Az ezüst álarc mögött

1898. július 24.

- A székeket kérem, a másik szobába vigyék! ... Borzalmas ez a felfordulás! … Maguk meg mit állnak ott? Nem hallották az utasításomat? - a próbánkat megzavarja Vargha úr dörmögése.
- Kérem, ha az a tizenhatod nem lesz a helyén, én az előadás közepén az egész művet leintem, eltöröm a karmesteri pálcámat, és kirohanok – mondja színpadiasan Vásáry karmester.
Nem is csoda ez a hatalmas felfordulás. Két nap múlva kezdődik a 73. világhírű Anna-bál. Csodálatos esemény. Jóval a bál előtt megkezdődnek az előkészületek. A női magazinok csak arról cikkeznek, hogy milyen divat hódít Londonban, Párizsban és persze az Anna-bálon ki milyen estélyiben fog majd megjelenni.
Balatonfüreden ez az év legfontosabb napja. Az első bált 1825. július 26-án rendezte meg Szentgyörgyi Horváth Fülöp János leányának, Anna-Krisztinának a tiszteletére. A rendezvényt mindig az 1798-ban épített Horváth-házban tartották. Anna az első bálon megismerte későbbi férjét Kiss Ernőt, így ez a bál lett a felső tízezer legkedveltebb ismerkedési helye. Ide jöttek a politikusok, az írók, színészek és énekesek. Akinek kevés a pénze, annak jószerivel lehetetlen ide bejutni.
Nekem is a szerencse műve volt, hogy itt lehetek. Nem vagyok túlságosan jómódú családból való. Sajnos nem telik ilyen hatalmas pompára, ezért álmodni se nagyon mertem erről idáig.
Hatalmas meglepetésemre, amikor a budapesti utcákat róttam egy plakát volt a sarki fűszeres falán. Hatalmas betűkkel ez állt rajta:
„Az ország összes zenészének felhívás! Az Anna-bálra csellistát keres a rendezőbizottság. Meghallgatást április közepéig tartunk reggel nyolc órától egészen sötétedésig.”
Végre találhatok állást. Ez tökéletes lehetőség. Na de micsoda balszerencse, a válogatás már tegnap befejeződött. Azért próba, szerencse.
Másnap táviratot is küldtem a plakáton lévő címre. Az izgatottságom az egekig szökött. Ismét rengeteget gyakoroltam. Húztam a vonómat a cselló húrjain egész nap, és közben a hatalmas lehetőség járt a fejemben. Azokon a napokon alig tudtam aludni.
A negyedik napra ébredve azonban választ kaptam táviratomra. A rendezőket meggyőzték a bécsi konzervatóriumi tanulmányaim, és úgy döntöttek, hogy a távirat kézhezvételétől számított harmadik napon jelenjek meg Balatonfüreden; akkor elfogadják a jelentkezésemet, és az előadási darabjaimat meghallgatják. Nyolcvankilencen vettek részt a meghallgatáson és eddig bejutottak öten a lehetséges csellisták közé.
Inkább nem akartam megváratni a szervezőket, így másnap leutaztam Füredre az én régi kopottas csellómmal együtt, hogy megkeressem a helyet, ahova a táviratot küldtem.


