Mande, a sors kegyetlje 1.,

Az egész egy napos, nyár-táji délben kezdődött.
Anee az éjfekete hajú emberlány barátaival játszott a faluban. Sirius és Selene mindketten elfek voltak.
Ez a falu különlegesebbnek számított a többinél, hiszen elfek és emberek is harmoniában éltek egymással.
Semleges kis község volt, nem messze Rév városától.

- Most én jövök!- jelentette be a lány, és a kúthoz állt.- Ti bújtok el, én számolok.- mondta, és választ nem várva elfordult, időt hagyva a barátainak az elbújáshoz. Ami ezután történt, az a hirtelen műve volt. Fekete lovasok rohanták meg a falut. Anee szülei mindketten felesküdött védők voltak, így kirohantak a kisházból, az apja karddal a kezében, az anyja pedig a lányát kutatva a menekülő tömegben.
- Anee!- kiáltotta, és meglátta a lányt.
- Anya?- kérdezte Anee, de nem tudott mozdulni, sokkolták az események, az apja mindig is tanította a harcmesterségre, de ilyen idős korban, ilyen erős lényekkel szemben, ez már mit sem ért.

Hirtelen egy erős kar húzta fel, a lány ijedtében sikított egyet, amikor valaki egy szürke ló hátára húzta.
- Anya!!- kiáltott, de már nem látta meg a szüleit, csak az egyik felé tartó fekete lovast. Behunyta a szemét, és kivánta, bárcsak álmodna. A lovon ülő személy egy kardcsapással leterítette a lovast, mire Anee elájult. Zuhant, egy fekete lyukba, ám mielött leért volna felriadt.
- Uram! Uram! A kislány magához tért.- kiáltott fel valaki. Csend volt, és ahogy a lány kinyitotta a szemét, tűz lobogását észlelte. ~Hol vagyok?~
- Hány éves vagy?- kérdezte valaki. A lány felült. Egy szőke elf ült vele szemben, átható szürke szemekkel. Felismerte a pecsétgyűrűjét. Ő rabolta el.
- Mit akarnak tőlem? Haza akarok menni. - mondta a lány ijedten.
- Nem létezik már az otthonod.
- Maguk.. maguk lerombolták az otthonom.
- Mi védtük meg, és mentettünk, amit tudtunk.
- Nem hiszek maguknak.
- Feketelovasoknak tűnünk?- kérdezte a fiatal férfi. A hangja nyugtató volt, még ebben a vészes helyzetben is. Hirtelen csend állt be, csak a tűz ropogása hallatszott, majd Anee gondterhelten sóhajtott egyet.

- Kik voltak ők?
- Világunk sötét oldala. Öt napon át üldöztük őket, több falut leromboltak, és csak itt tudtuk utolérni őket.
- Minden porrá lett a falumban?- kérdezte a lány, mire a férfi lesütötte a szemét, mintha nem akarna válaszolni a kérdésre.- Életben maradt még valaki?- állt fel a lány idegesen.
- Egyesek elmenekültek, mások felvették a harcot, és voltak, akiket a lángoló otthonukban ragadott el a halál.-
Anee leült, könnybe lábadt a szeme, de nem sírt.
- 10 évesen romba dőlt az életem. - mondta, majd ismét a férfire nézett. - Ki maga?
- Daniel Loyde. Én vezetem a harcosokat, a környező falvakat igyekszünk védelmezni.
- Úgy érti, hogy maga egy harcos?- kérdezte a lány.
- Az lennék.
- Aneila vagyok, de hívjon Aneenek. Mindenki így hívott.- sóhajtott, de folytatta.- Teljesítené egy kérésem?- kérdezte reménykedve.
- Akármit.
- Faragjon belőlem harcost.- mondta. A férfi előbb nem értette miért mondja ezt a lány, de ahogy a zöld szemekbe nézett, a bosszú lángját fedezte fel.
- Aludj mostmár, fáradt vagy.- mondta, és felállt, majd arébb lépett, egy pár társához.- Vigyázzanak rá.

