Der Krieg an der Donau IX, befejezés - A háború vége

Danton este tíz óra körül érkezett az Áprily-völgybe. Az eső addigra teljesen elállt, már csak a levelekről csöpögött a víz. A sötét égen felszakadozott felhők úszkáltak, és fanyar, zöld illata volt a levegőnek.
A fiú már messziről felismerte Cseppcsávó házát. Mit házát, palotáját. A Duna-Ipoly nemzeti park határában egy fél hegyoldalt elfoglalt, teraszos kialakítású volt, mint Machu Pichu, és az úszómedencéi partján pálmafák zöldek, mint egy nyavalyás trópusi szigeten.
Mikor Danton a palota kapujához ért, őrök állították meg. A fiú felmutatott egy papírt, Schwiebus Konrád aláírásával, mire beengedték, de az egyik őr mellette maradt. Így hágtak fel a teraszok lépcsőin, mígnem a harmadik szinten az őr bekísérte a főépületbe. Dantonnak Salamon temploma jutott róla az eszébe. Az épület egybenyitott helyisége belülről sem okozott csalódást.

Hatalmas terem volt, a belmagassága vagy tíz méter, tele faragványokkal és festményekkel. A márványpadlón bőrfotelek és francia,- és vízágyak helyezkedtek el nagy összevisszaságban. Szinte mindegyik foglalt volt: gyönyörű lányok fetrengtek rajtuk félmeztelenül vagy meztelenül, bőrcsizmában és fekete harisnyatartóban – esetleg mélyen kivágott apácaruhában vagy ápolónőnek öltözve. Danton szeretkező párokat is látott – a fal mellett pedig öt hatalmas termetű és farkú, pucér néger ácsorgott, fejükön szalmakalap. A terem kellős közepén pedig, egy hi-tech trónuson, ott terpeszkedett maga Cseppcsávó.

Meglehetősen kövér figura volt, ám nem szégyellte öve felett kibuggyanó sápadt hurkáit: szegecselt bőrmellényt, vékony selyemnadrágot és krokodilbőr cipőt viselt. A fején hosszú haj nőtt, amelyet most cserkészkalappal takart el, villogó zöld szeme pedig kíváncsian méregette a betoppanó Dantont.
- Gyere közelebb! – intett neki, kezében egy hajkefét lóbálva. Dantonnak feltűnt, hogy a másik kezében valami apróbb tárgy is van. Cseppcsávó észrevette a fiú kérdő tekintetét. Újból megszólalt vékony, csengő hangján:
- Gyere már ide. A fésűmet javítottam éppen. Kicsúszott a feje a nyeléből. Adtam neki egy kis pillanatragasztót. Néha kell végezni némi kétkezi tevékenységet, nemde?
Danton fintorogva bólintott, és Cseppcsávó elé lépett. A lányok és a falnál álló afro-amerikaiak kíváncsian méregették. Egyesek még a dugást is abbahagyták.
-Danton tábornok vagyok, és a Newpad-Rémai birodalom megbízásából jöttem… - kezdte a fiú, mire Cseppcsávó jóízű nevetésben tört ki.
- Jézusom! Miféle Newpad-Rémai birodalom? Hol élsz te? Csont és hamu az réges-rég.
Danton megütközve bámult a kiskirályra.
- Igen, vannak problémáink, de… a birodalom még áll.
Cseppcsávó sóhajtott, és az egyik néger felé mutatott.
- Megmondjam neked mi áll? Annak a niggereknek a farka ott. Az áll. Bogdánynak befellegezett.
- Nos, igazából azért jöttem… - Dantonban már kellőképpen forrt a méreg. Legszívesebben pofánrúgta volna ezt a dagadt köcsögöt, de tudta, hogy utána a négerek vagy akárki minimum eltörnék a karját. Ráadásul eredményt kellett elérnie, ami Bogdány javát szolgálja.
- Tudom, hogy miért jöttél – sóhajtott Cseppcsávó, és megigazította a hasát az öve felett. A fésűt már lerakta száradni egy kis üvegasztalkára. – Azért jöttél, mert szükséged lenne a kis hadseregemre és a flottámra.

