Harc az Imperátussal - A kezdet

Mély feketének tűnt a Trantor 9 bolygó óceánja a viharos naplementekor. A három vadászgép teljes sebességgel halad, alig 10m-re a víztükör felett, ahol a radar nem szúrja ki a fémet. Egymás mellett repültek s mögöttük a hajtóművek által felkorbácsolt a víz falként tornyosult. Kezeikkel mutogatva kommunikáltak, ha használják a rádiót, kiszúrják őket, és ak-kor 3-man lesznek több mint 3000 ellen. Néha előtűnik az eső-felhők mögül a nap, majd újra a fekete gomolyagok, mögé bújik. „Még egy perc és a cél zónába érünk.” – villant át Jack Adams hadnagy agyán a gondolat. Egy domb vonulat emelkedik a város fölé, melyet bombázni akar az imperátum, hogy miért? Az titok. „Csak nők és gyerekek.” – szögezi le magában a pilóta.

Enyhén lejjebb nyomja a kormánybotot, majd kicsivel elő-rébb nyomja a gázkart. Érzi kezeiben a csúcstechnika végtelen-nek tűnő erejét. „A sebesség ennél a bevetésnél az élet.” – szögezte a bevetésre jelentkezőknek az eligazító tiszt. Gyor-sabban, még gyorsabban, csak így maradhatunk életben… Jack te-kintete végig fut a műszerek erdején, minden rendben. Mikor felemelte szemeit, előtte tornyosul a dombvonulat, melyen vö-rösen izzottak az előző napi támadások által felgyújtott kvarckutak. Rohamosan közeledik az emelkedő, Jack lágyan maga felé húzza a botkormányt, és néhány méterre elrobog a gerinc felett. Elé tárul a sok ezer lakosú metropolis, mely 1000 éve nem élt át támadást, háborút. Pilótánk bekapcsolja a fel-derítőkonténer kameráit aktiváló kapcsolót. Pulzus száma a duplájára nő, adrenalin szintje az egeket ostromolja. Ösztönö-sen hátra pillant, nem látja társait. „Hol lehet az a másik két hülye!” Egy pillanatra később eszébe jut, a számukra kije-lölt területet kamerázzák le. Sebesen húz a nyüzsgő város fe-lett. Ismeretlen stílusú épületek, égbe szökő felhőkarcolókat kerülget. Jobbra tűzgömb villan. A védelem felébredt, lelőtték a kötelék vezérét. Ketten maradtak, ugrott a rádiócsend, át-szól társának.
- Jim tűnjünk a francba!
- Vezess Jack, felzárkózom mögéd. – válaszol a társa comon ke-resztül. Jack társát kutatja szemeivel, mikor újabb kisded nap villan az elborult ég alján. Jim is elesett. Egyedül maradtam, húzzuk a belünk innen. – Jack csak most döbben rá, hogy két társa, barátai halottak. A besugárzó jelző figyelmeztető hang-ja üti meg pilótánk fülét. Vadászok! Fel, ki a légkörből! Ma-ximumon dolgoznak a hajtóművek, minden kijelző a pirosnál jár, mikor egyszerre csapódik be a kétfúziós rakéta, darabokra tép-ve a pilótát és gépet. Elsötétül a világ, elestek, mind a hár-man.

A szimulációnak vége. – szólal meg gépies, női hangon a szimulációt vezető számítógép a gyakorlat végeztével. Egyszer-re kászálódik ki a szimulátorból a három pilóta.
- Uraim, ez rosszabb volt, mint a többi összesen együtt véve! – csattant fel idegesen Wentz őrnagy a kiképzőtiszt – Pihenje-nek, holnap csak ezt fogjuk gyakorolni, a felderítést. A zu-hany és a vacsora után elvonulnak a szobájukba, alig beszél-nek, nincs miről büszkén társalogni. Stew szólal meg, mikor már az ágyban feküdnek.
- Azért, jó, hogy csak gyakorlat az egész.
- Ja, igazad van. – válaszol fanyarul Jim.
- Nem haltunk meg, de mi lesz élesben? – teszi fel a kérdést Jack, de nem érkezik válasz a kérdésére. Kéthét múlva bevetés-re kerültek. Unalomtól elcsigázottan hallgatták, Wentz őrnagy eligazítását és jó tanácsait a célterület tulajdonságairól. Fáradtak voltak, unták az egészet. „Az Iperátus parancsa szent és sérthetetlen.” – beléjük akarták verni, e mondatott, de nem hagyták az agymosást magukra erőltetni, nem tudták emberi mi-voltukat kiirtani a fiatal és eltökélt férfiakból. Fél álomban baktattak ki a gépek állóhelyére az eligazítást követően.
- Ha ennek vége lesz, el fogtok jönni hozzánk – szólt Stew a többiekhez – anyám isteni pitét tud sütni.
- Húgod van? – kérdezte Jim egy kis flört reményében.
- Hülye! – válaszolt Stew és Jack összhangban, jól ismerték Jim nő éhségét. Szó nélkül sétáltak tovább a gépekig, ahol már várta őket a földi személyzet.
- Jó reggelt fiúk! – szól Jack barátságosan a gépét felügyelő műszaki gárdához.
- Hello főnök, hogy s mint?
- Kösz jól, és ti, hogy van a madárkám?
- Rendben van főnök csak mindig tönkre, vágja, alig tudjuk rendbe hozni. – válaszolt Brody a szerelő gárda vezetője, mi-közben kezeit törölgette a ráragadt olajtól.
- Ja, ha tudtam volna, hogy ilyen sok munkával jár az, hogy az ember az ön szerelője inkább, elmegyek babysitternek. – felelt huncut pimaszsággal Mike az egyik szerelő, és ez bizony lódí-tott a nagy rangkülönbségre nézve. Jack és a többiek végig vizsgálták gépeiket, hibát kerestek, vagy legalábbis olyat, amit a szerelők kihagyhattak vagy elnézték. Ha találtak vala-mit, egymást közt intézték el, ritka volt, ha valaki feladta szerelő gárdáját, mert aprócska hibát vétett. A szerelők fon-tos szerepet játszanak a repülősök életében. Nélkülük nincs masina, amivel szárnyalhatnak. Különben is az Imperátus ember-telensége a műszaki gárdát sem kímélte. Sokuknak elegük volt III Morgan Imperátor marhaságaiból. Nem egyszer próbáltak el-lene merényletett elkövetni, hiába talpnyalói mindig résen voltak.

