Másvilág - BEVEZETŐ - az álom.

-Ana! Gyere le enni! Kész a reggeli.
- Majd megyek anya. - Még csak reggel 7óra, de fontos a reggeli rutin. Nincs kivétel. Anyám Anának hív, ami még mindig elfogadhatóbb mint az Athéna, bár kiskoromban oda voltam érte, eljátszottam hogy én vagyok a nagy görög istennő, aminek persze az lett a következménye hogy osztályba mindig avval cikiznek. Tizedikes vagyok, gimnáziumba járok, szinte teljesen normális lehetnék. Viszont az én világom más.
-Ana!! -üvölt fel anyám.
-Megyek!
Felkelek ágyamból, körül nézek szobámban. Az ágyam az ablak alatt van, ez így nyáron különösen jó megoldás, az ágyammal szemben a szekrényem van, akác fából van, a tetejébe egy bagoly van belefaragva, a legkedvencebb állatom. Kiérek az ajtómon, pont a lépcsővel szemben van, elindulok lefele, majd egyenesen a konyha fele veszem az irányt, megcsapja az orrom a friss gofri illat, utálom a gofrit.
- Jó reggelt Ana. Hogy aludtál?
- Jól. - Felelem halkan.
Anyámmal sose volt jó a viszonyom. Kiskoromban meséltem neki az "álmaimról". Abból állt hogy szekrényemben minden héten 3 üvegcsét találok. Ezt falhoz vágom, és egy ököl méretű vörös lyuk lesz tőle falon. Amint ezt elmondtam anyámnak kiakadt. Megtiltotta hogy beszéljek róla. Nem hitt nekem. Pedig én akkor valóságnak hittem. Olyan igazinak tűnt. 11 vagy 12 éves lehettem. Minden hétfőn megnéztem szekrényem belekerült-e üvegcse és IGEN! Ott volt. Először csak gyűjtögettem őket, aztán egyet véletlen leejtettem. Szét tört. Majdnem elkapott a sírás, de a padló ekkor reccsent egyet, és vörös lötty az üvegből beleszívódott a parkettában. Teljesen elnyelte a föld. Majd  1 perc után egy ököl nagyságú vörös kör jelent meg padlón. Sikítani akartam.. de nem mertem. Bámultam a kört. Teljesen elvarázsolt ahogy körbe forgott. Mélyen belenéztem. Láttam hogy csillagok forognak benne. Pár bolygót is felismertem, hozzá akartam érni. Úgy vonzott. Közel nyújtottam a kezem, már majdnem hozzáértem mikor megtorpantam.. gyorsan elrohantam egy kesztyűért, és avval próbálkoztam újra. Hozzáértem! Ám ekkor elkapott a hányinger, elolvadtak körülöttem a falak. Üvöltöttem anyáért ahogy bírtam. Felforrósodott körülöttem minden. Teljesen elfolytak a falak. Aztán a padló is halványult, elvesztettem az eszem, sikítottam, vagdalóztam. Próbáltam elfutni.. nem értettem mi történik. Még ma sem értem. Behunytam szemem, sírtam. Beletörődtem. Ha eltűnik padló, meghalok, kitudja hova zuhanok? Le a csillagok közé? Bekövetkezett, eltűnt, minden vörössé vált körülöttem. Ekkor a csillagok erősebben kezdtek világítani. A lábam alatt fény foltok jelentek meg. Megtartottak. Felegyenesedtem, kerestem az utat hogy menekülhetnék ki. A távolba meredtem, hiába volt rémisztő a helyzet, káprázatos volt az egész. Nincs kiút. Visszaültem és elkezdtem gondolkozni. Vajon ha lelépek a fényfoltokról..? Először ülésből nyújtottam le lábam, körülötte újabb fények jelentek meg. Gyorsan felálltam, kiléptem a biztonságos kis "fény szigetemről". Mikor már fél lábam levegőben volt tudtam hogy hülyeséget csináltam, nem jönnek a fények, most leesek. MEGFOGOK HALNI.
Ám ekkor megjelentek a fények, megint elkaptak. Megnyugodtam, már a következő lépést bátrabban tettem meg. Megint megjelentek, gyorsabb sétára vettem a tempót, a fények mindig megjelentek, és mögöttem eltűntek. Nem tudom már mennyit mehettem előre, de már éreztem hogy kezdek éhezni, szám is kiszáradt. Ekkor észrevettem egy ugyanolyan vörös kört magam előtt. Ám ebbe nem csillagok úsztak, hanem apró kis ember szerű lények. Az egyik észrevett! Egymásra meredtünk. Én megint felsikítottam. Hátra léptem. Az körből egy kéz jelent meg, majd az egész alak kirajzolódott. Egy férfi volt. Rám nézett, én megint sírni akartam, aztán megszólított.
- Hogy kerülsz te ide?
- Én csak a szek.. leejtettem és a kör.. - Hebegtem.
- Mi a neved? - kérdezte türelmetlenül. Jobban szemügyre vettem a férfit. Úgy 2 méter lehetett. Kopaszra volt nyírva haja, terepszínű páncélt viselt. A tekintete barátságtalan volt. Futni akartam, de inkább válaszoltam.
- Ana vagyok.
- Mi a teljes neved? - Érdeklődte újra, és zsebéből elővett egy papír lapot.
- Athéna Palmer. - Felteltem és lehajtottam a fejem. - Nézze én nem tudom hogyan.. én..
- Gyere velem kérlek. - Parancsolt rám. A hangja most barátságosabban hangzott mint eddig. Követtem, egy vörös körhöz ment, és hozzá érintette a kezét, majd eltűnt. Nagyon megszeppentem. Én még egy körbe be nem megyek! Vártam.. vártam.. vártam.. de a férfi nem jött vissza. Végül én is megérintettem a kört. A vörös égbolt elmosódott. A fények alattam halványulni kezdtek, és a helyét kő váltotta fel, az égbolt helyére plafont került. Megláttam a férfit, még halvány volt. A kezében még mindig a papírt szorongatta, láttam hogy mozog a szája, talán nekem beszélt? Aztán már mindent tisztán láttam, éreztem a követ a meztelen talpam alatt, fázni kezdtem. Csak pizsamában voltam..
- HOL VAGYOK? - Kiabáltam.
- Kérlek Athéna nyugodj le. - Most már kifejezetten megnyugtatott a férfi hangja.
- Mi a neved? - Érdeklődtem.
- Herry vagyok. Én foglak haza vinni. - Felelte. Kimondhatatlanul hálás lettem hirtelen, aztán elbizonytalanodtam.
- Miért segítesz nekem?
- Mert még fiatal vagy ide Ana. - Rám mosolygott, majd minden elsötétült, aztán csipogott óra. Otthon voltam.