Második esély I.

1. fejezet - születés
- Miért?
*Kérdezte a lány, miközben arcáról letörölte könnyeit. Kisírt szemmel nézett a másikra, válaszokat várva. Nem értette semminek a miértjét, nem értette, miért kapta ezt az arcátlanul hatalmas pofont a fiútól.*
- Nem tudom…
*Felelte a srác, s hiába próbálta kerülni a lány tekintetét, nem tudta. Ő nem sírt, szívét nem mardosta semmilyen kétely. Már régen nem érzett semmit a lány iránt, de csodálatosan titokban tartotta, s inkább friss hús után nézett. Ennek immáron lassan egy éve…*
-Mond, kicsit sem érzed magad féregnek? Ha nem kellettem, miért áltattál? Élvezted?
*A könnyei elapadtak már Ryernek, s helyette más költözött a szívébe. A gyűlölet, legkedvesebb tanácsadója az embernek. A méreg egyre inkább átvette felette a hatalmat, s már szemei is szikrákat szórtak.*
- Takarodj innen, takarodj a házamból, az életemből. Menj a ribancodhoz, fogadjon be ő, és gondoskodjon rólad ő. Most elmegyek… Mire hazaérek, nyomod se maradjon a küszöb innenső oldalán…
*Hangszíne teljesen érzelemmentes maradt, s erősen koncentrált, hogy ne essen neki a fiúnak. Négy év a semmiért, ez volt az első gondolata, mikor meglátta a párját egy másik nővel egy kávézóban. A fiú pedig nem tagadott tovább, színt vallott. Vesztére…

Ryer hátat fordított, s egy utolsó könnycsepp folyt le arcán, melyet nem törölt már le. Felvette kabátját, magához vette kulcsait, táskáját, s hatalmas ajtócsapódással távozott el. Kint már várta a feketére fényezett Audi. Ryer megtorpant, fogalma sem volt róla, Ők honnan tudnak a dologról. S ha tudták, miért nem szóltak neki, miért nem kímélték meg a fájdalomtól…
Újra megindult, az autó felé, majd egy szó nélkül szállt be. Szokásos sofőrje ült a volánnál, akinek tekintete mindig megnyugtatta, még ha csak a visszapillantóból is látta. De ebben az esetben ez sem segített, s a vezető is néma maradt.
Az esti forgalom gyér volt, gyorsan haladtak az utakon, s az autópályán. Suhanó reflektorok, egymást űző fák, s autók. Mind-mind érdektelenek számára.. Most csak vele akar lenni, vele akar beszélni, senki mással.. Végre beérnek a városba, s már látja a magasodó tornyot. Bár teljesen elüt minden a családi házaktól, főleg a kastély. Sokan pusmogtak róla, de az évek alatt feledésbe merült mindez. Az emberek már csodálják, s szépségét dicsérik, hamis mente-mondák helyett.

Az autó ráfordult a birtokra vezető útra, majd elérvén a kaput, behajtott rajta. Megkerülte a szökőkutat, s megállt a hatalmas ajtóhoz vezető lépcsőn..*
- Már várnak, Ryer..
*Szólalt meg halkan a srác, de ekkor a lány már félig kint volt a kocsiból. Ösztönösen, s rutinosan vette a lépcsőfokokat, s be sem kellett kopognia, a hatalmas, tölgyből faragott ajtó kinyílt előtte.
Bent néma csend honolt, még a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Az ajtóval szemben volt a lépcső, mely a második szintre vezetett fel. Jól tudta a járást, meg is indult az emeltre, a dolgozószobába. Fogadott apja ott várt rá, érezte. Nesz nélkül lépdelt felfelé, majd jobbra tartva elérte a faragott ajtót. Mindig is csodálta, mennyire élethűen faragták ki a skorpiót rajta. De most átgázolt ezen, s benyitott. Egyszerre volt dühös és elveszett… Aerin a szoba közepén állt, szembe a lánnyal. Nem szólalt meg, nem is mozdult, de szemei beszéltek helyette. A sötét színű szemek, melyek évezredes tudásról árulkodnak, ami persze lehetetlen, hisz a férfi is ember…

