éppenséggel nincs különösebb programom. Mármint olyan, ami halaszthatatlan. – enyhültem meg. - De nem nagyon értem, hogy mi ez a nagy érdeklődés a kedvenc filmjeim, a hétvégi programom iránt ? Te nem találnád furcsának, ha egyszer csak megjelennék nálad és átszervezném a hétvégédet? Mi ez a hirtelen érdeklődés?
Nem reagált a kérdéseimre.
- Arra gondoltam, hogy megmutatom neked a kedvenc helyemet, itt London mellett. Te elárultad nekem a kedvenc filmjeidet, én elárulom neked a kedvenc helyemet. Így kvittek leszünk. – mondta. – Persze, csak ha van hozzá kedved. – tette hozzá.
- Ok, van hozzá kedvem. Szívesen vagyok veled. – csúszott ki a számon. Már bántam, hogy kimondtam, mert ő rögtön felfigyelt erre az egyszerű kis mondatra. – Jókat lehet veled nevetni és heccelődni. Majd beírom az emlékkönyvembe, hogy ezt a hétvégét a híres Phil Duchanannal töltöttem – magyarázkodtam zavartan.
Nem vett tudomást a szerencsétlenkedésemről, csak arról, hogy végülis igent mondtam a programjavaslatra.
- Akkor gyere menjünk. Azért hozz magaddal meleg pulóvert, mert este hűvösebb lesz.
Gyorsan összekaptam magam és már indultunk is.
Fogtunk egy taxit és egy számomra teljesen ismeretlen címet mondott a taxisnak. A taxi elindult északnyugati irányba, aztán egy idő után teljesen elvesztettem a fonalat, fogalmam sem volt, hogy merre járhatunk. Még sohasem jártam arra.
Majd egy órát taxiztunk, végül – teljesen az volt az érzésem, hogy egy erdő közepén vagyunk -kiszálltunk az autóból.
- Egy kicsit gyalogolunk, ha nem bánod. – mondta és elindultunk.
- Ha bánom, akkor a nyakadba veszel vagy itt hagysz az erdő közepén? Azt nem mondtad, hogy kirándulni megyünk, még jó, hogy nem koktélruhában és magas sarkú szandálban tipegek melletted. - dünnyögtem.
- Eve, te mindig olyan ésszerűen viselkedsz és különben  még sosem láttalak magas sarkú cipőben.
- Ezt nem csodálom, hiszen alig találkozunk. De honnét tudod, hogy szabadidőmben nem halált megvető bátorsággal szaladgálok miniszoknyában és tíz centis sarkú cipőben? – dohogtam tovább.
- Ezt magam is szívesen megnézném, de őszintén szólva eszembe sem jutott. – nevetett.
Az úton nem volt forgalom. Már jó ideje gyalogoltunk, közben mindenféléről beszélgettünk, nevetgéltünk. Egyszer csak megkérdezte:
- Eve, te hiszel a nő és a férfi közötti barátságban?
- Általában vagy valami konkrétra gondolsz? – kérdeztem vissza.
- Mondjuk általában.
- Általában nem. Talán akkor elképzelhető, ha a kapcsolat gyermekkortól tart, de nem gondolom, hogy felnőttkorban működne. Talán a közös élmények miatt úgy tűnhet, de szerintem nem működik. Illetve, finomítok: talán addig tud egy férfi és egy nő barátkozni, amíg mindketten függetlenek. – fejtegettem. - És szerinted?
- Nem is tudom. – mondta határozatlanul.
- Miért kérdezted? Barátkozni akarsz velem? – elnevettem magam.
- Miért ne akarnék veled barátkozni? De akkor szerinted nem működne. Kíváncsi vagyok, hogy miért. Nincsenek fiú barátaid? – faggatózott tovább.
- Barátaim nincsenek, haverjaim vannak. Én a barátságot komolyan gondolom. Szerintem a barátság a legőszintébb kapcsolat, talán a legmélyebb szeretet. Egy igazi barátságban mindig adhatod önmagadat, nem kell szerepet játszanod és hazudnod. Az, hogy együtt bulizok valakivel, vagy jól érezzük magunkat együtt, van közös érdeklődési területünk, még nem jelenti azt, hogy barátok vagyunk.– feleltem.
- És szerinted ilyen mély kapcsolat nem lehet nő és férfi között? –kérdezte kíváncsian nézve rám.
- De. Csak azt szerintem nem barátságnak hívják. Te el tudnád képzelni, hogy a szerelmed, egy más férfival, a „barátjával”  beszéli meg a legbizalmasabb dolgait és nem veled? – kérdeztem.
- Elméletileg. – válaszolta elgondolkodva.
- És gyakorlatilag? Ha mással beszéli meg a legbizalmasabb dolgait, akkor miért nem az ő kedvese? El tudod azt képzelni, hogy egy férfinak és egy nőnek - miután legbizalmasabb dolgaikat megtárgyalják, miután szívesen töltik egymással az idejüket, kicserélik a gondolataikat vagy segítenek egymáson -, sosem jutna eszébe, hogy lehetnének akár egy pár is, hogy milyen lehet a másik mint férfi illetve mint nő?  Hogy sosem jutna eszükbe, miközben megölelik egymást, hogy milyen lenne a másikat megcsókolni? Miközben egyfajta vonzalom, szeretet már van köztük, nem alakulna ki köztük egy másfajta vonzalom? - boncolgattam tovább a témát.
- Akkor szerinted a férfi és nő közti barátság tulajdonképpen a szerelem? – kérdezte.
- Nem, szerintem a szerelem másfajta vonzalom. Te azt kérdezted, hogy hiszek-e a férfi és nő barátságban. Erre azt mondom, hogy nem. De azt gondolom, ha a szerelem nincs megtámogatva egy mély barátsággal, akkor nem lehet hosszú távra szóló. De miért filozofálgatunk erről? A kedvenc helyedet ígérted, egy könnyed délutánt, nem ilyen komoly agyi erőfeszítést igénylő programot. – próbáltam lezárni le a témát, mert már kezdtünk nagyon belemelegedni ebbe a barátság-szerelem ügybe.
- Várjál csak! Akkor mi van veled és Peterrel? Peter is csak egy haver? – firtatta.
- Hát Phil, most beletrafáltál. Peter a kivétel, aki erősíti a szabályt. De Peterre nem úgy tekintek, mint egy barátra, tényleg úgy érzem, mintha a bátyám lenne. Ez egy olyan kapcsolat, ahol fel sem merül a kérdés, hogy férfi-nő, barát-haver. Peter az Peter, mintha a családom része lenne. Soha fel sem merült bennünk, hogy lehetne más jellege a kapcsolatunknak. – gondolkodtam el. – Szerinted lehet ilyen kapcsolat? – kérdeztem vissza.
- Ezek szerint lehet, hiszen a tietek ilyen. De hogy alakult ez ki?
- Talán, mert arctalanul indult. Sok mindent elmondtunk egymásnak, pedig nem is láttuk, ismertük egymást. Mint a testvérek, elfogadtuk, hogy van a másik. Nekem hihetetlenül sokat adott és ad ez a kapcsolat.
- És nem félsz attól, ha Peternek komoly kapcsolata lesz, akkor átalakul vagy esetleg meg is szűnik ez a kapcsolat? Vagy ha neked lesz komoly kapcsolatod? – kérdezte érdeklődve.
- Félni nem félek, de tartok tőle. Sok igazi testvérkapcsolat is elromlik külső hatásra. De remélem, hogy nem így lesz. Elvégre, hogy tudnék valakit szeretni, aki nem fogadja el a hozzám tartozókat? Remélem, hogy Peter is így van ezzel. De miért kérdezted? – ocsúdtam fel.
- Csak kíváncsi voltam. – Nem firtatta tovább az ügyet.
Éppen befordultunk egy bekötőút-félére.
- Mindjárt odaérünk. – bíztatott.
- Igen különleges hely lehet, ha ilyen viszontagságosan kell megközelíteni. – dünnyögtem.
- Fáradt vagy? – nézett rám. – Tényleg mindjárt odaérünk.
Csak nemet intettem a fejemmel. Tulajdonképpen jól esett ez a séta, ráadásul igen kiváló társaságom volt. Nagyon kellemes meleg volt, sütött a nap és szép tiszta volt a levegő.
- Mi olyan különleges ebben a helyben? – kérdeztem.
- Egy perc és ott vagyunk. Mindjárt meglátod.
És valóban, mintha a földből nőtt volna ki, egy kapu volt előttünk. Phil elővett egy távirányítót és kinyitotta.
- Ezek szerint ide bárki nem léphet be. – állapítottam meg.
- Hát, nem. Tulajdonképpen te vagy az első. – gondosan bezárta a kaput.
Aztán megfogta a kezem és maga után húzott. Az érintése olyan váratlanul ért, olyan hatással volt rám, hogy összerezzentem. Ő is észrevette.
- Fázol? – kérdezte, de a kezemet nem engedte el.
Nemet intettem a fejemmel és közben az járt a fejemben, hogy miért van ilyen hatással rám az érintése. Egy ártatlan kézfogás volt, semmi több, nyugtattam magam, de hirtelen eszembe jutott, milyen bódító érzés volt, mikor akkor régen tánc közben összesimultunk.
„Eve, légy észnél, ő Phil Duchanan a főnököd! Nem egy fiú a discoból, ő Phil Duchanan, a filmszínész. Mi a fenét akarsz tőle?”– szólalt meg a józan eszem és megtorpantam.