Danton bólintott, igyekezett nyugalmat erőltetni magára. Körülnézett. Meglátott egy különösen csinos fiatal lányt, amint egy szál tangában hevert az egyik kereveten, álmodozó szemekkel nézett, és a mellével játszott. Egy másik gyönyörűség a sarokfotelben terpesztett meztelenül, és láthatóan drogos kábulatban önfeledten maszturbált.
Úristen, gondolta a fiú. Vajon mit várhatunk ettől a pacáktól?
Cseppcsávó felnevetett.
- Takard el az erekciódat, tábornok.
Danton elpirult, de nem mozdult. Cseppcsávó folytatta, álmodozó hangon.
- Van kétszáz remekül kiképzett emberem, és negyven gyors járású hadigályám. Elegendő lenne a kisoroszi partraszálláshoz.
Danton nyugtalansága egyre nőtt. Úgy tűnt, ez a pöcs jobban ismeri a lapjait, mint saját maga.
- Egyetlen probléma van csak – mondta cseppcsávó, és vigyorgott. – A hajók mind a túlparton vannak, és a barbár katonák épp most készülődnek, hogy megtöltsék őket.
Danton elsápadt.
Cseppcsávó mulatva folytatta.
- Igen. Kíváncsi vagy, mi az ábra? Nagy Herold megelőzött. Tegnap járt itt, és pénzt ajánlott a hajókért, valamint azért, hogy csapatai szabad átvonulást kapjanak a völgyemben. Én mondtam neki, dugja a seggébe a pénzét. Erre azt felelte, mit szólnék pár tucat leányzóhoz. Úgy gondoltam, ez már lehet tárgyalási alap. Végül is harminc csajt kaptam tőle, a legjobbakat, láthatod.

Danton elborzadva nézett körül. Ha igaz, amit Cseppcsávó mond, az szívás. Bogdányt már nem két polipkar fonja körül a völgyeken keresztül, hanem három- ráadásul az Áprily-völgyet még csak lőni sem tudják. Néhány óra, és átkelnek a Großen-Schwabenbergen, és a Cseresznyés utcán lerontva egyesülnek a csádri-völgyben felnyomuló barbár csapatokkal. Finito.
Cseppcsávó bólintott.
- Bogdány holnapra, holnaputánra elesik. Vége a birodalmatoknak.
Danton válla megroskadt. Lerogyott egy bőrdíványra, észre sem vette, hogy egy meztelen csinos lány is ül rajta. Tompa tekintettel bámult maga elé.
Cseppcsávó felállt a trónusáról, és a díványhoz lépett. Elővette méretes, rózsaszín farkát, és a Danton mellett ülő lány szájába tolta. A lány gyakorlottan szopni kezdte. Danton alig figyelt, agya vadul járt, kereste a kiutat a reménytelen helyzetből.
- Ez az bébi, jól csinálod – duruzsolta Cseppcsávó, aztán odakiáltott az őröknek. – Engedjétek be a vendégemet!
Erre már Danton is felfigyelt. Kinyílt a terem végében lévő ajtó, és óriási megdöbbenésére egy még sosem látott alak lépett be, akiről mégis pontosan tudta, kicsoda.
Cseppcsávó Dantonhoz fordult, és vigyorgott. – Bemutatom Nagy Heroldot, Barbária császárát.

Nagy Herold éppen akkora kövér disznó volt, mint Cseppcsávó. A különbség az volt, hogy aranyszínű tógát viselt és koronát. Szeméből azonban nem sugárzott az a fajta kellemetlen értelem, amelyet Danton az Áprily-völgy urának tekintetében megfigyelt.
- Gyere csak barátom – intett Nagy heroldnak Cseppcsávó, s közben barátságosan mosolygott. – Ez itt Danton.
Nagy Herold lassan közeledett, és úgy vigyorgott, mint akinek nincs ki a négy kereke.
- Ó, igen! A nagy bogdányi tábornok… eljött a leszámolás órája!
A császár a tógája zsebébe nyúlt, valószínűsíthetően azért, hogy előhúzzon onnan egy pisztolyt, és főbe lője Dantont. A tábornok lehunyta a szemét.
Andi, gondolta. Szeretlek.
Várta a dörrenést, a fájdalmat és utána a semmit.
Ehelyett egy dobbanást hallott, majd:
- Hé, mijafaszt… áááááá… glugy.
Danton kinyitotta a szemét, amely egyből elkerekedett a csodálkozástól. Nem fogta fel azonnal, mi is történt.
Nagy Herold szájából keskeny vérpatak csordogált. Szeme kidülledt, kezeivel a melléhez kapdosott, amelyből egy hosszú pengéjű vadászkés állt. A nyakát az egyik néger szorongatta izmos karjával – az, amelyik az imént még a falnál állt meredő dákóval.
Egy pillanattal később elroppantotta Herold nyakát, mint egy csirkéjét. A holttest nagy puffanással a földre zuhant.

