A gyilkosnak két arca van X. rész 45. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is). A történetet át és átszövik a leszbikus szexuális utalások és nem ritkán leszbikus szexjelenetek is előfordulnak. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be és ne olvassa tovább a történetet.

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara

************************************************************************



Karen olyan nyugodtan ült a padon, ahogy csak bírt, miközben már vagy századjára nyomta be az újrahívás gombját. Azóta sem tudta elérni Pizót. „Gyerünk már, Pizo! Vedd fel azt a telefont, hogy leordíthassam a fejedet!” – gondolta, miközben hallgatta a telefon hangját, míg az foglaltra nem kapcsolt.
– A fenébe is! – nyögött fel.
A megjegyzése magára vonta a mellette ülő idős hölgy figyelmét. Becsukta a könyvét, és felé fordult.
– Valami gond van, kedveském?
Karen megdörzsölte a homlokát, remélve, ezzel elűzheti a fejfájását.
– Elnézést! Mit mondott?
– Csak azt kérdeztem, van-e valami probléma?
– Ó, csak próbálom elérni egy barátomat. Nagyon fontos lenne – magyarázta. – Elnézést, ha neveletlennek tűntem.
Az idős hölgy gyengéden megpaskolta a karját.
– Semmi gond. Az én drága férjem, Isten nyugosztalja, szintén nagyon türelmetlen ember volt.
„Ó, ne! Ne már megint egy kioktatást a türelemről! Talán ha rámorgok, elkotródik” – bosszankodott, de közben rezzenéstelenül elmosolyodott. A kifejezés azonban azonnal eltűnt az arcáról, ahogy a nőre nézett.
– Tudom, mire gondol, és meg se próbálja! – mondta a hölgy ellentmondást nem tűrő hangon. – Az én Albertem is mindig így nézett.
– Igen, hölgyem – pirult el Karen.
– Amire most szüksége van, az az, hogy megnyugodjon. Attól még nem fog gyorsabban válaszolni a barátja, hogy hülyén viselkedik a reptéren.
Karen felsóhajtott, és eltette a telefonját.
– Tudom. Tudom – mérte végig a hölgyet. – Nos, nem bánná, ha a segítséget kérném a gondjaim elfelejtésében?
A nő elmosolyodott, és megpaskolta Karen kezét.
– Miről beszélgessünk, kedveském?

***

– Mi a fene volt ez? – kérdezte Tori, miközben gyorsan odarohant Pizóhoz és Almához.
– Nem tudom. De ti maradjatok itt! – intett Pizo a nőknek, míg ők Hill kapitánnyal előhúzták a fegyverüket, és a lövés hangjának irányába indultak.
Alma azonnal visszarogyott a padra, és a térdei remegni kezdtek.
– Lövés volt, Tori. Valami nincs rendben.
Tori átölelte őt, Ceecee pedig segített a barátnőjének kényelmesen elhelyezkedni. Ricotta polgármester elszaladt egy kevés vízért.
– Semmi szükség rá, hogy aggodalmaskodjt, Alma. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben van Johnnie-val – nyugtatgatta Ceecee. – Mindenkit átvizsgálnak, aki bejön ide. Talán csak egy meghibásodott kipuffogó volt.
Alma próbált megnyugodni, de nem ment neki.
– Rendőrfeleség vagyok, Ceecee. Tudom, milyen egy pisztoly hangja – dörzsölte meg a hasát, hogy elűzze a rosszullétet.
– Igya meg ezt, Mrs. Green! – nyújtott felé egy poharat Ricotta polgármester. Alma elvette, és remegő kézzel a szájához emelte
– Köszönöm – adta vissza az üres poharat, de továbbra sem tudott úrrá lenni a remegésén, ami csak fokozódott, amikor arra gondolt, mi történhet odabent.