Probléma nélkül meg is találtam, ott útba igazítottak a meghallgatás helyszínére. Csodálatos volt az épület. Csak ámultam és bámultam, mígnem az egyik rendező termett előttem, és szelíden mosolyogva azt súgta a fülembe: Már vártuk!
Óh, milyen régen hallottam ilyen kedves szavakat. Míg a kert felé mentünk elmesélte, hogy ezt a meghallgatást az idős udvari csellóművész halála miatt kellett megrendezniük. Az udvar közepére kitett egy széket, hogy foglaljak helyet, és kezdjek el játszani. Előszedtem a csellómat enyvvel bekentem a vonómat, és a széken elfoglaltam a pozíciót. Behangoltam a csellómat, és elkezdtem játszani. Megállás nélkül csak játszottam. Éreztem, hogy semmi más nem számít.
Egy teljes óra játék után a rendezőre néztem, és a vonómat finoman elvettem a húrokról.
- Kedves Anna! Magát Isten küldte hozzánk. Magáé az állás! – mondta derűsen, és hátra szólt egy pincérnek – Kérem, szóljanak Vargha úrnak, hogy értesítse a megmaradt öt csellistát, hogy nem kell többet jönniük. Erre a posztra megtaláltuk a legmegfelelőbb embert.
Így hát szerencsém az udvari csellóművész halála miatt adódott. Szomorú eset, de hát akkor is boldog vagyok, hogy így vagy úgy, de itt lehetek a bálon. Reméltem is, hogy ennyi tanulásnak meg lesz a gyümölcse. A Bécsi konzervatóriumban tavaly végeztem hét társammal. Indulásnál még tizenheten voltunk, de aztán a vizsgák, a folyamatos versengés lemorzsolta a többieket.
A szüleim biztosan büszkék lennének rám, hogy az állást megkaptam. A családunk teljesen szétszakadt, amikor bejelentettem, hogy a konzervatórium után Magyarországon kívánok a régi lakásunkban élni. Férjet is itt szeretnék találni. Ez körülbelül négy hónapja nagy vitát kavart, azóta nem hallottam hírt anyámról és apámról. Írtam levelet, hogy fogadják el a döntésemet, de választ nem kaptam rá.
Nagyon kellett ez az állás, mivel fogytán voltak az ékszereim, amiket el tudtam volna még adni, ahhoz hogy pénzem legyen ételre és ruhára. A lakást Budapesten kellett hagynom a munka miatt, de Füreden szállást is kaptam. Ami viszont rettenetesen bánt, hogy mint új jövevényt nem szívesen fogadnak be.
Mindig én vagyok szapulva mindenért, és senki sem akar megismerkedni velem. Pedig én nem bántok senkit. A gondjuk az, hogy 24 évesen még mindig nem találtam férjet magamnak. Nem értem, hogy ez miért ekkora probléma. Azért bánhatnának velem kedvesebben is.

- Hollósy Anna! Hollósy Anna! Mi a fene ütött magába? Azt mondtam, hogy a 2. tétel 33. ütemétől játsszuk! Maga meg csak üldögél, nem csinál semmit! A próbát ma előbb kell befejeznünk 6 egész perccel. Tudja maga, hogy ez micsoda lemaradást jelent? – üvöltött rám az ideges karmester.
- Bocsásson meg Uram, nem tudom, hogy mi ütött belém.
- Hamarosan vége ennek a próbának is, és még sehol sem tartunk! Borzalmas, hogy milyen csapásokat kell elviselnem! – egy vászon zsebkendővel megtörli izzadt homlokát és gunyorosan keresi a tekintetemet.
- Még egyszer bocsánat Uram! Többet nem fordul elő!
- Még jó! El is várom! – mondja vigyorogva és a többiek is kezdenek összesúgni a hátam mögött.
Nem tudja megállni, hogy ne az övé legyen az utolsó szó. Vásáry úrral már két hónapja készülünk az estre. Azóta bármi történik, én vagyok a hibás. Eleinte még zavart, de aztán már nem vettem túlságosan magamra. Mondjuk azért elég kellemetlen, amikor a többieket is nevetésre ingereli velem kapcsolatban, de hát nem tehetek mást; csak tűrök és hallgatok.
Különben nagyon jó fizetésem van. Amikor időm engedi és kedvem tartja, fel tudok menni Budapestre, és be tudok ülni a legjobb cukrászdába, a Gerbeaud-ba. Naphosszat el tudtam ott merengni. Néztem a jómódú embereket, akik hol egy tálca süteménnyel távoznak, máskor meg fagylaltokat habzsolnak. Én mindig egy kuglert ettem és hozzá pedig Kugler csokoládés kávéját ittam. Fantasztikus érzés volt gondtalannak érezni magam legalább pár órára.
- Na, jól van! Köszönöm mindenkinek a mai teljesítményét! Azaz majdnem mindenkinek – morog az álnok karmester a bajsza alatt. Tudom, hogy rám gondol, de nem érek rá ilyen apróságokra. Indulnom kell a ruhapróbára.
Összepakolom a csellót, és sietve indulok a varrónőhöz. Ma van az utolsó ruhaigazítás. Remélem szép lett a ruha, amit direkt erre az alkalomra rendeltem. Mint megtudtam a zenekar tagjainak nem kell egységes báli ruha, így gyorsan elmentem a város legjobb varrónőjéhez, hogy életem első igazán szép estélyi ruháját elkészíttessem.
Kifutok az utcára, hogy egy kocsit fogjak, ami elvisz a Kömény utca 31. szám alá. Egy kocsi meg is áll.
Míg utazok, feltörnek az emlékeim. Rosszabbnál rosszabb bálok emlékei, amikről sohasem sikerült távozni jó szájízzel.
16 éves koromban voltam elsőbálozó. A mama varrta a talpig fehér muszlinruhámat. Igyekezett a szabással eltakarni a nem éppen darázsderekamat, de sikertelen volt a próbálkozás. Minden könyvet elolvastam a báli viselkedésről. Még etikett órákat is vettem, de fölöslegesen.
Mama jött velem, mint gardedám, és az első öt percben lobbanékony természete rögtön kiütközött; úgy összeveszett valami idős nővel, hogy kézen fogott, és kiráncigált a teremből. Így megalázva az egész közönség előtt.
„Mert a mama csakis látványosan tud távozni.”
Egy évvel később kisebb átalakításokkal ugyanazt a ruhát kaptam meg, mint az előző bálon, csak pár kék ruhadarabbal összemosták. Anya azt mondta, hogy hiszen alig volt rajtam a ruha, meg különben is a mama olyan gyorsan kirángatott, hogy senki sem tudta abban a kis időben az én ruhám rojtjainak állását megjegyezni. Az összemosás a kék ruhadarabokkal sem volt túl jó ötlet, mert foltos lett az anyag, de anya ismét megnyugtatott, hogy ne izguljak a batikolt most divatos. Természetesen erről az új divatról anyámon kívül senki sem tudott a bálon, így rajtam nevetett mindenki.
Mivel a második bál sem volt éppen sikeres nagyon bíztam a harmadikban. A mama új ruhát varrt. Gondosan ügyeltem, hogy minden fodor rajta legyen, amit megálmodtam. A színe tojásfehér, szép esésű sárga aljjal, amin egy barna csík futott körbe. Olyan boldog voltam, és végre gyönyörűnek éreztem magam, de egy pillanat alatt mindez megváltozott, amikor a terembe lépésem után egy addigra már elég sokat iszogató ember belém nem ütközött, és a kezében lévő vörösbort végig locsolta a csodaszép ruhámon. Döbbenten álltam a terem közepén, miközben az emberek ujjal mutogattak felém, és jóízűen kacagtak. Egy könnycsepp folyt le az arcomon majd megfordultam, és határozott léptekkel elindultam az ajtó felé.