Danton egész testében remegni kezdett. Fogalma sem volt, mi folyik itt.
Cseppcsávó azonban teljesen nyugodtnak tűnt. Kihúzta a farkát a kiscsaj szájából, és elővette Symbian operációs rendszerű, háromgés Nokia mobiltelefonját.
- Vörös Tanga – szólt bele. Kicsit várt, majd megismételte, kissé türelmetlenül. – Igen, kezdjék meg a Vörös Tanga akciót. Egy órán belül hívjon vissza.
Cseppcsávó megszakította a hívást, majd sóhajtva visszaült trónusára, és Dantonra nézett, aki még mindig képtelen volt megmukkanni.
- Sok kérdésed van, tudom. Nos egy a lényeg: a Newpad-rémai birodalom valóban nincs többé. Nem tűrök el a szomszédságomban egy ilyen elavult hülyeséget. Mint ahogyan ennek a baromnak a birodalmát sem – mutatott a földön elterülő Nagy herold holttestére. – A nőit azért elszedtem, mielőtt kinyírtam.
- A hajók…
- A hajók valóban Kisorosziban vannak, és ott is maradnak. Egy ideig legalább, de egyébként sincs jelentősége. Nem érkezik azon egyáltalán barbár katona sem. Ezekben a percekben az embereim – akik korábban ennek a seggfejnek a miniszterei meg talpnyalói voltak – épp átveszik a hatalmat Tahitótfaluban. A barbár tankok valószínűleg már hazafelé tartanak a Kalicsa völgyéből és Bogdányból. A harcnak vége.
Danton vadul törte a fejét. Nem értett semmit. Cseppcsávónak volt hatalma, kétségtelen, de ez…
- Azon töröd a fejed, mivel tudott egy ilyen középszintű maffiózó-féle egy birodalomnak aláásni?
Danton bólintott.
- Pénzzel - mondta szárazon Cseppcsávó. – Sok pénzzel.
Felnevetett.
- Sok pénzt adtak ám az aduinért.
Danton felugrott. – Honnan a francból…
- Ülj le, haver, ha nem akarod a seggedbe valamelyik négernek a farkát.
Egyenesen a tábornok szemébe nézett.
- Megtennék, hidd el nekem.
Danton visszahanyatlott, szemében még mindig döbbenet ült.
Cseppcsávó komótosan megvakarta a heréit, majd mosolyogva folytatta.
- Öt perc múlva barátként távozhatsz innen, de most még figyelj. Jelenleg én vagyok a májer ebben az egész büdös kistérségben.
Danton bólintott.
- Hogy kitől hallottam az aduinról? Természetesen attól a hülye tudósfélétektől, Erdész Viktortól. Úgy egy hónapja jött hozzám. Eléggé le volt robbanva, és heroin kellett neki. Én akkor már hallottam, hogy tavasszal valamiféle expedíciókat vezetett Norvszorviába… ezért úgy döntöttem, lefogom kicsit a jómadarat. Bezártam két napra, és a harmadik reggelén már az anyját is megdugta volna egy kis herkáért. Adtam neki egy kis löketet, épp csak annyit, hogy ne remegjen a keze, amikor megrajzolja nekem a térképet, hol találom azt a bizonyos ásványt. Amikor megvolt, egyből elszalasztottam egy különítményt a Kis-Szoplákhoz, Erdésznek pedig akkora adag afgán herkát adtam, hogy egy hétig kész legyen tőle, és azt is elfelejtse, hogy köpött.