- Valami baj van? – kérdezte Phil  és megszorította a kezem. - Túl gyorsan megyek?
- Nem, semmi baj. Csak eszembe jutott valami. Nem érdekes. – tiltakoztam.
- Biztos? – kérdezte Phil és fürkészve nézett a szemembe.
Nem bírtam állni a pillantását. Úgy éreztem, ha a szemébe nézek, olvasni fog a gondolataimban. Csak igent intettem a fejemmel, bár elég határozatlanra sikerült. Bajban voltam, tudtam. Phil túl nagy hatással volt rám és szerintem ezzel ő is tisztában volt.
Phil elégedetten vette tudomásul a válaszomat és húzott tovább magával, szinte futottunk, láthatóan izgalomba jött.
Aztán hirtelen megértettem, hogy miért ez a kedvenc helye. Kiérve az erdőből egy domb tetején voltunk, előttünk egy tó terült el, a tó partján a fák közt pedig egy ház állt. Meseszép hely volt, távol mindentől, a természet kellős közepén. Megálltam és gyönyörködtem. Megint megzavart. Miután a kezemet elengedte, a hátam mögött állt meg, mindkét keze a vállamat fogta.
- Megérte a sétát? Szerintem varázslatos hely. – szinte a fülembe súgta.
Bólintottam és próbáltam kibújni a keze alól, nagy érdeklődést mutatva a körülöttem levő növényzet iránt.
- Ide szoktam jönni, mikor nyugalmat akarok magam körül. – mondta, miközben követett engem.
- Mindenkinek kellene egy ilyen hely, nem gondolod? De azért te mindennap nem gyalogtúrázol ide, ugye? – kérdeztem nyeglén.
- Csak akkor jövök, amikor magányra és feltöltődésre van szükségem vagy ki akarom írni magamból a bennem rekedt gondolatokat. – válaszolta.
A beszélgetés egészen furcsa irányt vett, Phil teljesen ismeretlen dolgokat árult el magáról, nem is nagyon tudtam mit kezdeni ezzel.
Továbbsétáltunk a ház felé. Kinyitotta és bementünk. A ház nemrégiben készülhetett el, még mindig „új szaga” volt. Nem volt túlságosan nagy, már ha a jómódúak házaihoz mértem, de azért biztosan lehetett benne négy – öt hálószoba. A berendezése egyszerű vonalvezetésű, világos és modern volt, olyan minimál stílusú, amit én is nagyon kedveltem. De tulajdonképpen nem volt benne semmi személyes, mintha nem is lakták volna.
Ugyanakkor láthatóan mindennel be volt rendezve, a hűtő is fel volt töltve.
- Kérsz egy italt? Biztosan megszomjaztál. – kérdezte.
Mindketten a sört választottuk, jól esett a gyaloglás után. Még jó idő volt, inkább letelepedtünk a ház előtt a fűbe és tovább gyönyörködtünk a kilátásban. Biztosan vette a jelzéseimet, most tisztes távolságot tartott tőlem.
- Tudod, azt nem értem, ha magányodban jársz ide, akkor minek ez a ház? És különben is miért titkolod ezt a helyet? Biztosan vannak olyan bizalmas barátaid, akik elől nem kellene elrejtened. Az emberek általában megosztják az örömüket a szeretteikkel, barátaikkal. És ha ez olyan titkos hely, hogy még senki nem járt itt, akkor nekem miért mutatod meg? – faggattam.
- Sokat kérdezel egyszerre. Nem tudom, hogy miért éppen téged hoztalak ide. Hirtelen ötlet volt. Azzal, hogy megnéztem a neked kedves filmeket, te is sokat elárultál magadról. Talán azért hívtalak el, nehogy magad is elhidd azt a sok sületlenséget, amit összeírnak rólam. Talán, hogy lásd, milyen is vagyok valójában. – válaszolta.
- Neked fontos, hogy mások mit gondolnak rólad? Azért az életednek az a része, ami az újságban szerepel, ugyanolyan valóságos vagy legalábbis van valóságalapja, mint ez. Mindkettő hozzád tartozik. De még nem válaszoltál, hogy miért egyedül jársz ide? – kérdeztem.
- Miért, neked nem fontos, hogy mások mit gondolnak rólad? – kérdezett vissza, anélkül, hogy válaszolt volna.
- Őszintén szólva, nem túlzottan. Nyilván néhány ember véleményére adok, akik fontosak nekem, de egyébként nem nagyon érdekel, hogy mit gondolnak rólam. – feleltem.
- Az sem érdekel, hogy én mit gondolok rólad? – feszegette tovább a témát.
- Hát … Jelenleg a véleményed egy szempontból érdekel, hogy meg vagy-e elégedve a munkámmal. Gondolom igen, különben már nem dolgoznék nálad. – természetesen az igazság ebben a pillanatban messze állt ettől a két mondattól, de mit mondhattam volna. „Igen Phil, nagyon is érdekel a véleményed, különösen az, hogy kedvelsz-e.”
- Aha - dünnyögte.
- Phil, még nem válaszoltál, hogy miért egyedül jársz ide? – firtattam tovább.
- Ezt egyenlőre csak magamnak tartogatom. Talán majd később. – zárta le a témát. – Hozok ki takarókat, mert már hűvösödik. – Ezzel felpattan és bement a házba.
Valóban a beszélgetésünk alatt elrepült az idő, már esteledett és hűvösebb is volt. Belém hasított a gondolat, hogy fogok innét hazamenni? Azt sem tudom, hol vagyok.
Mikor visszaért a takarókkal, én már útra készen vártam.
- Figyelj Phil, szerintem mennem kellene. Kösz, hogy megmutattad nekem ezt a helyet.
- El akarsz menni? – méltatlankodott.
- Hát esteledik. Arról ugyan fogalmam sincs, hogy hol vagyok, de elég hosszúnak tűnik az út visszafelé és nem szándékozom sötétben botorkálni.. Elhoztál erre a világvégi gyönyörű helyre – azt ugyan nem tudom, hogy a világ melyik végén van - , de valahogy haza kell jutnom. – magyaráztam.
- Eve, maradj itt éjszakára. Tegnap  én aludtam nálad, ma te alszol nálam, így kvittek leszünk. - válaszolta könnyedén.
Szinte hallottam, ahogy Peter mondja: „Én szóltam, Phil az egyéjszakás kalandok nagymestere, nem akarom, hogy megbántson.”
- Te tényleg be akarod osztani az egész hétvégémet? – csattantam fel. – Ma éjszakára mi a tervezett program? Újra filmesztétika lesz ?
- Hát éppenséggel lenne más ötletem is. – kacsintott rám, de erről nem akartam tudomást venni, nem is akartam tudni, hogy mire gondol. – Például gyarapítanám a zenei ismereteidet, mutatnék neked pár számomra kedves zenét. Érdekelne a véleményed. – folytatta. -  De ha tényleg haza akarsz menni, hazaviszlek. – tette hozzá kissé lehangoltan.
Az utolsó mondatáról nem vettem tudomást.
- Ez olyan nálad, mint másnak a bélyeggyűjtemény? A zenével akarsz lépre csalni? – kérdeztem.
- A fenébe! Lebuktam! A bélyeggyűjtemény ósdi dolog, nincs benne élet. A zene ritmusos, van benne lüktetés. Még mindig menni akarsz? – kérdezte nevetve.
Elhessegettem Peter figyelmeztető szavait.
- Kíváncsivá tettél. Miféle zenékkel akarod gyarapítani az ismereteimet? De egyébként mindegy, ilyen sötétben már nem lehet nekiindulni az erdőnek. Lehet, hogy nem csak a jó tündérrel találkoznék. Ok, maradok. – adtam be a derekam és visszaültem.
- Jó döntés, de a zene még várhat. Maradjunk még egy kicsit idekinn.
Leterítette a  takarókat, én beburkolóztam, mert már tényleg hűvösödött.
- Hozok egy kis lélekmelegítőt, hogy meg ne fázzunk. – Ezzel beszaladt a házba, két pohárral és egy üveggel tért vissza.
- Egy barátomtól kaptam, különleges alkalmakra. Gondolom, ezt lehet annak nevezni. Elvégre először van itt vendégem.
Leült mellém, töltött mindkettőnknek, koccintottunk, ő megint olyan mélyen fürkészte a szemem, hogy zavarba jöttem. Az italra koncentráltam, jól esett, ahogy átmelegített.
- Azt hiszem Eve, mi egy kicsit hasonlítunk egymásra. – kezdte. – Te is elég magányos lélek vagy, ahogy én is. Te a tennivalóiddal bástyázod körül magad, én meg itt próbálok valamit megőrizni a saját valóságomból. Mindketten megfizetjük az árat.
- Én nem hiszem, hogy hasonlítanánk. – tiltakoztam. -  Én inkább jutalomnak tekintem, hogy itt vagyok. Egy feladat, amivel talán sikerül megbirkóznom és ez jól esik. Nem érzem, hogy valamiért is túl nagy fizetség lenne. Én a helyedben másképp szemlélném a dolgokat. Te jó nagy darabot kapsz a világból, annak nagyobb az ára. Elfogadtad a nagy darabot, ez az ár. A te döntésed.
- Mindig ilyen realistán szemléled a világot? Szerinted van igazi választási lehetőségem? – kérdezte egy nagyot sóhajtva.
