Gyilkosság a Nagykörúton 1.

Az a borongós áprilisi reggel, amelyen történetünk kezdődik, 2004 napjai közé sorolható. Mint minden átlagos reggel, ma is megszólalt 6-kor egy vekker a Nagykörút, illetve egy Ferenc körút menti házak egyikének harmadik emeletén lévő egyik lakásban. A lakás ajtaján egy kis fémtábla volt, amelybe a következő felirat volt gravírozva: 3/2 Gábor András.
A lakásban halk motoszkálás hallatszott, majd valaki lecsapta a vekkert. Aztán csörömpölést és vízcsobogást lehetett hallani, majd fél hétkor kinyílt az ajtó, és megjelent a főhős, - aki mellékesen megjegyezve a Budapesti Rendőr - főkapitányság felügyelője volt – majd kulcsra zárta az ajtót. Emberünk magas, kb. 190 cm, barna hajú, zöld szemű. Kék farmert, piros kockás inget viselt és egy világosbarna ballonkabátot viselt. Halkan indult lefelé a lépcsőn, majd kilépett a Ferenc körút járdájára. Az utca még kihalt volt, csak egy pár autó haladt az úton, és Andráson kívül még két járókelő mozgott a járdán. Így főhősünk zavartalanul indult el a metró felé.

Már félúton járt, amikor halk pukkanást hallott, és a húsz méterrel előtte bőrkabátos ember a ház felé dőlt. András azonnal a szemközti házra nézett, de semmit sem látott, csak egy teraszt, amin egy öreg néni a terítőt rázta ki. Aztán elállt a lélegzete: a terítő közepén egy lyuk volt, amin átlátszott a lámpa a szobából. András elővette a Nokia 7610-s mobiltelefonját, kihívta a mentőket, majd mikor azok kiértek, visszanézett a teraszra, ami akkor más üres volt. A sebesültet elvitték, majd András továbbment a metróhoz.

Amikor a rendőrségre ért, köszönt a portásnak, majd felment az irodába, ami két részből állt: a titkárnő, Aradi Andrea szobája, majd egy bal oldali ajtón András irodája következett. Az ajtón, amelyhez odaért, a Gábor András felügyelő díszelgett. Benyitott. A titkárnője a számítógép előtt ült, de amikor főnöke belépett, felnézett a munkából.
- Szia főnök!
- Szia Andi! Ma reggel, közvetlenül mellettem meglőttek egy embert. Jó lenne elintézni, hogy az ügy hozzám kerüljön. Rendben?
- Igen. - válaszolta Andi, azzal kiment a szobából.

A felügyelő belépett az irodájába, leült az asztalhoz, és pipára gyújtott. Pár perc múlva belépett a titkárnő.
- Megkaptad az ügyet.
- Lehet tudni valamit?
- Akit meglőttek az intenzíven fekszik, helyzete válságos. Senkit nem engednek be, nehogy kárt tehessen az áldozatban.
- Köszi. Elintéznék pár telefont.
- Rendben. - mondta a titkárnő, és kilépett az irodából.
András felhívta azt a lakást, amelyiknek a teraszán a lyukas terítőt látta.
- Halló! - szólt be egy kicsit ismerős hang, de felügyelőnk nem tudta kinek a hangjára hasonlít.
- Kivel beszélek? - kérdezte.
- Kézdi Viola - hangzott a felelet - és én kivel beszélek?
- Gábor Andrással, a budapesti rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának főfelügyelőjével.
- Mi ügyben telefonált ide?
- Abból a lakásból, ahol most ön tartózkodik, ma reggel meglőttek egy fiatal férfit. Nem ártana, ha bejönne a rendőrségre, hogy megsegítse a nyomozást. Amennyiben ezt nem teszi meg, akkor gyilkosság vádjával letartóztatom. Remélem, hamarosan találkozunk. Viszlát.
- ezzel letette a kagylót.

Hallja, hogy a titkárnője távozik a szobájából. De azt is hallja, hogy ugyanakkor az ő ajtaján kopogtatnak. Egy zömök férfi jön be, amikor igen feleletet hall a kopogásra. Gere Boldizsárnak hívták, és ő is a bűnügyin dolgozott, nyomozóvolt. Amikor belépett, levette a kalapját, a szolgálati ballonját, majd fölakasztotta.
- Boldi! Rá kéne állítani pár embert arra a Ferenc körúti lakásra.
- Ok, főnök. Már megyek is.
Azzal kiment az irodából. Pár perc múlva belépett a titkárnője.
- Főnök! A lakást, ahonnan feltételezhetően lelőtték a férfit, egy bizonyos Kezdi Viola vette meg, aki a 73 éves és a Senator Clubban volt eladónő.
- Köszi. Akkor most menj ki, és engedd be a vendéget.

