Külűr Krónikái A Prototípus

- Trent Hawkins - sziszegte Kolge-mar, ahogy a férfi lerakta a zsákot az asztalra. - A sok idejövő jöttment közül egyből felismerem az igazi csiszolatlan gyémántokat.
Hawkins nem volt idegengyűlölő, ami az űr e részén nem is lett volna életbiztosítás, de a vr'ákat ki nem állhatta.
Fél méter magas, zöld bőrű, békaszerű gnómok, akik mindenkit kiszipolyoztak, akire csak ráakaszkodtak. Az itt élő lények fele rühellte őket, míg a másik fele szintén, de ők tudták, hogy jobb, ha megpróbálnak a kedvükben járni.
A vr'a a mutatóujján lévő sarkantyúszerű karommal átvágta a zsák száját összefogó kötelet, majd egy rántással elvágta, benyúlt, és kihúzta az egyik berilliumrudat. Trent figyelte, ahogy a lény végigsimítja, megszagolja, megkopogtatja és megnyalja az ezüstszínű fémhasábot.
- Na, milyen? - kérdezte Trent, majd körülnézett a szobában.
A helyiség puritánul volt berendezve: egy asztal, egy magas támlájú szék, amin a lény üldögélt, a két oldalán egy-egy skrudd testőr. Hawkins éppen háttal ült a vastag fémajtónak. Ez volt az egyedüli kijárat a szobából.
Trent végigmérte skruddokat. Ha vr'ák voltak a galaxis parazitái, akkor a skruddok a vérebek. Kígyószerű arcukon állandóan hüllőszerű mosoly ült. Borostyánszínű szemeikben az agresszió fénye lángolt. Erős harcosok voltak, de ostobák...
Hawkins könnyedén el tudott volna velük bánni, ha balul ütött volna ki a terv.
Plusz még az épület előtt várakozott Neyy, Hawkins nagydarab manot fajtájú barátja. A lény normál esetben békés volt és intelligens, de ha harcra került a sor, úgy küzdött, mint egy ragadozó.
Trent Hawkins nem tűnt olyan fickónak, aki bárkit is el tudott volna intézni puszta kézzel. Inkább sportos volt, mint izompacsirta. Enyhén kerek arcát borosta fedte. Barna szemeiben barátságos fény bujkált. Az a fickó volt, akiben az ember egyszerűen nem tudott nem megbízni. Persze azok, akiknek sikerült megutálniuk, vitatkoztak volna ezzel.
Remélte, hogy Kolge-mar nem kerül rá erre az igen csak népes listára... Pedig 87% volt rá az esély, hogy ez lesz, és az Hawkinsnak nagyon rossz lesz.
- Egész jó minőségű berillium - motyogta a vr'a, Hawkins látta, ahogy a skruddok egymásra néznek és elégedetten felszisszentek.- Befolyásos kuzinom, Venta-tyrnekk jelölése van rajta.- Hawkins felé fordított a berilliumrúd felső részét, aminek a közepén hat, egymást keresztező rovátkát marattak lézerrel: - Gratulálok, Hawkins. Azt gondoltam, hogy te is olyan vagy, mint a többi jöttment, akik eljönnek a Külűrbe, mert azt hiszik, hogy jó buli, de aztán zokogva rohannak vissza az úgynevezett civilizációba, ha egyáltalán van pénzük az útra. Neked van itt jövőd - mondta Kolge-mar. - Aki képes átjutni egy vr'a kincsestár biztonsági rendszeren, annak tehetsége van a mások kirablásához. - A lény hátradőlt, majd megsimogatta hordószerű hasát. -Dolgozz nekem, Hawkins. Ilyen fickóra van szükségem.
Trent úgy érezte, egy tonnáskő esett le a szívéről, és a koppanása egészen a Földig hallatszott.
- Tudod Kolgi, - szólalt meg, majd a hüvelykujjával a saját mellkasára bökött -, szerencsevadász vagyok, de akár hívhatsz szabadúszónak is. Nem kötelezem el magam senkinek. Mert ahol régen dolgoztam, ott mindig egyenruhás seggfejek mondták meg, hogy hová menjek, meg ilyesmi. Tehát bocs, de ha a könnyű pénz és a szabadság között kell választanom, akkor inkább az utóbbi.
A vr'a békaszerű arcán széles vigyor terült szét, felfedve a lény szájában sorakozó krokodilszerű fogakat.
- Hawkins, Hawkins. Egyszer mindenkinek térfelet kell választania.- mondta Kolge-mar, majd a mutatóujján lévő sarkantyúszerű karmot Hawkinsra szegezte. - Remélem, hogy te majd jól választasz.
