Der Krieg an der Donau VIII. - A Fajbunkó-misszió

A történet eddigi részeiben már számos utalás történt az ún. Fajbunkó-misszióra, és az is világossá válhatott az olvasó számára, hogy a bogdányi vezérkar valamiképp ettől a rejtélyes küldetés sikerétől várta a barbárok támadásának visszaverését. De miről is volt szó tulajdonképpen?
Mielőtt a kérdésre megadnám a választ, tekintsük át a Dunakanyar és a Visegrádi-hegység adott politikai viszonyait!
A Barbár birodalmat már ismerjük: a kánság Tahitótfalut és Kisoroszit foglalta magában 2006 augusztus 24-ike előtt. A Newpad-Rémai Császárság szintén előttünk lehet: Bogdány falu és a hozzá tartozó erdők, egészen az Urak Asztaláig (593m), a Kalicsa-patak és az Áprily-völgy által határolva. A Bogdánytól nyugatra fekvő Visegrád önálló városállamot alkotott, perszonálunióban a Duna bal partján fekvő Nagymarossal – ezen államalakulat elméletileg királyság volt, a gyakorlatban azonban Jákob Zuckelmander, egy dúsgazdag bankár uralkodott felette.

A Bogdányt és Visegrádot elválasztó Áprily-völgy szintén önálló kis államnak (völgységnek) számított, noha hivatalosan a Newpad-Rémai Birodalomhoz tartozott – ám mondjuk Szicíliában is vannak olyan területek, ahová az olasz államapparátus képviselői be nem tennék a lábukat, ugye értik. Aki elolvasta az előző részt, az már tudhatja, kinek a neve is fémjelezte ezt az amúgy festői szépségű miniállamocskát. Aki nem, az fogjon neki az olvasásnak, most rögtön.
Ez a négy állam uralta a Duna menti régiót, befolyásuk, hatalmuk rendkívül nagyra nőtt az idők során. Területi kiterjedésük azonban együttvéve is eltörpült a pilisszentlászlóiak hatalmas országához, Norvszorviához képest.
Norvszorvia fiatal állam volt, keleten a szlovák származású norvok lakták, akik magukénak tudhatták a hegység szívében fekvő zárt helységet, Pilisszentlászlót. Nem rendelkeztek jelentékeny katonai vagy politikai erővel, de fakitermelésből és pásztorkodásból megéltek valahogy. Bár a bogdányiak lenézték őket (Pilisszentlászló olyan hely volt, ahol az asszonyok lóval jártak a kocsmába), azért nem volt rossz viszony a két falu között, és élénk kereskedelmet folytatták egymással. A nyugatabbra élő szorvok viszont hamisítatlan csőlakók voltak, identitászavaros, Pomáz külterületeiről menekült suttyók, akik közé ráadásul számos, Bogdányból elűzött sváb vegyült. Központjuk Pilisszentlélek volt, ami egy gyönyörű hely, de a szorvok pár év alatt úgy lelakták, mint a szovjet katonák egy laktanyának használt grófi kastélyt.

Szorvia ugyanakkor jelentős területre terjedt ki: a kevéssé ismert, pilismaróti hegyektől a Pilis hegyig, Kesztölctől Dömösig. Az őslakos szorvok utáltak dolgozni – bár ezzel a pl. a bogdányiak is így voltak – ezért a szorgos svábok dolgoztak helyettük, ám ezeket többnyire elnyomták. Bevételeik nagy részét mégis az idegenforgalomból szerezték – hiszen az ország területén volt például Dobogókő, a híres Dunára látó kilátó.
Hogy Norvia és Szorvia voltaképpen miért is alkotott közös államalakulatot, azt a kérdés felett folytatott hosszas mélázásom után sem tudnám határozottan megmondani. Talán már a két ország neve együtt kimondva frankón hangzik, akárcsak az, hogy mondd és lásd Csehszlovákia.