Ha valaki kényszerleszállást hajtott végre és összetörte a gépét, azonnal elbocsátották, hiába volt kiváló tiszt, piló-ta, és örüljön, hogy ennyivel megúszta és nem kapott börtön-büntetést vagy ki nem végezték a Birodalmi tulajdon szándékos megrongálásáért. A zsarnokság elől tömegesen menekültek az em-berek a birodalom külső bolygóira. Sok volt Imperátus katona talált biztos menedéket, valamelyest normális, de annál moz-galmasabb életet a lázadók között. A 10 órai napsütésben alig érzet az éjszakai zápor frissítő hatása. A napszemüveg sötét üvege valamelyest tompította a nap erős sugarait, de nem volt ajánlatos szemezni az öreg tűz óriással. Az izzó burkolat sza-ga töltötte be a levegőt. A fiúk mindent rendben találtak, majd felmásztak a kabinjaikba és megkezdték a felszállással járó procedúrát. A levegő percről percre melegebb lett, amin fedélzeti lékgondi valamelyest enyhített. Jack végig ellenőr-zött mindent, majd intett a szerelőknek, hogy vegyék ki a futó mű kerekei alul a támasztókat, hogy megkezdhesse a vadász fel-adatra felkészített gépével a bevetést. Brody jött szaladva kezében egy borítékkal, felmászott a kabinhoz támasztott lét-rán. Jack felemelte a tetőt, majd szerelőjéhez szólt.
- Mi van Brody? – a pilóta hangjából enyhe izgalom sugárzott.
- A fejes küldi… - levegő után kapkodott, miközben a fólia la-pot tartalmazó borítékot Jack kezébe csúsztatta. A futásban kifáradt. Nem is csoda, hisz a hőmérő 1030 –kor, már 32 fok fe-lett tanyázott és hol van még a csúcs a Persei 5 déli félte-kén! Jack Adams felnyitotta borítékot és kivette a fólia lapot melyen egy új célpont koordinátái szerepeltek a feladattal együtt. Szemei megakadtak a fekete betűkkel kiemelt célboly-gón: TRANTOR 9. Jack kezdte elveszíteni türelmét.
- Ez hülye, ennek a rangéhes marhának elment a józan esze! – sziszegte a hadnagy az orra alatt.
- Halkan főnök, még kivégzik! – nyugtatta Brody pilótáját.
- Mi lesz most?
- Leszedjük a rakétákat, és felderítő-konténereket teszünk fel.
- Az összes rakétát, akkor csak az impulzus ágyúink maradnak!
- Tudjuk főnök, de ez a parancs.
- A többiek?
- Mind a hárman felderíteni fogtok. – Jack erre a mondatra már tényleg nem tudott magán uralkodni.
- Rohadt szemét, legalább az egyikünk maradt volna vadász fe-dezetnek, akkor lenne esélyünk túlélni! – a beszélgetés alatt a szerelők befejezték az átszerelést és intettek, hogy az ő részekről mehet az akció.
- Készen vagyunk főnök, kéz és lábtörést. – Brody kezét nyúj-totta Jack-nek. A pilóta kezet fogott vele és érezte valami tenyerébe ragadt, Brody kacsintott egyet, lemászott a létrán, majd elindult a hangár felé, ahol még várt rá munka bőven. Jack kinyitotta a papírt, melyen a következő szöveg tárul elé: „Ne félj tőlük, bízhatsz bennük!” – Vajon mi a fenét akart ez-zel Brody? – nem sok ideje marad szerelője szándékát kitalál-nia, utasítás jött az irányító központból, hogy kezdje meg a felszállást. Az előírásnak megfelelően engedélyt kért a műve-let végre hajtására.

- Itt Tomcat 204, felszállási engedélyt kérek.
- Tomcat 204, felszállási engedély megadva. A kötelék többi tagja kövesse a 204-et. – hangzott a száraz parancs a rádió-ból.
- Itt Tomcat vezér értettük, melyik kifutó a cél?
- A kötelék guruljon az 552-es kifutóra és kezdje meg a fel-szállást. – adta ki az utasítást az irányító tiszt. A vadász-gépek egymást követve gurultak a megadott kifutó pályára. A hajtóművekből kiáramló tüzes gázoktól izzott a levegő és a nappali forrósággal a pokol közelségét sugallták. Az 552-es kifutópálya a legszélesebb volt a bázison, épp annyira, hogy a három gép egymás mellett elfért. Jack gépe állt középen, ki-csivel előrébb a többiekétől. Utána következetett baloldalt Jim, majd jobb oldalt Stew gépe, úgy sorakoztak egymás mellet, mint a kéz három középső ujja.
- Itt Tomcat kötelék felszállásra kész!
- Engedély megadva. – hangzott az utolsó parancs, amit még az irányító központtól kapott a kötelék. Jack végig nézte a mű-szereket, kezét a gázkarra tette. Behunyt szemét, mély léleg-zetet vett, majd átszólt társainak.
- Meg vagytok?
- Egészen. – felelt Jim.
- Rendben vagyok. – nyugtázott Stew. Jack még egyszer ki nyi-totta a papírdarabot, amit Brody nyomot a kezébe. Nem értette a szöveg mivoltát, ami rajta állt, de bízott szerelőjében.
- Akkor dolgozzunk meg a zsoldért! – a hadnagy lassan előre nyomta a gázkart. A vadász orra az orrfutóra nehezedett, hátsó része kissé megemelkedett, a hajtómű dübörgése tudatta a kör-nyékkel, hogy újabb bevetésre indulnak az FX-18-asok. Jack a hajtómű teljesítményét mérőt figyelte, míg el nem érte a kellő fordulatszámot, érezte, hogy méteres lángnyelvek csapnak ki a forszázson tomboló hajtóműből. – Indulhat a menet. – gondolta magában Adams hadnagy majd felkapta a lábát a fékpedálról. A vadászgép nekiiramodott a pályának. A többiek követték vezérü-ket és pillanatokkal később már 7000 méter magasan, szelték a mélykék eget, és folyamatosan emelkedtek. Jóval a felhők fe-lett repültek, amelyekből itt-ott előtűnt egy magasra nyúló oszlop.
- Hallotok srácok? – kérdezte Jack a társait.
- Tisztán haver.
- Ti is megkaptátok a borítékot?
- Igen. – válaszolt Stew.
- Naná. – felelt Jim, hangjából unalom és gúny sugárzott ki.
- Akkor minden világos, ugrunk és irány a Trantor 9. Ott a megadott koordinátákon felderítést végzünk, majd vissza. Zseni barátaink a következőt tanácsolták nekünk, ha szorult helyzet-be kerülnénk, küldjük el a filmet egy a közelben cirkáló ha-jónkra, ha minden oké, amit én kétlek, akkor a közelben lévő űrrombolóra térjünk vissza. Szigorú parancs a konténerek nem oldhatók le! Jó mi, megint valami aktakukac készít ezt a ter-vet. Mikor belépünk a hipertérbe teljes rádió csend. Mit mond-hatnék még? Ja, mindenkinek a legrosszabbakat és hogy szeret-lek benneteket. – Jack az utolsó mondatnál eltorzította a hangját, valamelyest oldani próbálta a feszültséget. Oldalra tekintett kisbirodalmában. Látta, ahogy felkelnek a holdak me-lyek, a Persei 5 körül keringtek, ahová vezényelték. Idő van! – gondolta magában. Álmélkodó csendjét Jim hangja törte meg.
- Mi is rajongunk érted Jack. – „csábos” hangja mellé cuppogó hangokat hallatott.
- Kösz fiúk, itt vagyunk. – s tényleg ott lebeget előttük az ugró kapu. Rengeteg energia összpontosult az átjáró vékony bordákon, ez kellet is, hisz naponta több mint 100 hajó kelt útra rajta keresztül a hipertérbe. Kissé széthúzódtak, mikor az ugrásra készülődtek. Jack intett a többieknek, hogy kap-csolják ki a rádiót, és ha kommunikálni akarnak, kézjelekkel tegyék azt. A kapuhoz érve megálltak egy pillanatra, leadták a megbeszélt jeleket az ugrásra, majd vártak a visszajelzésre, ami egyhamar meg is jött. Kinyitották a kaput s szinte egy-szerre aktiválták az ugró hajtóműveket. Jack egész testében érezte a rúgást, ahogy az ugrómű a hipertérbe repíti vadász-gépét. Szoros alakzatra váltottak a beérkezéskor, hogy csök-kentsék a radarvisszaverő felületet. Elkezdődött másfél óra dögunalom. Nem kommunikálhattak egymással, magányuk csendjét, csak az ütemesen dolgozó hajtóművek zaja törte meg. Mindenki más képen ütötte agyon az időt.

Jim karikatúrát rajzolgatott a combjára erősített írótömb-re. A groteszk kép a „hűen” szeretett Wentz őrnagyot ábrázolt, akit mindenki csak paprikán nevezett a háta mögött. A képen Wentz éppen tükörbe néz, ahonnét egy paprika bámul vissza rá a fizikát meghazudtolva. Úgy határozta, hogy kirakja a kantin-ban, ha elkészül, hadd röhögjenek a többiek is. Szinte már látta maga előtt paprika dühtől vérvörösre izzót képét.
Egy heccet meg ér. –gondolta magában.

