FIGYELEM! Ez egy leszbikus történet. A karakterek igen nagy része vagy leszbikus, vagy legalábbis nem tartózkodik a más lányokkal való szeretkezéstől. Aki ezt nem tolerálja, az kérem, itt hagyja abba az olvasást. Köszönöm.
Írta: YKN4949
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. július 21.
********************************************************************
Másnap egy kicsit korábban bementem az iskolába, hogy leülhessek az új barátaimhoz. Úgy fogadtak, mintha egyértelmű lenne, hogy ott a helyem, de én mégis csak ültem ott, és hallgattam. Meg kellett még szoknom a sajátos ritmusukat, hogy rájöjjek, hogy illeszkedhetnék be közéjük anélkül, hogy úgy viselkednék, mint egy pompom-lány, vagy valami olyat tennék, amivel megutáltatom magam velük. Észre is vettem pár dolgot.
Először is ők sokkal közvetlenebbek voltak, mint a pompom-lányok. Sosem rejtegették a gúnyos csipkelődésüket. Ha úgy gondolták, valamit nem csinálsz jól, egyszerűen csak kimondták. Másodszor a szóhasználatuk is sokkal mogorvább és szexuálisan kevésbé visszafogott volt. Mintha csak fiúk lennének, vagy valami. Perverz vicceket sütögettek el, és úgy beszéltek a melleikről és a vaginájukról, amit még álmomban sem gondoltam volna. Igazából nem beszéltek a szexről, vagy ilyesmi. A vicceik viszont rendkívül vulgárisak voltak. Végül pedig, nagyon kedvesek voltak a közéjük tartozókkal. Olyan közvetlenül és természetesen beszéltek egymással, ami teljesen idegen volt egy pompom-csapattól.
Nem cikiztek, vagy próbáltak rákényszeríteni, hogy mondjak valamit, és mire észbe kaptam, már az osztályteremben ültem, belemerülve az újabb napba. Már vártam az ebédidőt. Nem tudtam, mi fog történni, de a legjobbat akartam kihozni magamból a hét vége előtt. Ez volt az egyetlen reményem. Nem figyeltem oda az órákon, de ezt senki sem látszott észrevenni.
Amikor végre elérkezett az ebédidő, igyekeztem minél gyorsabban odaérni hozzájuk. Közéjük tartozónak akartam érezni magam, ezért aznap úgy is öltöztem fel szoknyába és pólóba. De az egyetlen szoknyám, ami kicsit is alkalmas volt, úgy nézett ki, mint azok, amiket a régi barátaim hordtak, és természetesen fehér volt. A pólóm pedig egy fekete darab, amit anyukám szekrényében találtam. Igazából egyáltalán nem néztem ki úgy, mint ők, de ez is jobb a semminél. Ők már ott ücsörögtek, és beszélgettek, amikor odaértem.
– Hali! – köszönt rám Tara, és a többiek is bólintottak, amikor leültem.
– Hello, srácok! – Próbáltam könnyed hangot megütni.
– Kit hívsz srácnak? – kérdezte Julie, de egyáltalán nem képmutató hangon. Mégis, úgy döntöttem, felveszem a kesztyűt.
– Nem tudom. Csak ahogy jöttem ide, megláttam azt a kidudorodást Misty szoknyáján, és azt hittem, ez valami kanbuli, vagy mi a fene. – A szívem hevesen vert, ahogy visszafojtott lélegzettel vártam a reakciójukra. Ők csak csendben ültek egy pillanatig, majd Tara és Julie harsány hahotázásban törtek ki.
– Basszátok meg! – morogta Misty. Egyáltalán nem bántam, ha felbosszantottam, ha ezzel a másik kettőt a magam oldalán tudhattam. Különösen Julie-t. Nekikezdtünk az ebédünknek, és én is bekapcsolódtam a beszélgetésbe. Tényleg részt vettem az egészben. Mintha csak kimondtam volna valami bűvös szót, és már bent is voltam. Azon kaptam magam, hogy én is olyan vulgáris kifejezéseket használok, mint ők. Anélkül jöttek ki a számon, hogy egyáltalán gondolkodtam volna. Csodálatos volt a maga hátborzongató módján.
– Ember! Ott voltam Mr. Franklin óráján reggel. Az a pasi csak úgy lökte a rizsát a polinómokról, vagy mi a fenékről, amikor észrevettem valamit – mesélte Tara.
– Mit? – néztem rá.
– A pasi feje teljesen olyan alakú, mint egy segg. Úgy értem, nézzetek csak rá! Olyan nagy és húsos az arca mint két farpofa. Komolyan mondom.
