Az elégethetetlen levél - szerelmes kísértetmese 2.

6. Tavasz, szerelem, kávésbögre

És az idő, mint olyan megszűnt létezni. Csak a pillanatok és az órák, amikor együtt voltak. Néha munka közben váltottak egy-két e-mailt, ha a folyosón összefutottak, egymásra pillantottak és ha már nagyon hiányzott a másik, lementek a lépcsőfordulóba, ahol valóban kettesben lehettek, hiszen a lépcsőt használni a XXI. században már valóban mindenki lusta.
Boldogok voltak, nem múlt, és nem jövő, hanem jelen időben.
Nem volt bennük az a görcsös ragaszkodás, ami az időben élő, önző szerelmesekre jellemző, nem akartak minden egyes percet együtt tölteni, ha egyedül is mentek el valahova, tudták, a másikhoz térnek meg utána. Mintha Paxa a másikban is megtalálta volna azt a békét, amit eddig egyedül kellett megélnie.
Racionális döntés volt, hogy a férfi lakásába költözött, hiszen az volt a nagyobb. Nem kellett hozzá csak néhány nap, hogy női apróságaival, könyveivel, egy-két bútorával otthonosabbá tegye, hogy ne csak közös, hanem az ő otthona is legyen. A férfi beletörődő mosollyal vette tudomásul, hogy az interregnum után újra egy nő keze igazítsa el a dolgokat otthonában és életében. Mert ez az élet végre élet volt, nem csak létezés, nem később tévedésnek bizonyult vakhit, mint az előző házassága volt.
Kettejük eddigi élete, ahogy a bútorok, a könyvek és a háztartás ezer aprósága, összeadódtak, s a kettőből valami új, eddig nem tapasztalt született. A könyveket, amiket eddig egyedül olvastak, most odaadták a másiknak is, eddigi kedvenc zenéiket közösen hallgatták esténként, s napról napra egyre otthonosabban mozogtak a másik világában.

De a legszebb szertartás az volt, amikor a beköltözés napján Paxa egy selyempapírba csomagolt ajándékot adott át a férfinak: két egyforma kávésbögrét. Nem kellett magyaráznia a jelentését, a titkos együvé tartozást, hogy már mindegy, hogy a tiéd vagy az enyém, nyugodtan összekeverhetjük, mert már egyek vagyunk.
- Bocs, nincs szépen becsomagolva, s romantikusabb körülmények között szerettem volna átadni, nem így gyűrött papírban...
- Ha te adod, nem kell több romantika. Az már túl sok lenne.
- Emlékszel az első kávéfőzésünkre, ott a céges konyhában?
- Igen, hogy lehetne elfelejteni?
- Azt szeretném, ha életünk végéig együtt főznénk reggel és este a kávét. Mert akkor lesz csak teljes a világ rendje, amíg mellettem vagy és kávét főzünk.
- Tudom. És ha Te is akarod, örökké így is lesz. Azt akarom, hogy te légy a jelenem, örökké.
- És a múlt?
- Nincs múlt. Csak ez a pillanat van, csak te vagy és én. Nem érdekel, hogy mi volt eddig, nem számít.
- És a gyerekeid?
- Talán nem most kellett volna szóba hoznod... de igen. Ők vannak. Felelős vagyok értük, még akkor is, ha az a házasság, amiben születtek, tévedés volt. Igen, megpróbálok jó apjuk lenni, ha az anyjuk engedi. De tudom, hogy te is szeretni fogod őket.
- Még csak fotókon láttam gyerkőcöket, de ígérem, szeretni fogom őket, mert téged foglak bennük látni.
- Köszönöm. Tudod, amíg tartott, megpróbáltam jó férj lenni, nem sikerült. De remélem, legalább a gyerekeimmel szemben tudom majd teljesíteni a kötelességeimet, ha már férjként leszerepeltem. Tudom, kevés a hely, kicsi a lakás, de kérlek, hogy az ő szobájukat tartsuk meg, úgy ahogy volt, legfeljebb annyit változtassunk rajta, amennyit ők is akarnak. Eddig is minden úgy maradt, mint amikor kiköltöztek...
- Rendben, te kékszakállú, tartsd csak magadnál az utolsó szoba kulcsát! nevetett fel Paxa. de valamiről még beszélnünk kell; egyszer majd nekünk is lesznek gyerekeink. Ugye őket is ugyanígy fogod szeretni?
- Ha lesznek, igen.
- Ha?
- Értsd meg, félek.
- Mitől? Félsz, hogy a szerelmünk elmúlik?
- Nem, a szeretetedben biztos vagyok. Magamtól félek. Egyszer már, mint férj, kudarcot vallottam. És tudom, akárhogy igyekszem is, legfeljebb vasárnapi apukának vagyok jó. Hiába tagadom meg a múltat, valahol a mélyben még ott leskelődik.
- Te mondtad, csak a jelen van, nincs múlt.
- Ne is legyen. Szeretlek és hidd el, ez erősebb, mint minden más.
- Szeretlek én is, s elhiszem.
S attól kezdve, minden reggel és minden este együtt főzték a kávét, s minden pillanatban az örök jelent élték meg.