Stew mindig hozott valami olvasni valót, ami kicsi és nem szúr szemet az Imperátusnak és ha, lelövik semmi értéket nem, képvisel az ellenség kezében. A mostani könyv egy Az időszámí-tásunk előtti háborúkat dolgozta fel, alaposan összekicsinyít-ve, oly annyira, amit még emberi szem felfog.

Jack szülei fényképét nézegette, melyet két műszer közé szorított be. Amikor repülés közben ránézte a képre mindig eszébe jutottak azok a beszélgetések, melyeken le akarták té-ríteni a katonai pályáról, de ő nem engedett magát. – Az én életem, jogom van nekem dönteni, hogy mit akarok! – vágott vissza a tudattal, hogy igaza van. Már hetek óta nem látta a családját. Beszélni sem beszélt velük a Telecomon, csak azt a levelet hagyta kint asztalán, amit elküldenek a családjának, ha nem térne vissza a bevetésről. Nem volt mennyasszonya se barátnője, pedig annyira szeretette volna valakit, aki közel állhat hozzá, de nem családtag, akivel megoszthatja az életét. Oly sokszor tűnődött el ezen, hogy miért van egyedül. Magában kereste a hiba forrását, de sose talált számára elfogadott ma-gyarázatott. – Bennem van a hiba és kész. - zárta le a vitát önmagával, de az „DE” szócska mindig ott motoszkált benne, ami sose hagyta nyugodni.

Ezekkel a dolgokkal bajlódtak másfél órán keresztül. Jack órájára nézett. „Még tíz perc”. – elővette zseblámpáját és át-villantott Jim-nek. Jim két villantással jelezte, hogy érti a figyelmeztetést. Jack ezután Stew-nek villantott át, aki szin-tén két villantással viszonozta a figyelmeztető jelet. Úgy tervezték a kilépésnél, hogy a Trantor 9 holdja takarni fogja a köteléket és ez egy kis előny lesz számukra. Jack még utol-jára ránézett szülei képére, majd aktiválta az ugró hajtómű-vet, hogy visszatérjenek a normál térbe. Rúgást érzett a gé-pen, mikor a normál térbe érkezett, Jim és Stew szorosan kö-vették. 90%-on dolgoztatták a hajtóműveket szoros kötelékben. Mikor a holdhoz értek Jack-et különös érzés fogta el, olyan, amit még soha nem érzett az előtt. Valahogy nagyon haza vá-gyott, szűk kis szobájába, kényelmetlen ágyára. Minden miről ábrándozott nagyon távolinak tűnt. Végtelen nagy kisebbségi érzés vet rajta erőt, mely félelem érzésével párosult.

Jack valahogy nem akarta beismerni, hogy fél. Kipillantva kabinjából látta, hogy két legjobb barátja még mindig hűsége-sen követi az ismeretlenbe. Megbíznak bennem, ezt nem szabad eljátszani! – gondolta magába. Lassan közeledettek a Trantor rendszer 9-es bolygója felé. A besugárzó jelző nem észlelt semmit tehát, még nem vették célba őket, dehogy nem fedezték fel őket, az még mindig kérdéses volt. A csillagok halványan pislákoltak, elnyomta fényüket a bolygó rendszer napja. Jack a szenzorok kijelzőire tekintett, amelyekről leolvasta az adato-kat, melyek az optimális távolságot mutatták a légkörbe való belépéshez.
A vezér átintett a többieknek, keze élesen mutatott előre, jelezve a légkörbe való belépést. A kísérők megértették és megkezdték a bezuhanást a légkörön át egészen a tengerszintig. Tartották a formációt, de jóval lazábban, mint az előtt, ne-hogy közelebbről csodálják meg egymást. Izzott a pilóták körül a vadászok burkolata a súrlódás következtében. Áttörtek a fel-hőzeten, melynek selyem finomságú vízfátyolai valamelyest le-hűtötték az izzó burkolatot. 1500 méteren aktiválták a fékező rakétákat, melyek normális sebességre igyekezték lassítani a túlgyorsult gépeket.

Jack 300-on felvette a gépet, kikapcsolta az automatairá-nyítást, mely a zuhanást szabályozta. Újra magáénak tudhatta a gépet, néhányszor megpörgette, hogy felmérje érte e kár a be-jövetelkor, de mindenre normálisan reagált. Újabb kéz üzenete-ket intézett társaihoz, hogy vonalba rendeződve haladjanak a felszínhez közeli repüléskor, majd fejre állítva az FX-18-ast 15 méterig süllyedt, ahol a radar már nem szúrja ki a kötelé-ket, s ha hibát vét, még tud korrigálni, de annak hibának ki-csinek kell lennie. Nagyon kicsinek. Társai követték a manő-vert, és vonalba rendeződve repültek egymás mellett. A hajtó-művek által keltett turbolenciától vízfüggöny csíkot húztak maguk után. Minden olyan volt, mint a szimulátorban. Stew az-zal öntött magába bátorságot, hogy az egész csak gyakorlat. Nem sok sikerrel, folyton csak az, járt az eszében, hogy itt hagyhatják a fogukat.
Jim egykedvűen rágta rágógumiját, azon próbálta levezetni felgyülemlett feszültségét. Néha egymásra pillantottak, hü-velykujjukat mutogatták vagy a győzelem jelével, biztatták egymást. Próbáltak lelket és bátorságot verni egymásba.

Jack órájára nézett, amit édesapjától kapott a tisztavatá-sakor, most is családjára gondolt és nővérére, arra, hogy mennyire hiányoznak. - Három perc a célig. – átmutatott Jim-nek, három ujját mutatta az időegységet, majd homlokán húzta végi az ujját, ez volt a perc jele, ha felfelé mutatott volna az órát adta, volna meg. Jim után Stew következet és ugyan az a koreográfia. Jim az ujjával jelezte, hogy érti, Stew pedig bólogatott. A levegő párás volt és alig pár kilométeres távol-ságból vették észre a hegygerincet, amit át kell repülniük, hogy a célzóna fölé érkezzenek. Jack gyorsabban akart repülni, több gázt adott a hajtóműveknek, a fordulatszám mérő emelkedé-se jelezte a változást és a hullámzó víztükör gyorsabb futása.
Társai érzékelték a változást és ők is gyorsítottak és felzárkóztak vezérük mögé. A borítékban a célpont meghatározá-sa mellett az állt még, hogy a biztos tájékozódási pontot fog-nak adni az előző napi támadások által felgyújtott kvarckutak lángoló fényei. A domboldalon nem hogy oszlopszerű lángoszlop-ok meredtek volna, de még egy kis bozóttűz sem pislákolt. Na ennyit a biztos tájékozódási pontokról. Trantor 9 e féltekén éjszakai sötétség honolt, mely mindent elborított.

Nem használtak utánégetőt, ami elárulta volna őket, a nap pedig 5 óra múlva világítja meg ezt a zónát, remélhetőleg ők akkor már haza is érnek, legalábbis így számolták. Jack letö-rölte a homlokát borító verejtéket, majd át szándékozott inte-ni társainak, de nem volt kinek. Jobbról balra kapta tekinte-tét és ott se talált senkit. A pánik hangulat kezdet elural-kodni rajta, mikor szaggatott rádióadás töltötte be a kabint. Valami olyasmit hallott, hogy ki vagy fel, de nem értette tisztán a recsegés miatt. Hirtelen hatalmas fény és rázkódás érte a gépet. Jack-et nem tartották meg az ülés hevederei, előre zuhant, beverte fejét a műszerfalba és elvesztette esz-méletét…




*****

Matthew Adams hitetlenkedve bámult az előtte heverő levélre, melyen az Imperátus keselyű címere díszelgett. A fekete borí-ték semmi jót nem jelentet. Remegő, ideges kézzel tépte fel a borítékot, miközben a nappaliban lévő fotelhez sietett. Szemei könybelábadva olvasták a rossz hírt:

„Mély sajnálattal és együtt érzéssel közöljük, hogy Fia Jack Adams hadnagy:(9838029) bevetés közben elesett. Hősies helytállásáért és példamutató szolgálatáért posztumosz szolgá-lati érdemkeresztre terjesszük fel.”

