Búvár

Beköszöntött a jégkorszak és befagytak az óceánok is.Egy sárga overálos férfi korcsolyázik szélsebesen a végtelen jégmezőn,a tükörképét keresi de nem találja.
Vegytiszta kék az ég és gyilkosan vakít a nap,a férfi nem bírja tovább.Megáll.Keservesen liheg,a fejét kínzó lüktetés és meleg önti el.Lerogy a földre.Kezébe temeti az arcát,érzi,hogy muszáj sírnia.De próbál ellenállni,egy férfi nem sírhat.A rideg jégpáncélra veti a tekintetét és a magány korcsolyázásának annyi évszázada után meglátja önmagát.Igaz kicsit torz,kicsit elnyújtott,de ő az.Tudja.Pontosabban érzi.Ekkor a jég repedezni kezd alatta,hirtelen sok kis apró tűszúrás éles fájdalmát érzi a testén.Elnyelte a víz.A víz ahol elefántok,zsiráfok hada él,rajtuk bohócok lovagolnak.Minden mozgalmas,ugyanakkor békés.Már nem fáj semmi,levegőre sem szomjas.Váratlanul egy köldökzsínor tekeredik rá,s húzza felfelé ellentmondást nem tűrve.A tüdejébe újra betör levegő,szinte szétfeszíti,kimondhatatlanul fáj.A csatornalé barnás rengetegéből húzzák kiMaláriás sárga fény fogadja..Az intimbetétek moszatként körülöleleik,szinte már folytják.A bűz az élet bűze.Orrfacsaró.Nem,velőtrohasztó.Egy foghíjas napszítta ember fogadja,akin már végigment néhányszor az élet.-Na milyen volt a kéjutazás-és nevet.