7. Húsvét, Vendégvárás a múlt első árnyai

Már áprilisban jártak, amikor Paxa felvetette az egyik reggeli kávézásnál:
- Mi lenne, ha Húsvétkor elmennénk egy hosszú hétvégére kettesben?
- Még nem mondtam neked? Sajnos nem jó. Húsvétra, pár napra eljönnének a lányok. Baj? Valami olyan szín volt a férfi hangjában, ami nem tetszett Paxának: a titkolózás zavarát.
- Nem, dehogy. Legalább egy kicsit jobban megismerem őket. Majd csinálunk máskor egy görbe hétvégét.
- Majd következő héten.
- Majd rendbe rakom a gyerekszobát és kitalálok pár programot, tudod, hogy értek a gyerekekhez.
- Még a gyereklelkű felnőttekhez is, ezt tapasztaltam mosolygott rá vissza a férfi.
- És...
- Igen?
- Nem az Exszed vagyok. Előttem nem kell titkolóznod. Ha nem kettesben töltjük a Húsvétot, rendben van de az rosszul esett, hogy ezt féltél előre megmondani nekem.
- Igazad van. De kérlek, értsd meg, hogy szokatlan érzés nekem, hogy meg lehet bíznom a másikban.
- Tudom, de fogd fel, hogy annak már vége... Szabadulj meg végre a múlt árnyaitól!
Furcsa volt, de Paxa valóban örömmel készült a gyerekek fogadására. Néhányszor, futólag már találkozott velük, de tudta, hogy ez más lesz: talán ki tudja érdemelni a szeretetüket. Talán, ha a sors, úgy akarja, általuk lesz nagymama...
Megnézte az Interneten a programokat, bevásárolt és, ami a legnehezebb feladatnak tűnt, elhatározta, hogy a genius loci* érintetlenül hagyásával, rendet rak a gyerekszobában. Nem volt egyszerű feladat, látszódott rajta, hogy az utóbbi években csak olyan férfias módon tartottak benne rendet, ráfért egy nagytakarítás. Miközben szellőztetett a játékokat nézegette és megpróbálta elképzelni a pillanatot és az érzést, amikor odaadták nekik. Vajon, akkor még hittek abban, hogy egy boldog családban élnek, vagy már csak a játékokkal akarták kárpótolni őket, azért, hogy szép lassan felbomlik a világuk, amiben addig éltek? Mennyire volt őszinte a nevetésük, amikor először kézbe vették? Mit éreztek meg abból, amit a jövő titokban már készített nekik? Nincs szörnyűbb annál, amikor egy gyerek szenved, még akkor sem, ha ez a fájdalom nem fizikai, hanem lelki. Korábban sokszor foglalkozott sérült lelkű gyerekekkel, néha sírni szeretett volna tehetetlenségében, hogy nem tud elég szeretetet adni nekik de tudta, érezte, hogy a párjának, a gyerekeinek nem ez lesz a sorsuk. Szereti őket az anyjuk, szereti az apjuk is, a maga férfias, visszafogott módján és szeretni fogja ő is s hogy megjelent az életükben, nem kevesebb, hanem több szeretetet jut majd nekik.
Egy halk sóhajjal becsukta az ablakot és neki állt ágyat húzni, hogy frissen mosott és vasalt ágynemű várja majd őket.
Mozdulatok, amik egyszer talán természetessé válnak... Ahogy a gyerekek ágyát elrendezi. A huzatok lehúzása, a lepedő hajtogatása, az ágyneműtartó kinyitása... Nem is vette észre, csak pár perccel később, hogy egy vastag boríték volt benne. Gépies mozdulattal felvette. Nem volt rajta feladó, ismeretlen írással, csak annyi: `a ház asszonyának`. Először automatikusan fel akarta bontani, hiszen már ő a ház asszonya, de ellenállt a kísértésnek; ki tudja, mióta fekszik ott az a levél, lehet, hogy a volt feleségnek szánták, a legjobb, ha odaadja a férfinek, majd ő eldönti, s ha esetleg mégis neki szólna, majd odaadja. Odarakta a napi postába a többi levél mellé. Egy darabig még az eszében volt, aztán megfeledkezett róla.
A férfi este később érkezett haza, a barátaival teniszezett, Paxának csak a vacsora után jutott eszébe a levél:
- Elolvastad a levelet, amit odakészítettem?
- Még nem, fáradt voltam, valami sürgős? Holnap is van nap.
- Nem tudom, de kíváncsi vagyok.
- Milyen levelet kaptam, ami ennyire izgat? Csak nem egy másik szeretőm küldte? mosolygott rá a férfi.
- Nem is te kaptad, hanem én... legalábbis lehet.
- Nagyon rejtélyes vagy, add csak ide, már én is kíváncsi vagyok. a nő azonnal felállt és a kezébe adta a levelet. A férfi arca elkomorult, amikor meglátta a címzést, s kiment a konyhába. Paxát valami furcsa félelem kísértette meg; még nem látta rajta ezt az arckifejezést, még nem szembesült azzal, hogy bármi titka is lenne előtte. De mi lehetett abban a levélben? Megcsalta volna és az a nő, a szerető, így akarta volna leleplezni a felesége előtt? De ismerte a férfi érzéseit, ismerte az időbeosztását, egyikben sem lenne helye még valakinek. De akkor mi ez a levél? Talán egy fél órát viaskodott a gondolataival, amikor a férfi visszatért. Látszott rajta, hogy nagyon ideges, de nyugalmat erőltetett magára.
- Nem iszunk egy kávét?
- De, főzök egyet. Kiment a konyhába, de a másik, szokásuk ellenére nem jött utána. Jól esett semmire sem gondolnia, csak a kávéfőzésre összpontosítania és valami furcsa szagra, de amikor az asztalra rakta a kávét, nem állta meg és megkérdezte:
- Mi volt abban a levélben?
- Nem számít. Nem érdekes.
- Nekem szólt?
- Igen. De kérlek, többet ne beszéljünk róla. Lezárt ügy.
Paxa természetesen szerette volna tudni, hogy mi volt ez a levél, de megérezte, hogy ez az a pillanat, amikor bebizonyíthatja a másiknak és magának is, hogy nem csak szerelemes belé, hanem bízik is benne, ezért csak ennyit mondott: Rendben.
Nem beszéltek róla, de ez az árny napokig rávetült a hangulatukra, egészen addig, amíg a gyerekek meg nem érkeztek ők viszont egy pillanat alatt elűztek minden árnyat a gondolataikból.