Matthew a fotelba zuhant, a levél kezeiből a dohányzó asz-talra esett. Arcát tenyereibe temette és sírni kezdett. Fele-sége Sarah épp most lépet be az ajtón. Mikor meglátta férjét, minden tudott. Elvesztették egyetlen fiúkat. Sarah Matthewhoz sietett, letérdelt férje mellé és könnyes tekintete társa te-kintetét kereste. Matthew érezte felesége gyöngéd karját, ahogy vigasztalólag fonja körül felső testét. Nem, mert Sarah arcába nézni, nem tudta megbocsátani magának gyengeségét, hogy hagyta egyetlen fiának, a pilóta iskolát és a katonai repü-lést, egy pokoli hatalom kötelékében.
- Vissza fog jönni. – Sarah remegő hangja törte meg kettőjük csendjét.
- Nem, ezt te is tudod jól. – ellenkezet Matthew.
- Én az ilyet megérzem. Él a fiúnk…


*****


Jack arra ébredt, hogy eszméletlen nagy fejfájás gyötri. Előbb érezte a fájdalmat, mint ahogy kinyitotta volna szemeit. Kezével, tenyerével végig tapogatta arcát és fejét, az utobbin egy nagy kitüremkedést tapintott ki, mely kibírhatatlanul ha-sogatott, amikor hozzá ért. Mikor pislogni kezdett egy kvarc-lámpa vakító fénye szemezett vele. A tüzes fénysugár csak fo-kozta fejfájását. Kezei szabadon mozogtak, most lábai követ-keztek. Felült, ekkor vette észre, hogy eddig egy ágyon pi-hent. Örömmel konstatálta, hogy nem bénult meg. Öltözéke csak overálra korlátozódott, elég alaposan lecsupaszították. Elvet-ték önvédelmi fegyverét, túlélőkészletét és még ki tudja mit. Jack azt se tudta, hogy van e még rajta alsógatya. Előre ha-jolt, könyökei lábain támaszkodtak meg, arcát tenyereibe te-mette. A kicsiny szobában zöldre mázolt falak álltak, a piciny ablak el volt sötétítve, csak a kvarclámpa éles fénye töltötte be a szobát.

Hirtelen ajtószisszenés törte meg a csendet. Egy nő lépet be fehér köpenyruhába öltözve. Valószínűleg a vallató orvos, biztos fogságba estem, de mi van a többiekkel? – ilyen gondo-latok tömkelege villant át Jack agyán. Úgy sincs mit veszít-nie, gondolta magába, ha kivégzik legalább barmul előtte egy jót.
- Ez a Mennyország? – kérdezte a hölgytől. Bele adta minden kevélységét és lazaságát hangjába, amit csak elő tudott terem-teni belső énjéből. - Vagy netán rossz helyre jöttem?
- Maga mindig ilyen vicces hadnagy? – kérdezte hallhatóan ide-ges hangon az ismeretlen nő.
- Különösen, ha egy ilyen csinos hölgyet látok. Bár ne vegye tolakodásnak, de Te vagy az őrangyalom, igaz? – Jack pimaszsá-ga átjárta a szobát.
- Nem hallt meg.
- Kár, mert felkértelek volna táncolni, tudod mindig is tán-colni, szerettem volna egy ilyen csinos hölggyel, mint TE. – a hadnagy kezdet túl lőni a célon, látszott, ahogy a lány egyre vörösebb és dühösebb képet vágott. Jack felállt és néhány lé-pést akart tenni a lány felé, amikor megszédült. Az ismeretlen nő támaszául sietett, hogy el ne hasaljon a simára csiszolt kőpadlón.
- Muszáj volt vagánykodnia hadnagy? – bírálta az ismeretlen fehér köpenyes Jack-et, miközben támaszt nyújtott a pilótának.
- Nem húzol ki belőlem semmit, jobban jársz, ha azonnal agyon lövetsz! Tőlem nem fogsz hallani semmit, legfeljebb csak a ne-vemet, a rangomat és az…
- Az azonosító számát, tudom. – a nő és Jack tekintete talál-kozott. Megbűvölten bámulták egymást másodpercekig, majd Jack-et visszasegítették az ágyra. - Csak segíteni akarok Adams hadnagy. – a nő Jack szemébe nézett.
– Talán lehetetlent kérek öntől, de bízzon meg bennem, egy si-ma rutin vizsgálat, hogy nem esett-e valami nagyobb sérülése.
- Honnan tudja a nevemet és a rangomat?
- A dögcédulájáról. – az orvosnő felmutatta a hadnagy előtt a láncba fűzött, két fémtáblácskát, melyen adatai szerepeltek és kezeibe engedte.
- Fogoly vagyok? – szegezte a kérdést a nőnek Jack.
- Ennek meghatározása nem az én dolgom. Kövesse a szemével az ujjamat! - a doktornő keresztirányú mozgást végzett mutatóuj-jával, amire Jack jól reagált.
- Nem mondtad, hogy hívnak, így nem tudom, hogy szólítsalak.
- Dr. Sarah McDowell vagyok, a…
- A vallató orvos!
- Ha, ki akartunk volna szedni magából valamit, már rég a bir-tokunkban lennének az információnak. Nem vagyok a vallató or-vos, talán az Imperátus alkalmaz ilyen személyeket, de mi nem. - Sarah Jack csuklóján mérte a férfi pulzusát, közben órájára bámult.
- Ki az a Mi? – szegezte szárazon a kérdést Jack a doktornőnek – rajtunk kívül nincs senki a szobában, vagy igen?
- Idővel megtud mindent, bízzon bennünk, higgye el, jót aka-runk magának. - a doktornő egyesen a pilóta szemébe nézett.
- Nem félsz tőlem? – kérdezte Jack.
- Nem. A magán véleményem szerint, csak teszi a nagymenőt. – pirított a nő Jackre, így adta vissza az előbbi piszkálódást.
- Mi lenne, ha tegeznél?
- Nem szoktam a pácienseimmel személyes kapcsolatot kialakíta-ni.
- Kár, nem tudja, mit veszít!
- Jó hírem van, a pimaszságát leszámítva egészséges, mint a makk, az a kis púp a fején hamar le fog lohadni. Még egy óráig itt marad, hogy megfigyeljük, hogyan reagál a gyógyszerekre…
- Állj, ájcsi, azt mondja, hogy dilibogyókat adtak be nekem? Na és mi francot, ha drogot merészeltek belém pumpálni…
- Antibiotikumot kapott, semmi drog. Egy vágás van a lábán, ami elég mély, azért kapta nehogy elfertőződjön a sebe. - Sarah megrémült a begurult férfitól, az ajtó felé hátrált, közben köpenye alá nyúlt, hogy ha kell kábítópisztolyávál ár-talmatlanná, tehesse Jacket. – Egy óra múlva vissza jövők, re-mélem akkorára, lehiggad! – kiabált dühében, mérges volt Jackre. Kezében már azonosító kártyáját tartotta, hogy kime-hessen a kórteremből.
- Kérem, várjon! Mi van a társaimmal, csak ennyit áruljon el! Kérem! – Jim és Stew a második családja volt Jacknek. Féltette testvéreit. Sarah szíve meglágyult, amikor a férfi szemeibe nézett, érezte a vágyat, ami Jacket uralta, hogy valamit meg-tudjon barátairól.
- Makacsak, mint ön, de maga simán lekörözte őket. Jól vannak pihenjen, lehet az orvosság miatt ingerült ennyire. Egy óra múlva találkozunk. – azzal Sarah kinyitotta az ajtót, és a hangazonosítóba kiadta a parancsot. Az ajtóból még visszané-zett Jackre, majd kilépet a szobából. A becsukódó ajtó hangja megnyugtatta Jacket, maga se értette hogyan. Most már tudom, miért nincs barátnő, csak nekem lehet ilyen pocsék modorom. Fejére tette kezét, a púp még mindig hasogatta koponyáját. Az ágyhoz sétált és végig feküdt rajta, behunyta szemét és el-aludt.