Öt év telt el a megalázó esemény óta, de még mindig nem tudtam kiheverni. Ezek a borzalmas emlékek örökké elkísértek, és utáltam ezek után a bálokról hallani is.
De most valami megváltozott. Valami újra vágyok. Leginkább szerelemre.
Hatalmasat fékez a kocsi. Fizetek, majd elsuhan a naplementében. Rohan az idő. Mondjuk Vásáry úr ma öt órás próbát tartott, amitől természetesen kegyetlenül fáj is a hátam. A csellót öt órán keresztül tartani, nem kis teljesítmény, hát sajog az embernek utána mindene.
A varrónő az ajtóban áll, és csak rám vár.
- Kata, köszönöm, hogy ilyen kései órában zavarhatom. De tudja, már csak két nap, és itt is van a bál – közlöm vele mosolyogva.
- Óh, igen asszonyom. Természetesen a ruha addigra kész is lesz. Szerintem már holnap be is jöhet érte.
- Hát ez csodálatos. Na, de hol van a ruha? Megöl a kíváncsiság.
- Kövessen asszonyom!
Nem tudom, hogy pontosan hova is vezet, de bízok benne. Már magamon érzem a ruhát. A kelme suhog a szélben, és csodálatosnak érzem magam.
Egy szoba elé érünk. Kata előveszi a kulcsát, majd kattan a zár, és nyílik is az ajtó. Már teljesen besötétedet és elsőre nem látok semmit, egy kicsit beljebb lépek. A varrónő egy fehér gyertyát gyújt, és elém tárul a fantasztikus látvány. Egy éjkék ruha az ágyra fektetve. A fölső része fűzős az alja hatalmas abroncsos. A ruha mellett ugyanolyan kék kesztyűk, és egy csipkés legyező. Már szinte látom magamat teljes pompában bevonulni a terembe.
- Tessék felpróbálni! – mondja a varrónő rezzenéstelen arccal.
- Egy pillanat,… hát ez egyszerűen csodálatos – még fel kell eszmélnem a képzelgésből.
A paraván mögé megyek, leveszem a ruháimat. Majd segítséget kérek, hogy felvegyem ezt a gyönyörűséget. Az anyag lágyan simogatja a bőrömet, és úgy érzem, mintha egy tündér lennék. Végül Kata lassan végez az öltöztetéssel, és előmerészkedek a paraván mögül. Még egy utolsó húzás a fűzőn, még egy csat, és kész is a mestermunka.
- Asszonyom! Csukja be a szemét! – hallom a félénk utasítást.
Így is teszek. Pár másodpercig tart az egész.
- Minden készen áll, asszonyom. Nyissa ki a szemeit!
Nem is tudnék tovább várni. Kipattannak a szemeim, és magamra sem ismerek. Tényleg olyan vagyok, mint egy tündér. Álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ilyen gyönyörű is lehetek. Lenyűgöző. Meg kell érintenem a tükröt. Egyszerűen hihetetlen ez a változás.
- Kata! Köszönöm! – suttogom a nyakába ugorva.
- Szívesen asszonyom. Igazán gyönyörűen néz ki – visszafogottan rám mosolyog.
Még egy ideig csodálom magamat a tükörben, majd leveszem a mesterművet.
- Köszönöm még egyszer. Holnap akkor fizetem a ruhát és természetesen minden kelléket. Még azt szeretném kérni, hogy a nagy napon segítsen felöltöznöm. Jöjjön a szállásomra a Bazsalikom utca 66/B alá.
- Természetesen, asszonyom. Ott leszek szombaton délután négy órára.
- Köszönöm! Nem tudom elégszer megköszönni – ölelem át a félénk lányt.
- Szívesen, asszonyom! Legyen jó éjszakája!
- Köszönöm, Kata! Önnek is.