***

Az esküdtek szétszóródtak, amikor a pisztoly eldördült. Az egyik törvényszolga odarohant a dulakodó emberekhez. Abbott felkászálódott a földről, és az asztala mögé iszkolt. Johnnie Tracy fölé kerekedett, és hátra feszítette a karját, amíg a törvényszolga lefeszítette az ujjait a pisztolyról.
– Elég volt, Tracy! Vége – sziszegte Johnnie. A férfi teste lassan elernyedt. – Ez az! – váltott Johnnie hangja suttogásra. – Nyugalom!
Tracy szemei kontrollálatlanul forogtam, majd végül megállapodtak a felette térdelő nőn.
– Johnnie? – nyögte. – Mi… mi történt?
– Tényleg te vagy az? – engedte el a hátrafeszített kart Johnnie.
– Persze hogy én. Mi folyik itt? Mit keresel a hátamon?
– Jól vagy? – mérte végig a nő, míg végül észrevett egy vérfoltot a ruháján. – Úristen! Te megsérültél.
Tracy megérintette a vérfoltot.
– Én nem – nézett fel, és azonnal észrevette a vérfoltot a barátja vállán. – Johnnie! Ez a te véred.
Johnnie ebben a pillanatban megérezte a vállába nyilalló fájdalmat.
– A fenébe is! – sziszegte.
Dr. Wilson odasietett hozzájuk.
– Tracy! Jól van?
– Jól vagyok, doki. De Johnnie megsérült.

***

Pizo és Hill kapitány berontottak a tárgyalóterembe, és az ajtó két oldalára ugrottak. Pizo megpillantotta a feléjük botorkáló Markot, és intett neki, hogy merre menjen Alma és a többiek irányába. Miután a férfi biztonságban elhagyta a helyiséget, a két rendőr elindult a megfelelő irányba, hogy végül beleütközzenek a dulakodás nyomaiba. Pizo odalépett a földön ücsörgő Johnnie-hoz, akir Dr. Wilson, Bob és O’Connell bíró vett körül. Tracy egy széken ült, biztonsági őrök gyűrűjében. Pizo és Hill kapitány odalépett Johnnie-hoz.
– Minden rendben? – kérdezte a kapitány.
Dr. Wilson hátralépett, hogy a két férfi is helyet kapjon a véres ingű nő mellett.
– Hogy az a… Hívta már valaki a mentőket? – térdelt le Pizo a barátja elé, miközben Bob segített elszorítani Johnnie ereit, hogy elállítsák a vérzést.
– Igen. Már úton vannak – válaszolta Dr. Wilson. – Nem veszélyes a sérülés. A golyó csak súrolta a vállát. – Azzal Tracy felé pillantott. – Ha megbocsátanak, a páciensemnek szüksége van rám. Csak szorítsák el az ereit! – Bob bólintott, miközben a nő elsietett.
– Mit csináltok ti itt? – nyögte Johnnie, a két férfira nézve. Kezdett elgyengülni a vérveszteség miatt.
– A polgármester megtalálta Ballantine diktafonját. Épp ment amikor meglátogatta, Green – mondta a kapitány. – Mindent felvett. Azt is, hogy Ballantine még élt, amikor maga távozott.
Johnnie megkönnyebbülten felsóhajtott.
– Épp ezt vallotta Tracy is, amikor elszabadult a pokol. Örülök, hogy a bizonyítékok ők igazolják.
– Mi történt itt, Johnnie? – nézett Pizo a barátja homályos tekintetébe, Johnnie viszont, mielőtt válaszolhatott volna, elvesztette az eszméletét.