– Ja. És minden, ami kijön a száján, csupa szar – tettem hozzá. Sosem találkoztam még Mr. Franklinnel, és kissé rosszul éreztem magam, amiért így szapulom, de a lányok teljesen le voltak nyűgözve tőlem. Ha felsorolnék mindent, amiről ebéd közben szó volt, az egész dögunalomba fulladna. Végigpocskondiáztuk az egész ebédszünetet, én pedig remekül éreztem magam, először, mióta ebbe az iskolába kerültem. Őszintén sajnáltam, amikor vissza kellett mennem az órára. Olyan jól szórakoztunk!
Iskola után Tara ismét odajött hozzám kifelé menet, és velem együtt sétált a parkolóig. Csodás volt tudni, hogy tartozom valakihez, és ez az egész már lassan a napi rutinom részévé vált. Ismét csak kisétáltunk az iskolából, ahol Julie és Misty már vártak ránk.
– Hali! – üdvözölt Julie.
– Na mi a pálya? – válaszoltam, mire rám mosolyogtak.
– A kocsi bedöglött tegnap hazafelé menet. Csak szerettük volna megkérdezni, el tudnál-e vinni minket hazáig – mondta Misty, de mindezt úgy előadva, mintha tulajdonképpen én kértem volna tőle szívességet. Bár a végeredmény kb. ugyanaz volt. Ugrálni tudtam volna örömömben, hogy én fuvarozhatom őket.
– Persze! Gyertek csak! – vezettem őket a kocsimhoz. Beültem a volán mögé, Tara pedig rögtön mellém huppant az anyósülésre. Azonnal megtalálta a megfelelő csatornát a rádión, és maximumra tekerve a hangerőt vigyorgott rám, miközben beindítottam a motort. Először Misty házához mentünk, mivel ő csak úgy negyed mérföldnyire lakott az iskolától. Egy nagy házban lakott a Miller Drive-on, ahol a helyi nagykutyák éltek. Az apjáé volt a városi zöldséges, és ő volt a polgármester is. Misty még meg is köszönte a fuvart, amikor kiszállt. Utána Tarát vittük haza. Ő egy lakóautóban élt a vasút mellett az apjával. Az anyja meghalt, amikor ő született, az apja pedig egy alkoholista volt, de nagyon jól bánt vele. Amikor ő is kiszállt, Julie előre mászott az anyósülésre, és elindultunk hozzájuk.
– Kösz még egyszer a fuvarért! – mondta, mire én csak bólintottam. – Tényleg felbasztad ma Misty agyát, ugye tudod?
– Tényleg? – kérdeztem egy kissé idegesen.
– Ha Misty nem rág be rád, akkor észre sem veszi, hogy létezel. Én nem aggódnék miatta – mondta, és tekert egyet a rádión. Rosszabb volt, mint számítottam rá. Nem csak hogy teenybopper[1] zene volt, de ráadásul még borzalmasan régi is. Julie hangosan felkacagott. Ismét zavarba jöttem, de aztán rájöttem, hogy csak szívat, mire én is elröhögtem magam.
Még mindig nevettünk, amikor befordultunk Julie háza elé. Kitörölt a szeméből egy könycseppet, de gondosan vigyázva, nehogy elkenje a sminkjét. Rám mosolygott, mire én viszonoztam a gesztusát. Nem mondott semmit, csak búcsút intett, ahogy elhajtottam. Egész hazaúton csak nevettem.
A következő nap lényegében ugyanúgy telt. Reggel beszélgettem a barátaimmal, majd azzal küszködtem, hogy ébren maradjak az órákon. Megint beleszóltam a beszélgetésbe ebédszünetben, és még azt is elértem, hogy az új barátaim nevessenek. Rájöttem, hogy Tara szeret velem sétálgatni a folyosón, és én is nagyon megkedveltem őt. Egy kicsit amolyan szárnysegéd forma lány volt a maga alternatív módján, aki örült, hogy tartozhat valahova. Azt hiszem, én is hasonló cipőben jártam. Mindig adott apró ötleteket, hogy mit mondjak, és milyen ruha-összeállítás állna jól. Ami tetszett, azt megfogadtam, a többit meg csak hagytam a levegőben lógni, de mindenesetre kedves volt tőle.
A nap végén Tara és én megint együtt sétáltunk ki az épületből, hogy a parkolóban találkozzunk Misty-vel és Julie-val. Mostanra már én váltam a sofőrjükké. Nem is kellett mondanom semmit, csak mosolyogtam, és intettem, hogy szálljanak be.