Ryer nem gondolkodott sokáig, azonnal apja karjaiba menekült, s újra zokogni kezdett.. Az ölelő karok nyugtatták, s a halk duruzsolás – melyből ugyan semmit nem értett – is ilyen hatást gyakorolt rá. Itt kitombolhatta magát, s kiadhatott magából mindent…*
- 1 éve Aerin, 1 kerek éve.. Szemét állat, egy féreg…
*Nyöszörögte az anyagba, amelyet a férfi viselt, hiszen oda fúrta be arcát. Mégsem sírt sokáig. Hisz a leghűségesebb szeretet az, mi a legnagyobb haraggá alakulhat át. S Ryer szemeiben is harag fénylett, no meg a gondolat is, hogy bosszút fog állni a srácon, aki kihasználta. Hiába szerette, gondoskodott róla.. Amaz hálátlanul megalázta a lányt..*
- Nyugodj meg Ryer. Minden rendben lesz…
*Aerin hangja mély volt, és lágy. Egyszerre simogató és távolságtartó, de nem a lánnyal szemben.. Tervei voltak a lánnyal, melyeket mindezidáig nem osztott meg vele. Magához édesgette, s látszik, hogy tökéletes munkát végzett…*
- Gyere velem!
*Hangja nem volt utasító, de Ryer tudta, hogy nem ellenkezhet. Kibontakozott hát a férfi karjaiból, de továbbra is belé karolva indult meg mellette. Már nem sírt, s nem szomorkodott.. Sejtette, hogy ez az egy dolog nem a kezdete volt a mának, és lesz folytatás…
Aerin a pince felé vezette, le a dohos alagútrendszerbe. Egyszer már járt itt, akkor is sikerült eltévednie.. Persze akkor is Aerin találta meg, bóklászás közben. Szó nélkül haladtak az egykori, kemény falak között, majd egy hatalmas, vasalt ajtó előtt álltak meg..*
- Vallomással tartozom neked, Ryer. Nem az vagyok, akinek ismersz.. Pontosabban, inkább nem ismered a teljes igazságot…
*A férfi a lány felé fordult, keresve annak tekintetét, melyben a meglepődöttség szikrája gyúlt meg hirtelen. Először el akart futni, de rájött, hogy felesleges. Nem szokott elmenekülni a problémái elől, inkább szembe néz velük. Szembe néz velük, ahogyan most a férfival is…

Közben a vasalt ajtó kitárult, s egy hatalmas tanácsterem körvonalai bontakoztak ki a lány előtt. Középen egy hatalmas asztal terült el, míg a falakat furcsa képek díszítették.. Még furcsább volt, hogy az asztalnál jól ismert emberek ültek. Ryer találkozott már az összessel.. Ezernyi kérdés született meg elméjében, de képtelen volt szólni. Először arra gondolt, hogy Aerin a maffiában él, s nekik dolgozik, vagy éppen ő a vezető, a keresztapa. De ezt inkább elhessegette magától, és engedve a gyenge nyomásnak, beljebb lépett. Idegesen tekintett körbe, aztán megállt Aerin mellett.*
- Üdvözöljük, Ryer!
*Szólalt meg a legöregebb férfi, s felállva a székből, mindenki nevében meghajolt a lány előtt. Ryer zavartan elmosolyodott, de nem válaszolt, csak bólintott egyet a köszönésre. Aztán újabb síri csend ereszkedett a szobára, míg nem Aerin felállt, s megköszörülte a torkát.*
- Köszönöm, hogy mind megjelentetek. Ryerin azért van ma itt, hogy megtudja az igazat, rólunk és… magáról. Nos, azt hiszem, akkor rátérek a lényegre..
*Elfordult az asztaltól, egyenesen Ryer felé és a lány szemeit kereste, aki inkább a padlót bámulta.*
- Először is bocsánatkéréssel tartozom, hogy elhallgattam valódi kilétünket előled. Nem egyszerű emberek vagyunk, annál sokkal többek. Vámpírok vagyunk, fajtánk utolsói. Legalábbis mi ezt hittük. De tévedtünk.. A krónikák egy lányról mesélnek, a legelső vámpír lányáról, ki hordozza a vérvonalát, s kinek gyermekei is vámpírnak születnek majd.. Sokáig kerestük, s kutattuk a hordozót, akit mindenki csak a Fényként emlegetett.
*Kis szünetet tartott, hogy a lány megemészthesse az elhangzottakat, s talán elkezdjen gondolkodni is azon, miért pont neki mesélik ezt el.*
- Sok helyen kerestük a Fényt, akit végül itt találtunk meg. Te vagy a Fény, Ryerin. Te hordozod az első vérét, a leszármazottja vagy..
*A lány hirtelen kapta fel a fejét, s idegesen nézett a férfira. Szemeiből kiolvasható volt, nehezen hisz a férfi szavainak, s emellett ezer kérdés visszhangzott fejében. Miért pont ő, s eddig miért nem tudott semmiről.. Miért nem érzett semmit, miért volt akkor átlagos..*
- Biztosan tévedsz, Aerin! Én csak egy ember lánya vagyok…
*Szólalt meg hosszú szünet után a lány. De erre a férfi csak elmosolyodott.*
-Az, hogy eddig nem tudtál róla, hiba volt. Anyád nem mondta el neked, s az éhség azért nem kerített hatalmába, mert még nem érintkeztél a magadfajtával.. De a döntés a tied. Közénk állsz, s beteljesíted sorsod, vagy elfelejtve mindent éled tovább életed, immáron nélkülünk…
*Nehéz döntés elé állították a lányt, aki egyre inkább elveszettnek érezte magát. Nem volt senkije már a kis társaságon kívül. S most ha úgy dönt, akkor már ők sem lesznek többé. Hosszú percekig csak állt, a földet bámulva. Sorra vette emlékeit, s lehetőségeit egyaránt. Aztán lassan felemelte fejét. Nem volt biztos abban, ahogy döntött, de nem akart elveszíteni senkit közülük, főleg nem Aerint.*
- Elfogadom a.. sorsom…
*Szólalt meg, de hangján érezhető volt, nem tudja mire mondott igent. Aerin bólintott, majd levette ingét. Csuklóját szájához emelte, s megsebezve magát elérte, hogy bíborvörös vére kibuggyanjon a sebből.. Közelebb intette magához a lányt, aki már alig volt tudatánál, majd megosztva vele pár ismeretet, aztán ajkaihoz emelte a csuklóját. S Ryerin inni kezdte a férfi vérét. Csupán pár kortyot juttatott be a testébe, s elkezdett émelyegni. Soha nem hitte volna, hogy egyszer ezt fogja tenni, más vérét inni.. Anno sokat olvasott a vámpírokról, általában Aerintől kapta a könyveket. S már értette, miért kapta ezeket.
De mire végig gondolta mindezt, olyannyira gyengének érezte magát, hogy elájult.. Még érezte, ahogyan két erős kéz ölbe veszi, s cipeli, de ezután minden elsötétült…*