Több év telt, és Daniel teljesítette a lány kérését. A férfi mit sem változott, rajta nem múlt el még az idő. Kék szemeiben ugyanaz a fiatalos láng égett mint eddig, és arcvonásai mit sem változtak.
Ellentétben a lánnyal.
Anee felnőtt.
Fekete, egykor hullámos haja, megnőtt és kiegyenesedett, de egykori fényében tündöklött. Magasabb lett, nőiesebb, és karcsú. Akár az anyja.
- Nyújtsd ki a kezed .- mondta a férfi, és saját kezével megfogta a lány kezét, hogy kintebb húzza. Minél nagyobb térben véded magad, annál keveseb az esélye, hogy megsérülsz.
- Mikor fogok élesben harcolni?- kérdezte a lány, és leült egy sziklára.
- Ha felkészültél.
- 3 éve is ezt mondtad.
- Lassan tanulsz.- kekeckedett a férfi.
- Lassan tanítasz.- mosolyodott el a lány.
- Uram, lassan indulnunk kell. A bál sötétedéskor kezdődik.- lépett elő egy harcos a fák közül.
- Köszönöm Seyler.- mondta Daniel és biccentett egyet.
- Még sohasem mondtam, de már az első alkalommal feltűnt, hogy a te neved nem egy elf név.
- Anyám meghalt a szülés után, a nevelő nőm egy ember lett. Ragaszkotott a Daniel névhez, apám pedig nem ellenkezett.
- Állnok egy nőszemély, nem?- kérdezte Anee. Régen, sokat viccelődtek Selene nevelőanyján, aki boszorkány volt, de a maga módján szeretetre méltó.
Az emlékek felhozása mindig elkeserítették a szája ízét.
- Ellenkezőleg.- mondta a férfi és elvette Aneetől a kardot, majd elé állt.- Nézd, most az apám kastélyába megyünk. Ragaszkoztott hozzá, hogy megjelenjek ezen a bálon, mielött tovább állunk Ötbánya felé.
- Álarc is kell?- mosolyodott el Anee.
- Kapsz mindent, de induljunk.

Meleron Loyde, hatalmas vagyonu ember volt. Uralta a környezetét, de csupaszív ember volt. Imádta egyszem gyermekét, Danielt.
A hazatérő harcosok tiszteletére bált rendezett.
Daniel megüzente, hogy egy fiatal hölgy is velük tart. Több levelet is írt már róla.
~Anee.~- kóstolgatta a nevet a férfi, majd egy szolgálólányhoz fordult. - Minden rendben a fogadásukra?
- Kétszer ellenőriztük.- mondta a nő, de ahogy a szavak elhagyták a száját, már nyílt is a bejárati ajtó, élükön egy szőke elffel, és egy fekete hajú, smaragd szemű lánnyal.
- Daniel, fiam. Végre itthon.- ölelte magához a fiút. Majd a lányra nézett.- Az ifjú hölgy minden kétséget kizáróan Aneila kisasszony.- a lány meghajolt.- Ugyan, itt otthon van. Kérjen csak bármit, a segítségére leszünk.
- Köszönöm uram.

Mikor Anee belépett a szobába nem győzőtt csodálkozni. Minden csillogott, hatalmas ágy, ráterítve az esti holmi.
Egy kiadós mosdás után, köntösben ült a szobában, amikor egy elf lépett be.
- Az uram küldött.- lépett be, és végig mérte a szemével a lányt, valami nem stimmelt vele.- Azt kérte vigyázzak magára.
- Az ajtón belül? - vonta fel a szemöldökét a lány, és amikor a férfi közelebb lépett, a lány távolodott.
- Ugyan, neki nem mondanál nemet.
- Mit akar?
- Maga nem vette észre, hogy néz magára mindenki? Főnyeremény.- mondta és egyre csak közeledett, Anee lépett volna hátra, de falhoz ért.
- Hagyjon békén.
- Ne mondd, hogy nem szeretnéd!- hajolt közel a lányhoz a férfi, és a lány derekára tette a kezét.
- Hagyjon békén.
- Ne...
- Hagyd békén. - jött a hang a férfi mögül, Daniel állt ott, a férfi hátának szegezett karddal, mire az ellépett Anee elöl.- Vigyétek a tömlöcbe. - mondta a felsorakozó elfeknek. A lány kissé elpirult, hogy ennyi férfi elött áll egy köntösben.
- Mindig gyanakodtam rá. - mosolyodott el Daniel, és elindult kifelé az ajtón.
- Daniel!- szólt oda a lány.- Másodjára mented meg az életem.
- Bízd magad a sorsra.- mondta a férfi, és kiment.
Anee zaklatott volt, de elmosolyodott.

A bál fényűző volt. Hatalmas terem, szebbnél szebb ruhák, és mindenki álarcban.
Anee feszengve lépett le a lépcsőn egyedül. Soha sem volt még ilyen ruhában. Egyszerűen gyönyörű volt ez a ruha.
Megállt oldalt és nézte a táncoló embereket. Sármos, elfek és emberek táncoltak tetszetősnél tetszetősebb hölgyekkel.
Egy férfi kinyújtotta karját, és táncra hívta.
A lány zavarba jött, de elfogadta a felkérést. A lépések maguktól jöttek, a tánc pedig tovább sodorta a tömegben. Lassan párokká alakult a népség, és úgy táncoltak. Aneet máris lekérték. ~Lehet álarc, de ezeket a szemeket, semmi sem rejti el. ~- mosolygott partnerére, majd körülnézett, mindenki levette az álarcot. Ő is így tett, ahogy a partnere is,majd táncoltak tovább.
- És, a sors kevert ide, vagy a tánc?- kérdezte a lány.
- A sors tánca.- válaszolt Daniel, és egyre kintebb sodródtak, mígnem kikeveredtek a tánctérről, ahonnan az udvarra kerültek.
- Honnan tudtad, hogy bent van az illető a szobában?- kérdezte a lány.
- A szolgáló nő mondta, hogy egy férfi az én engedélyemmel ment be. Mivel nem adtam engedélyt senkinek, hogy rád törjön, jobbnak láttam bemenni.
- És ha nincs is bent?- nevetett Anee.
- Megérdemeltem volna egy pofont.- mondta Daniel.
- Az én örök megmentőmnek?- nézett rá a lány, és megállt a sétában.
- Szeretnélek mindig biztonságban tudni.- mondta a férfi.
- Most ott vagyok.
- Anee én.. -kezdett bele a férfi. Majd elhallgatott és elmosolyodott.- Gyönyörű vagy, ugye tudod?
Anee elpirult, de válaszolt.
- Ebben a ruhában mindenki az lenne...
- Báli ruha vagy sem, te mindig az vagy. Nem szeretném, ha a harc okozta hegek tennék tönkre a szépségedet.
- Az tenné tönkre, ha nélkülem mennél a harcba.
- Anee ez nem olyan harc lesz. Egy-egy csata. Sok élet fog megszűnni holnap.
- Ahogy a falum lerombolásakor is sok szűnt meg. Akkor megmentettél. Hagy legyek ott, hogy vigyázzak rád - mondta a lány, és a férfi szemeibe nézett. Kislánykora óta rabul ejtették, a harci képzések csak összébb hozták őket. És most, hogy olyan közel voltak...
A férfi megcsókolta. Az egyetlen férfi az életében. Örökkön-örökké.


- Apám, te is tudod, hogy Valerius Johns nem az az ember, aki hagyja hogy harc nélkül legyen vége valaminek.
- Ne menj el.
- A népnek vezérre van szüksége.
- Találnak mást. Fiam, te vagy ez egyetlen aki életben maradt a családomból, ne hagyj egyedül.
- Vigyázni fogok magamra.
- Én fogok rá vigyázni.- állt fel Anee.
- Aneila kisasszony, maga is el akar menni?
- A jónak győznie kell.- mondta.
- Anee.- fordult meg Daniel.- Kérlek. Itt biztonságban vagy.
- Melletted van a helyem, ott vagyok biztonságban.