- Szerintem van, ha akarod. Szerintem a dolgok egyensúlyban vannak, ha kisebb rész kell, kisebb lesz az ár. Biztosan nem megy egyik napról a másikra, de végül is te döntöd el, hogy mit akarsz hosszú távon. Bocsáss meg, hogy ezt mondom, de piacképes árucikk vagy, így eladnak. Lehet, hogy arculatot kellene váltanod és néha nemet kellene mondanod.  – elhallgattam és láttam, hogy ő is elgondolkodott.
- Szerintem élned kellene az életed, ahogy te akarod és nem ahogy mások akarják. Biztosan kevésbé zajos lenne, de nagyobb lenne a szabadságod. – tettem hozzá.
- Ilyen egyszerű lenne? - kérdezte
- A kibicnek minden egyszerű – nevettem el magam. – A fenét egyszerű Phil, szerintem baromi nehéz lenne. De megpróbálhatnád, ha igazán akarod. Ha tényleg elégedetlen vagy.
- Azt hiszem, gyakrabban kellene beszélnem veled. Ahogy mondod, a dolgok egyszerűnek tűnnek. – pillantása szinte belefúródott a szemembe. Beleszédültem ebbe a pillantásba.
- Phil, ugye nem nekem kell az önbizalmadat felépítenem? Te igazán sok ajándékot kaptál az élettől, tehetséges és sikeres vagy, ráadásul baromi sármos, a népek imádnak, mit szeretnél még? Élvezd a sikered, más odaadná érte a lelkét az ördögnek. – biztattam zavartan.
- Szerinted is sármos vagyok? – kérdezte fürkésző tekintettel..
- A fél világ szerelmes beléd és mégis arra vagy kíváncsi, hogy szerintem is jóképű pali  vagy-e? Baj van az önértékeléseddel, megerősítést akarsz? Ha én azt mondom, hogy nem vagy vonzó, összeomlasz? De nem kell aggódnod, tömegízlésem van. – nevettem ki.
- Piacképes árucikk, tömegízlés – ízlelgette a szavakat. – Tetszik a szókimondásod, még ha nem is túl hízelgő rám nézve.
- Azért ne vedd túl komolyan, jó? – kérleltem.
- Hát Eve, azt igazán nem gondoltam, hogy tömegízlésed van. – kételkedett.
- Tulajdonképpen én is csalódtam magamban. De … egyedi eset. Kivételes. –nevettem rá.
- Nem tudom, hogy hihetek-e neked. – nem tudtam eldönteni, hogy viccel vagy komolyan mondja, a szája nevetett, de a szeme komoly volt.

Peter megint megszólalt a fejemben: „Csak akkor kezdj vele, ha komolyan gondolod, akkor viszont kemény küzdelem vár rád. Én szóltam, Phil az egyéjszakás kalandok nagymestere, nem akarom, hogy megbántson.”

Phil közelebb húzódott hozzám.
- Nem fázol? – kérdezte, közben a takaróval még jobban betakart. – Gyere bújj ide! – még közelebb húzott és a vállamon felejtette a kezét.
Az a kis távolság, ami köztünk maradt, könnyen áthidalható volt. De mint tegnap, ma sem mertem megmoccanni, még levegőt is alig vettem. De nem tagadhattam, jól esett a közelében lenni.
Ott ültünk szótlanul, mozdulatlanul ki tudja meddig. A másodpercek óráknak tűntek. Olyan volt, mint egy szirupos filmben. Már csak a hold világított, a tücskök ciripeltek és a hősszerelmes átkarolta álmai asszonyát. 
Az agyamban cikáztak a gondolatok. „Mi lenne, ha megmozdulnék? Mit akar tőlem Phil? Miért ölelte át a vállam? És miért akarta, hogy itt maradjak? És hogy viselkedjek, ha…? Hogy a fenébe keveredhettem ilyen helyzetbe? Minek kellett idejönnöm?”  De hiába ostoroztam magam. Ott ültem az erdő közepén Phillel, karja a vállamon … és ez hihetetlenül jó érzés volt.
Peter hangja elhalkult a fejemben.
Nekidőltem. Ösztönös mozdulat volt. Ő úgy értelmezte, hogy megadtam magam. Vállamon felejtett karja ölelő karrá változott, hol biztonságosan tartott, mintha mindig is ezt tette volna, hol kalandozott a vállam és a nyakam közti területen. Ahogy hozzám ért a keze, mintha megperzselt volna, borsózott a bőröm a gyönyörűségtől. Aztán másik keze is elindult, ujjával lassan megemelte az államat, arcom maga felé fordította és könnyedén megcsókolt, mintegy puhatolózásként. Csókja édes volt és forró. Nem ellenkeztem, de  nem csókoltam vissza. Erre ajka követelőzőbb lett, nyelve fékezhetetlenül kalandozott a számban, miközben karjával szorosan magához húzott. Másik keze már a blúzom alatt kalandozott, szinte követhetetlenül. Éreztem, ahogy teste megfeszül az izgalomtól. Testem átforrósodott. A szívem szinte dörömbölt a mellkasomban, minden dobbanását éreztem. Nem tudtam és valójában nem is akartam ellenállni, hozzásimultam és visszacsókoltam. Beleremegtem, nem tudtam, hogy ennyire vágyom erre a csókra. Phil csókjára.
És ő csak csókolt, miközben a keze bejárt minden elérhető helyet. Én is érezni akartam a bőrét. Kezeimet bebújtattam a pólója alá, simogattam a hátát, a mellkasát, aztán csak magamhoz szorítottam, mert érezni akartam a izgalmát. Ez már sok volt.
Mindkettőnket elárasztottak az eddig visszafojtott  érzelmek. Csókoltuk egymást egy örökkévalóságig, szorosan magunkhoz ölelve a másikat. Mindketten levegőért kapkodtunk, mikor két csók között kis szünetet tartott. Gyengéden lefektetett miközben folyamatosan csókolgatott,  keze simogatva járta be a testem. Szorosan összesimultunk, minden rezülését éreztem. Az izgalomtól mindketten hangosan zihálva szedtük a levegőt.
Aztán mintha kitört volna a vulkán, nem volt ellenállás, a szenvedély elsöpört mindent. Szinte letéptük egymásról a ruhákat, testünk szinte forrt, annyira kívántuk egymást. Szorosan összesimulva közelharcot folytattunk a mielőbbi beteljesülését, míg végül mindkettőnk teste megfeszült a gyönyörtől.
Sokáig feküdtünk szótlanul egymás karjaiban.
Nem értettem, hogy mi történt velem, még soha nem tettem ilyet. Nem mintha megbántam volna, de magamnak is furcsa volt heves reagálásom az ő kezdeményezésére. Egy tó partján azonnal engedtem az első csábításnak, hogy történhetett ez meg? Legalább egy kicsit ellenkezhettem volna.
Phil szorosan ölelt, időnként egy-egy csókot lehelt a hajamra, magához szorított, meg-megsimított.
- Mire gondolsz? – suttogta később.
- Hogy miket gondolhatsz rólam!?  Még a bélyeggyűjteményedet sem kellett megmutatnod és máris a karjaidba omlottam! – próbáltam oldani a saját feszültségemet.
- Azt gondolom, hogy nagyon ésszerűen viselkedsz. Engedsz az ösztöneidnek. Ahogy én is a vágyaimnak.
- Ezek szerint az én ösztöneimet Philnek hívják. – állapítottam meg. -  És mi lesz a zenehallgatással?
- A zene várhat. Most inkább én szeretnék foglalkozni veled Miss Kiss (Csókkisasszony)! Kissy! Majd egy éve másra sem vágyom! – nevetett felszabadultan és szája ismét az ajkamat kereste.
A csókjai… Nem ellenkeztem, remegve hozzásimultam. Még sosem kívántam ennyire senkit.  A vonzalom kölcsönös volt. A vihar most csendesebb volt, de a gyönyör elsöprő erejű. Még sohasem éltem át ilyet. 
Phil úgy ölelt, mint aki sohasem akar elengedni. 
Aztán mégis engedett a szorításán, de csak azért, hogy bemenjünk a házba, mert már nagyon hűvös volt. A takarókba burkolózva, egymást ölelve szaladtunk be. Nem emlékszem, hogy jutottunk el a hálószobába, csak arra, hogy nagyon viharos éjszakát töltöttünk együtt. Újra és újra engedtünk ösztöneinknek. 
Csókjaira ébredtem. Úristen! Mire vágyhat jobban egy nő, mint az Álompasi csókjaira ébredni?  Belenézni a szemébe és látni, hogy kellesz neki. Ez a legcsodálatosabb érzés a világon. Én erre ébredtem. Mikor kinyitottam a szemem, Phil szürkészöld szeme fürkészte az arcomat és láttam benne, hogy tetszik, amit lát.
- Jó reggelt Miss Kiss (Csókkisasszony)! – köszöntött, miközben újra és újra megcsókolt. – Szerinted mi ez köztünk? Nő- férfi barátság?
- Nem hiszem, Phil, ez inkább kémia. – hozzásimultam.
- Imádom a kémiát, Kissy. – jelentette ki.
- Én sem tudtam, hogy ennyire szeretem. – Magam is csodálkoztam, de nyoma sem volt a tegnapi szabódásomnak. Felszabadultan öleltem át. - Miért szólítasz Kissy-nek?