* hely szelleme (latin)


8. A kísértet-levél, Húsvét után

A Húsvét gyorsan elszaladt, ahogy Paxa előre eltervezte: a gyerekek minden programot élveztek, minden étel ízlett nekik, s amikor este leült az ágyuk mellé mesélni, mintha vérszerinti gyerekei lettek volna. Boldog volt, s látta a férfin is, hogy ezek a napok olyan boldogságot adtak neki, amit kevésszer élhetett meg eddig: apának, jó apának érezhette magát. Paxa csak mellékszereplő volt; örömmel látta, hogy az ünnepek végére a gyerekek más szemmel néznek az apjukra. Úgy érezte, most már teljes mértékben a férfi életének a részévé vált. De eljött a Húsvéthétfő estéje is, bepakoltak a kocsiba, hogy hazavigyék őket az anyjukhoz de mielőtt beszálltak volna, már nem csak az apjukat ölelték meg, hanem Paxát is. S ez az ölelés ezerszeresen is kárpótolta őt az elmaradt hosszú hétvégéért kettesben. Mielőtt beszállt volna, a férfi megkérdezte:
- Biztos nem akarsz velünk jönni? A kocsiban van még hely de a hangján érezni lehetett, hogy nemleges választ vár, hogy nem vágyódik arra, hogy szemtanúja legyen a két nő, a jelenlegi és a korábbi találkozásának.
- Nem biztos, hogy megérett a helyzet arra, hogy találkozzak az exszeddel. Inkább itthon maradok és rendet rakok.
- Sietek vissza. Ha akarod, este menjünk el valahova, megérdemled ez után a hétvége után.
- Ne viccelj. Én is élveztem, aranyosak a lányok. De úgy érzem, inkább egy nagy alvást érdemlek meg. Nem kell sietned, maradj nyugodtan.
- Jól van. De azért este kibontunk egy bort és ejtőzünk egy kicsit.
- Rendben, de én választom.
- Nem is merném elvenni tőled a választást, te vagy benne a profi. Légy jó! búcsúzott a férfi.
- Te is.
Mielőtt hozzákezdett volna a rendrakáshoz, egy pillanatra kiült a teraszra, élvezni az érett tavaszi estét. Egy pillanatra eszébe jutott az a nyári este a Balatonon, s úgy érezte, hogy az a boldogság, amit akkor még csak remélt, most már valósággá vált. Boldog vagyok , suttogta maga elé a szellőbe. Mintha minden vágya teljesült volna. Ha most halnék meg, nem lehetne panaszszavam az életre. De élni fogok, mert élni jó, élni érdemes de már le is zárta magában a gondolatot, mert már kezdett a giccsbe hajlani, s hozzálátott a pakoláshoz és a takarításhoz. Mert tényleg jól viselkedtek a gyerekek, de nincs az a mintagyerek, aki után ne kellene rendet rakni.
A takarítással és a rendrakással hamar végzett, már éppen arra gondolt, hogy még lesz ideje leülni kicsit olvasgatni, de a sors másképpen rendelte...
Amikor lehúzta az ágyneműt, az ágyneműtartóban újra ott volt egy boríték. A boríték, felismerte a címzést. Ugyanaz volt, mint néhány napja.
Pillanatra megzavarodott, olyan valószínűtlen volt, hogy a férfi végül mégis meggondolta magát és így akarta volna visszajuttatni hozzá a levelet, hogy nyugodtan el tudja olvasni. De valahogy az egész nem volt jellemző rá, egyenesebb ember ennél. De mi más racionális magyarázat lenne erre?
Mégis, akár így, akár úgy, mintha a sors akarná, hogy ezt a levelet elolvassa viszont a párja mégiscsak azt kérte, hogy ne olvassa el.
A legjobb a sorsra bízni: ha a férfi megérkezik, amíg befejezi a rendrakást, megkérdezi, különben elolvassa. Kirakta az íróasztalára és folytatta a munkát de közben, még ha el is fordította a fejét, égette a lelkét, nem tudta kizárni a gondolataiból.
Akármennyire is húzta az időt, mikor végzett, még mindig egyedül volt. Fáradt sóhajjal töltött magának egy pohár bort és kiült a teraszra. Olyan óvatosan nyitotta ki a borítékot, mintha bombát kellene hatástalanítania...