Meleron Loyde már hozzászokott, hogy a fia ellent mond neki, és minden csatába elmegy, de nem volt felkészülve arra, hogy ilyen hamar.
Miután végigsétállt a végtelenül hosszúnak tűnő folyosó, bekopogott egy ajtón.
- Igen?- nyitott ajtót Anee.- Uram, fáradjon be.
- Tényleg el akar menni?
- Igen.
- Szereti a fiamat?
- Szeretem.
- Akkor maradj. Ott rád figyelne csak. Veszélybe sodorná saját magát.
- Ez az én harcom is. Bosszút kell állnom a szüleimét, és a barátaimért. A gyerekkoromért.
- Túl hamar értél felnőtté.- mondta a férfi, meg a kezében tartott holmikat letette az ágyra.- Ezeket Daniel küldte. Ruhák. Fekete, az ön kedvéért.
- Köszönöm.
- Lányom, isten óvjon meg téged a gonosztól. A sors idáig védelmezett a haláltól, kívánom, hogy ne is érjen utol. - majd megölelte és elhagyta a szobát.

Nemsokkal később Daniel lépett be, Anee már felöltözve állt az ablaknál és a kastély alatt gyülekező hadakat nézte.
- Ki ez a Valerius?
- A feketék védelmezője ezen a környéken. Eszelős férfi. Megölte a feleségét, és gyilkolásra tanította egyszem lányát, aki megközelítőleg egy idős veled.
- Ő is ott lesz?
- Nem tudom, hogy mennyire felkészült. Sok mindent hallottam Demeiráról, de amennyire tudom, mindenben az apja mellett áll.- mély lélegzet.- Látom megkaptad a ruhákat. Megfelel?- kérdezte.
- A lehető legjobbak.
- Hoztam neked pár holmit.- mondta, és az ágyhoz vezette a lányt. Megfogott egy fekete köpenyt.
- Régebben oda kellett volna adnom, de most tökéletes az alkalom. Eddig az enyém volt. Tündeköpeny. Óvjon téged mindentől.- mondta, és négy tőr volt az ágyon. Egyet az övébe rejtett, egyet a lánynak adta.
- Dobótör. Tudom, hogy nem elég erős a szemed, de ez a tőr , szinte magától repül.- mondta, majd az utolsó tárgyakhoz nyúlt.
- Ma reggel készültek el. Tőr pár.- adta a lány kezébe az egyiket. Tökéletes volt. Díszített.- Mande. A sors. Nálam van a párja.- mondta a férfi, mire a lány átölelte.
- Remélem, a sors ma kedvez nekünk.

- A fejét. Vágd le a fejét a helyéről.- kiáltott Daniel, aki három orkkal végzett.
Anee vérző szájjal kelt fel a földről, és nézett az előtte tornyosuló voodoozombira.~Túl magas~
Az erős páncélzat nem engedte, hogy a szívébe szúrjon.
A monstrum túl nagy volt ahhoz, hogy gyorsan forduljon a mögé futó Aneehez, aki nyomban cselekedett. A szörny bokájánál végighúzta a kardot, mire az összecsuklott, szabad út a nyakához, amely nehézkesen, de levált.
Daniel felsóhajtott, majd csend lett. Minden tekintet egy közeledő lovasra irányult, aki felé igyekezett.
~Valerius.~
- Vessünk véget a csatának könnyedén Valerius.- kiáltott oda Daniel, mire Anee megfordult. ~Mit akar?~- Ketten vezérek vagyunk. Amennyiben az egyikünk elesik, a másik nyeri a csatát, és a harcosok visszavonulnak.
Anee felszólalt volna, de betartotta az ígéretét, és nem vonta fel magára a figyelmet.
A kardok leereszkedtek.
- Apád okos fiut nevelt belőled. Estére ő seperheti össze a poradiat.- mondta Valerius, és leszállt a lóról. Minden szem rájuk szegeződött, Anee maga elött törve az utat, a lehető legközelebb ment Danielhez.
Míg Valerius a beszélt a háta mögötti drowokkal, Daniel is kihasználta a lehetőséget, és a lányhoz fordult.
- Ne haragudj.
- Pszt- mondta a lány, és kivette a nyakából az egyetlen nyakláncot, amit évek óta hordott. Daniel vette a lapot, és ő is kivette a nyakáól, a bőrláncot, rajta a medalionnal.- Ez vigyázzon rád.- mondta és a férfi nyakába kötötte a láncot, mire a férfi a sajátját a lányéba.
- Jobb lesz, ha gyors leszel Loyde.- jött a sürgetés.- De igazad van, búcsúzz el a nődtől, és kérj bocsánatot, amiért elhoztad. Ezek után a kínok, kínját fogja átélni mellettem.
- A hazádért harcolsz.- mondta a lány nem figyelve a férfire, és megölelte Danielt.
- Érted harcolok.- mondta a férfi, majd megszorította a nyakában lógó láncot, mely erőt adott neki.

