Démoni egy szerelem(bevezető)

(A démon szemszöge)

 

Meghaltál. Azonnal megyek is Érted. Már régen megbeszéltük ezt, még kamasz korodban. Olyan játékokra és élményekre vágytál, amit magadnak már képtelen voltál megadni. Most itt vagy, egy köztes létsíkon. Pontosan tudod, hogy adósságod van felém. Több évig melletted voltam, Benned éltem, és segítettelek. Itt az ideje meghálálnod. Most sem kötelezlek semmire. Itt a választási lehetőséged: Mehetsz Fel, ha szeretnél; mehetsz Le, de úgy egyedül kell boldogulnod: Viszont jöhetsz ide is, Mellém, hozzám. Át is látod a helyzetet. Mérlegelsz. Ráérünk, csendben figyellek. Hisz gyönyörködöm fiatal, hibátlan testedben. Hagyok bőven időt, hogy megfontolhasd szándékod, döntésed. Régóta nem láttalak már, sok idő telt el azóta, hogy magadra hagytalak, és utána néhanapján se néztem Rád. Meg is értettem volna, ha másik utat választasz - hiszen még élve szívszaggatóan könyörögtél, hogy maradjak, ne hagyjalak magadra. Ezt viszont semmilyen törvény nem engedte meg. Sajnos. Te egyenesen hozzám jössz. Remegsz. Vörös arccal, lesütött szemekkel állsz előttem. Félsz. Megértem. Magamhoz vonlak, csak finoman, óvatosan, átölellek, a mellkasomhoz szorítalak. Hiányoztál. Én is Neked.

 

- Szervusz, Kedvesem. - Suttogom finom, lágy hangon, simogatom a hátadat. - Gyere, hazamegyünk. - Félvigyor ül ki ajkaimra, a karjaimba veszlek és hazateleportálok Veled. A szoba már régóta be van Neked rendezve. Fekete falak, rocker-es bútorok és a karakter képe a plafonra festve. Tudod, a szerepjátékbeli Isten, akiért annyira olvadoztál. Enyhén elmosolyodsz, amint ez a távoli, régi emlék felmereng. Lefektetlek az ágyra, a selyem lágyan ölel körbe. Visszakaptad a tested, mikor felém megtetted az első lépést. Azt a gyönyörű, 15-20 éves testet. Még mindig remegsz. Mi történt? Ha megcsókolnálak, látnám, de még nem látom Rajtad, hogy kérnél a közelségemből. Hogy haltál meg? Ez sokkolna? Vége, itt biztonságban vagy. Már nem mosolyogsz, remegsz, sírsz. Betakarlak, és melléd fekszem. Csak lassan. Nagyon lassan. Hátrébb húzódsz, bár teljesen a nyakadig húzod a takaród. - Nem bántalak. Mi történt? - Kérdezem csendesen, de nem akarsz válaszolni. - Felejtsd el, kicsim. Mögötted van minden, vége. Senkivel nem találkozol, aki bántott vagy bánthat. Itt vagyok, megvédelek. - Lassan emelem fel, majd át fölötted a kezem, végül leérkezik a másik oldaladon, de még nem ér Hozzád. Pár percet várok, folyamatosan nyugtatlak. Nem láttál sose, de remélem, a hangom felismered. Bólintasz, és hozzám bújsz. Most ölellek csak meg, bár már kissé zsibbadt a kezem, nem ért eddig Hozzád. Arcod egészen a mellkasomba fúrod, simogatlak, beszélek Hozzád. Nem nézel rám, remegsz. Várj, nézzük, erre emlékszel-e? Végigcirógatom a nyakad alatt a gerinced, egészen lapockáid aljáig, kiráz a hideg ismét, kihúzod magad, rám nézel. Végre figyelhetem gyönyörű, zöld szemeidet. Felismertél! Végre! Mosolyogsz, átölelsz, megcsókolsz -- és már nem remegsz. Gyengéd, romantikus, szerelmes csókunk legalább ugyanannyi ideig tart, mint az, hogy megnyugodj. Rád mosolygok. - Látod, szívem, megmondtam. Idehozlak, és most új életet kezdhetsz velem. Soha semmiből nem szenvedsz majd hiányt, és minden úgy alakul majd, ahogy mindkettőnknek jó. Soha többé nem bánt senki. Soha. - Igen, a csók által láttam mindent. Nem mondom el, milyen életed lesz utánam, meghagyom a változtatás lehetőségét, hiszen eddig csak egy lehetséges végállomást írtam le. A történet igazából itt kezdődik.