`Talán furcsállod ezt a levelet, hogy így kereslek meg... de ha az vagy, akinek gondollak, meg fogod érteni.
Először is, be kell mutatkoznom. Én vagyok az a nő, akivel a párod előtted együtt élt. Akit szeretet, akiről azt hitte, hogy az Élete, az Élete értelme. De nem fontos, hogy ki voltam, az a fontos, hogy már nem vagyok az élete, az életetek része.
Talán nem is Neked írom ezt a levelet, hanem magamnak, hogy elrendezzem magamban azokat az éveket, amiket együtt töltöttünk, főleg az utolsó pár hónapot, ami a szakításhoz vezetett. De Neked címzem, mert talán Te majd tanulsz azokból a hibákból, amiket elkövettem, talán, ha elolvasod, Neked, Nektek jobban fog sikerülni az, ami nekünk nem ment. Mindegy, én leírom, majd Te eldöntöd, mihez kezdesz vele.
Nos, akkor kezdjük egy kis használati utasítással.
Ha már odáig eljutottál, hogy a gyerekek ágyneműtartóját kinyisd, nem egy könnyű kaland vagy a számára, hanem valóban fontos neked, de talán nem árt, ha pár megfigyelésemet átadom Neked.
Az első és legfontosabb, hogy szeresd és fogadd el olyannak, amilyen és ne akard megváltoztatni. Nekem ez nem sikerült. Férfi: félistennek képzeli magát, de valójában csak egy ijedt kisfiú. Én azt hittem, hogy több, kudarcot is vallottam. De ha Neked sikerül elfogadnod és szeretned, boldogok lehettek.
A második: éreztesd vele, hogy sikeres. Középkorú, most jutott el abba az életszakaszba, amikor a férfi rájön arra, hogy semmilyen álmát nem tudja megvalósítani az életben és meghal szívinfarktusban. Ő persze nem ilyen, nem fog belehalni, de az utolsó időkben sokszor láttam maga alatt, amikor erre gondolt. Kezeld.
Néhány apróság. Bocs, ha kicsit ugrándozok ide-oda, de hidd el, nem csak Neked szokatlan ilyen levelet olvasnod, nekem is írni.
Szóval:
nem nagy ínyenc, ha őt kérdeznéd, minden nap rántott húst enne, de ha nem is mondja, néha jól esik neki egy-két igényesebb étel is. De azért nem szereti a túl fűszeres ételeket.
Szereti viszont a barna sört és a házi pálinkát, a körte a kedvence, néha kis almalével. A borért nincs nagyon oda.
Mindig az ágy külső oldalán szeret aludni.
Bár tagadja, de a TV-ben a kedvencei az amerikai akciófilmek és vígjátékok. A sorozatokból csak azokat szereti, ahol nem kell emlékezni az előző részre.
Minden nap szüksége van egy kis egyedüllétre, amikor olvashat, vagy TV-t nézhet, ilyenkor ne szólj hozzá. Negyedóra és utána nyugton lesz.
Gondolom, a zenei ízlését már ismered, arról nem kell írnom de ha szeretnéd a saját zenédet hallgatni...`

