Gimnáziumi gyilkosságok - Második fejezet

- Szóval itt, ebben a zuhanyzóban feküdt Móni? –nézett a társaira Viki. A három lány, a kosárlabda pálya zuhanyzójában volt.

- Igen – mondta Panni, és sápadtan nézett a zuhanyzó tálca bordáira. Viki közelebb gurult a székkel. Maga sem tudta, hogy mit akar, de elhúzta a műanyag függönyt, és mögé nézett.

- Mit csinálsz? – kérdezte Ildi.

- Arról volt szó, hogy nyomozunk – mondta Viki, és visszanézett a két megilletődött barátnőjére. – Nem akarjátok megtudni, hogy ki ölte meg Mónit?

- De – zökkent ki az apátiából a két lány. Viki gumikesztyűket húzott elő a szék egyik bőrzsebéből, kettőt odanyújtott a lányoknak, egyet pedig maga húzott fel.

- Hú, de profi! – nevette el magát Panni. Viki ismét elhúzta a zuhanyozó függönyét, és szemügyre vett egy kis foltot a csempén.

- Mi az? – nézett át a válla felett Ildi.

- Cellux.

- Mi?- kérdezett rá egyszerre a két lány.

- Valamit felragasztottak ide celluxszal. Nézzétek, van is itt valami kis anyag. Van késetek?

Ildi a zsebébe nyúlt, és elővett egy apró bicskát.

- Ez jó lesz? – nyújtotta oda Vikinek, aki egy kicsit lekapart a kékes porból.

- A rendőrök látták vajon ezt? – kérdezte Panni.

- Igen, nézd meg, itt ők kaparták meg – és tényleg, ott volt a nyoma egy másik késnek.

- Mi lehet ez? – szaglászta a bicska hegyén Viki az anyagot. Ildi is közelhajolt, megszagolta, aztán egy picit a szájába vett.

- Hülye vagy? Lehet méreg is! – ripakodott rá Panni.

- Nem méreg, csak extazi – mondta Ildi.

- Ezt te honnan tudod – kiabált Panni.

- Mert, múltkor a Józsi buliján bevettem egyet.

- Megegyeztünk, hogy soha! – kiabált Panni, és öklét barátnője orra alá dugta. Ildi sírva fakadt.

- De, csak…egyszer. Ott meg mindenki…hüpp…hülyének néztek volna…hüpp, ha én nem.

- Az is vagy, egy kis hülye! – Viki csöndben nézte a jelenetet, de mikor már úgy látszott, hogy Panni tényleg nekimegy Ildinek, csendben megszólalt.

- Lányok, lányok! Ildi ilyet nem tesz többet. Egyébként is, honnan tudnánk akkor most, hogy mi volt ez?

Ildi abbahagyta a sírást, Panni pedig a veszekedést, bár ha Ildire nézett, a szeme igencsak szikrázott.

- Legyetek jók, és veszekedés helyett nézzétek meg, hogy a többi zuhanyzóban is találtok-e cellux nyomokat.

A két lány szorgalmasan dolgozott, amikor bejött a gondnok. Józsefnek hívták, de évtizedek óta, mindenki csak Jo bácsinak szólította.

- Mit csinálnak itt? – kérdezte az öreg.

- Csak azt nézzük, hogy melyik zuhanyzó a legbiztonságosabb Vikinek az úszás után – tódította Panni.

- Akármelyik – mondta Jo bácsi – hozok egy műanyagszéket, arra beültetik a lányok, aztán utána át a székébe. Jó lesz így?

- Nagyon is, olyan rendesnek tetszik lenni – mosolygott Viki az öregre.

- De most menjenek át az öltözőbe. Átalakítottam magának egy szekrényt. Letettem a ruháspolcot, hogy elérje. Itt a kulcsa a 432-es az.

Panni és Ildi egymásra néztek. A szekrény, amit Viki megkapott, Mónié volt valamikor.

- Miért kellett szétdúlnia? – dühöngött Viki – Most aztán semmi nyomot nem fogunk találni. Még azt is kipucolta, amit a rendőrség meghagyott nekünk.