A Newpad-Rémai Császárság nem volt határos a szorvok által lakott erdős vidékekkel, ezért sokáig nem is fűzte hozzá különösebb viszony. A Bogdányhoz képest hatalmas terület iránti érdeklődés először 2005 végén élénkült meg, amikor is a bogdányi gazdasági miniszter közzétette jelentését a nemrég megválasztott Simon császárnak. E jelentésben utalt arra, hogy az ország katasztrofális helyzetben van, a lakosság henyesége és az erőforrások kimerülése következtében zuhan az ipari termelés. Békeidőben, tette hozzá, a dolog leszarható, ám nézzük csak meg: A Barbár Kánság épp most veszi be Kisoroszit, s ki tudja, merre nyomul tovább? Bogdány, közölte a miniszter, egy éven belül államcsőd áldozatává válik, ha nem tesznek valamit.
Simon császár, aki pontosan látta a helyzetet, közölte miniszterével, hogy megteszi a szükséges lépéseket. Rövid távon nem tud változtatni a helyzeten, ez nyilvánvaló. Ahhoz szemléletváltásra van szükség, a sváb hagyományok bizonyos felélesztésére, és a többi. Addig is azonban hitelt vesznek fel. A császár utasította miniszterét, keresse fel a visegrádi bankárt, Jákob Zuckelmandert, és vegyen fel egy nagyobb kölcsönt, aminek segítségével elindíthatják az iparfejlesztési és fegyverkezési programot.

Ezt a kölcsönt Bogdány meg is kapta, de ez csak az első lépés volt.
A kölcsön mintegy tíz százalékát arra költötték, hogy felállítsák a Titkos Nyersanyagfelkutatási Hivatalt, a TINYERHIV-et. E szervezet feladta volt, hogy teljes titokban, jól képzett emberekkel küldetéseket indítson a Visegrádi-hegység belsejébe, hogy akár idegen államok területén is felkutasson olyan nyersanyaglelőhelyeket, ahonnan később értékes ásványanyagokat lehet kitermelni és a birodalomba szállítani. Ez a „később” akkor jön majd el, amikor a bogdányi hadsereg nyomást tud gyakorolni a szóban forgó államokra, hogy adják el a Császárságnak a felfedezett bányák koncesszióját.
A TINYERHIV 2006 első négy hónapjában mintegy 15 expedíciót indított, hármat a birodalom saját területére, négyet Norviáére, a legtöb, nyolc viszont
A szorvok által ritkán lakott, gigantikus nyugati erdőségekbe irányult.
A kutatásokat eredménytelenek voltak, ellenben rengeteg pénzeszközt emésztettek fel, ráadásul diplomáciai bonyodalmakhoz vezettek. Simon császár április végén úgy határozott, határozatlan időre felfüggeszti a TINYERHIV akcióit. Csakhogy ekkor már készenlétben állt egy teljesen felszerelt és kiképzett csoport, indulási parancsra várva. Simon végül ennek az egynek még engedélyezte az expedíció megkezdését.

A TINYERHIV Totennacht-különítmény-e május elsején, az éjszaka leple alatt hagyta el Bogdányt, és egy héttel később tért vissza. Amit magával hozott, mindössze néhány ásvány volt – az elkeseredés általános volt, senki nem hitte, hogy különösebb gazdasági értékkel bírnának. Simon császár feloszlatta a TINYERHIV-et. Addigra már más dolgok kötötték le a figyelmét: Barbária mozgolódása a déli határon.
A Totennacht-különítmény geológusa, Erdész Viktor viszont, intuícióját követve, május 10-én, vizsgálni kezdte az ásványt. Méghozzá úgy, hogy a laboratóriumi költségeket saját zsebéből fizette.
A munka azonban nem tartott sokáig. Tizenegyedike reggelén, a bogdányiak legnagyobb döbbenetére, diadalüvöltéseket hallatva rohant ki az utcára a Szent Donát utcai laborból, mégpedig egy szál ondófoltos alsónadrágban (ez utóbbi tényt a későbbi beszámolók elhallgatták). Pár órával később pedig szenzációs jelentést tett le Simon császár asztalára.
Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük e dokumentumot.


"AZ ADUIN233-as ÁSVÁNY”

2006. május 10.

16 n 61 WR (I 9/4)
SZIGORÚAN TITKOS

Tárgy: Norvszorvia területén, a Kis-Szoplák hegy oldalában felfedezett, beláthatatlan gazdasági és katonai jelentőséggel bíró ásvány jellemzői, kitermelési és felhasználási lehetőségei.

A lényeg:

T. Simon császár!
A TINYERHIV Totennacht-különítménye, 2006. május elsején az Ön megbízásából megkezdte küldetését a Cukorsüveg-Sárosbükk-Szoplákok útvonalon, gondosan elkerülve a norvszorv helyőrségeket. Végső célunk a Nagy-Szoplák volt, amely már a Pilis területén fekszik. Ám különítményünk nem jutott el odáig, mivel sajnálatos módon számos emberünk lerészegedett. Táborunkat május hatodikán este a Kis-Szoplák lábánál vertük le. Hetedikén hajnalban én magam korán keltem, és próbafúrásokat végeztem a hegyoldalban. És rábukkantam egy ásványra, amelynek főbb jellemzői, ill. a Janszinov-táblázat alapján az Aduin233-as nevet adtam. A zsákmányt leltárba jegyeztem, és vizsgálni kezdtem.
Mivel a terepen nem végezhettem Mössbauer-féle pordiffrakciós, sem elektronmikroszkópos elemzést, be kellett érnem felületes kémiai elemzéssel. Természetesen szó sem lehetett szimultán frekvens ICP-spektométer használatáról. A ME AMRAY 1810i típusú készülék, illetve… (itt most mintegy ötszáz szónyi tudományos rizsa következik, meghúzva és kivágva – a szerk.)… által bizonyítást nyert, hogy a felfedezett ásvány alighanem egy vasgazdag trioktaéderes szmektit, annak is egy egészen speciális fajtája, ami világít a sötétben.
Meggyőztem a Totennacht-különítmény parancsnokát, hogy fújjuk le a Nagy-Szoplákra tervezett továbbhaladást, és térjünk vissza Bogdányba. Különös érzéseim voltak zsákmányunkkal kapcsolatban. Annyira izgatott lettem!

És most már tudom, nem véletlenül. Ma éjszaka végre megvizsgálhattam az ásványt laboratóriumi körülmények között. A század felfedezése ez, bizton állíthatom.
Bár az elején erre utaltam, az ásvány lényegi jelentőségét ebben a szigorúan titkos jelentésben sem merem bővebben kifejteni. Ezért kérnék öntől egy időpontot meghallgatásomra. Felséged be fogja látni, milyen óriási hatalommal és felelősséggel ruházott fel minket a sors ezen ásvány felfedezésével.
Végezetül, szilárd meggyőződésem, hogy vissza kell térnünk a Kis-Szoplákra. Akár háború árán is, de biztosítani kell a Birodalom számára az anduin lelőhelyét.
Türelmetlenül várom, hogy beszámolhassak fenségednek felfedezésem részleteiről.

Erdész Viktor, a TINYERHIV geológusa

****

Erdész Viktor meghallgatására Simon császárnál hamarosan sor is került. A geológus részletesen beszélt az aduinról, és Simon császár fel is fogta a jelentőségét, ahogyan ez várható volt. Ám, lévén szó hatalmas súlyú dologról, húzni kezdte az időt, ahogyan azt a politikusok szokták, amikor fontosabb dologról van szó, minthogy mennyi pénzt süllyesszenek az államkasszából a saját zsebükbe. Erdész könyörgésére ellenére sem egyezett bele újabb expedíció indításába, bár ahogy a barbár fenyegetés nőtt, nőtt rá a hajlandósága. Már éppen úgy döntött, kimondja az okét a dologra, amikor patakba fulladt.
Erdész persze nem kívánta annyiban hagyni a dolgot, az új kormányzóhoz, Schwiebus Konrádhoz fordult, aki viszont azt hitte, ugratják, és goromba módon elküldte francba a geológust, ahányszor csak meghallgatást kért tőle az ügyben. Aztán néhány áskálódó, szakmailag féltékeny ellenfele megvádolta Erdészt, hogy titkos kapcsolatokat ápol a Pogdane Puve szervezettel, amely ugyebár a júliusi puccsot kirobbantotta (lásd e történet bevezető részét). Bár a geológus tisztázta magát a vádak alól, Schwiebus Konrád bizalmatlansága csak nőtt iránta.
Hanem aztán, közvetlenül a barbár támadás előtt a kétségbeesett kormányzó mégis meghallgatta az addigra lelkileg összetört, heroinistává lett Erdész Viktort. Megdöbbent a hallottakon, s bár erős fenntartással kezelte a geológus állításait, életbe lépett a „minden szalmaszálba belekapaszkodni” effektus. Bele is egyezett, hogy a sebtében feltámasztott TINYERHIV augusztus 24-én Erdész vezetése alatt újabb expedíciót indítson a kis-Szoplákhoz.

Aznap azonban bekövetkezett a barbár támadás, az expedíciót el kellett halasztani, mivel a felszerelés egy része megsemmisült a bombázások következtében. Ám Schwiebus beszámolt a vezérkarnak Erdész felfedezéséről és annak jelentőségéről. A vezérkar úgy döntött, a küldetést feltétlenül végre kell hajtani, s immár kiemelt fontosságúnak tekintették. A hiányzó felszerelést sebtében pótolták.
Az szigorúan titkos expedíció új időpontját 2006. augusztus 26. O óra O percre tűzték ki, és a Fajbunkó-misszió fedőnevet kapta.