Itt tartott, amikor hallotta, hogy az előszobában kinyílik az ajtó.
- Szia! köszönt rá a férfi látom, már itt vártál. Választottál bort?
- Nem, de ha gondolod, ihatunk sört is.
- Sört? Soha nem szoktál sört inni, azt mondtad, nem szereted.
- Próbáljuk ki.
- Rendben s kifordult a konyhába. Pár pillanat múlva két pohárral és egy üveg sörrel tért vissza. Még régebben hozta nekik valaki, talán valaki a régi férfihaverok közül Ha még sem ízlene, ne vesszen kárba és jöhet a bor. Aztán jöhet a többi. A nő kezébe adta a poharat, töltött neki, majd magának is, s éppen le akarta rakni az üveget az asztalkára...
- Mi ez?
- A levél.
- De honnan? Ez az a levél? A férfi még ilyen ingerült hangon sohasem beszélt vele.
- Nem tudom, nem emlékszel, nem adtad oda nekem, nem tudom, hogy ez az-e? Egyébként megint ott volt, ahol múltkor.
- Nem megmondtam, hogy erről a levélről nem akarok többet hallani? És honnan szedted?
- Mondtam, hogy ott volt a helyén.
- Ne nézz hülyének! Azt a levelet én elégettem. Akkor mégis, hogyan került hozzád? Csak nem beszéltél azzal a nővel?
- Hogyan? Nem is ismerem.
- Akkor is, itt valami nem tiszta, s biztos, hogy te csináltál valamit.
- Nem. Én csak megint megtaláltam a levelet, ott, ahol volt.
- Hol?
- Te tudod. Ebben a lakásban rajtunk kívül nem járt senki, csak te meg én. Én nem raktam oda vissza, akkor csak te lehettél.
- Én sem voltam. Csak nem a gyerekeket akarod meggyanúsítani?
- Ha egyikünk sem volt, akkor csak ez a lehetőség marad, de elég valószínűtlen.
- Szóval így akarsz a gyerekeim ellen hangolni? Hogy őket gyanúsítod? És én hülye, még csodálkoztam, hogy milyen szeretettel fordulsz feléjük... Hazugság volt.
- Ha ilyet feltételezel rólam, akkor azt hiszem, nagyon nem ismerjük egymást.
- Hát nem! Nézd: a férfi felkapta a levelet és a szeme láttára apró cafatokra tépte Ez a véleményem erről a levélről. és magára hagyta a nőt.
Paxa csak nézte a várost és csendben könnyezett, s már nem gondolt többet a Balaton partra, sem arra az álomra, amit az életről álmodott. Már a levélre sem.
Csak arra, hogy ez volt az első veszekedésük.
Aznap este nem szóltak egymáshoz. Este fogta az ágyneműjét és a nappaliban ágyazott meg magának.
A férfi csak ült és némán nézte. Egyszer mintha azt suttogta volna maga elé:
- Újra... nincs tovább... - önkéntelen mozdulattal az arcához ért, kiment a konyhába és megitta az összes sört, amit csak talált.