Az utcára már táncolva megyek ki. Innen már nem lakok messze, csak pár utcányira. Nagyon sötét van az orromig sem látok. Nem szabadna egy nőnek ilyen későn egyedül mászkálnia. A szomszéd lépcsőházban élő öreg néni, már nagyon rossz szemmel néz rám, hogy este tíz óra előtt nem érek haza. Hogy is tudnék hazaérni? Vásáry úrnak különösebbnél különösebb ötletei vannak. Eddig a legvakmerőbb, hogy gyakoroljunk este. Mindenkinek bent kellett lennie este fél nyolcra, hogy a próbát elkezdhessük. Természetesen a próba jócskán belenyúlt az éjszakába, és mikor hazafelé bandukoltam a szomszéd néni kikiáltott az ablakon: Kedves hölgyem talán éjszaka aludnia kéne!
Gondoltam, hogy beleüti mindenbe a házsártos, vén öregasszony azt a bibircsókos orrát. De tisztelettel köszöntem és felmentem a lakásba.


Na, már itthon is vagyok. Kicsit hideg van, de nem számít. Majd éjszakára jól betakarózok. A tűzhelyen hagytam még a tegnapi zöldség levesemet. Szedek ki magamnak két nagy kanállal, és leülök az ágy szélére enni. Közben elmélázva nézem a repedezett, szürke falakat. De nem panaszkodhatok, legalább egér nincs.
Miután megettem a vacsorámat, dézsába forralok jó sok meleg vizet. Ha másra nem is jutott mindig, de a higiéniámra ügyeltem. Míg a többiek pacsulikkal leplezték borzalmas szagukat, addig én vettem egy jó forró fürdőt szappannal.
Gyorsan leveszem a ruháimat, felkötöm a hajamat, és beleülök a hatalmas dézsába. Olyan érzés, minta egy hatalmas szikla esne le rólam. Lassan a kezembe veszem a szappant, és megdörzsölöm. Megmosom a karjaimat, a nyakamat, a lábamat, a hasamat. Majd a melleimhez érek, körkörösen mozgatom rajta az ujjaim; egyre közelebb a bimbókhoz. Olyan csodálatos érzés, annyira kíváncsi vagyok már évek óta egy férfi érintésére. A melleim kezdenek feszülni az izgalomtól, és haladni kezd egyre lejjebb a kezem. Végig a hasamon egészen a lábaim közé. Már rég kiserkent rajta a szőr, és én olyan régóta vágyok egy férfi ölelő karjaira. Lassan széthúzom a nemi szervemet, és az ujjammal elkezdek körözni a kis, érzékeny dudoron. Érzem, hogy egyre nedvesebb lesz a lyuk, ami egy kicsit lejjebb van. Körözök a bejáratán, míg végül nagyon lassan félve berakom a középső ujjamat. Hatalmas remegés fut végig a testemen. Kihúzom az ujjam, és simogatom tovább a dudort. Kis idő múlva teljesen megszűnik körülöttem minden, hátra vetem a fejemet, és egy kisebb sikítást engedek ki a számból. A puncimtól kiindulva a bizsergés végigfut a lábamon egészen a lábujjaimhoz, majd vissza egészen föl a melleimhez és a nyakamhoz. A gyönyör teljesen magával ragad.
A vízben maradok még pár pillanatot, majd lassan kimászok. Hirtelen elfog az álmosság, de ez nem meglepő, hosszú volt a nap. Megtörölközöm és felveszem a hálóingemet, majd ágyba is bújok.