Aneet hátrébbhúzta egy sorstársa.
A harc egyöntetűen indult, és Daniel kezén máris mély seb keletkezett, Anee felkiáltott, de a harc folytatódott.
Kerülgették egymást, ám daniel képzettsége megmutatkozott, az ellenfél feje a földön végezte. Daniel pedig felemelte a véres kardot.
- Valerius népe, sötét lovasok. Új birodalom részévé váltatok.- mondta, mire a fehér harcosok körbe fogtak minden sötétet.- Vigyétek. Apám az uruk.- mondta, majd megfordult, Anee a nyakába ugrott.- Hol van Syron.
- Az erdőnél kötöttem ki. - mondta a lány és mosollyal az arcán elindultak az erdő felé, el a domboldal mellett.
- Elképzelni sem tudom mit tett volna veled Johns..- sóhajtott a férfi, és meglátta a lovat.- Már látom. És azt is, hogy nincs több szükség a képzéseimre, te harcosnak születtél, mondta, és megcsókolta a lányt, ám a csók elhalt. Daniel összeesett.
- Ne!- esett a földre a lány, és észrevette a kiálló nyílvesszőt. Körülnézett. A domboldalon diadalittasan állt egy magas, karcsú nő, rideg mosollyal az arcán, majd elfutott.- Daniel!- sírt a lány, majd a tanultak alapján kihúzta a nyilat, az elf hátából.
- Te mentetted meg az én életem.- mondta a férfi elcsukló hangon.
- Megmentenek. Visszaviszlek apád házába. Máris jobban leszel, meglátod.- mondta, majd felállt és odahozta a lovat. Felsegítette az erőtlen férfit a lóra, majd felült mögé.
- Ne, Anee.. az erdőbe, kérlek.
- El fogsz vérezni.
- A kastélyig már nem tartok ki. Kérlek.- a lány könnyekkel küszködve vágtatott az erdő közepébe.
- Itt, állj.- mondta a férfi a lónak, aki egy szavára engedelmeskedett. A lány lepattant.
- Mit akarsz, milyen gyógynövények vannak itt?

- Anee.- mondta a férfi, miután a lány lesegítette.- Szerelmem. Nem volt alkalmam elmondani, hogy mennyire szeretlek. Nem volt alkalmam megmondani apámnak, hogy őt, mennyire szeretem..
- Daniel...
- Viseld a láncot, és én ott vagyok veled. Megvédelek.
- Ne
- Syronnak viseld gondját. És találj rá a boldogságra. Ötbányán. Szent Szív.
- Daniel ne add fel.
- Anee, emlékszel még. Bízd magad a sorsra. Ezek után is itt leszek, és megvédelek. Itt...
- Kérlek.- potyogtak a könnyek a lány szeméből.
- Szeretlek. - mondta, majd lehunyta a szemét, a lány a testére zuhanva kezdett el sírni. Egész este ott volt, és nem tudta felfogni.

Daniel, többé nem lesz ott, hogy megvédje, hogy kijavítsa a mozdulatait, meghalt.
Félerővel küszködve Anee kardjával, és Daniel pajzsával ásott egy sírt, ahol szerelmét végső nyughelyre helyezheti, ahog ő akarta.. Itt..
Mély fájdalommal vetett búcsút, a meleg.. és mégis kék szemeknek, amelyek nőt csináltak,a tudatlan lányból. A szőke tincsekől, melyek a napfényre emlékeztették, és a férfira.. aki az egyetlen maradt neki, A HŐSRE!