*****


Sarah lépteinek egyenletes kopogása töltötte be a folyosót, amin végig haladt. A falra erősített lámpák közül itt-ott éget egy-egy pislákoló fénnyel, mely alig űzte el a sötétséget s tette uralkodóvá a félhomályt. Az egyik ajtóhoz érve végig húzta azonosító kártyáját a falból kiálló azonosító króm pane-lon, egy nyílás keletkezett a falon, ahová behelyezte kezét.
Kéz lenyomatát vizsgálták, majd a hangazonosítóba szólt, nevét, és beosztását mondta el. A szigorúan őrzött, helyiség ajtaja szisszenve nyílt meg. A szoba közepén egy asztal pi-hent, egy szék társaságában, erre ült le a doktornő, mikor számot adott a diagnózisairól. Vele szemben egy üvegfal tor-nyosult. E fal túloldalán most is ugyan azok az emberek várták beszámolóját, mint azelőtt. Sarah leült a székre, majd az asz-talra tette jegyzeteit. Felemelte tekintetét az üvegfalra, melyről képmása verődött vissza. Jól állt neki a fehér orvosi öltözék, mely kiemelte keskeny derekát és csípőjét.

- McDowell kapitány erre a beszámolójára különösen kíváncsiak vagyunk. – a jéghideg, eltorzított hangú szavak megrémítették a nőt, pedig már nem egyszer ült ez üvegfal előtt.
- Mi a különleges ebben a három fiatalemberben, – tette fel a kérdést a nő remegő hangon - hogy ennyire fontosak a velük kapcsolatos információk?
- Önnek ehhez semmi köze, magának, csak annyi a feladata, hogy pontos beszámolót adjon az alanyok fizikai állapotáról.
- Mit akarnak velük?
- Nem akarjuk kivégezni, sem megkínozni a foglyokat, csak… csak tudni akarjuk, hogy mit szólnának, ha átállásra kérnénk fel őket. – vágott a ritmusos beszélgetésbe az egy eltorzított női hang, bár koránt sem volt biztos, hogy a hang egy nőé le-hetett. A hangtorzítók a 2540-es évekre végleg tökéletesekké váltak, bárkinek a hangjából, szinte bármit formálhattak. Bármit.
- A véleményem az, hogy makacsak, mint az öszvér, de ha min-dent elmondanánk nekik, akkor talán átállnának.
- Milyen csapat? – tette fel a kérdést egy újabb eltorzított hang.
- Ritka az ilyen összetartás. Mindegyikük feltette a kérdést, hogy mi van a társaival, bár Jim Laurence rosszul reagált a retazorra. Mindenről beszéltek, csak arról, nem, amiről kér-deztem őket. Nyoma sincs viselkedésükben az imperátusi kikép-zésnek csoda, hogy az imperátumi erők alkalmazták őket, pláne pilótának!
- Fizikailag milyen állapotban vannak? – a kérdés feltevőjét az üvegfal és a névtelenség védelmébe burkolózott. Sarah, csak sejtette, hogy mikor előadást tart, akkor a lázadó erők veze-tői előtt teszi, ezért nem láthatja arcukat, nem ismerheti ne-vüket, rangjukat és nem hallhatja eredeti hangjukat sem.
- Stew Hardy és Jim Laurence hadnagyok karcolás nélkül megúsz-ták a védőpajzsnak való ütközést és az elektrosokkos bénítást, Jack Adams hadnagynak kisebb sérülései vannak, melyek 8 napon túl gyógyulnak, de valószínűbb még hamarabb, ha gyógyszerekkel segítünk a szervezetének. Összességében kiváló kondícióban vannak. – ezt követően több kérdést vitattak meg egymással az ismeretlenek tanácsa és a doktor nő. Az egy óra a végéhez kö-zeledett. Sarah órájára nézett, azt az időt mutatta, amikor újra meg kell látogatnia „betegeit”. Sarah a beszélgetés után újra a három férfihoz ment vizsgálatra. A sort ismét Jackkel zárta. Mikor belépet a szobába, álmában találta a férfit. A nő az ágyhoz lépet, majd kezét a pilóta vállára tette, majd finom felrázta álmából a hadnagyot.

- Ébredjen Adams hadnagy! – Jack először csak félszemét nyi-totta ki. Jobb tenyerével végig simította arcát, majd felült az ágyon.
- Látom pihent egy keveset, remélem mára lenyugodott. – Sarah vádlón tekintett Jackre.
- Köszönöm, figyelmessége szavakba nem önthető. – vágott visz-sza Jack.
- Hát pimaszság terén nem szenved hiányt. – felelt a nő miköz-ben iratait rendezte.
- Muszáj állandóan piszkálódnia?
- Makacs ember vagyok, nehezen bocsátok meg.
- Azt látom, pedig a megbocsátás szép dolog.
- Nézze hadnagy, őszinte leszek magához, de előtte válaszoljon egy kérdésemre. Mi a véleménye az Imperátusról?
- Ön is legyen hozzám őszinte, a Trantor 9-esen vagyok, igaz? – Jack kérdőleg meredt a nőre.
- Igen, de most maga jön!

- Ne vegye tapintatlanságnak a következő választ. Az Imperátus egy nagy rakás szar! Morgan imperátor egy hájas disznó, aki nem, hogy uralkodónak, de még retyó pucolónak sem lenne jó. A startáruimmal mindenki torkig van, nem tudtunk soha bulizni egy jót. Nem akarunk mi berúgni, csak meginni egy pohár italt a kantinban szolgálat után, de a statárium miatt képtelenség ember módjára élni, viselkedni. Inkább voltunk rabok, mint szabadok. – Jack lehajtotta fejét. Tekintete simára csiszolt kőpadlót vizslatta. Arra gondolt, hogy talán le sem lőtték, csak megnyilvánulását és személyes véleményét vizsgálják az Imperátus politikájával kapcsolatban, biztos átverte a csaj, mikor a hollétéről kérdezte. Már látni vélte maga előtt a ki-végző gárdát, mely kioltja életét, szinte megborzongott gondo-lataitól, de mikor felnézett a nő szemei erőt adtak neki, meg-bízott Sarahban, pedig alig ismerte.
- Nem rajong a politikáért, amire felesküdött…
- Nem arra esküdtem fel! – vágott Jack a nő szavaiba.
- Hogy mondta?
- Nem a politikára esküdtem fel!
- Akkor hát mire, mire esküdött fel?
- Az igazságra és a hazámra. Nem egy hájpacni akaratának kénye kedvére. Tudja azt, hittem a seregben más lesz minden, mint a sima hétköznapokban. Tisztában voltam, hogy a repülésért ke-gyetlenül meg kell szenvedni, míg mások buliznak, addig nekem a könyvet kell bújni, de nem ezért van elegem az Imperátusból. – a nő tűnődve nézett a férfira, majd újabb kérdést tett fel neki.
- Akkor miért van elege az Imperátusból?
- Szétzilálja a Földet és a kolóniákat, az a kevés politika, amihez nagyritkán hozzá jutunk, azt a benyomást kelti, mintha eladnák alólunk a Hazánkat. A Kereskedelmi Carter az összeom-lás szélén áll, az egész politikai vezetés korrupt. Olyasmi pletykák terjengnek a szolgálatot teljesítők között, hogy a politikai vezetők mögött egy ismeretlen, földönkívüli hatalom állna, ami a hanyatlás útjára vezeti az Egyesített Földet.
- Honnan tud maga ennyit?
- Egy barátom véletlenül rossz jelszót gépelt be, mikor leve-let akart írni a feleségének és olyan filelókre bukkant, ami az Imperátus fekete ügyeit tárolták. Mielőtt kivégezték haza-árulás vádjával nekem mondott el mindent. Akkor megfogadtam, hogy nem hagyom, hogy értelmetlen legyen a halála. – a férfi mélyen nézett a nő szemébe. – Nem, hagyom, hogy értelmetlen legyen a halála. – tette hozzá halkan Jack.
- Miért mondj el nekem ezeket, nem fél, hogy átverés az egész, hogy az ajtó másik oldalán, egy kivégző osztag áll, ami arra vár, hogy lézervetővel szénné égesse a testét.
- Ön nem ver át engem.

