A hadistennő 20

XX.
Az élet megy tovább.

A hajnal Antoniát a ház teraszán lelte, ahogy a köntösébe burkolózva ült, és nézte, ahogy keleten az égalja egyre világosabb lesz. Valaki hirtelen a vállára tette a kezét. A lány balra fordította a fejét, és Tyr szigorú tekintetét látta maga előtt.
- Nem tudsz aludni?
- Nem. A tegnapi nap eleje jár a fejemben. De látom, téged se hagynak nyugodni a dolgok. Képtelen vagyok megemészteni a kudarcunkat, Tyr.
- Igen. Nekem is nehéz lenyelnem ezt a békát, de meg kell tennem. Tudod, rájöttem, hogy bolond voltam. Annyira hittem abban, hogy most is győzni fogok, hogy elfelejtettem, hogy a Lehetetlennel harcolok.
- Tudom. Én is ugyanazt érzem, amit te. Tudod, valahogy örülök annak, hogy nem sikerült legyőznöm Ellit.
- Miért?
- Mert akkor már régen túlszaporodott volna az emberiség. Meg aztán gondolj csak bele! Életerős fiatalként meghalni milyen rossz lenne. Tele vagy élettel, és mégis meg kell halnod, mikor eljár az időd. A Halál és az Öregség kéz a kézben járnak.
- Valóban - mosolyodott el keserűen a hadisten.

Antonia a cigijét Tyr elé tartotta, aki kivett belőle egy szálat, és rágyújtott, mert erre a gondolatmenetre rá kellett gyújtani. Ezek után csend telepedett közéjük. Mindketten hallgattak, és nézték a napfelkeltét, mely először vörösre, majd lilára, végül narancsszínűre festette az előtte elvonuló felhőket.
- Milyen szép, kár, hogy nem tart örökké!- sóhajtott fel Antonia.
- Valóban, de ez is figyelmeztet az idő múlandóságára.
- Igen. Tudod, elég fura érzés figyelni a világ változását, és azt tudni, hogy te akkor is fogsz létezni, amikor már a te generációd rég halott lesz. Olyan dolgokat is fogunk látni, amit a mostani környezetünkből senki.
- Igen, de gondold csak el, hogy mi meg az ő világukat nem láttuk és nem is fogjuk soha.
- Minden dolog kétarcú, kedves Tyr.
- Így van. Mi meg fogjuk látni a jövőt, ők nem. Ők látták a múltat, mi nem.
- Igen, ez így van. De akkor is fura lesz.
Tyr elmosolyodott.
- Vajon, mi lesz velünk ezután?
- Nem tudom, de egyet mondhatok. Időt kell adnunk magunknak is, és a világnak is. Az idő nagyúr, és ő eldönt majd minden kérdést. Szerinted egyszer megtörik az Alvilág hatalma, és Odin meg a többiek vissza fognak térni?
- Nem hiszem. Ők a múltat képviselik, és a múlt sose fog visszatérni, legfeljebb néha megismétli önmagát.
- Ez igaz. De akkor is jó lenne viszont látni őket valamikor.
- A Gungnir és a Draupnir segítségével ezt bármikor megtehetjük.
- Tudom, de én nem szellemként akarom látni őket, hanem hús-vér valójukban.
- Azt hiszem ez csak álom marad mindkettőnknek. Viszont őket sose fogjuk elfelejteni, hisz itt élnek bennünk.

Antonia keserűen bólintott. Igen, Tyr-nek igaza van, valóban nem lehetséges a dolog.
- Azt hiszem, igazad van, Tyr. A múltat valóban nem lehet megváltoztatni, hanem el kell fogadni.
- Tudom.
- Gyere, menjünk, aludjunk egyet.- javasolta a férfi.
- Jó.

Bementek a házba, s mindketten visszafeküdtek, de egyikük sem tudott azonnal elaludni. Tyr, szokása szerint a hátára fordult az ágyában, kezét összekulcsolta a tarkóján, és gondolkodott.
„Igen.”- gondolta- „A múltat nem lehet megváltoztatni, nem érdemes rágódni rajta, hanem bele kell törődni. Az élet úgy is megy tovább, nem lehet feltartóztatni.”
Antonia sem aludt, ő az oldalára fordulva gondolkodott miközben a fény és az árnyék játékát figyelte a szobája falán.

„A gyász olyan, mint az árnyék. Ha nem engedjük elhatalmasodni, egy idő után nyomtalanul eltűnik, és nem fáj az, ami fáj. Igaz sose felejtjük el azokat, akiket szeretünk. A halottaink addig élnek a szívünkben, ameddig emlékezünk rájuk. A fény viszont az élet. Elűzi a fájdalmat, és gyógyírt ad a sebekre. Az idő, pedig olyan, mint a levegő. Láthatatlanul ott van körülöttünk, és segít az életnek a gyógyulásban. Ha időt adunk, akkor minden kérdésre választ kapunk, és minden sebünk begyógyul. Ha nem firtatjuk a jövőt, az úgy is megmutatja magát. Nem szabad állandóan kérdéseken és problémákon rágódni, hisz az élet nem arra való, hogy tépelődésekből álljon. Nekem is ezt kell tennem. Időm van, mindent meg fogok ismerni, amikor kell. Nem fogok lemaradni semmiről, nem úgy, mint a többiek. Az életnek, muszáj tovább folynia, mivel nem tudjuk megállítani, és akkor minek álljunk az útjába? Ha az ember türelmes, és vár, akkor minden kérdésére meg kapja a választ.”