9. Töréspont, Húsvét hete

Paxa nem hitte volna, hogy örülni fog, hogy véget érnek a húsvéti ünnepek, de már szinte várta, hogy leülhessen az irodába, a mószerolós, undok, felszínes kollegákhoz de róluk legalább sohasem hitte azt, hogy szeretik. Mindegy, csak el a lakásból, amit már nem érzett otthonnak, el abból a légtérből. Már nem voltak könnyei, csak fájdalma, amikor arra gondolt, hogy készült ezekre a napokra, hogy örült, hogy a szeretetet nem csak adni tudja, de kap is. Nem akart arra gondolni, hogy mindennek mi lett a vége. Nem akart arra a gyűlöletre gondolni, ami a férfi szemében izzott.
Csak beletemetkezni a munkába, a kolleganők csevejével kimosni minden értelmes és fájó gondolatot az agyából. És minél később hazamenni.
Ez volt az első nap ebben az évben, amikor reggel nem főzött kávét; nem akart találkozni a férfival, még egy kávéfőzés idejére sem. Az e-mail-jeit olvasatlanul törölte.
Magában már elhatározta, hogy véget vet ennek a kapcsolatnak, csak azt nem tudta, mikor és hogy... A legjobb lenne, ha egyszer hamarabb hazamenne és a férfi csak az üres szobát találná ott. Legfeljebb hagy ő is egy levelet gunyorosodott el magában. Csak egy lakást kell találnia, igen, ez a szűk keresztmetszet. Utána lezárhatja életének ezt a szakaszát. Keserves az ébredés, de akkor is fel kell ébredni az álmokból. Mert ha képes azt hinni, hogy alakoskodott előtte, ahogyan szerette a gyerekeit, akkor tévedés volt az egész.
Este egy szót sem fog szólni hozzá, az sms-eit és az e-mail-jeit pedig ez után is olvasatlanul törli.
Dél volt, s égetett az idő; máskor mindig ilyenkor találkoztak a sarkon, hogy minél kevesebb kollega lássa meg őket, s mentek ebédelni. Lehet, hogy most nem bír magával és személyesen jön fel érte... vagy ott fogja várni a sarkon. Esetleg régi szokása szerint rágyújt és párszor megkerüli a háztömböt. Hogy mit tesz, nem érdekli, csak vele ne találkozzon. Csak ki innen...
Céltalanul bolyongott az épületben, önkéntelenül is a lépcsőház felé véve az irányt. Ott egyedül lehet. Kicsit összeszedheti magát. Mert nem láthatja senki sem, hogy szemében gyűlik a könny.
Álomszerű lebegésben közelítette meg a lépcsőfordulót.
- Szia. köszönt rá a férfi.
- Te itt? ébredt tudatára a lány.
- Igen. Talán ugyanazért, amiért te is idejöttél. De azt hiszem, a szíved mélyén sejtetted, hogy én is itt leszek.
- Lehet. Akkor találkoztunk, kipipáljuk és mehetünk vissza?
- Ha akarod, így is lehet. Ha most el akarsz hagyni megértem. De egy gondolatot megengedsz? Rövid leszek, ígérem.
- Ha akarod.
- Tudod, hányszor vártam itt Rád, a titkos találkák előtt? És mindig öröm volt hallani a csengő lépteidet, ahogy közelítesz.
- Most is?
- Most nem csengtek a lépteid.
- Hát, így jártál. Már sohasem fognak úgy csengeni.
- De hadd mondjam el, hogy szeretlek.
- Aki szereti a másikat, az nem mond neki ilyeneket, az megbízik benne.
- Tudom, nagyon súlyosat hibáztam, megérdemlem, hogy elhagyj. Ha lenne rá mód, hogy visszaszívjam, hogy meg nem történtté tegyem...
- De nincs. mondta Paxa, s maga is meglepődött, hogy mennyi keménység volt a hangjában.
- Te vagy a legnagyobb jó az életemben. Még sohasem éltem át, hogy valaki ennyire tisztán és őszintén szeressen. Félek, hogy ez nem is igaz, hogy szólni fog a vekker, és újra egyedül találom magamat az ágyban. Még nem találkoztam olyan csodával, mint te. Értsd meg kérlek, hogy félek és ezért néha nagyon hülyén tudok viselkedni. És azt te is belátod, hogy az a levél megmagyarázhatatlan volt, mintha valaki titokban azon mesterkedne, hogy elválasszon miket egymástól.
- Az a levél nem számít. Csak az, hogy úgy érzem, most először, amióta megismertük egymást, titkolsz előttem valamit. És vádolsz. Nem bízol már bennem.
- Nem akarok titkolni semmit sem. De tudod, hogy volt egy előző életem, ami már nincs, amivel nem is szabadna foglalkoznunk. Mégis, egyszer csak az orrom elé dugsz egy írást, amiben mindenféle rágalom van rólam. Nem hittem volna, hogy olyan gonosz lehet az a nő, hogy elhelyezzen egy ilyen időzített bombát a lakásunkban, hogy szétrobbantsa a szerelmünket.
- Szerintem abban a levélben nincs semmilyen rágalom, csak egyszerűen felsorolja, hogy mire kell vigyáznom veled kapcsolatban. szólalt meg benne a női szolidaritás.
- Akkor nem olvastad végig.
- Mert valaki széttépte és elégette.
- Megijedtem, hogy elveszíthetlek. Mondom, hogy hülyén viselkedtem és már nagyon bánom. Te vagy a legnagyobb jó, ami velem valaha is történt, nem akarlak elveszíteni, még akkor sem, ha tudom, hogy megérdemelném.
- Igen, megérdemelnéd.
- Nem merek egy újabb esélyt kérni. Ha akarod, akkor egy barátomnál alszom, amíg találsz magadnak új lakást. Azt hiszem, kicsit feszélyez a társaságom.
Paxa meglepődve vette észre, hogy haragja a férfi iránt kezd elpárologni.
- Megtennéd?
- Igen. Ha már nem tudtalak boldoggá tenni, legalább ne okozzak több fájdalmat neked.
- Akkor figyelj rám: kapsz még egy esélyt. És én is. Paxa most már egy bátortalan mosolyt is megengedett magának. De, feltételeim vannak.
- Amit csak akarsz.
- Egy: ezentúl megbízol bennem. Még egy ilyen vád és elmegyek. Mert akkor tudni fogom, hogy az nem véletlen volt, hanem mélyebb annál.
- Ez természetes. És a másik feltétel?
- Tessék?
- Azt mondtad, egy, akkor kell lennie kettőnek is.
- Igaz akaratlanul is felnevetett, pedig ez igazán nem illett a pillanathoz. nos, a második feltételem, hogy lecseréljük a zárat, nehogy egy besurranó levélcsempész újra megzavarjon minket.
- Rendben! Azt hiszem, olcsón megúsztam. nyugodott meg a férfi.
- Nagyon is.
- Egy békecsók, egy ölelés?
- Azért túlzásokba ne essünk, majd eljön annak is az ideje. de Paxa arcán olyan mosoly volt, ami a férfinek többet jelentett, mint akárhány ölelés. A lány, elindult felfele a lépcsőn, de a férfi félig suttogva, utána szólt: Paxa!
- Igen? fordult vissza a lépcsőn.
- Most már újra csilingelnek a lépteid, tudod?
- Menj a csudába! s már a nevetése és nem csak a léptei csilingeltek.
A nap hátralévő része, úgy tűnt, egy szemvillanási idő alatt elszállt. És este eljött az a pillanat, amikor a csók és az ölelés már nem tűnt túlzásnak.
S amíg a férfi fürdött, a lány újra megnézte az ágyneműtartót: ott volt a levél. De most ő dobta ki olvasatlanul a szemétbe.