- Miből szűrte le ezt a megállapítást? – Sarah hangja megsze-lídült. Maga sem tudta miért, de már nem érzett a pilóta iránt haragot, vagy más ellenszenvet.
- A szeme csillogásából, a szem a lélek tükre és az Ön szeme nem sugároz hazugságot. – Jack mélyen nézett Sarahval szemei-be, amitől a lány elpirult, a férfi észre vette a nő zavarát. - Kérem ne haragudjon, nem állt szándékomban kellemetlen hely-zetbe hozni!
- Nem történt semmi. – válaszolt Sarah miközben hideg kezével izzó arcát próbálta lehűteni.
- Mit akart mondani nekem?
- Azt, hogy…
- McDowell kapitány, - vágott kettőjük beszélgetésébe, a szobá-ba szerelt hangfalon keresztül egy eltorzított férfihang. – Hozza Adams hadnagyot a kihallgató szobába… bilincsben! – tet-te hozzá a rideg hang. Sarah tanácstalanul meredt Jackre. A pilóta felállt, összetette kezét és a doktornő elé emelte.
- Tegye, amit kell, én megbízok Önben. – Dr. Sarah McDowell nem hitte, hogy ez az ember így, megváltozhatott, pedig pár órával ez előtt kevés választotta el, hogy alaposan elkábítsa. A metazin lövedék órákra kiütötte volna, most valahogy örült ne-ki, hogy mégse tette meg. Sarah elővette a bilincset, amit Jack kezeire tett.
- Sajnálom hadnagy, ne féljen, minden rendben lesz.
- Hát remélem is, hogy minden rendben lesz, különben sem az ön hibája. – mikor a neutron bilincs kattant Adams kezén, kinyílt az ajtó. Két fegyveres katona lépet be, akik közre fogták Jak-cet és a félhomályos folyósóra, vezették. Némán meneteltek egymás mellett, csak bakancsaik zaja törte át a csend fátyol falát. A szigorúan őrzött ajtóig vezették Jacket, ami előtt két tetőtől talpig beöltőzött fegyveres állt. Sarah ki nyitot-ta az ajtót, először Jack ment be, őt követni akarta McDowell kapitány, de az egyik őr elé állt.
- Sajnálom asszonyom, de ön most nem léphet be ebbe a terembe. – Jack még visszanézett az ajtóból, és a nőre kacsintott. Sarah elmosolyodott, és kezével integetve biztatta a fiút. Jack Adams a szobába lépve barátaival futott össze, akiknek kezein is ott díszelgett a karkötő.

- Hát Ti?
- Minket is elkaptak. – vágta rá Jim.
- Látom ti is, jól viselkedtetek. – Jack összetett kezével társainak csuklója felé bökött.
- Erre felé ez a dívat.
- Na ja. – felelt unalmasan Stew.
- Láttad azt a McDowell nevű csajt, ember a mán nő, micsoda buksza! – áhítozott Jim.
- Mondd csak, neked mindig ezen jár az eszed, másra nem is tudsz gondolni? – kérdezte Stew.
- Miért baj az, ha valaki szereti a gyengébbik nemet, különben sem vagyok buzi!
- Senki se mondta, hogy homokos vagy, de ez már beteges, ahogy minden nőre rástartolsz. – törölgette Jack izzadtságtól nedves arcát.
- Pont te beszélsz Virgokám, aki még nem volt nő közelségében, vagy talán féltékeny vagy? – Jim szavai tőrként hasítottak a Jack elméjébe, de még inkább valami más helyre találtak.
- Ne piszkáld Jim, nem az ő hibája. – vágott Stew társa sérte-getésébe.
- Nem az ő hibája! – Jim Laurence cinikussága nem ismert ha-tárt. – Hogy is volt a középiskolában, á megvan! – Jim néha megtántorodott, mint ha be lett volna rúgva. - A mi Jack bará-tunk szerelmes volt az egyik osztálytársába. Kétszer mondta, meg neki mennyire szereti, de szegény barátunk, mélyen meg-szívta, mert mind a kétszer kirúgták, úgy hogy a lába sem érte az anyaföldet, sajnos szegényke nem értett a nők nyelvén és még most sem ért! – Jack az egyik sarokba guggolva hallgatta az őt támadó sértéseket. Hátát a falnak támasztotta, testének súlya lábaira nehezedett. – S az a röhej az egészben, hogy még mindig szereti a csajt, aki rá se bír nézni.
- Agyadra ment a retazor. – válaszolt higgadtan Jack, pedig balkeze ökölbe volt szorítva, azon próbálta levezetni harag-ját, dühét, fájdalmát.

- Ni csak! – kiáltott fel Laurence. – A mi bátor vezérünk gyógyszer és kémia tudását fitogtatja! – Jim teljesen szabad-jára engedte száját és nem gondolta át, mit érezhet barátja a hallottakkor. A retazor is nyugtató volt, mint a metazin, de az ember úgy érezte magát tőle, mintha be lenne rúgva, tántor-gót és beszűkölt a látása. Az Imperátus katonái, ha nem jutot-ták alkoholhoz, a retazort zabálták kétpofára. Nem is ment ritkaság számban a retazor függőség a szolgálatisok között. Ez volt az új gyógyszer egyetlen, de annál veszélyesebb mellékha-tása, könnyen függővé vállhatott a fogyasztója.
- Jimy boy most már tényleg fejezd be! – Stew hangja mélyen vádolta az elkábult társát.
- Te ebbe ne szólj bele, ez kettőnk ügye. – Jim Jackhez for-dult. Megindult a guggoló férfi felé, összebilincselt kezeivel a száján kifröccsenő nyálat törölte fel. Az egymáshoz kény-szertett kezeket ütésre szorította össze. – Miattad kerültünk ebbe a szarba! – ütni készült, mikor Stew bilincsével tarkójá-ra sújtott, a félkábult férfi eszméletlenül a padlóra zuhant. Jack rémülten meredt a mindig higgadt és csendes Stew Hardyra, aki most megmentett társa haragjától.
- Te ilyet is tudsz? – kérdezte Jack.
- Látnál, mikor mérges vagyok. – felelte Stew majd Jack mellé ült a padlóra.
- Kösz! – Jack kezét nyújtotta, amit barátja elfogadott.
- Az igazságot megvallva, már régen meg akartam tenni. Folyton azzal zaklat, hogy mutassam be az unokanővéremnek.
- És miért nem mutatod be Margaretnek?
- Ezt a szexmániást, - fanyalodottan bökött Hardy a padlón fekvő Jim felé - hülye lennék! S különben is, ott hagyná, amint…
- Jó, jó ne ecseteld! Nem vagyok rá kíváncsi. – Adams hadnagy bánatosan hajtotta le fejét összezárt térdeire.
- Ne haragudj, nem akartam rossz emlékeket felidézni, én csak…
- Semmi gond Stew… - Stewhez hasonlóan Jack sem tudta befelez-ni mondani valóját. Egy ajtónyílt ki, amely eddig észrevétle-nül simult a korom fekete falba. Egy fekete, bokáig érő kabát-ba öltözött férfi lépett be. Kezeire sötétkék kesztyűk tapad-tak, köpenyszerű kabátja alól kilátszottak fekete csizmái. Szeme rideg volt, mint a szoba falai, ahol tartózkodtak. Őszes haja és vállpántján díszelgő arany csillagok arra utaltak, hogy a lelőt pilóták egy nagy kutyával kerültek szembe, neve-zetesen egy alezredessel, de ettől nem lettek okosabbak, ha öltözéke nem is, de rangjelzése megegyezett az imperátusi sza-bályzatában írottaknak.
- McDowell kapitány rosszul mérte fel az önök csapatszellemét. – dörmögős, álmosító beszéde feldúlta a két józan hadnagyot, ismeretlen kétség költöztetve tudatukba. – Kár, ezt az előbbi kis összezörrenést leszámítva önök, kiváló csapatot, alkotnak. Melyikük a rangidős? – Jack érezte, hogy most kell igazán ki-állnia barátaiért. Legyőzte a benne dúló félelmet, és össze-szedve bátorságát felállt és mélyen az idegen, titokzatos fér-fi szemébe nézett. – Elviszem én a balhét, akkor talán a töb-biek valahogy megúszhatják. – ez a gondolat töltötte meg Jack Adams elméjét.

- Én vagyok az, Jack Adams hadnagy, azonosítószámom…
- Kérem, ne folytassa, eleget tudunk magukról. – Stew és Jack érthetetlenül bámultak egymásra. A férfi kis szünetet tartott, majd Jackhez fordulva folytatta mondani valóját.
- Remélem, nem ölték meg? – mutatott a durvára csiszolt padlót csúfító Laurence.
- Nyugodjon meg, él, habár önt ez szerintem kicsit sem érdek-li! – mormogta az orra alatt Stew.
- Ez az állítása, nem helyt álló hadnagy. Vajon, miért érdek-lődnék a társuk egészségi állapota felől? – érvelt az ismeret-len úr. A két pilóta vállat vont, fogalmuk sem volt, hogy mit válaszoljanak.
- Sejtettem, hogy tanácstalanok. Ó, elnézést még be sem mutat-koztam, Ceaser vagyok. Önök, csak így ismerhetnek, engem, én leszek a maguk összekötő tisztje. – az eddigi lassú, andalító beszéde pattogós, katonás hanglejtésre változott. – Mindenek előtt szögezzük le az önök viszonyát a mi vezetésünkkel szem-ben. Önök nem foglyok.
- Híp-híp, hurrá. – vágta rá Jack idegesítő közönnyel.
- Nem értem, mi lehet ezen a vicces hadnagy! – Ceaser hangját ingerültség ülte meg. - Ez az állítás, helytálló.
- Akkor, miért viseljük ezeket a bájos karkötőket? – a hadnagy Ceaser orra elé emelte a kezén nehezedő neutron bilincset.
- Ez csupán ideiglenes, hogy meddig marad kezükön neutron bi-lincs, az csak önöktől függ. – Ceaser tekintete utat vágott magának a szobát borító fülledtségben, egyenesen a pilóták szemeibe. A pillanatnyi csendet Jim egyenletes szuszogása tör-te meg. Jack homlokáról egy verejték csepp siklót le nyakán keresztül trikója által takart mellkasára. Stew homlokán is az izzadtság gyöngyöződött. Ez a tag nem sül meg abban a halál csuklyában? – morfondírozott Stew Hardy magában. Mikor jobban odafigyelt látta a ruha keskeny réseit. A hőmérsékletszabályo-zó szelepeket, amik kopoltyúként simultak a kemény szövetű öl-tözékre, ezek tartották a megfelelő szinte a ruhában uralkodó klímát.

- Hogy érti, hogy tőlünk függ? – törte meg a pillanatnyi csen-det Jack.
- Később mindent megtudnak, van még idejük bőven a gondolko-dásra, egy darabig úgy sem mennek sehova. – Ceaser intett a levegőbe, s szisszenve kinyílt a falba észrevehetetlenül simu-ló ajtó. A férfi még egyszer a fiatalokra vetítette szúrós te-kintetét, majd kilépet a helyiségből. A két eszméleténél lévő fiú egymásra bandzsított, majd Jimre helyezték tekintetüket.
- Szerinted, megöl, ha felébred? – kérdezte Stew.
- Nem, csak azt fogja mondani, hogy: „Elfelejtem ezt a kis af-fért, ha végre bemutatsz az unokanővérednek.” – bágyadtan pis-lákolt Jack – Te nem érzel valamit, hirtelen úgy elálmosodtam.
- Most, hogy mondod… Te, mióta van belőled ke… kettőőő?
- Tee… te… beszélsz… - Jack és Stew egymásra borultak. Kezeik elernyedve zuhantak a padlóra. Csatlakoztak elájult társukhoz. Az altató gáz hideg eleganciával végezte el feladatát s tette ártalmatlanná őket. A metazin gázállapotában láthatatlan volt, hatása viszont annál inkább. Szisszenve nyílt ki a kihallgató eddig is ismert ajtaja. Oxigén maszkot viselő fegyveresek lé-petek be, akik kivonszolták az eszméletlen tiszteket. Lábaik fókauszony módjára kapcsolódott elernyedt testükhöz, koponyáik tehetetlenül lógtak nyakaikon. Elválasztották egymástól a há-rom pilótát, hogy személyenként tárgyaljanak velük.


*****


Saraht ez idő alatt egy másik helyiségbe kisérték. A földalat-ti bázison számtalan szoba volt, melynek nagy részét egyformá-ra építettek. Többségük csak fals, a megtévesztést szolgálta, értéktelen holmit tartottak benne, többnyire szemetet, hogy egy esetleges támadás során az ellenség kezére ne kerüljön ér-téket képviselő cucc, csak egy nagy rakás bóvli. A komolyabb figyelmet érdemlő szintek lejjebb épültek. Ami itt a padló volt az egy szinttel lejjebb a plafon. Titán, berillium és atrozer ötvözet, ez a különleges anyag összesség mindennek el-lenállt, ami az Imperátus fegyverarzenáljába található volt. Az 5 méteres réteget átvágni kínkeserves munka lett volna, a robbantás úgy szintén. A Lázadó Erők a szigorúan őrzött termek és komplexumok felett 10 méteresre növelték ezt a különleges védelmi réteget az építés során. Az erődítmény a 2,5 mérföld-del a felszín alá épült, tökéletes álcázás mellett. A felszí-nen egy alaposan lebombázott, elnéptelenedet űrkilövő terült el. Néha a felszínre jöttek, hogy helyreállítsanak néhány épü-letet, a látszat és a felderítő gépek kedvéért. A feladatott végző csoport újabb holokivetítőket helyezet el, amik FX-18-kat néhány szállítógépet és a kiszolgálásukra tartott műszaki járművek élethű hologramját vetítették ki. A csúcstechnika a napfény visszaverődését is tudta szimulálni, ha megfelelően állították be. Ritkán alkalmaztak rohanó embereket szimuláló holovetítőtt, manapság nem sűrűn érkeztek támadó gépek. Ami időnként látogatóba érkezett azok felderítők voltak, nem meré-szeltek le a légkörbe, csak végig húztak a légkör peremén, s már pucoltak is haza. Ezeket a gépeket a felszíni város érde-kelte, nem a katonai bázis. Az Imperátus úgy tervezte, hogy a civil lakosságot pusztítja el s ettől a Lázadó Erők lanyhulá-sát várták.