- Mert egyszerűen elbűvölő neved van. Nem tudok betelni vele. Miss Kiss, röviden Kissy. Bánt, ha így szólítalak? – kérdezte jókedvűen.
- Azt hiszem, nem. – simultam hozzá.
- Pocsék vendéglátó vagyok. – jelentette ki később. – Készítek valami kaját, biztosan éhes vagy. Én farkaséhes vagyok.
Csak bólintottam.
Amíg a konyhában sürgölődött, kiszaladtam a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe és magam is meglepődtem. Egy álmos, fáradt arc helyett egy ragyogó, jókedvű nő nézett vissza rám. Gyorsan lezuhanyoztam és siettem vissza. Phil két tálcával éppen akkor jött be a hálóba.
Az ágyban ülve percek alatt befaltunk mindent, nem is éreztem, hogy ennyire éhes vagyok.
- Velem maradsz ma is? – kérdezte, miután befejeztük.
- Tekintve, hogy nincs választási lehetőségem…. – Kérdőn nézett rám. – Phil, azt sem tudom, hol vagyok, még taxit sem tudnék hívni. És még tartozol a zenei képzésemmel is. – magyaráztam.
- Akkor ma én vagyok a főnök. Gyere, bújj ide! – az ölébe húzott. – Na, lássuk csak, mit hallgassunk. – Elindított egy cd-t. – Ez a hangulat éppen ide illik.
- Mi ez? – érdeklődtem később. – Még sohasem hallottam.
- Csak kiválasztottak hallhatják. Mint Peter. És most te. – felelte lágyan.
- A te dalaid. – jelentettem ki. – Végre.
- Ezt hogy érted?  - érdeklődött.
- Peter mondta, hogy vannak dalaid. Nagyon szerettem volna hallani. Kösz, hogy meghallgathatom. – bújtam hozzá még szorosabban.
Lágyan ringatóztunk a zene ritmusára, s közben egyre inkább elvesztettem a fonalat és a fejemet. Phil ölében ülve, testéhez hozzásimulva, érezve lélegzetét, szívdobbanását, megszűnt a külvilág, csak ő volt és én. Most én kezdeményeztem, megcsókoltam az ajkát, csókolgattam az arcát, mellkasát, kívántam testének minden porcikáját. Ő egy ideig hagyta, aztán lassan átvette az irányítást, hihetetlen erővel ölelt, csókolt mindenütt. Végül felszabadítóan egyesült a testünk és lágyan ringatózva juttattuk el egymást a csúcsra. Ez már nem a tegnap este hirtelen feltámadó vágy volt, amikor mindketten szinte őrjöngtünk a mielőbbi beteljesülésért. Ez most olyan volt, mint egy szimfónia, amely lassan, élvezettel tarkítva vezet fel a még magasabb csúcsokra, hogy aztán ott megpihenve végtelen nyugalommal árasszon el. 
Ezzel a végtelen nyugalommal szótlanul feküdtünk egymás karjaiban. A zene már rég véget ért.
- Na, hogy tetszett a zene? – kérdezte később felélénkülve.
- Milyen zene?  A zihálásod ritmusa?  Az isteni volt. – kérdeztem vissza évődve.
- Vagy inkább a te sóhajaid szólamai. Nincs ennél felemelőbb zene füleimnek. – nevetett rám felszabadultan.
- Phil, szerinted mi ez köztünk? – kérdeztem komolyan.
- Kissy, azt mondtad kémia. Én azt mondom, a szólamok találkozása. Nekem tetszik, boldoggá tesz, mikor szárnyalunk. - válaszolta mélyen a szemembe nézve.
- Nekem is tetszik Phil. Csak az aggaszt, hogy képtelen vagyok ellenállni a vonzerődnek, hogy teljesen elvesztem a fejem. – feleltem őszintén.
- Ahogy én is. Ez teljesen új számomra, de most nem bánom. Remek programot szerveztem a hétvégére, nem igaz? – kérdezte szemtelenül.
- Kétségtelenül, nekem is kedvemre való. Néha kell egy kis változatosság, ugye? – vágtam vissza.
- Most mire gondolsz? – kérdezte, mivel észrevette hangomban a kis élességet.
- Semmi konkrétra. Csak arra, amit mondtam, néha kell egy kis változatosság, mert unalomba fulladhat a legremekebb dolog is. – ködösítettem tovább.
- Te arra gondolsz, hogy te egy kis változatosság vagy? Bolond vagy Eve, hogy jutott ez eszedbe? Azt gondolod, hogy előre elterveztem, hogy változatosságként veled ismerkedem meg behatóan?
- Jaj, Phil, ne vedd túl komolyan, amit beszélek. – vonultam vissza.
- Na várj csak! Te szereted ezeket a kis  változatosságokat az életedben? – most már kezdett dühös lenni.
- Légyszíves, ne hergeld magad, jó? – már nem tetszett a beszélgetés hangulata. – Ha jól emlékszem én nem kerestem kalandot, de egyébként  sincs semmi olyan dolog az életemben, ami a kalandkeresést kizárhatná. Úgy látom, nagyon érzékeny a lelked, ne haragudj, nem akartalak megbántani. – Hozzásimultam. -  Jól érzem magam veled és most nem kell más.
Megenyhülve karolt át.
- Már azt hittem, elhiszed azt a sok zöldséget, amit összehordanak rólam.
- Phil, én a szememnek és a fülemnek hiszek és bízom a megérzéseimben.
- És most mit súgnak a megérzéseid? – kérdezte mosolyogva.
- Hogy valami klassz dologgal fogsz előállni a hátralevő időre.
- Hát … Van egy ötletem éppenséggel. A barátaimmal fogok ma este találkozni, szeretném, ha velem jönnél. Tetszeni fognak, csupa remek fickó. – állt elő az ötlettel.
- Biztos jó ötlet? – nem volt kedvem különösebben ismerkedéshez és ahhoz, hogy  Phil Duchanan legújabb hódításaként megjelenjek ebben a társaságban. Phil mintha olvasott volna a gondolataimban.
- Nincs miért aggódnod. Szerintem már azt hiszik, hogy meleg vagyok, olyan régen vittem oda lányt magammal. Ők az előző életemhez tartoznak, de ragaszkodom hozzájuk. Emlékszel, hogy mit mondtál a barátságról? Hát ők valami olyasmik nekem. Örülni fognak neked, ők is józan eszű emberkék, mint te magad, nem esnek semmitől hasra. Majd figyeld csak, hogy fognak cikizni engem. Szeretném, ha eljönnél. - kérlelt.
- Hát lehet ilyen kedves kérésnek ellenállni? De akkor haza kell ugranunk, mert én sem szeretem a másnapos cuccokat. Én hova küldjelek vásárolni? – nevettem rá.
- Megoldjuk. Nézd mit hozam ? – Ezzel felpattant és elővette a táskáját, amiből a kedvenc szerelésemet húzta elő. – Ebben tetszel a legjobban.
Ez a mondat meg nekem tetszett a legjobban. De eljátszottam felháborodottat:
- Te turkáltál a holmim közt?
- Hát, tarthatnál nagyobb rendet is a gardróbodban, alig találtam meg. – már hangosan kacagott az elképedésem láttán és visszabújt mellém.
- És még mit kutattál ki, amíg felügyelet nélkül voltál?  Elolvastad a naplóm is? – játszottam a sértődöttet.
- Hát beleolvastam, de miután nem találtam benne a nevemet, elveszítettem az érdeklődésemet és már vissza is értél. – tódította.
- És mire vágytál, mi legyen a naplómban? – kérdeztem.
- Például, hogy milyen jóképű Phil Duchanan. Vagy, hogy megőrülök Phil pillantásától. Vagy, annyira vágyom, hogy Phil a karjában tartson és megcsókoljon. Ilyesmiket vártam, de a nevemet sem említetted. – folytatta tovább szemtelenül.
- Ez lehetetlen. Biztosan a csütörtöki bevásárló listámat találtad meg. Abban valóban nem említettelek meg. Jóvátehetem ezt valaha? Ha most bevallom, hogy mi van a naplómban, megbocsátasz? – ugrattam.
- Csak ha azt hallom, amit szeretnék. – duzzogott.
- Nos Phil, töredelmesen bevallom, nincs naplóm. De ha írtam volna ez lenne benne: Phil Duchanan hihetetlen vonzerejű fickó. Olyan sármos… nem is tudom leírni.. Ha meglátom, le sem tudom venni a szemem róla. Ha egyszer belenézne a szemembe azzal a gyönyörű szürkészöld szemével, biztosan beleszédülnék. Ha hozzám érne, a karjaiban tartana, az izgalomtól biztosan elájulnék. Nem hiszem, hogy lenne a csókjainál gyönyörtelibb dolog. És nem elég, hogy ilyen szédítő pasas, olyan hihetetlenül tehetséges. Olyan érzéki hangja van, ha hallgatom, ahogy énekel, szinte sírnom kell a gyönyörűségtől. Valószínűleg ő az Álompasi. Lehet, hogy nem is létezik, csak a képzeletem játszik velem. – ahogy kimondtam ezeket, nem is tűnt képtelenségnek. És nem is volt vicces.