– Oké! A próbaidőd véget ért – jelentette ki Julie, miközben rágyújtott egy cigire, és letekerte az ablakot. – De egyes dolgoknak meg kell változnia.
Hirtelen elszontyolodtam. Minden olyan jól ment. Legalábbis én azt hittem. Mire gondolhatott?
– Hogyan?
– Nos, mi mind úgy gondoljuk, hogy jó lenne, ha velünk lógnál a suliban. Még akár a hétvégén is. De ehhez változtatnod kell a külsődön. Úgy értem, nem tudom, hogy rángattak a régi helyeden dróton, vagy dugtak fel pálcát a seggedbe, mint egy bábúnak, de túlságosan is olyan lányklubbos kinézeted van. – Erre mind felkacagtak, én pedig kissé megkönnyebbültem.
– Nos, talán itt az ideje a váltásnak – mondtam, mire intettek, hogy forduljunk a bevásárlóközpont felé. Körbevezettek egy sor boltban, és összeszedtek nekem egy csomó cuccot Misty apjának kontójára. Vettek nekem ruhákat, meg pár táskát. Elvittek egy fodrászhoz is, és befestettük a hajamat. Azt mondták, szerencse, hogy szőke hajam van, mert könnyedén be lehet festeni. Aztán vagy két órát kellett könyörögniük, mire beleegyeztem néhány új piercingbe. El se tudtam képzelni, hogy nézhetek ki, de ők odavezettek egy tükörhöz, hogy lássam az eredményt. Aztán elmentünk Julie-ékhoz, és lementünk a pincébe, ahol az ő szobája helyet kapott, és ott levetkőztettek csak bugyira és melltartóra, hogy aztán rám adják az új ruháimat.
Amikor végeztünk, Julie odavezetett a tükörhöz, engem pedig teljesen letaglózott az átalakulás. A hajam volt az első. Csak egy kis színesítésről volt szó, de végül így még jobban jött ki. Ugyanolyan kétszínű hajam lett, mint Tarának, kivéve, hogy míg neki sötét haj lógott ki a szőke alól, nekem a szőkét fedte be a sötétlila. Imádtam. Violaszín szemfestéket tettek fel nekem egy kevés szemceruzával. Csodásan nézett ki a Monroe piercingem[2] is a szám két sarka alatt elhelyezett másik két kis golyóval együtt. Továbbhaladva, a ruhám is nagyszerűen állt rajtam. Fekete, rövid szoknyát viseltem, ami alig takarta a lábaimat. Kaptam egy pár katonai csizmát, és végül egy nagyon szűk fehér felsőt egy kis lila nyakkendővel. Még a fekete melltartóm is kilátszott alóla. Imádtam, mennyire más lettem. Először éreztem úgy, hogy tényleg összetartozunk az új barátaimmal.
– Nos? – kérdezte Julie, végigmérve az új énemet a tükörben.
– Igazán szexi – kuncogtam, mire ők is felnevettek.
– Nagyon, nagyon jól nézel ki, Shae – értett egyet Tara, én pedig megköszöntem neki. Még Misty is elismerte az átalakulásom sikerét. Mind együtt álltunk a tükörbe bámulva. Nagyon szívesen maradtam volna tovább, de amikor az órámra pillantottam, rájöttem, hogy már fél hét van. Aztán összeszorult a gyomrom a gondolatra, hogy meg kell mutatnom a szüleimnek az új hajamat. Nem ígérkezett egy túl könnyű menetnek.
Épp akkor értem haza, amikor anyukám befejezte a vacsora készítését. Épp elmerült a feje a hűtőben, amikor hallotta, hogy belépek. Egész hazaúton azon gondolkodtam, mit kellene mondanom, de minél többet agyaltam, annál kevésbé érdekelt. Elmondom, hogy hetekig elveszett voltam, és ők nem tettek semmit. Ha nem tetszik az új külsőm, csak magukat hibáztathatják.
– Shae! Kicsim! Hol… – kezdett bele, de elakadt, amikor felém fordult.
– Mi az?
– Mit csináltál a hajaddal? És mi ez a ruha? Mondd, hogy azok nem igazi piercingek! – hápogta. Amikor apukám meghallotta a hangját, ő is bejött a nappaliból, hogy ledöbbenve hőköljön vissza.
– Mi folyik itt? – szólalt meg. – Ugye nem drogoztál?