A Trantor 9-es kolónia lázadt fel legelőször az Imperátus igazságtalan politikája ellen. Több támadást intéztek a plané-ta ellen, de valahányszor elmente egy flotta, alig tért vissza pár hajó. Érdekes módon mindenféle érdekviszony nélkül álltak át a lázadók és az igazság oldalára. De mióta feltűntek a „fe-kete lovagok”, azóta vészjóslóan megemelkedtek a veszteségek. A legjobbak estek el a sokszor reménytelennek tűnő harcokban, az L.E. Vezetősége már-már letett az Új-Föld és a kolóniák felszabadításáról. Kémeik sorra buktak le, konvojaikat túl sokszor érte pusztító támadás. Hathónapnyi csatározás és két-ség után kibújt a szög a zsákból Adams hadnagy „beszámolója” után. III. Morgan Imperátor lepaktált a földön kifűli hatal-makkal. Elárulta hazáját, mi több, népe szabadságát áldozta fel saját kis kénye kielégítésére. Volt még valami, ami, fel kelltette a lázadók érdeklődését, bár ez nem volt olyan fon-tos, mint a hazaárulás ténye, de érdekes megállapítás vont ma-ga után. A Lázadó Erőket, meglepte ez a három fiatalember vak-merősége. Üstökösként zuhantak a légkörbe, szinte biztos célt szolgálva az űrvédelmi ágyuknak. A mélyrepülésben végrehajtott támadás mindig is a gyakorlott pilóták feladata volt, nem ilyen suttyóké, mint ez a három gyerek. S ez bizony felkeltet-te az érdeklődést. Nagyon is.

Saraht egy szokatlanul kivilágított szobába vezették. Egy kicsinyke asztal és a hozzá tartozó szék egy másik székkel volt szembe állítva. A helyiségbe lépve egy 40-venes éveibe járó férfit pillantott, meg aki az asztal túlsó oldalán fog-lalt helyet. Szemei mélyen ültek szemüregében, tekintete sötét volt. Hajának gesztenyebarna fürtjei rendezetlenül borultak tarkójára. Név lapján aranyozott betűkkel állt az OcOnor, váll-apján az őrnagyi rendfokozat csillagjai villantak meg. Mikor a lány a szobába ért, a férfi felemelte tekintetét és hellyel kínálta a nőt, rendezgetett még valamicskét jegyzetein, majd tengerzöld szemeit Sarahra emelte.
- Ön Sarah McDowell kapitány? – a mondat inkább hangzott kije-lentőnek, mint kérdő jellegűnek.
- Igen, uram. – a szobában a feszültség kitapinthatóvá vált, ezt Sarah is érezte, bár nem tudta mire vélni.
- Ön vizsgálata meg a foglyokat? – szegeződött a kérdés.
- Tehát foglyok. – csodálkozott Sarah a számára nem várt újsá-gon.
- A kérdésre feleljen kapitány! – csattant a szigorú felszólí-tás.
- Igen uram, én vizsgáltam őket! – Sarah arroganciával a hang-jában válaszolt vissza.
- Nézze kapitány, az ön vizsgálati eredményei nagyon fontos szerepet játszanak e három embere jövőjét illetően. Mit mutat-nak a leletek, drog hatása alatt repültek?
- Egyáltalán semmi, se drog, se retazor, még alkoholt sem mu-tattak ki a vizsgálatok. Semmit.
- Teljesen tiszták.
- Ahogy mondja uram.
- Rendben kapitány, - az őrnagy órájára nézett. Még a XXVI. században sem mentek ki a divatból a karórák, hát igen vannak dolgok, amik minden átvészelnek. – nincs elég emberünk, hogy felvilágosítsuk a három fiatalembert egyen egyenként, ezért a vezetőség arra gondolt, hogy az egyik pilótát ő… felvilágosí-taná ön.
- Választhatok?
- Igen, ha ez örömöt okoz! – érkezett a válasz cinikus hangon.
- Adams hadnaggyal úgy érzem, tudok tárgyalni.
- Rendben, sok szerencsét! – a férfi utolsó szavaknál újból irataiba temetkezett. Sarah az ajtóból még visszanézett, majd az XP 2741-es szoba felé indult, Jack-hez.


*****


Adams hadnagy eszméletlenül borult az asztalra, az ahhoz tartozó székről. Kezei ernyedten csüngtek a levegőbe. Sarah beléptekor egy pillanatra csodálkozva nézett az eszméletlen hadnagyra, aki olyan volt, mint egy alvó kiscica. Sarah egy pillanatra elmosolyodót, majd úrrá lett rajta a kötelesség tu-dat. Az alvó férfihoz lépett, köpenyzsebéből elővette egy am-pulla ellenszert, és Jack testébe fecskendezte. A férfi lassan eszmélni kezdett. A doktornő a vele szemközti székre ült és Jack tekintetét kereste. Adams bágyadtan emelte fel túlsúlyos-nak érzett fejét. Nyelve akadozóan mozgolódott szájában.
- Eee… elnézést, önnn kicsoda?
- Hadnagy nem emlékszik semmire?
- De valami kezd rémleni, csak homályosan. – Jack kezei táma-szában pihentette nyakára nehezülő fejét. – Ön az az a… orvos.
- Igen hadnagy, valahogy úgy volt.
- Ne haragudjon, hogy önnek estem, biztos meg van a véleménye rólam. – Jack bűnbánó kábulattal tekintett a nőre.
- A gyógyszerre reagált rosszul, furcsán fog hangzani a véle-ményem, de akkor az a személy, nem teljesen ön volt. – Sarah elmosolyodott a mondat végére.
- Még mindig magázol? – huncut mosoly ült meg Jack arcán.
- Szolgálatban vagyok.
- És szolgálaton kívül?
- Még nem tudom, de van ennél fontosabb feladatunk is, mint kettőnk futó kapcsolatáról folyó társalgás továbbvitele.
- Igen asszonyom!
- Ezt mivel értem el?
- Mit? – kérdezett vissza Jack.
- Hogy úgy beszél velem, mint a felettesével.
- Tudja a felszállás előtt, kaptam az egyik barátomtól egy cé-dulát, amin az állt, hogy bízzak magukba. Az a gyerek sosem vert át, még viccből sem.
- Akkor figyeljem rám és hallgasson végig!
- Csupa fül vagyok, de azért út közben feltehetek néhány kér-dést?
- Természetesen. – Sarah felállt az asztaltól és a falhoz sé-tált – Mint tudja, ön a Trantor 9-esen van, a Trantor rendszer különlegesség, hogy a bolygók rendkívül közel keringenek egy-máshoz. Ez…
- Ha kérhetném, ezt ugorjuk át, már kívülről fújom ezt a ri-zsát.
- Rendben, akkor mit akar hallani? – Sarah az asztalra könyö-kölve hajolt szolid közelségbe Jackhez.

- Az igazságot, miért nem végeztek ki a többieket és engem, és hogy mit akarnak velünk?
- A Lázadó Erők nem elpusztításra, nem kínhalálra, hanem átál-lásra szeretné bírni az olyan pilótákat, mint önök. Amit most mutatok azt kevesen látták. – a nő egy adatkártyát helyezte a lejátszópanelba, majd elindította. – Ezt nem rég került a bir-tokunkba. – tekintetét a monitorra emelte. A nagyképernyős ki-jelzőn Lázadó vadászok csaptak össze egy ismeretlen hajóval és az azt kísérő vadászokkal. Kegyetlen mészárlás ment végbe, mindkét részről, de a lázadók húzták a rövidet többször, vadá-szaik egy-egy felvillanó tűzgömbben tűntek el. Jack minden fi-gyelmét a cikázó éjfekete vadászok kötötték le. Még soha nem látott, ilyen vadászokat, még űrszimulátorban sem, pedig abból volt egy pár a személyi számítógépén, mind otthon, mind a bá-zison. Sarah hirtelen félbeszakította a lejátszást, majd Jack felé fordult.
- Nos hadnagy, mi a véleménye?
- Most megfogott, ilyen hajókat még soha nem láttam…