Phil tátott szájjal meredt rám, már ő sem nevetett. Aztán mégis rám mosolygott és elkezdte:
- Én ezt írtam volna rólad: Eve nagyon titokzatos lány, még nagyon fiatal, mégis olyan, mintha hatalmas élettapasztalata lenne. Sosem látom egyformának, mindig találok rajta valami újat, izgatót. Ahogy hátraveti a fejét és kacag, legszívesebben azonnal megcsókolnám. Vagy amikor a gyönyörű barna szemével rám pillant, szinte perzsel a tekintete. Nem tudok ettől a pillantástól szabadulni, pedig néha nagyon csúnyán tud nézni. Olyan titokzatos, nincs nagyobb vágyam, mint hogy megfejthessem a titkait. De a legjobb benne, hogy mindig a földön jár és olyan egyszerű, barátságos és meleg vele a világ. – fejezte be.
Most már nekem sem volt kedvem nagyon nevetni, mert olyan furcsa lett ez a beszélgetés. Mintha vallomások lennének, de vajon igazak? Peter hangja ott motoszkált a fejemben.
Aztán mégis elnevettem magam, miközben megöleltem Philt:
- Jó páros vagyunk ugye, Phil?!  A széphangú Álompasi és titokzatos Földhözragadt. Az egyensúly megvan. És mi tartja össze ezt a párocskát? A kémia. Jó, hogy nem írunk naplót!
Már ő is velem nevetett. Olyan meghitt hangulatban voltunk így együtt, mintha ez mindig így lett volna.
Utólag azt gondolom, hogy ekkor szerettem bele igazán és végérvényesen. De nem voltam ennek tudatában. Ekkor még nem foglalkoztattak az érzelmi szálak, nem is akartam belebonyolódni a dologba, úgy gondoltam, ez egy különleges hétvége, biztosan szívesen fogok rá emlékezni.
De akkor, ahogy gyengéden átölelt, ahogy könnyedén megcsókolt, ahogy a vágy végigsöpört rajtunk, ahogy kívántuk egymást, ahogy akartam, hogy még csókoljon és tartson a karjában, ez egy új érzés volt. Hagytam, hogy ez az érzés végigjárja a testemet, lelkemet. Akartam őt, magamnak, nemcsak egy laza hétvégi kalandnak. Ez az érzés úgy vésődött bele az agyamba, hogy később mindig erre a percre emlékeztem vissza először.
Még néhány percet röpdöstünk az álomvilágban, aztán leszálltunk a földre.
Jól eltelt a délután is, készülődni kezdtünk. Este hat körül elindultunk, majd egy órás út várt ránk.
Phil kocsija ott volt a garázsban, így nem kellett gyalogolnunk.
A találkahely egy londoni pub volt, kívülről nem volt valami bizalomkeltő, mert eléggé lepukkant épületben volt, de belül barátságos volt és hívogató. 
A söntésben egy őszülő, szakállas, igazán odaillő középkorú férfi állt. Ahogy meglátta Philt, igen megörült neki, és üdvözlésképpen jól megszorongatta a kezét:
- Hello Phil, régen jártál nálunk!
- Hello Jimmy! Jó újra látni! Ő Eve – mutatott be. – Jimmy ifjúkorom minden titkának tudója. A fiúk?
- Már mind itt vannak. Eve, szívesen mesélek egykét szaftos történetet Philről – kacsintott rám. – Nagy csirkefogó.
- Jimmy, ne rontsd a hitelem. – nevette el magát Phil.
- Majd meglátom, mit tehetek. – nevetett Jimmy pajzánul. -  Phil, a szokásosat? A kishölgynek mit adhatok? – nézett rám.
Megkaptuk az italunkat és bevonultunk a különterembe. Majd húsz-huszonöt fiú és lány volt benn, Phil korabeliek és élénken társalogtak, viháncoltak.
Mikor beléptünk, mindegyikük felkapta a fejét és kitörő örömmel fogadták őt.
- Hello srácok! Ő Eve, velem van, rendesen viselkedjetek vele! – mutatott be nekik.
Ők lelkesen üdvözöltek engem, aztán a fiúk még lelkesebben vállon veregették Philt, a lányok megpuszilgatták, a kívülálló számára is látható volt, hogy ezek régi, felszabadult kapcsolatok. Teljesen magától értetődőnek vették, hogy ott vagyok, aztán mintha ezer éve ismernénk egymást, úgy beszélgettünk. Az egyik lány, Claire váratlanul megszólalt:
- Eve, nagyon ismerős vagy. Ismerhetlek valahonnan?
Láttam, hogy Phil feszülten figyel.
- Nem hiszem, honnét ismerhetnél? – ingattam a fejem.
Claire nem tágított.
- De tényleg ismerős vagy. Nem találkozhattunk? – mikor nemet intettem a fejemmel, folytatta. – Mit csinálsz itt Londonban?
- Hát, alapvetően a diplomamunkámhoz gyűjtök adatokat. És egy kis cégnél dolgozom, piackutatást végzek. – láttam, hogy Phil megkönnyebbülten mosolyog.
- És honnét ismeritek egymást Phillel? – faggatott tovább. Phil testtartásán láttam, hogy megint feszülten figyel. Gyorsan végigfuttattam a fejemben, hogy mivel nem árulok el túl sokat.
- Az az igazság, hogy elég hihetetlen történet, de van egy közös ismerősünk. Ő mutatott bennünket be egymásnak. Mivel ő most Amerikában van, Philre bízott, hogy néha, ha ideje engedi,  törődjön velem.
Claire fellelkesedett.
- Most már tudom. Te vagy Peter magyar barátnője, ugye?
Elképedten meredtem rá, aztán elnevettem magam.
- Ha Peter Greensdale-re gondolsz, akkor igen, mondhatom, hogy Peter jó barátom.
Phil még mindig feszülten figyelt, hogy jövök ki a dologból. De én már nem aggódtam. Petert legalább nem kellett titkolnom.
- Akkor azért voltál olyan ismerős! – lelkesedett Claire. – Peter mutatott egy csomó fényképet és nagyon lelkesen mesélt rólad.
- Tényleg? – Peter említése felmelegítette a lelkemet. – Igazán rendes tőle, hogy jó híremet kelti. – nevettem el magam.
A titok meg volt fejtve, Claire megnyugodott, nem faggatott tovább. Később Phil odasomfordált hozzám és nevetve súgta a fülembe:
- Ügyes kislány!
Szerencsére a figyelem már újra őrá irányult.
A fiúk valóban ugratták, hogy már aggódtak a nemi identitásáért, jó sokat nevettünk a sikamlós vicceken. Kifaggatták a pletykalapokban megjelent állítólagos nőügyeiről, kifaggatták a híres vagy inkább hírhedt színésznőcskékről és tele szájjal nevettek a poénokon. Próbálták faggatni a velem való kapcsolatáról, mert ők sem hitték el, hogy csak úgy lóg egy lánnyal, de nem hagyta magát, semmit sem mondott. Tényleg úgy tekintették, hogy Phil egy srác közülük, egyáltalán nem voltak hasra esve tőle. Figyeltem Philt, nyoma sem volt a korábban megismert zárkózottságának, folyamatosan szövegelt, nagyon elemében volt. Könnyen figyelhettem, mert látszólag ügyet sem vetett rám, csak pillantásunk találkozott néha, abból sejtettem, hogy mi a szándéka. Jó mesét találtam ki, ő úgy is viselkedett egész este  velem, mint a barátja rábízott ismerősével. Tartózkodóan. Én pedig ehhez alkalmazkodtam. Néha azért megkérdezte tőlem, hogy biztosan jól érzem-e magam, de miután ő is láthatta, hogy remekül szórakozom, megnyugodott.
Tényleg jól éreztem magam, ettünk, ittunk, beszélgettünk, énekeltünk, táncoltunk, igazi laza este volt. 
Az est csúcspontja az volt, mikor a fiúk előszedték a hangszereket és zenekart alakítva zenélni kezdtek. Rögtön megértettem, hogy Phil zenei stílusa innét ered.
Hajnal felé Phil indulni készült.
- Megyünk? Vagy maradnál még? – kérdezte.
- Mehetünk. – bólintottam beleegyezően. Kíváncsi voltam, hogy mi a terve a továbbiakra. És persze kész voltam ehhez alkalmazkodni.
- Hívtam taxit. Az autóért majd eljövünk holnap. Nem bánod, ha ma hozzád megyünk? – súgta a fülembe, miközben összeszedelőzködtünk. Nem bántam. Sőt nagyon is örültem, hogy még mindig számít a társaságomra.
A taxi már kint várt. Phil üdvözölte a sofőrt, aztán beszálltunk az autóba. Ott aztán felszabadultam ölelt át. A taxisofőr kíváncsi pillantását látva a tükörben, elhúzódtam tőle és közben odasúgtam neki:
- Azt hittem, nem akarsz bonyodalmat. A taxisofőr figyel bennünket.
- Paul miatt nem kell aggódnod, ő az én sofőröm, mindig vele utazom. Sok titkot tud rólam, de még sosem szivárgott ki tőle semmi. – nyugatott meg és visszahúzott magához és a nyakamba csókolt..
- Akkor miért figyel? - kérdeztem idegesen.
- Biztosan összehasonlító elemzéseket végez. Vagy tetszel neki. Vagy egyszerűen csak irigykedik. – nevetett jókedvűen. Aztán hirtelen odakopogott a sofőrnek, mire ő kinyitotta az elválasztó üveget.
- Paul, elégedett vagy? Jó ízlésem van? – kérdezte pofátlanul.
A sofőr hangosan felnevetett. Alig volt idősebb Philnél, az arcán szinte látszott a beavatottak nagyképűsége. Nem volt túl szimpatikus. Mégis elég normálisan válaszolt.
- Phil, tudod, hogy csak a forgalmat figyelem. Nem látok és nem hallok semmit. – aztán elismerő pillantása rám esett – De lehet, hogy ma helyet cserélnék veled.
- Én viszont ma biztosan nem cserélnék veled. – nevette el magát Phil.
- Én meg mindjárt kiszállok és gyalog megyek. Ha már a piacon vagyunk, én is körülnéznék, milyen a felhozatal. – dünnyögtem mérgesen.
Mindketten elnevették magukat a mérgelődésem láttán, aztán Paul behúzta az ablakot és az útra koncentrált, csak néha pillantott hátra a visszapillantó tükörben.
- Van kedved sétálni egy kicsit? – kérdezte Phil később, mikor már csak egy negyedórányira voltunk a lakásomtól
- Miért ne? Szép idő van. – örültem, hogy kiszállhatok a taxiból.
- Rosszul tűröm, mikor ilyen pofátlanul bámulnak. – dohogtam, mikor az autó elhúzott.
- És ha én nézlek? – sóvárogva nézett a szemembe. Nem bírtam elengedni a pillantását. Remegett a gyomrom az izgalomtól.
- Az attól függ, hogy mit tudok kiolvasni belőle. – nyögtem ki végül, miközben ott álltunk lecövekelve.
- És most mit olvasol ki belőle? – nézett még mindig a szemembe, miközben ujjai rákulcsolódtak ujjaimra.
- Hogy vágysz rám. – böktem ki halkan. – És te mit olvasol ki az enyémből?
- Hogy te is akarod. Türelmetlenül. – felelte komolyan.
- Nincs titok. – suttogtam kissé megszégyenülten, hogy így kiolvassa a legtitkosabb vágyaimat a szememből.
- Már nincs. És ez így tökéletes. – válaszolta, aztán magához húzott és átölelt.
Egymást átölelve andalogtunk a kis utcákban, mint egy szerelmespár. Senki nem járt arra, rajtunk kívül. Phil néha megállt, szorosan magához húzott és lágyan megcsókolt. Sosem bírtam magammal, belesimultam a karjába, átöleltem a nyakát és forrón csókoltam vissza. Vagy hagytam, hogy ott kalandozzon a nyakamban, az ajkamnál és a teste hozzám simuljon.
A negyedóra út helyett majd egy órát sétáltunk az éjszakában szótlanul, egymást szorosan átölelve, csókolózva, folyamatosan vágyva a másik érintésére. Egymásba kulcsolódó ujjakkal mohó vággyal telve botorkáltunk fel a lépcsőn. Az ajtót épp csak becsuktuk magunk mögött és már ismét egymás karjaiban voltunk, érezve, hogy mindketten ugyanazt akarjuk, a másik forró ölelését. Vadul kapaszkodtunk a vágyainkba és ott, a kis előszobámban sóhajtva, zihálva, türelmetlenül szeretkeztünk. De még így sem tudtunk betelni egymással.
Phil a karjába kapott és bevitt a hálószobába. Ott megszabadítottuk egymást a maradék ruhától és újra egymáshoz simultunk.
- Nem tudok betelni veled Kissy, folyamatosan vágyom rád. – suttogta a fülembe.
- Akkor gyere és ölelj szorosan! – húztam még szorosabban magamhoz remegő testtel.
Önfeledten csókolóztunk, közben ölelésünkkel bejártuk egymás testének minden pontját. Mikor már mindketten hangosan zihálva vettük a levegőt a vágytól, Phil óvatosan fölém gurult, megemelte a csípőmet, alágyűrt egy párnát. Lábamat a vállának támasztotta, rám nehezedett és kéjes nyögéssel belém hatolt, majd szorosan hozzám simulva lassú, alapos mozdulatokkal hatolt egyre mélyebbre és mélyebbre belém. Valószerűtlen forróság öntötte el testemet, úgy éreztem, nem bírom elviselni azt az érzést, amit okoz nekem. Szinte fájt a gyönyör.
- Kérlek ne, kérlek Phil, nem bírom – suttogtam határozatlanul, de ő egyáltalán nem hallgatott rám.
Az ajkamat csókkal tapasztotta be, két csók között ő is fel-felnyögött az élvezettől. Csípője nem pihent, mozdulatai egyre vadabb gyönyört okoztak. Próbáltam méltósággal viselni, de már elveszítettem az önkontrollomat. Egyre hangosabban nyögtem, ziháltam, ujjaimat belemélyesztettem a testébe. Aztán mint az üstökös, szinte berobbant a gyönyörnek az a foka, amit eddig el sem tudtam képzelni, szinte öntudatlan állapotba kerülve szorítottam testét magamhoz, miközben az ő élvezete hihetetlen forrósággal árasztotta el bensőmet. Megkönnyebülten lihegtünk, csókoltuk egymást, suttogtuk egymás nevét, miközben testünk elernyedt.
Ölelkezve, egymás karjaiban nyomott el bennünket az álom.
Nem emlékszem rá, hogy bárki társaságában valaha ilyen felszabadult, szinte gátlástalan lettem volna és azt hiszem, ő is pontosan így volt ezzel.
Megint az Álompasi csókjaira ébredtem és rögtön úgy döntöttem, hogy valószínűleg ez lesz az, amit soha nem tudnék megunni. És ami utána következik, azt sem.
A kapcsolatunk már teljesen fesztelen volt egymással, mintha ezer éve együtt lennénk. Phil  otthonosan mozgott nálam, egyáltalán nem úgy viselkedett, mint egy vendég, hanem mint aki idetartozik.
Az eszemmel persze tudtam, hogy ennek a „kapcsolatnak” hamarosan vége lesz, így igyekeztem a jelenre  koncentrálni.
Később összecihelődtünk, elmentünk a kocsiért és visszamentünk a „titkos” házba. Már nem kérdeztem, hogy milyen programot szervez, egyszerűen fogtam a kezét és követtem, elfogadtam az irányítását.
Az egész napot a szabadban töltöttük, bejártuk az egész területet, felfedeztük minden zugát.
Közben rengeteget beszélgettünk, nevettünk. Kifaggattuk egymást a gyermekkorról, kamaszkorról, a családról, véleményt cseréltünk minden apró-cseprő dologról, ami éppen eszünkbe jutott. Ismerkedtünk. Mindent tudni akartunk egymásról, a másik kedvenc színét, könyvét, költőjét, hobbyját, helyét a földön. Filozofálgattunk a világ dolgairól.
A végére már egészen jól megismerkedtünk. Az a férfi, akit így megismertem, kevéssé hasonlított arra a képre, amit a külvilág - és így én is - korábban megismert. Egy hihetetlenül érzékeny lelkű, de életét tudatosan élő férfit ismertem meg, aki minden módon körülbástyázta magát a külvilág hatásai ellen, hogy a józanságát megőrizhesse, így aztán az élet szépségéből egy csomó mindent el is veszített, de ennek részben tudatában is volt. Nagyon szeretetreméltó, szeretetéhes és igazi vagány fickó volt.
- Tudsz főzni? – kérdezte Phil, miután kitárgyaltuk, hogy bizony megéheztünk.
- Hát, nem vagyok egy Nigella.- céloztam az egyik tv csatornán főzőműsorban szereplő angol háziasszonyra. -  A rántottával, palacsintával és néhány főzelékkel elboldogulok, de inkább nem hívnék vacsoravendégeket a főztömre. – vallottam be.
- Milyen mázli, hogy én értek a grillezéshez. Sütök valamit, jó? – közölte jókedvűen.
- Tudtam, hogy mégsem vagy valóságos! – lelkendeztem. - Az anyukám azt mondta, hogy olyan pasik nincsenek, akik jóképűek, normálisak, gazdagok, és még főzni is tudnak. Ilyenek csak a mesékben léteznek! Vagy ha mégis összeakadnék eggyel, akkor sürgősen meneküljek, mert átverés! – nevettem el magam. – Valld be, hogy milyen hiányosságod van, különben nem hiszem el, hogy létezel!  - pirítottam rá.
Phil hangosan nevetett.
- Hogy én lennék-e Mr. Tökély? Oh, nem, valóban nem. Önző vagyok, elveszem, ami tetszik. – nézett merőn a szemembe. – Lusta vagyok, legszívesebben egész nap az ágyban feküdnék. Irigy vagyok, mert ami az enyém, azt nem adom oda másnak. Megbízhatatlan vagyok, mert állandóan áthágom még a saját szabályaimat is. És állati nehezen tanulok szöveget.- újra elnevette magát.
Az utolsó kivételével eléggé kétértelmű mondatok voltak ezek. De most én is együtt nevettem vele.
- Csupa komoly hiba! – jelentettem ki. – De mégis örülök neki, mert legalább valóságos vagy és nem kell szégyellnem magam a tökéletlenségem miatt.
- Bolond vagy Eve! – ölelte át a vállam. – Te így vagy tökéletes. Még akkor is, ha nem tudsz főzni és most éhen halhatnánk miattad. Na gyere, nézzünk valami ennivaló után.
Amíg Phil húst sütött, én összeeszkábáltam egy salátát, így megmenekültünk az éhhaláltól.
Peterrel való kapcsolatom továbbra is nagyon érdekelte, újra és újra visszatért rá. Először nem értettem, hogy miért.
- Bizalmas a kapcsolatotok Peterrel? – faggatott.
- Igazából mire vagy kíváncsi, Phil? – egy idő után már bosszantott a faggatózása. - Hogy lefeküdtünk-e egymással? Ezt mintha már kérdezted volna, kissé konszolidáltabb módon.
Konokul hallgatott.
- Tehát erre vagy kíváncsi! – kínoztam. Aztán megesett a szívem rajta, bár nem nagyon értettem a kíváncsiskodását. – Peter nem az esetem, ha érted mire gondolok. Imádom és bármikor szívesen vagyok vele, mert élvezet vele lenni, egy életművész, laza és tesz a világra, ami körülötte van. Ezért nagyon irigylem, de féltem is, nehogy megsérüljön egyszer. Olyan, mintha a családunk tagja lenne, a szüleim is úgy szeretik, mint a saját fiukat és a nővérem is, mintha a testvérünk lenne. Nagyon szórakoztatott, amikor végignézhettem a hódításait, de eszembe sem jutott, hogy engem is meghódíthatna. Soha nem közeledtünk egymáshoz úgy mint férfi és nő, és ez így van jól.
- Peter szerencsés fickó. – mormogta Phil.
- Ezt nem hiszem, hogy komolyan mondtad. – tiltakoztam hevesen. – Nem hiszem, hogy ne tudnád, hogy mennyire sérülékeny és már mennyi mindenen ment keresztül.
- Ez igaz. – ismerte el Phil. – De mégis szerencsés, mert kapott egy új családot.
- Ebben az értelemben lehet, hogy mégis igazad van. – értettem egyet. – De visszatérve az eredeti kérdésedre, soha nem voltunk együtt Peterrel és valószínűleg nem is leszünk. Közte és köztem nem működik a kémia. Miért izgat ennyire ez a kérdés?
Phil most sem válaszolt, csak bámult maga elé. Mintha zavarban lett volna. Leesett, hogy miért kíváncsiskodik ennyire. Így én megválaszoltam helyette.
- Azért izgat, hogy beletenyereltél-e egy olyan dologba, ahova nem kellett volna?
- Imádom az okos nőket. – mosolyodott el.
- Tehát ezért aggódsz, a barátságotok miatt. – állapítottam meg. -  Emiatt nem kell. Persze, azt nem tudom megakadályozni, hogy nehezteljen rád, az egyéjszakás kaland miatt. Vagy inkább rám, hiszen figyelmeztetett.
- De hiszen nem is egyéjszakás! – vágott közbe Phil.
- Tényszerűen valóban nem. Legalább kettő. Vagy holnap már három. – nevettem ki. – Mindegy, ha Peter a fiúm lenne, akkor nyilván nem beszélhetnénk erről, mert Mr. Tökélynek is ellenálltam volna. Még a kémia ellenére is. Így viszont bármit megtehetek. Szabad vagyok. – öleltem át Philt könnyedén. – De annak azért örülök, hogy van lelkiismereted. Mégis valódi vagy.
Phil elgondolkodva nézett rám.
- Lehet, hogy mégsem szeretem annyira az okos nőket? Olvasnak a gondolataimban, kitalálják a hiányosságaimat. Csupa egyenes beszéd. Semmi hízelgés, csak tények. Eve, nem akarnál elcsábítani? – szédítően mosolygott rám. - Csak súgd a fülembe, hogy tetszem neked, hogy akarsz engem, hogy ma én vagyok az igazi. Nem baj, ha nem így van ….
- És ha mégis így van? – néztem a szemébe. - Mi van, ha a kémia már következmény?
- Huh, Eve, erre nem biztos, hogy fel vagyok készülve. – láthatóan újra zavarba jött.
- Na lám, csak nem zavarba jöttél? – nevettem ki.
- Ez nem túl gyakran fordul elő velem. – legalább beismerte. – Jól forgatod a szavakat.
- Phil, ezek csak szavak. A valóság nem a szavakon múlik. – kicsit elhallgattam, de nem reagált. – Nem akarsz inkább te elcsábítani? Akkor legalább megnyugtathatom magam, hogy csak engedtem neked, mert nem tehettem másképp. A csábító, erős férfi és a gyenge, befolyásolható nő. Így mindkettőnk megőrizheti a méltóságát.
Phil mintha egészen távol járt volna. Aztán visszatért, kezemet az ajkához emelte, csókolgatni kezdte, aztán gyöngéden átölelt. Imádtam, ahogy az ajka forrón a nyakamban kalandozott. Ez engem is átforrósított.
- De igen Eve, boldogan elcsábítalak. – gyönyörű szürkészöld szemével komolyan nézett rám. - De a szavak, a szavak is fontosak. Éppúgy bánthatsz és szerethetsz vele, és az is valóság. Figyelj rám Eve, csak egy kicsit. – próbált megakadályozni abban, hogy megcsókoljam. - Én szívesen elveszítem miattad a méltóságom. Tényleg, őszintén mondom.
- Pszt! Ne beszélj annyit kérlek! – tettem oda a mutatóujjamat a szájára. – Én már rég elveszítettem a méltóságomat miattad és egy percig sem sajnáltam. – végre megtaláltam az ajkát és csábítóan megcsókoltam.
- Nem arról volt szó, hogy én csábítalak el? – kérdezte mikor levegőhöz jutottunk.
- De te csak beszélsz! – suttogtam és újra a száját kerestem.
- Szóval, csak beszélek! – dünnyögte és nekiszorított a szoba falának, teste hozzám simult. Egy gombostű sem fért volna el közöttünk. A vérem meglódult, a szívem kalimpált, ahogy éreztem, hogy minden porcikája engem kíván. Remegtem a vágytól és minden mozdulatára hevesen reagáltam. Végül megszánt engem. És magát is. Kibogoztuk egymást a ruháinkból és mezítelenül simultunk össze. Frenetikus hatással volt ránk a meztelenség. Csókokkal halmoztuk el egymást, miközben szinte bezuhantunk az ágyba. Szemérmetlenül és méltóságomat ismét elveszítve újra és újra a nevét suttogtam és szinte könyörögtem neki, hogy szeretkezzen velem, hogy tegyen magáévá. Mikor végre magamban éreztem, a könnyeim kicsordultak a gyönyörűségtől.  Miközben apró lökésekkel egyre nagyobb gyönyört okozott, Phil lecsókolta rólam a könnyeket. Aztán óvatosan egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt, testünk, minden sejtünk egy ütemre mozgott, miközben szinte mint kívülálló hallottam az egyre hangosabb zihálásunkat. A gyönyör szinte szétrobbant bennem, és nem gondoltam, hogy ezt még lehet fokozni. Közben Phil csípője még erősebben és gyorsabban mozgott beljebb, egyre mélyebbre, aztán az ő teste is megfeszült, végül egyszerre szakadt ki belőlünk a csúcspontot jelző kiáltás. Szinte fortyogott a testünk, hosszú percek teltek el, míg újra a valóságban jártunk.
- Kissy, gyönyörű vagy, amikor élvezel! – suttogta gyengéden a fülembe, miután újra végigcsókolta a vállam és a mellem.
- Phil, ez elviselhetetlen. – suttogtam vissza megbabonázva, mintha valaki hallaná, amit mondok. – Ez már olyan jó, hogy szinte bűn. Ez a gyönyör már elviselhetetlen.
- Élvezted? Akarod újra? – kérdezte csábítóan.
- Hagyj egy kis időt Phil, szétrobbanok a feszültségtől. Tudod, hogy kívánlak, mindig, minden percben. – vallottam be szégyenkezve.
Gyengéden megsimította az arcom.
- Én is kívánlak Kissy. Állandóan rád vágyom és nem szégyellem. – Phil csókoló szájával újra bebarangolta a testemet. A legérzékenyebb helyeket is megtalálta. Kéjesen nyögtem fel, erre még határozottabban ingerelt.
Én is szerettem volna ingerelni. Szerettem volna, ha könyörög, hogy legyek az övé. Átvettem az irányítást. Hátára fektettem és csókolgatni kezdtem, nyelvemmel bebarangoltam az egész testét.
- Imádom ezt a szív alakú anyajegyet! Olyan izgalmas helyen van. – sóhajtottam, miközben csókolgattam az ágyékát és egyre közelebb kerültem a péniszéhez.
Tovább csókolgattam az ágyékát és közben az ujjam hegyével simogatni kezdtem a makkját. Aztán minden figyelmemet e nemes testrészre fordítottam. Először az ujjammal ingereltem a legérzékenyebb helyeken és mikor már nem lehetett feszesebb, elkezdtem csókolgatni és a nyelvemmel ingerelni. Phil megfeszülő teste és egyre szaporodó lélegzete jelezte, hogy jó úton járok. 
végigcsókoltam a péniszét újra és újra, végül a számba vettem és nyelvemmel gyengéden játszadoztam vele, szívtam,  gyengéden harapdáltam. Phil szorítása, egyre hangosabb nyögése megbízhatóan jelezte, hogy tetszik neki a dolog.
Egy kicsit pihentettem, hogy még jobban kívánja a csókjaimat. Újra a számba vettem és most már ütemesen szopogattam, miközben kezemmel gyengéden masszíroztam. Egyre jobban élveztem, ahogy szaggatottan veszi a levegőt és élvezkedik. A csúcsponthoz közeledve újra megpihentem, ekkor könyörgőre fogta:
- Kissy, kérlek ne hagyd abba!