- Már választottam - mondta Trent, majd elmosolyodott -, akkor a pénzt a szokásos helyre.
Megfordult, és elindult az ajtó felé, de azért még hátrasandított. Látta, hogy Kolge-mar a többi berilliumrudat is kirakja az asztalra, és egy émelyítően vidám dalt dúdolva számolgatni kezdi őket.
Az ajtó suhogva kinyílt, Hawkins kilépett rajta, majd átsétált a bérház homályos előterén, próbálva nem figyelni a sarokban kártyázó három skruddra, és már kint is volt az utcán.
Neyy már várta.
A két méter magas lény karjai olyan vastagok voltak, mint egy felnőtt férfi combja. Az arca egy nagymacskáéra hasonlított. Borostányszínű szemeiben bölcsesség csillogott. Fekete bőrmellényt viselt, és semmi mást.
- Hogy ment?
Hawkins sietősen elindult az egyik szemközti utca felé.
- Húsz perc alatt rájön a turpisságra - mondta Hawkins.
A sötét utcán csak a falakra felszerelt fénycsövek és a foltokban tenyésző foszforeszkáló zuzmók szolgáltattak egy kis fényt. Valahonnan zene és nevetés szólt, valószínűleg a zuzmóbetakarítók ünnepeltek valamit egy kocsmában. Hawkins szívesen bement volna a kocsmába, hogy megigyon egy korsó kwizek sört, de szorította az idő.
Ezen a bolygón éjszakánként csak a Hawkinshoz hasonló átutazók rótták az utcákat.
- Én megmondtam neked, hogy a terved egy nagy lapát bejidtrágyát sem ér - morogta Neyy, és beleszimatolt a levegőbe. - Nem tudom, hogy miért nem tudod nézni a pillanat helyett a teljes egészet.
Hawkins befordult egy újabb utcára.
- Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy miért vagyok ilyen hülye, hogy ezt az életet választottam, és miért nem költöztem inkább egy ehhez hasonló bolygóra.
A Kalgor VII tényleg nem volt vészes világ. Kéken világító zuzmókból álló tundrák borították a felszínét, amiknek a nedve deutériumot tartalmazott, ráadásul elég jó minőségűt, amiből korlátlan források álltak rendelkezésre a szektort uraló Bishop Fuel Corporation számára.
A bolygót csak a BFC által megfizetett zuzmóbetakarítók lakták, akik elég békés népség voltak. Akik estére valószínűleg behúzódtak a hideg elől a négyszintes bérházaikba, amelyek olyan szorosan épültek egymáshoz, mintha csak a hatalmas hegyekből lezúduló hideg szél elől keresnének menedéket.
Hawkins befordult az egyik mellékutcácskába, de még hátrasandított a válla felett. Nem követte őket senki.
- Egy hétig se bírnád, és részegen kaparnának össze egy kocsma padlójáról - mondta Neyy. - Inkább azon gondolkodjunk, hogy mihez kezdünk, hogy ha Jade nem szed össze húsz perc alatt egy törőt. Elég kevés idő meggyőzni és elrángatni a hajóhoz.
Hawkins hátranézett a válla felett, majd felsóhajtott. Úgy érezte, mintha valaki figyelte volna.
Az én helyzetemben mindenki ezt hinné. Magába bólintott, és válaszolt Neyynek:
- Alábecsülöd a csajt. Aki így rá tud szedni embereket, és mellé ennyire jó zsebtolvaj, az két fokkal hasznosabb egy potyautasnál.
- Majd akkor is mondd ezt, amikor Kolge-mar asztalát takarítjuk - morogta Neyy
- Azt hittem, a haverom vagy - válaszolta Hawkins.
Neyy felsóhajtott, majd csak ennyit mondott.
- A mi barátságunk a háború kohójában született és lett acélkemény. De ha a vr'a szolgái leszünk, akkor esküszöm, letagadlak.
Hawkins erre felkacagott.
Nem vették észre azt az aprócska bogarat, ami úgy kétméternyire kapaszkodott fölöttük a falon. Ennek a lénynek a külső páncélja kitin helyett alumíniumból, a belső részei szilíciumból készültek. A szemei helyén pedig hiperérzékeny apró kamerák voltak.
A parányi gépezet üzenetet küldött távoli irányítójának a potrohán ágaskodó fullánkszerű antennával, majd hamarosan választ is kapott. Bár az üzenet egyesek és nullák hosszú kombinációja volt, a gépbogár apró fémagyának egyértelmű volt a jelentése.
Kövesd a célszemélyt.
Az aprócska bogárutánzat kicsiny lábain a két szerencsevadász nyomába eredt.