- Ahelyett, hogy örülnél, hogy megcsinálta neked a szekrényt.

- Annak örülök is – nevette el magát Viki – de így elvesztettük a nyomokat.

- Biztos? – piszkált be a szekrény szellőző nyílásán Ildi a bicskájával, és kihúzott belőle egy 2x2 cm-es nejlonzacskót, benne egy extazival. Vikiék elámultak.

- A zuhanyzóban találtatok még cellux nyomot? – kérdezte Viki.

- Igen. A tíz fülkéből, még négyben volt nyom.

- Móni, szerintetek, szedte ezt a szert?

- Nem. Móni a Drogellenes csoport elnöke volt – felelte Ildi.

- Te pedig a lelkes tagja voltál, mégis szedted.

- Csak egyszer próbáltam ki! Jó rosszul voltam tőle! Nem tudom, mit szeretnek úgy az emberek rajta! – kiabált Ildi.

- Ne veszekedjetek már rajta, főleg ne ilyen hangosan! – szólt rájuk Viki – Akkor most összefoglalom. Két eshetőség van. Móni a Drogellenes Csoport vezetője rászokott a drogra, és a dilere megölte, mert nem tudott fizetni – a két nyomozótárs tagadólag rázta a fejét -, vagy, Móni felfedezte a zuhanyzóban az extazis csomagokat, és megzsarolta a terjesztőt, mire az megölte.

- De ki a terjesztő? – kérdezte Ildi.

- Nem tudom – mondta szomorúan Viki – Rakd vissza a csomagot Ildi! Lássuk, hogy elviszi-e valaki? Járt valakivel Móni?

- Igen, Móni Gézával járt – mondta Ildi, és a szeme megtelt könnyel.

- Beszélnünk kell vele – mondta Viki.

- Ő már negyedikes – mondta Ildi átszellemült arccal. Viki és Panni egymásra néztek, és alig bírtak ellenállni annak, hogy ne nevessék el magukat barátnőjük szerelmes lelkesedésén.

A tanári szoba szokásos zsongását hozta, amikor Péter benyitott az órája után.

- Kérsz kávét? – kérdezte Annuska a biológia tanárnő. Péter már az első nap megállapította, hogyha nem lenne nős, szívesen venne tőle biológiai továbbképzést.

- Köszi, elfogadom. Meg szeretném megkérdezni, hogy szerdán nem tudnátok-e helyettesíteni? Viktóriát kell vinni fel Pestre. Végre megkaphatja a műlábát.

Az igazgató felnézett a statisztikáiból. Sosem a külön irodájában dolgozott. Hiányoztak volna neki a kollégák viccei.

- Kálmán? – nézett Farkas tanár úrra Pásztor igazgató.

- Nem, nem fogok más miatt azért dolgozni, hogy lóghasson a lányával együtt egy napot. Én nem fogok kivételezni Viktóriával – jött a válasz. A tanáriban megfagyott a levegő, és síri csend lett.

- Igen, és ezt nagyon kedvesen közölted is a lányommal! Alig egy hete jár ide, és már kétszer feleltetted! Ez szerinted nem kivételezés?

- Meg kell tudnom, hogy mennyit vertek a fejébe Pesten.

- A lányom az én felügyeletem mellett tanult, amikor már jobban lett a balesete után, és hidd el, hogy ember feletti erővel tette ezt. Az ilyen rosszindulatú megjegyzésekkel csak visszaveted, nem pedig segíted.

Farkas vállat vont.

- Majd én megtartom az óráidat – mondta Annuska – majd összevonom a két osztályt, és együtt tartom az órákat.

- Ez jó ötlet – bólintott rá az igazgató – úgy is egymás után lenne mindenhol az órátok. A kultúrterembe tereld össze a két osztályt. Te pedig Farkas, gyere az irodámba! – Azzal beviharzott, mögötte pedig ott kullogott Farkas tanár úr.

- Remélem, jól kiosztja – súgta oda Annuska Péternek. Pár pillanat múlva a párnázott ajtón is keresztül lehetett hallani, ahogy az igazgató a tanárral ordít.

- Na, milyen érzés?