Gyorsan, erősen szájon csókoltam, miközben a kezem ügyelt, hogy izgalma ne csökkenjen, aztán visszatértem ágyékához. Először nyelvemmel újra bebarangoltam, gyengéden csókolgattam, szopogattam péniszét, majd mikor éreztem, hogy izgalma a tetőponthoz közeledik, egyre szorosabban, egyre vadabbul, egyre gyorsabban szoptam, ingereltem, miközben Phil keze vasmarokként szorította vállamat. Hangos kiáltással élvezett el, spermája olyan energiával lövellt ki, mintha a Holdra készült volna. Szinte én is elélveztem mellette, boldogan öleltem át, mintha az enyém lenne.
Mikor kissé lehiggadt, felhúzott magához és szinte hálásan magához ölelt, csókolt ahol ért. Tudtam, hogy a legtöbb pasi erre a játékra vágyik, de nem gondoltam, hogy ez nekem is ilyen frenetikus élmény lesz. Még sosem jutott eszembe, hogy ezt tegyem, még akkor sem, ha korábbi partnereimben felmerült ez a kívánság. De Phillel minden olyan természtes volt és annyira élveztem, hogy örömet okozok neki.
- Minden tabu leomlott? – suttogta a fülembe.
- Minden. Ha volt köztünk egyáltalán. Én annyira gátlástalan vagyok melletted. – vallottam be.
- Kibújik belőled a csábító perszóna. Kissy, ez is te vagy és nekem nagyon bejön. Ez is. Tetszel, komolyan. – simogatott meg.
- Neked fontosak a szavak. Zavarna, ha azt mondanám, hogy imádok veled szeretkezni? – csókoltam meg.
Nemet intett a fejével, aztán megkérdezte:
- Zavarna, ha azt mondanám, hogy nekem veled a legjobb szeretkezni?
- Nem, egyáltalán. – sóhajtottam.
- Megszerethetlek? – kérdezte óvatosan.
- Még kérdezed? – nevettem ki. – Mit értesz pontosan ezalatt, csak a tisztánlátás végett?
- Most én szeretnélek végigcsókolni, végignyalogatni mindenhol.
Mire beleegyeztem volna, Phil már akcióba lépett. Lejjebb csúszott, miközben végigcsókolta a felsőtestem, különös tekintetet fordítva a melleimre.
Aztán végigcsókolta a csípőmet, a combjaimat, a lábamat, lábujjaimat kéjesen végigszopogatta. Én pedig kéjesen nyögdécseltem. Aztán visszatért a combjaimhoz. Lábaimat szétnyitotta és csókolgatni kezdte a combjaim belső felét. Aztán végigcsókolta a szeméremdombomat. Kéjes nyögdécselésem egyre hangosabb lett. Ujjával szétnyitotta a szeméremajkamat és mindenhol végigsimítva, felfedezve megkereste a csiklómat. Mikor megtalálta ő is felnyögött az élvezettől. Miközben nyelvével kezdte izgatni a csiklómat, ujjaival szélsebesen a vaginámba nyúlt és próbált mind mélyebbre hatolni. Aztán nyelve hol a csiklómat, hol a hüvelyemet izgatta. Azt sem tudtam, hol vagyok a gyönyörtől, csak nyögdécseltem, sóhajtoztam. Újra végigcsókolta a combom belsejét, miközben könyörögtem hogy végre elégítsen ki, ne hagyja abba. Újra nyalogatni kezdte a csiklómat, miközben ujjai ki-be csúszkáltak a hüvelyemben.
- Még! Még! – követelőztem elaléltan, ismét ledobva minden szemérmemet.
Mielőtt a csúcsra értem volna, Phil villámgyorsan pozíciót váltott és kemény pénisze könnyedén csúszott be hüvelyembe. Ütemesen mozgott, egyre mélyebbre, mélyebbre, minden benyomulásnál a csillagokat láttam a gyönyörtől. Az ujjaim megfeszülten mélyedtek a fenekébe, minden benyomulásnál jobban és jobban szorítottam, hogy még mélyebbre hatoljon.
A csillagok, újra  és újra megjelentek a szemem előtt, végül el sem tűntek, miközben a testem már megfeszült a gyönyörtől. Phil még mindig ütemesen mozgott, hogy fokozza a gönyört. Aztán az egybehangzó, gyönyört jelző kiáltás után a forróság szétáramlott bennem, miközben  az ő teste is megfeszült. Ezt a forróságot imádtam a legjobban, mintha eggyé váltunk volna. Szorosan összeölelkezve szótlanul feküdtünk egymást karjaiban. Már mindent odaadtunk egymásnak. Ez már nem csak szex volt, hanem igazi érzelmes szeretkezés. Ezt ő is tudta, mert olyan gyengéden csókolgatott, olyan szorosan ölelt, hogy érzelmek nélkül ez lehetetlen lett volna.
Csak a szavak. Most már nekem is hiányoztak. De ez is elég volt, boldognak éreztem magam. Úgy töltöttük az esténket, mint akik ezer éve ismerik egymást, de úgy töltöttük az éjszakánkat, mint akik most leltek rá a másikra és soha nem is akarják elengedni.
- Van még olyan kívánságod, amit teljesíthetnék? – suttogta a fülembe, miközben próbáltam magamhoz térni.
- Úgy szeretnék elaludni, hogy bennem vagy. Érezni akarlak. – válaszoltam szemérmetlenül.
- Hogy lehet, hogy mindig ugyanarra vágyunk? – mosolygott édesen rám, aztán ügyelve, hogy kívánságunk teljesüljön, kényelmes pozícióba helyezkedett, karjával átölelt és simogatni kezdett. Így aludtam el. Ölelő karjában.
Amire ébredtem, még sokkal jobb volt, mint eddig. Phil csókolgatott és közben a bensőmben éreztem, hogy egyre jobban kíván. Csukott szemmel élveztem csókjait, közben kis tornagyakorlatokat végeztem a hüvelyemben, amitől egyre jobban beindult. És én is. Apró lökésekkel indult a gyönyör útjára, végül egyre erőszakosabban követelődzött, egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt bennem, míg újra jöttek a csillagok, az egyre hangosabb zihálás, a mindent elárasztó, egyesítő forróság belül, aztán az elernyedés, az egymáshoz bújás, a véget nem érő csókolózás. Gyönyörű ébredés! Bárcsak mindig így lenne! De lehet, hogy azt el sem lehetne viselni.
Kinyitottam a szemem és gyönyörű szürkészöld szemét, mosolygó arcát láttam magam előtt.
A baj csak az volt, hogy világos volt. És vasárnap. Tudtam, hogy ez az utolsó napja ennek a furcsa „kapcsolatnak”.
- Eve, hazaviszlek, mert később programom van, már nem tudom lemondani. – mondta kora délután.
Bólintottam és összeszedtem a holmim.
- Mehetünk. - mondtam csendesen.
A több, mint egyórás utat szinte szótlanul autóztuk végig. A ház előtt megállt és gyengéden megfogta a kezem:
- Eve, szeretném, ha ez a hétvége csak kettőnké lenne. – kérte.
- Azt hitted, hogy most felrohanok és végigkürtölöm  a világot? – kérdeztem kissé megsértődve.
- Ilyet nem feltételeztem. Csak kértem, legyen kettőnké. – Magához húzott, kissé szomorkásan megcsókolt. – Mennem kell. Kár, hogy vége. – csúszott ki a száján. - Szia Eve.
- Szia Phil. – kiszálltam az autóból és abban a pillanatban el is hajtott.
Nem volt valami kellemes a délutánom. Bevackoltam magam a TV elé, próbáltam a figyelmemet elterelni, de nem sikerült. Folyton Phil járt az eszemben  és az a hihetetlen hétvége, aminek ilyen kurtán-furcsán vége lett. Majdnem biztos voltam abban, hogy egyáltalán nem volt különös elfoglaltsága ma, csak megpróbált minél előbb túlesni a befejezésen. Próbáltam percről percre felidézni és megérteni, hogy mi történt, de nem jártam sikerrel. Próbáltam tisztába jönni az érzéseimmel, de nem tudtam eldönteni, hogy valójában mit érzek iránta. Azt tudtam, hogy nem vagyok közömbös iránta, hiszen a szeretkezéseink alatt olyan felhevült érzelmeket tapasztaltam a magam részéről, ami nem lehetett kizárólag a tökéletes technika következménye. Őszintén bevallottam magamnak, rettenetesen hiányzik. Minden. A beszélgetéseink, az együttléteink, a nevetgélésünk, a titkos összekacsintások. Olyan hihetetlen intenzív volt ez a pár nap együttlét, most egy hatalmas üresség tátongott utána.
Próbáltam azt is kitalálni, hogy vajon neki mit jelenthetett ez az egész, de még azt sem tudtam pontosan, hogy nekem mit jelentett. Pedig Peter figyelmeztetett.
Ráadásul szabályt szegtem, nem lett volna szabad éppen vele összekeverednem. Hiszen végtére is a főnököm volt. Azt hiszem ő is erre célzott, amikor a saját maga által állított szabályok áthágásáról beszélt. 
Végül ott aludtam el a TV előtt a kanapén. Üres, álomtalan, nyugtalan éjszakám volt. És végtelenül egyedül éreztem magam.