Lara

Reggelente mindig éreztem a friss sütemény illatát, ami a szomszéd pékségből szivárgott föl a negyedik emeleti szobám ablakán. Anyám reggelit készített. A konyhába osontam és elloptam egy vajas pirítóst a tányérról. Bebújtam az asztal alá és falatozni kezdtem. Anyám tudta, hogy én vettem el a kenyeret és azt is tudta hol vagyok. Olyankor úgy tett, mintha keresné a tettest és végül kikapott az asztal alól és megölelgetett...
- Induljon már el hölgyem!!! - erre a kiáltásra ocsúdtam fel szép emlékeim közül.
- Az ilyen szőkék miatt van nap mint nap dugó...
Nem estek jól az epés megjegyzések, de tudtam, hogy ez már nem az a kisváros, ahol mindenki mindenkit ismer és reggelente nem tud az ember úgy végigmenni az utcán, hogy ne botlana bele legalább három rokonba és négy ismerősbe. Ez itt a nagyváros, ahol nap mint nap érik az embert atrocitások: ha hibázik azért, ha túl tökéletes azért. A legjobb szürkének és sótlannak maradni, megbújni a tömegben és részévé válni annak.
Tovább hajtottam. Igyekeztem, nehogy lekéssem a tárgyalást, mert ez volt az utolsó esélyem, hogy védencemet felmentsék. Bekanyarodtam a parkolóba, felkaptam táskám és igyekeztem fölfelé a kapuhoz vezető lépcsőkön. Az esküdtszék már összegyűlt, mindenki a bíróra várt, szokásos moraj terjengett a teremben. T már ott ült és rám várt. Elnézést kértem a késésért és megnyugtattam védencünket, hogy nem esik semmi baja, csak mondja azt, amit megbeszéltünk. Enyhe bűntudatot éreztem, hogy a lány szájába adom a szavakat, de tudtam, hogy nem bűnös, én értettem a történetét, de az a hiéna kiforgatná a szavait és saját javukra állítaná az ügyet. Így hát megmondtam, mit tegyen, mit mondjon, azt is, hogy mikor vehet levegőt. Nem is tudtam már, hogy mi a fontosabb: felmentetni azt az ártatlant lányt, vagy megnyerni a pert... Bejött a bíró, mindenki felállt. Szólították védencemet.

...Ott ültem a vádlottak padján és nem értettem mit kérdeznek tőlem.. mintha valami idegen nyelven lett volna. Túl bonyolultak voltak a szavak. Túlságosan szépen akartak fogalmazni, mivel ez egy fontos, hivatalos ügy, de nekem nem sikerült. Amit mondtam, annak nem volt értelme. Senki nem értette, hogy mit akarok mondani, senki nem érti, mit mond Lara, pedig Lara el akarja mondani az igazat. Fáj a fejem, össze vagyok zavarodva. Nem látom sehol az ügyvédnőmet, aki mindig segít. Nem ismerek senkit. Egyedül vagyok az asztal alatt...

Másnap reggel iszonyatos fejfájással ébredtem. Bizonyára az a 6 pohárka lehet a hibás, amit előző este saját magam vigasztalásául ittam. Elvesztettem a pert. Lara, az a szegény kis ártatlan... Én tudom, hogy az. Nem tudom mitévő legyek. Nem tudom kihozni. Nem fellebbezhetek. Halott ügy. Talán egyik nap meglátogatom majd. Beszéltem T-val, nem tehetünk semmit ez ügyben. Pedig elmondtam neki, mit kell mondania. Miden mondatot újra és újra átrágtunk. Érthetetlen. Mindegy, az élet megy tovább. Fel kéne már kelnem, találkozóm lesz egy ügyféllel. Remélem, összejön. Egész kicsi ügy, de megteszi, amíg nem akad valami nagyobb. Sajnálom a lányt. T-nak még nem mondtam meg a találkozó időpontját. Bár ehhez most rá semmi szükség, de mégiscsak munkatárt, tudnia kell az ügy részleteiről.

Felöltöztem, sminkeltem és útra keltem. Tankoltam is. Éreztem, hogy ennem kéne valamit és bevenni a gyógyszereket, de semmi kedvem nem volt hozzá. Egyébként is, azoktól mindig úgy elkábulok most pedig tiszta agyra lesz szükségem.

... Hideg ez a szoba. Nem tetszik. Miért zártak ide? Nem értették meg, hogy én jó vagyok? Én mindig is jó kislány voltam. Soha nem volt rám panasz. Anyu is mindig mondta, hogy egy nap sokra viszem majd, talán még ügyvéd vagy doktornő is lehetek. Nem értem akkor miért zártak ide. Egyedül vagyok... egyedül... az asztal alatt megint.


- Jó napot hölgyem! Örvendek a szerencsének!
- Jó napot! - köszöntem vissza új ügyfelemnek. Nem tetszett az alak... Apámra emlékeztetett.
- Nos akkor elmesélném talán a részleteket...
- Egy pillanat még várunk a segédemre. Szóltam neki, hogy 3-ra legyen itt. Úgy tünik, késik. Elnézését kérem.
- Igazán semmi gond, talán addig igyunk egy kávét.
- Á már itt is van!
- Jó napot! Gyógyszerosztás! Ne tessék félni, nem bántjuk!
- De hát mi ez az egész? T! Mit csinálsz? Mi....?
- Jól van Lara, semmi gond! Jöjjön közelebb egy kicsit. Nem esik baja! Egy pillanat az egész, ezt megissza és már itt sem vagyunk! Legyen jó kislány, különben szurit kap!
- Neee!!! Nem akarom! Én ügyvédnő vagyok, fontos megbeszélnivalóm van az ügyféllel!
- Hát persze, persze! Nem is zavarunk soká, csak vegye ezt be, külömben injekciót adunk! Legyen jó kislány! Nekünk sincs időnk egész nap!
- Dehát én ügyvédnő vagyok! Az ügyfél! Elmegy az ügyfél! Neee!! Nem akarok szurit!!!

...fáj... megint szurit kaptam. Az ügyfelem is elment. Nem akarta kivárni ameddig beadják a szurit... Mama mindig mondogatta, hogy egyszer biztosan ügyvédő vagy doktornő leszek! A maminak igaza van mindig. A papa egy szemét disznó. Részeg disznó. Megbántotta a mamit. Egyedül ülök az asztal alatt és látom, hogy a mami véres. Ott fekszik és folyik a vére. Egyedül vagyok az asztal alatt... engem nem vett észre...

- Önnek mi a véleménye doktornő?
- Kórházunk egyik legfigyelemreméltóbb betege. Súlyos trauma érte kiskorában. Szemtanúja volt, ahogy feltehetőleg részeg apja hasba szúrta az anyját. Erősen skizofrén egyéniség, labilis és nagyon érzékeny. Kedvesen bánjon vele. Visszamaradott a fejlődésben és néha még mindig kislánynak érzi magát.
- Valóban figyelemre méltó. Óh... elnézést, hogy eddig nem mutatkoztam be! A nevem T.D.
- Semmi gond, az én nevem Lara...