10. Levél 4. házasság és évforduló
Futottak a napok, az újra egymásra találás örömében. Kicserélték a zárat, mind a ketten megnyugodtak, hogy többet nem fog előkerülni a levél, mégis, akármennyire is megpróbálta kizárni gondolatai közül, valahol, tudatának elfojtott sarkában ott volt, hogy vajon mit akart írni az Ex? Persze, igaza van a férfinak, valószínűleg gonoszságból helyezte csak el azt a levelet, hogy már előre megtorpedózza a férfi eljövendő boldogságát, de akkor is; mit írhatott, mi volt abban a levélben, amitől annyira fél a párja, hogy kitudódik? Mi lehet az a titok, aminek nem szabad napvilágra kerülnie?
Persze, nyugtatgatta magát, az a levél már sohasem fog előkerülni, így a kérdés már költői. Nem tud már újra bejönni a lakásba az a nő, hiszen lecserélték a zárat. De a tudatában mégis ott volt a `ha` vajon, ha megnézné az ágyneműtartót, vajon újra ott lenne a levél?
Az első nap úgy gondolta, hogy szereti annyira a férfit, hogy megbízzon benne annyira, hogy akkor se olvassa el a levelet, ha újra a kezébe kerülne de lassanként megerősödött benne a meggyőződés, hogy nem tudhat meg olyat a másikról, amitől kevésbé szeretné. Viszont a bizonytalanság megmérgezheti ezt a kapcsolatot. Ha nem figyelt oda, a legvadabb gondolatok türemkedtek elő valahonnan mélyről. Végül döntött: ha legközelebb egyedül lesz a lakásban huzamosabb ideig, megnézi.
Valószínűleg nem lesz ott az az átkozott papír, de akkor legalább tisztább lesz a helyzet: nincs levél, nincs mit elolvasni.
Az alkalom pénteken érkezett el. A férfi újra teniszezni ment, ő meg az irodából egyenesen haza indult. Az előszobában éppen csak ledobta a kabátját és rohant a gyerekszobába. Tudta, kevés ideje van, azonnal benyúlt és a boríték a kezében volt.
Nem akart lebukni még egyszer, ezért úgy döntött, ki megy a parkba, szép tavaszi délután volt, s ott kezdte el olvasni, ahol múltkor abbahagyta.

`Néha nevetségesnek ható módon ragaszkodik ahhoz, hogy mit hol tartson: a fürdőszobapolcon meg van a maga helye a fogkeféjének és a borotva felszerelésének. Ha a fürdőszobaszőnyeg nem párhuzamos a fallal, megőrül. Ezeket mindig tartsd tiszteletben. Néha nehéznek tűnik, de ha szereted, ennyit érdemes megtenni érte. Egy alapjában véve jó ember, boldogok lesztek, szeretni fog, ha szereted...`

És még oldalakon keresztül sorolta a jó tanácsokat.
Paxa elgondolkozott ezeken a szavakon: `ha szereted`. Minden összekavarodott benne. Ha az Ex szóba került valahogy mindig sátáninak képzelte, olyannak, aki csak uralkodni akart a férfin, birtokolni, de ebből a levélből másvalakinek a képe rajzolódott ki: egy asszonyé, aki annyira szerette a férjét, hogy még arra is ügyelt, hogy rakja le a fogkefét a fürdőszobapolcra. Akkor vajon miért ment tönkre a házasságuk? A férfiban lenne a hiba? Ez lenne az a borzalmas titok, ami miatt el kellett égetni a levelet?
Összerázkódott, mint egy középkori remete, amikor a sátán megkísértette azzal a kérdéssel, mi van, ha nincs is Isten. Ez nem lehet. Hónapok óta élnek együtt, ismerte már a férfi minden egyes gondolatát, vágyát, szokását, nem volt köztük olyan, ami miatt őt tehetné felelőssé a házasságuk megromlásáért. De ezt a levelet egy olyan nő írta, akiről szintén nem tudna rosszat gondolni. Ha nem is egy szent, de egy ember, aki képes szeretni és szeretett is. Talán még jobban is, mint ő, hiszen olyan dolgokat figyelt meg a férfiról, amik fölött ő elsiklott.
De, fűzte magában tovább a gondolatot, ha mind a ketten jó emberek és mind a ketten azon munkálkodtak, hogy működjön a kapcsolatuk mi a biztosíték arra, hogy az övék működni fog?
Tudta, hogy most már végig kell olvasnia a levelet, meg kell ismernie a nőt, meg kell ismernie a múltat, mert meg kell találnia azt a vékony ösvényt, amivel meg tudja menteni a kapcsolatukat.
Szórakozottan lapozgatta a levelet; még oldalakon keresztül sorakoztak a jó tanácsok. Ezeket átlapozta; a lényeget már tudta, kénytelen volt tudomásul venni, hogy amit az előző nőről tudott, az hazugság volt.