Az embereim megszerezték az aduint, és néhány szakértőm egyből felismerte a jelentőségét. Az viszont hamarosan kiderült, hogy nem tudunk vele mit kezdeni, mint ahogy ti sem tudtatok volna. Felhasználása ugyanis valamivel magasabb szintű technológiát igényel, mint amivel mi rendelkezünk. Az Észak-koreaiak azonban igen érdeklődőnek bizonyultak. Megvették az aduint. Lehet, hogy pár éven belül Japán megszűnik szigetnek lenni, vagy egyáltalán semmi sem lesz, de ez már nem az én dolgom.
- Mennyit adtak érte? – kérdezte Danton rekedten.
- Nem is tudom, válaszolnom kellene-e erre… ötven millió dollárt.
- Húbazmeg.
Cseppcsávó bólintott.
- Igen… pedig ez nem is olyan sok. Igazából sokkal többet ér. De teljes titoktartásra volt szükségem. Lökd a zsozsót, és szót se többet, érted.
Cseppcsávó elhallgatott, Nagy Herold tetemére pillantott, aztán folytatta.
- Biztos vagyok benne, hogy felmerült benned a kérdés, miért nyírattam ki ezt a formát, és miért áll érdekemben Barbária megbénítása.
Danton bólintott.
- Mert imádom a nőket.
Danton csak nézett, Cseppcsávó pedig nevetett. Aztán elkomorodott. Herold hullájára mutatott.
- Tudod, mit csinált ez a gennyláda az udvarába hurcolt kisoroszi csajokkal? Leszopatta magát velük. Mindegyikkel. És aki fogazott, azt paff! Fejbe lőtte.
Danton nem lepődött meg különösebben, de ingatta a fejét.
- Bizony. Nézd Danton. Én szeretem a nőket. Szeretek kúrni. Nézz csak körül. Nekem ez kell. Minden egyéb csak eszköz a célhoz. Van pénzem, már az aduin előtt is volt. Én jól eléldegéltem itt, ti meg Bogdányban. Nem volt semmi gond. A kurváim átjártak hozzátok, a ti nőjeitek meg hozzám. És akkor ez a kispöcsű seggfej elkezd háborúskodni. Na nem. Ez nem megy. Nekem nem volt érdekem sem Tótfalu, sem Kisoroszi, sem Bogdány pusztulása. Elhiheted.
- Akkor miért csak ilyen későn avatkoztál be? – kérdezte Danton.
- Találd ki.
Danton elgondolkozott, aztán döbbenten nézett Cseppcsávóra.
- Na ne…
- Dehogynem. Szükségem volt néhány halottra – mi több, elég sokra. És kik halnak meg elsősorban a háborúkban?

Cseppcsávó felröhögött. Danton hitetlenkedve rázta a fejét. A kiskirály felállt, és a kanapéhoz sétált, ahol a fiatal lány még mindig a mellével játszott. Leült mellé, és szelíden az ölébe nyomta a lány fejét. Az egyből szopni kezdett. Cseppcsávó elégedetten dőlt hátra. Majd Dantonra nézett.
- Elmehetsz, tábornok, hacsak nincs kedved egy kis dugáshoz. Van nő elég, válogathatsz. És most, a kis háborúsditoknak köszönhetően még több lett, arányait tekintve. A politikával ne foglalkozz, elég annyit tudnotok ott Bogdányban, hogy az egykori Barbária immár az én hatalmam alatt áll – de felőlem ti is kormányozhatjátok, nekem édes mindegy. Mégis, azt javaslom, építsetek újjá a falutokat, és legyetek el békében. Én is azt teszem. Ha pénz kell, adok – megmondjátok mire, s ha jónak látom, megkapjátok. Egy kikötésem van, hogy ezt a birodalmasdit fejezzétek be. Hacsak nem vagytok análisan fixáltak, semmi szükség rá.
Cseppcsávó elgondolkozva simogatta az őt cidázó lány haját.
- Így is épp elég seggfej politikus él ebben a világban.

****

Danton a Dunaparton állt, és kábultan figyelte a Kisoroszi partjainál ringó hatalmas flotta árnyait, amely immár nem jelentett semmiféle veszedelmet. Haja lobogott a meleg nyáresti szélben. Agyában ellentmondásos gondolatok kergették egymást, de a központi magjuk a felfedezés volt, hogy Cseppcsávó személyében egy igazi felvilágosult zsenit ismert meg. Az tudata zaklatott volt, ám a szívében egyetlen dolgot érzett: örömöt.

Lassan elsétált a 11-es úton Bogdány felé. Még el sem érte a Szieszta nevű kávézót, amikor egy katonai teherautót látott közeledni, rajta ünneplő, kurjongató, pezsgőt durrogató katonákkal.
- A barbárok elvonultak! Kivonultak! – kiáltották neki. Amikor meglátták a tábornoki jelzéseit, hirtelen elhallgattak, és igyekeztek eldugni a pezsgősüvegeket. Danton azonban csak legyintett mosolyogva, s közben ezt gondolta: Cseppcsávó is ezt várná el tőlem.

Gyalogolt tovább, és már hallotta az örömünnep hangjait, a felszabadult kacajokat a langyos éjszakában, és ebben a pillanatban Dantonnak csupán egyetlen vágya volt – hogy megtalálja kedvesét, magához ölelje, és teljes szívét beleadva megcsókolja.