Klasszikus reakció apától. Ez az egész annyira távol állt tőle, hogy a hajfestés nem jelenthetett mást, csak ecstasy-t. Nem tudtam megállni, hogy felnevessek.
– Nyugi! – mondtam. – Csak elmentem vásárolni az új barátaimmal.
– Azok ott igazi piercingek? – kérdezte ismét anyukám.
– Igen… Nincs szükségem engedélyre, hogy piercinget csináltassak. Már elmúltam 18.
– Nekem ez nagyon nem tetszik – mondta anyukám. Ez volt az a pont, ahol már kezdtem rosszul érezni magam. Elhatároztam, hogy könnyedén veszem a dolgot.
– Sajnálom, anya, de nézd! Nem drogoztam be, vagy ilyesmi. Az új barátaim is így öltöznek, piercinggel meg mindennel. Csak szerettem volna beilleszkedni. De mind jó lányok. Julie és Tara mindketten a legjobb tanulók között vannak. Julie és Misty már tervezik az egyetemet, Tara pedig a Community College-ba[3] megy – magyaráztam, mire anyukám kicsit megnyugodni látszott.
– Te egy olyan kedves lány vagy. Nem kellene ennyire megváltoznod, csak hogy legyenek barátaid – mondta végül. Kedves volt tőle, még úgy is, hogy nem igazán volt helytálló. Mindenkinek alkalmazkodnia kell a környezetéhez. Máskülönben miért hordana apa egy selyem falloszt a nyakában a munkahelyén?
– Ez nem erről szól. Én akartam ezt – mondtam, mire anyukám elmosolyodott. Néha, a maga módján, tudott nagyon megértő lenni.
– Rendben, kicsim. Én megbízom benned.
Apukám közben leült az asztalhoz. Ő nem volt igazán meggyőzve. Viszont amíg anyukám boldog, ő is az. Épp hogy csak leültünk, megszólalt a telefon. Ahogy felvettem, ismerős hang csendült a fülembe.
– Hali, Shae! Itt Tara!
– Mi újság?
– Julie szülei nincsenek a városban, úgyhogy mind odamegyünk hozzájuk az este. Jössz te is?
Nagyon megörültem. Már hónapok óta nem voltam ottalvós bulin.
– Tartsd egy kicsit! – mondtam, és a mikrofonra tettem a kezem. – Hé, anya! Elmehetek ma éjszakára Julie-ékhoz?
Anyukám apukámra nézett egy pillanatra, de ő szóhoz sem jutott. Anyukám nem látszott ellenkezni, amikor a válla felett visszanézett rám.
– Rendben. De légy szíves, viselkedj! – mondta ki végül.
– Csodásan hangzik – fordultam vissza a telefonhoz. – Mikor?
Tara elmondta, hogy nyolcra legyek ott. Letettem a telefont, majd visszaültem, hogy gyorsan belapátoljam a vacsorát, alig várva már a megbeszélt időpontot.
Folytatása következik!
Ui.: A képen Emma Watson alias Tara.
________________________________________
[1] A „teenybooper” kifejezés kettős jelentésű az angol szlengben. Egyrészt olyan, többnyire 11-14 éves lányt jelent, aki szeret cuki kis ruhákban járni (amiket többnyire „angyal”, „díva”, „istennő” vagy hasonló felirat díszít), kihangsúlyozni a nem létező melleit kitömött melltartóval és hasonlók. (Más szóval egyfajta retardáltként emlegetik őket) Másrészt pedig tinédzser, aki olyan általa popként definiált „dolgot” hallgat, amit más nem tart zenének. Ezekre a személyekre jellemzőek az „omg” („Oh My God!”, magyarul kb. „Szent Isten”), „lmfao” („Laughing My Fat Ass Of”, amit kb. úgy fordíthatunk, hogy „szétröhögöm rajta a kövér seggem”) és hasonló megnyilvánulások. Általában „apuci pici lányai”, akik túl sokat adnak saját és mások kinézetére. Jellemzően vásárlásmániások és az idejük nagy részét telefonálással, SMS-ezéssel vagy MSN-ezéssel töltik.
[2] Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem nagyon vagyok otthon az ilyen testékszerek terén. Nem is nagyon vagyok hívük. Ezért, magamból kiindulva, inkább leírom azt is, amit erről találtam. A Monroe piercing kis fém golyó, amit egyik oldalra az ajak fölé helyeznek.
[3] Community College: Több helyen is létező fogalom. Az USÁ-ban általában helyi, alacsonyabb szintű felsőoktatási formát jelent. Szerintem leginkább a főiskolának felelhet meg.
:grinning: