Kultúrhősök

Éppen a boltba rohantam le, kiléptem az épület ajtaján, amikor egy fickó leszólított. első ránézésre egy szakadt, csavargó punk volt, valahol 25 és 30 között. Ahogy megpillantottam, a másodperc egy töredékéig azt hittem, lángol a haja, de amikor kidörzsöltem szememből a káprázatot, akkor vettem észre, hogy csupán festve van a haja, a vörös és a narancs közti különös árnyalatra. Egy kopott farmerdzsekit viselt, alatta egy ősöreg, megnyúlt pólót, néhol szakadozott farmerján koszfoltok éktelenkedtek, a lábán pedig leselejtezett katonai surranó feszült. Valamit rágott, azt hiszem, már nem emlékszem, csak a tekintetében égő tűz és az a sunyi, ravasz vigyor maradt meg bennem, ahogy rám néz, és flegmán megszólít:
- Hé, haver, van tüzed?
A hangja kicsit karcos volt, talán a sok dohányzástól, vagy csak mert rongyosan rekedtre kiabálta magát egy pár napja valami koncerten, ismerem az érzést. Nem volt ínyemre a faszi, sem az emberszag, ami körüllengte őt. Nem mosdatlan bűz volt ez, csak a fesztiválos izzadtság, a punkokra jellemző testszag. mielőbb le akartam őt rázni.
- Bocs, öreg, de nem dohányzom - válaszoltam neki, és még a számat is elhúztam, hogy érezze, sajnálom, és tényleg adnék neki tüzet, ha lenne. Azt hittem, ezzel végeztünk, és már haladtam volna tovább, de újfent utánam szólt.
- És némi apró? Csak van apród?
Nem szeretem, ha valaki rámenősen tarhál. Ugyanakkor, még mindig nem nézett ki csövesnek, csak egy szakadt punknak, ezért úgy döntöttem, egy százast hozzávágok, csak hagyjon már békén. Épp elővettem volna a tárcámat, amikor, nem tudok jobb kifejezést, isteni sugallatot kaptam, meggondoltam magam, és azt mondtam:
- Tudod mit? Dolgozz meg a pénzedért!
- Miva'?
- Adok egy százast, vagy többet, ha előtte megdolgozol érte!
- Tudod te egyáltalán, hogy kivel van dolgod, te kis szarházi?
- Egy festett hajú, csavargó punkkal?
Egy pillanatra megijedtem, amikor harag lobbant a tekintetében, de ahogy jött, úgy el is illant dühe, és a vállamra csapva jót nevetett. Nem volt ínyemre ez a gesztus, így kibújtam szorításából, mire leült az utcakövön, elővett egy cigit és rágyújtott, közben intett, hogy üljek le én is. Én szolidan visszautasítottam, ő pedig mesélni kezdett.
-  Fivérem egy fasz, nem olyan nagy fasz, mint a "főnök", de attól még egy címeres díszfasz. Kapott egy erszényt, és csak annyi dolga volt, hogy mindent, ami abban benne van, egyenlően osszon el. Hát olyan kurva nehéz lett volna ez? Ugye, hogy nem?! De az a hülye csak elkúrta, na mindegy. Szóval jöttetek ki, baszod, és az erszény meg üres volt. Hát mit kellett volna tennem? Hagyni, hogy ott pusztuljatok, minden nélkül? Jó, tényleg elvettem az engedélyük nélkül, de hát baszod, csak egy ágnyi kis lángocska volt, nem az egész rohadt katlanjuk, csesszék meg! És mi lett a jutalmam, hogy megmentettem a drágalátos seggeteket? Oda lettem láncolva egy tetves sziklához, hogy egy kibaszott sas minden nap kitépje a májam. Miközben ő, a drágalátos mindenség ura a fajtátokkal hentergett! Veletek, baszki, akik megpusztultatok volna, ha én nem lopok nektek. Szép kis hála, mi? Szóval igen, harmincezer évig kellett volna ott rohadjak, hogy a büdös dög minden átkozott, istenek verte napon kitépje a májam és a szemem láttára zabálja fel, hogy utána a következő napig kínkeservesen gyógyuljon be a sebem, és utána megint eljöjjön. Remek, mi? Aztán végül csak harminc évet kellett ott rohadnom, ugyanis a nagyfőnök kedvenc kis korcs fia, mintegy mellékesen, almalopás közben megölte azt a kurva madarat és eltépte a láncaim. Erre az öreg reakciója?  Hmm, a kicsi fiacskám megmentett téged, ettől őt szeretik, tudod mit? Gyere, költözz fel hozzánk, DE csak akkor, ha a szikládat a hátadon cipeled fel! Hogy kaptál volna el minden nemi bajt a halandó kis kurváidtól, te szemétláda! Jól beintettem neki, tudod? Azóta is köztetek ténfergek és próbálok jól kibaszni ő seggfejségével. Megkeresem a korcs kölykeit, és letarhálom őket. Ha valamelyik hülye ad nekem valamit, elveszem tőlük a legnagyobb erényüket, a legkiemelkedőbb tehetségüket. Jó, azért nem utállak én titeket annyira, szóval minden szenvedéssel töltött évem után kaptok egy órát, hogy megtaláljatok és visszaszerezzétek tőlem, amit elvettem tőletek. Ha sikerül, akkor rátok hagyom, de ha nem... akkor megszoptátok...
A mesélés közben még elszívott két másik szálat, engem is megkínált, az utolsót végül már csak illemből is elfogadtam és együtt füstöltünk.
- Na, mi az ítéleted, kölyök? Megdolgoztam a pénzemért?
- Hát - mondtam két slukk között -, meg, csak most elgondolkodtam... mi a garancia, hogy jóhiszeműségemben megdoblak apróval, és nem veszel el tőlem semmit?
Erre csak jóízűen felnevetett, elnyomta a cigijét, én is a sajátomat, felálltunk, leporoltuk magunkat, ő elköszönt, hogy találkozunk még, én pedig mentem tovább a dolgomra. Tényleg Ő lett volna, akinek hiszem? Az lehetetlen, de mi van ha mégis?