Észrevette, hogy a levél két részből áll: a második rész inkább naplónak tűnt.
`szeptember 26. A találkozásunk évfordulója. Emlékszem, amikor először láttuk meg egymást: nem hittük volna, hogy szerelem lesz, de azt igen, hogy valami kell, hogy legyen belőle. Ez lett. Két gyerek, egy lakás, néhány együtt töltött év. Régebben az évfordulókon mindig elvitt ünnepelni, vendéglő, virág, séta... Tavaly már csak egy szál virág. Aztán vacsorázott, tévézett és ment lefeküdni. Aznap éjszaka elhúztam a házimunkát, hogy csak akkor kelljen mellé feküdnöm, amikor már alszik. Pedig jó ember, igyekszik boldoggá tenni és törődni a gyerekekkel.
Idén elhatároztam, hogy ünneppé teszem az évfordulót, ha csak egy nyamvadt pipacsot hoz, akkor is úgy fogok örülni neki, mintha aranyból lenne. A kedvencét főztem, kitakarítottam, kicsinosítottam magamat. Elhatároztam, hogy új életet lehelek a házasságomba. Furcsa, de így mondtam magamban és nem úgy, hogy a házasságunkba mert úgy érzem, mintha csak az én hobbim lenne, hogy megmentsem. Szóval mindent előkészítettem amikor telefonált, hogy a barátaival elmehet-e sörözni. Persze, hogy igent mondtam, de közben sírni szerettem volna.
Spicces volt, amikor hazaért. Ezerszer elmondta, hogy én vagyok a legjobb feleség a világon, hogy egy szó nélkül elengedtem inni. Egy szó nélkül: telitalálat volt, mert egy szót sem szóltam hozzá. Nem vette észre a ruhámat, a frizurámat, a vacsorát, csak ment zuhanyozni és utána, mint egy darab fa beesett az ágyba.
Azt hiszem, még nem mondtam, de évfordulós ajándékul egy CD-t vettem neki a kedvenc együttesünkkel. Amin rajta volt a dalunk is. Amikor ott ültem az ágy szélén, hallgattam a horkolását, régen bezzeg megnyugtatott, de most a legszörnyűbb ricsaj volt a világon, legszívesebben eltörtem volna a CD-t, de aztán rájöttem, hogy ez nagyon gyerekes lenne. Egy darabig, ha nagyon egyedül éreztem magamat, ezt hallgattam, de aztán elegem lett és elraktam, már nem is tudom, hová. De akkor már úgy éreztem, hogy nincs szerelem, ne is legyen közös dalunk.

Paxa, bár nem illett a helyzethez, elmosolyodott magában: bármennyit is beszélnek a feminizmusról, a nemek közti egyenlőségről, ez örök: egy férfinak sohasem szabad elfelejteni az évfordulókat, ha megteszi, tíz év múltán is a fejéhez vágják, míg egy nőnél ez megbocsátható... Tovább olvasta.

szeptember 29. Ma egy nagy csokor orchideával állított haza. Ha azt mondta volna, hogy ne haragudjak, mert elfelejtette az évfordulónkat, mindent megbocsátok neki de nem, ő csak az előző pénteki piálásért akart elnézést kérni. Nem bírtam ki és kidobtam a virágokat a szemétbe. Ostoba voltam, tudom. Láttam rajta, hogy rosszul esik neki. Soha többet nem vett nekem virágot.
október 3. Ma egy pillanatra felcsillant a remény. Elvitt vacsorázni. Soha nem volt jó ízlése, a Burger Kingbe mentünk, de igyekeztem értékelni a gesztust. De most én voltam ügyetlen. Amikor meg akart csókolni, esetlenül játszva a szerelmest, észrevettem, hogy a szemüvegébe egy hosszú szőke hajszál akadt. Azt hiszem, elég döglött hús módra csókolhattam. Buta voltam, megszállt a féltékenység, még ha nem is tettem szóvá, de ezt azért még ő is megérezte. Pedig, egy rendes ember, alapjában véve, olyan, aki kitart a nő mellett, akit szeret. Ezt sohase felejtsd el, ne legyél sohase féltékeny rá de ne legyenek illúzióid sem. Nem azért nem fog megcsalni, mert annyira szeret, hanem azért, mert lusta hozzá.
Most sem hozta szóba az évfordulónkat, le is mondtam róla.`

Paxa elkalandozott: arra gondolt, hogy a férfi mennyire figyelmes, mennyire szereti, szinte minden héten meglepi valami aprósággal, amikor nem is várja... Lehet, hogy egy ember ennyire megváltozzon? Lehet, hogy ők is így indultak és aztán jött az elszürkülés?

`Régebben az évfordulókon mindig elvitt ünnepelni, vendéglő, virág, séta...`

Igen, valamikor ők is átélhettek valami hasonlót. De jött a szürkülés. Vajon ez a világ, a kapcsolatok rendje, hogy az elején még rózsacsokrok, a végén meg már csak jégvirág? És ha így is van, ki a hibás: aki hagyja ezt, vagy, aki küzd ellene és többet vár az élettől?
Merje-e elhatározni, hogy ő küzdeni fog a tüzért, a lángolásért? Vagy úgyis hiába? Jobb lenne elfogadni, hogy a férfi pocakot ereszt, megkopaszodik és a családi programot az esti TV műsor fogja jelenteni?
Válasz nélkül hazaindult.
A park ajtajában lévő szemetesbe kidobta a levelet furcsa mód biztos volt abban, hogy ha akarja, újra meg fogja találni. Ott, az ágyneműtartóban.