Azzal Andi kiment az irodából, majd visszajött, és behívta az ajtón Kézdi Violát. A hölgy bizonytalanul megállt az ajtóban, majd miután András intett, hogy foglaljon helyet az ablaknak háttal levő széken, leült, és ölébe vette piros retiküljét, ami illet piros szoknyájához és blúzához.
- Szóval miért hívatott felügyelő úr?
- Mert feltehetően az ön lakásából lőtték meg az áldozatot. Ebben az ügyben szeretném kihallgatni. Először is mikor vette a lakást?
- Még 1956-ban, amikor 25 éves voltam. Azóta ott lakom. Miért érdekli? - kérdezett vissza a kérdezett.
- Én kérdezek. Ön válaszol, de csak a kérdésre. Tehát a lakáshoz csak önnek van kulcsa?
- Igen, - majd hirtelen elhallgatott.
- Folytassa!
- Egy pótkulcsot tartok az ajtóm előtti váza aljában.
- Tud erről még valaki?
- Nem, senki. Arra az esetre raktam oda, hogy
- Ha elveszíti a kulcsot, be tudjon menni. Tudom, tudom. Nem nehéz kitalálni. A hatvan felettiek még ilyen módszerekkel élnek, nem úgy, mint a fiatalok. Biztos abban, hogy megvan még az a kulcs?
- Igen.
- És a helyén van meg?
- Igen.

Itt a beszélgetés egy kicsit megszakadt. András felírt valamit egy papírra, behívta Andit, és odaadta neki a kis üzenetet, hogy juttassa el Boldizsárnak. A titkárnő kiment, majd becsukta az ajtót.
- Tehát 1956-ban vette a lakást, van egy pótkulcs a virág alatt, amiről nem tud senki. Házas?
- Csak voltam. A férjem 1989-ben meghalt.
- Lánya van?
- Már vagy 30 éve lelépett, azóta a hírét se láttam. Még azt sem tudom, vannak-e unokáim.
- A lánya tudott a pótkulcsról?
- Nem, nem hiszem.
- Köszönöm. Kérem várakozzon a folyosó végén lévő társalgóban. Még szükségünk lehet önre. Viszlát.
- Viszlát.
András felvette a kagylót, tárcsázott, majd pár perc múlva felvették a balról mellette lévő irodában – a titkárnőé jobbra volt.
- Szia főnök! - szólt bele valaki a készülékbe.
- Szia, te vagy az Ágoston? - kérdezte András.
- Igen. Mi a pálya?
- Hányan vannak kint a lakáson?
- Ketten. Bodldizsár és Judit.
- Köszi. Majd lehet, hogy átugrom hozzád.
- OK. Végig itt leszek, ha nem szólok.

Ezzel András visszaengedte a készüléket a helyére. Azután felöltözött, szólt Andinak, hogy elmegy. Elment Kézdi Viola házába. Amikor felért a lakáshoz, ott találta a két nyomozót. Judit egy fiatal, fekete hajú nő volt, aki meglehetősen tapasztalt volt a korához képest. Az ajtó előtt ott állt egy még fiatalabb nő, felmosóronggyal és egy vödörrel a kezében. Heves vitába keveredett Judittal.
- Hogy képzelik, hogy csak úgy ide berontanak? - ez hangzott éppen, amikor András odaért.
- Kisasszony! Ha nem enged be, kénytelen leszek letartóztatni – mondta Judit.
- Hagyd ezt Judit! Mi a baj kisasszony? - szólt közbe András.
- Maguknak nincsen joguk ehhez!
- Mihez?
- Hogy bemenjenek a munkaadóm lakásába.
- Látja ezt? - azzal András elővette a jelvényt.
- Ez az ócskavas egy kacat. Ilyet vettem az unokaöcsémnek negyedik születésnapjára.
- Ha Ön így vélekedik, nekem mindegy – András elővette a mobilját, és felhívta a Brfk -t.
- Itt András főfelügyelő. Szeretnék szóbeli házkutatási parancsot kapni egy Ferenc körúti házhoz – azzal odatartotta a telefont a takarítólány füléhez. Amikor a beszéd abbamaradt, András beleszólt a készülékbe, hogy köszöni szépen. Ezután elindult az ajtó felé, de a nő nem tágított.
- Vigyétek be az irodámba, és ne engedjétek ki.

Judit odalépett a lányhoz, megfogta a vállát és lekísérte. Amikor a lépcsőn befordultak, András lehajolt, kivette a pótkulcsot, kinyitotta az ajtót. Miután bement, beengedte Boldizsárt és bezárta az ajtót. Levette a kabátját, felakasztotta a fogasra, majd elindult a terasz felé. Útközben megállt a szőnyeg előtt, és leguggolt. Amikor felállt, odaszólt Boldizsárnak, hogy hívja föl a labort, és küldjenek ki egy embert.

folyt köv