- Nagyon furcsa – Mondta Viki a magas, kicsit kövérkés doktornőnek, amikor az felcsatolta a művégtagokat a lábára.

- Lassan megtanulhatsz vele járni. Először nagyon furcsa érzés lesz, de meglásd, sokkal több mozgásteret ad majd, mint a kocsi. Hordjad minden nap többet és többet. Menj benne úgy, hogy a bútorokba kapaszkodsz, aztán egy hét múlva vissza kéne jönni, hogy lássam, mennyit fejlődtél, vagy, hogy nem tör-e valahol? Még akár olimpikon is lehetsz – mosolygott kedvesen a doktornő.

Viki bólintott, aztán a doktornő segítségével visszaült a kocsiba. Szerencséje volt, nem kellett gyógytornászhoz járnia, mer háznál volt. Édesanyja, Csilla okleveles gyógytornász volt, és a helyi korházban sikerült elhelyezkednie. Viki kigurult a rendelő ajtaján. Péter és a doktornő egyeztették az időpontot, majd Viki és Péter beültek a kocsiba, és elindultak vissza Pestről.

- Apa, miattam cserélték át Farkas tanár úr és Rékassy tanárnő az osztályaikat?.

- Többek között. Azt hiszem, hogy Farkas kollegától hamarosan megválunk. Nem az én panaszom volt az első, ami az igazgatóig jutott. A kollegák közül is nagyon kilógott. Mesélték, hogy minden év végén ádáz küzdelem folyt vele, hogy ne rontsa le a kitűnő tanulók jegyét. Maximalista.

- A két kettesemmel mi lesz?

- Megérdemelted?

- Az egyiket igen, nem tudtam mi Nigéria fővárosa.

- Hűha, és a másikat mire kaptad?

- Az Amazonas mellékfolyóira. Négyet kellett volna felsorolni, de én az egyiknek eltévesztettem a végződését.

- Hát, az tényleg nehéz! – Péter magának bevallotta, hogy ő egyet sem tudna felsorolni, de Vikivel nem közölte, mint ahogy azt sem, hogy az igazgató mind a két kettest törölte.

Marcali Gézát két napja nem látta senki, pedig Vikiék nagyon szerettek volna beszélni vele. Tanítás után voltak, és az uszodában készültek Viki edzésére. Már megszokták a furcsa látványt, ahogy barátnőjük beleereszkedett a vízbe, és utána erős kartempókkal el kezdett úszni. Panni és Ildi csodálta ezt a teljesítményt. Hol egyikük, hol másikuk tartott a vízben Vikivel. Négy hossz volt az adag. Aztán kiültek a padra száradni.

- A rendőrség is keresi már Gézát? – kérdezte Panni Ildit.

- Ma már igen – szomorodott el Ildi.

- Meg lesz – simogatta meg barátnője vizes haját Viki.

- Szerintem öngyilkos lett. Nagyon szerette Mónit – pityeredett el Ildi.

- Á, biztosan fel ment Pestre dilizni az unokatesójához – veregette vállon Panni.

- Nem, érzem, hogy baja van.

- Á, ez csak bemese – legyintett Viki – gyertek, rakjatok át a kocsiba, légyszi.

- Tessék odamenni! – zsarnokoskodott Panni. Viki felcsatolta hát a lábait, és két barátnőjére támaszkodva odatotyogott a székhez. Még nem nagyon ment, úgyhogy a két lány majd meg szakadt. Felszabadultan nevettek, ahogy Viki végre a székben ült, majd bementek az öltözőbe.

Nevetgélve öltöztek, közben szidták a légkondit, mert úgy érezték, hogy valami furcsa csatorna szagot lök be az öltözőbe. Épp Vikire húzták fel a nadrágot, amikor a szemközti öltözőszekrény recsegni, ropogni kezdett, majd kivágódott az ajtaja, és kizuhant belőle Marcali Géza holteste. A rossz szag elárasztotta az öltözőt, a halott pedig kigúvadt szemmel nézett rájuk. Őt is megfojtották. Vikit valami furcsa zaj is zavarta. Beletelt talán egy perc is, mire rájött, hogy Ildi sikítozik a fülébe.