Ezer könny és ezer ima (6.fejezet) 1.rész

Leírhatatlan harc dúlt bennem. Végül a sötét erő győzött. Néha úgy gondolom, hogy elhagyott a lelkem és a szívem megállt dobogni abban az időben. Kiléptem a testemből, és csak bolyongtam céltalanul. Olyan emberekhez csapódtam, akiket mélyen elítéltem. Mert magamat is megvetettem. Olyan rossza akartam lenni, amilyennek csak elhittem magamat.
Loptam, és szemrebbenés nélkül hazudtam bárkinek bármikor. Verekedtem, pedig tudtam, hogy minden egyes ütés fáj- a másiknak. Hogy fáj majd nekem, ha visszagondolok rá.. Elindultam a lejtőn lefelé és csak a csoda mentett meg attól, hogy végül az utcán kössek ki, vagy a börtönben.
Azt hiszed, hogy túlzok, de nem így van. Leírom a folyamatát az ördögi körforgásnak- azért, hogy tanulj belőle, lásd és megértsd.
A pszichológus azt mondta, hogy azért veszem "kölcsön- örökbe" mások tulajdonát, mert így akarom apuék figyelmét felhívni magamra otthon. Igaz, ami igaz- csak akkor beszélt hozzánk, "foglalkozott" velünk apu, ha éppen vert..
Azon tűnődöm - mennyire lehettem kétségbeesett, mennyire vágytam apám figyelmére és szeretetére, ha még a verést is képes voltam elviselni érte. Hogy rám nézzen legalább..

Sajnos nem én vagyok az egyetlen, aki többfélemódon próbálja felkelteni szülője "érdeklődését". Észre kell venni a legapróbb és legjelentéktelenebbnek tűnő jeleket is.
A húgom például (aki szintén nem kap elég törődést) nem csinálta meg a leckéjét, nem tanulta meg a verseket.. stb., mert rájött, ez az egyetlen módja, hogy a szülei odafigyeljenek rá.
Egyszer egy őszintébb pillanatban megkérdeztem:
- Nem azért nem csinálod meg a leckédet, mert egyedül nem tudnád.. igaz, Lisa?
Koravén, szomorú szemekkel nézett rám és azt válaszolta:
- Honnan tudod?..
Abban a pillanatban mindent megértettem. Többé nem fájt egyetlen ölelés sem, amit nem én kaptam. Rájöttem, hogy igen is szerencsés voltam, mert nekem ott volt Hanna. Mindig.
Lisa-nak pedig nincs senkije, csak "szellemszülők", és "fantomtestvérek", akik három lépés távolságra vannak tőle- idegenként szemlélve őt.
Egyszer megemlítettem apunak a dolgot, de nem hitt nekem. Azt mondta Lisa- nak mindene megvan és én csak irigylem tőle. azt hiszi, amiért minden "földi jóval" elhalmozza azt a szerencsétlen lányt- tulajdonképpen más nem is kell neki. Pedig Lisa- nak szüksége lenne a szavakra és az érintésre. Remélem az ő életébe is bekövetkezik a csoda és megtapasztalja milyen is az igazi szeretet. Milyen felemelő és felszabadító érzés, hogy elfogadnak a hibáid ellenére és szeretnek.
Őszintén és tiszta szívből- önmagad ellenére is..

Az én lejtőmön megállni máskülönben nem tudtam volna. Tudom. Ki sem merem mondani milyen életet élnék most. Valahol az utcán lennék, ártatlan emberek pénzét és egyéb értékeit lopnám el, vagy a testemet árulnám a betevőért, drogokért, alkoholért vagy bármi másért.. Az igazság tisztító tüze kegyetlen, de ha szembenézünk vele- a félelem szörnye hamuvá porlad benne. Sokkal tartozom neked Gloria- nem többel, mint az életemmel, és ezt soha nem felejtem.

Azt gondolom még a mai napig is, hogy egy angyallal találkoztam. Legalábbis mindenképpen ilyennek képzelném el őket.
Évek óta nap, mint nap a házuk előtt mentem el reggelente és délutánonként, ha az iskolába mentem. Volt egy gyönyörű kislány dalmatájuk, akit kiengedett reggelente futkározni a harmatlepte fűbe, mint aznap is. Hét óra volt, már világos, de a nap melege még nem hatolt át a felhők között. Egymásra néztünk, mosolyogtunk, ahogy elmentem mellette, miközben ő próbált erélyesnek tűnni, ugyanis négylábúja igen lelkesnek tűnt a kint maradást illetően. Kezét csípőjére tette, felvonta szép ívű szemöldökét, homlokán kis ránc jelezte csak bosszúságát - már indult volna ő is az iskolába. A félig feddő, félig tréfás szóáradatot nem hallgattam végig, de biztos voltam benne, hogy végül ő győzött. Azt hiszem ez volt az ő játékuk..
Magam sem értem miért él bennem ilyen tisztán ez a kép. Megmosolyogtat. Beleborzongok.
Soha nem tudhatod, hogy akivel egy nap csak összevillant a tekintetetek még részese lehet az életednek. Vagy főszereplője.
Én sem tudtam. A mai napig hihetetlen számomra az egész. Hálás vagyok minden egyes pillanatért, amit megosztott velem és azért, amit engedett, hogy megoszthassak vele.

Már akkor megbabonázott az a tiszta, kék szem, mely hangulatától függően hol zöldes, hol szürkés árnyalatot öltött. Egy lágy vonalú, mindig mosolyra húzódó száj, pisze orr- szeretettel és nevetéssel teli hang.. Ilyen egy angyal arca..
Később alkalmam volt megtapasztalni, hogy a szépségéhez érző szív párosul. Milyen kiszámíthatatlan a sors:
- Mennyi esélye volt annak, hogy a kerületben levő iskolák közül a szüleinek az enyémre esik a választása? És végül annak, hogy Gloria az én osztályomba kerül..?
Nem sok, és mégis megtörtént.
A csoda elkezdődött...