***

*Azt nem tudta, mennyit alhatott, de biztosan nem keveset. Egy hatalmas szobába vitték, s puha ágyba rakták. Minden a középkort idézte fel a lányban, s ennél komolyabb gondolatok most nem rohamozták meg őt. Rémlett neki, hogy mi történt vele az ájulás előtt, de nem akart foglalkozni vele. Még most is biztos benne, hogy Aerin tévedett. Vagy talán mégsem? A sok furcsaság, ami eddig elkerülte a figyelmét. Az, hogy tökéletesen tájékozódik még a sötétben is, s sokszor érdektelen a dolgok iránt.
Egy halk koppanás szakítja ki gondolatai tengeréből, s érdeklődve kapja oda tekintetét. Ám mielőtt meglátná, hogy ki tért be, már tudja. Érzi a másik vibrálásait, jelenlétét.*
- Aerin…
*Suttogja, hisz még nem nyerte vissza az erejét teljesen. Még kissé kókadt is, de ez nem zavarja különösebbképpen. A férfi arcán mosoly jelenik meg, majd az ágy mellé sétál, s leül a lány mellé. Beletekint a jégkék szemekbe, s nem lát megvetést. Titkon remélte, hogy ez így lesz, s nem kellett csalódnia a lányban. Hisz az ösztönök feléledtek benne, s magától fogja majd tudni, mit kell tennie.*
- Kérsz valamit?
*Kérdezte a férfi, miközben megfogta a lány kezét. Az hideg volt, s bőre is fakulni kezdett, hogy pár nap múlva már márványfehér színben pompázzon. Ez is a léttel jár, akárcsak a halál. Hisz Ryerin szíve már nem dobog, immáron élőhalott lett a lány, vámpír. Igaz, három napig aludt emiatt, de megérte. Mostantól közéjük tartozik.*
- Szomjas vagyok…
*Mondta a lány, s ezen válaszát még kicserepesedett ajkai is alátámasztották. De vizet hiába ivott, az nem csillapította szomját. A férfi újra elmosolyodott, s behegedt sebét újra felszakítva megitatta a lányt. S mostmár az evést nem követte ájulás.. Az átalakulás, a születés kezdetét vette.. De még sok időbe telik, mire a lány felfedezi minden rejtett képességét.*