***

– Tracy! Jól van? – kérdezte Dr. Wilson, a férfi vállára téve a kezét.
A másik felpillantott rá, felfedve a szemeiben gyűlő könnyet.
– Mi történt? Nem értem… Nem értek semmit.
– Tracy! A másik személyisége átvette az irányítást – kezdett bele a pszichiáter az elmúlt percek elmesélésébe.
A férfi hitetlenkedve hallgatta őt, miközben könnycseppek folytak le az arcán.
– Tracy! Most bevisszük a kórházba – térdelt le elő Dr. Wilson. – Együtt átvészeljük ezt. Minden segítséget megkap, amire szüksége lesz.
– Majdnem megöltem valakit, aki nem is akart bántani – motyogta a férfi, a félelemtől remegő ügyészre pillantva.
– Nem volt önmaga – nyugtatgatta Dr. Wilson. – Nem volt tudatában, mit tesz.
Tracy lehajtotta a fejét, és a kezei közé temette az arcát.
– Ezt sosem úszom meg. Nem fogja hagyni.
– Nyugodjon meg, Tracy! Minden rendben lesz.
– Hogy lehet ebben ennyire biztos? – szipogta a férfi. – Megmondta, hogy sose lesz vége.
Dr. Wilson felemelte a férfi fejét.
– Bízik bennem?
– Igen.
– Akkor higgyen nekem, amikor azt mondom, megteszek mindent, ami lehetséges, hogy túl legyünk ezen. Vissza fogja kapni az életét, Tracy.
Abbottnak az emberei segítettek felkászálódni a földről.
– Jól van, uram? – kérdezte a titkára.
– Mit gondol? – köpte az ügyész, próbálva úrrá lenni a remegésén. – Majdnem megöltek. Az az állat elázrva lenne jobb helyen egy életre.
O’Connell bíró dühösen lépett oda hozzájuk.
– Azt hiszem, az ügynek vége. Ezennel elmondhatom, hogy maga egy igazi seggfej.
– Ezt meg hogy érti? Az az alak majdnem megölt, és én vagyok a seggfej? – hápogott Abbott.
– Ez nem történt volna meg, ha nem szorítja sarokba. A maga helyében én jól az eszembe vésném ezt a napot. Legközelebb talán nem lesz ekkora szerencséje. – Azzal a bíró megfordult és távozott.
Abbott zsebre dugta a kezét, majd azonnal kirántotta az odabenti nedvességet tapintva. Lenézett, és egy sötét foltot vett észre a combjai között. Zavartan keresett valamit, amivel el tudja takarni magát, amíg kiaraszol a teremből.

***

– Mi tart már olyan sokáig – kérdezte Alma, előre-hátra dülöngélt ültében.
– Kérlek, Alma! Nyugodj meg! – simogatta meg a hátát Ceecee. – Ettől már én is ideges leszek.
Mielőtt Alma válaszolhatott volna, sziréna hangja vonta magára a figyelmüket. Mark felállt, és Torival és Ceecee-vel a rendőrök és a mentősök elé mentek.
– Mi történt? – kérdezte Mark. – Ki kell derítenem, mi folyik itt.
– Én is megyek – állt fel Alma.
Ricotta polgármester odaállt eléjük.
– Azt hiszem, azt kéne tennünk, amit Petrillo nyomozó mondott. Veszélyes lehet.
– A feleségem odabent van – jelentette ki a mexikói nő. – Tudni akarom, hogy jól van-e. Úgyhogy, kérem, álljon el az utamból.
A polgármester elszántan nézett rá, de aztán, úgy döntött, nem száll vitába vele. Inkább Tori és Ceecee társaságában Alma és Mark nyomába szegődött.
Mark azonnal Tracy-hez rohant, és azonnal pánikba esett, amikor meglátta a vért az inkén.
– Istenem! Tracy! Jól vagy? – ragadta meg a férfi vállát.
Tracy elhúzódott tőle. Bűnösnek érezte magát, és szégyellte, amit tett.
– Menj innen, Mark! Nem ezt érdemled.
– Mi folyik itt? – kérdezte Mark Tracy-től, aki viszont még csak rá se nézett. Aztán Dr. Wilsonhoz fordult. – Kérem! Mondja el, mi ez az egész!
– El fogom. De most be kell vinnünk Tracy-t a kórházba.
Azzal intett néhány mentősnek, hogy segítsenek neki.

***

Alma nem készült fel a látványra, amikor megpillantotta, ahogy a mentősök hordágyra teszik a véres testű Johnnie-t. Megmerevedve állt, és nem kapott levegőt.
– Mi történt? – kérdezte Ceecee Pizótól.
– Johnnie-t meglőtték. Sok vért vesztett. Be tudnátok vinni Almát a kórházba?
– Persze – bólintott Ceecee, azzal a barátnője felé fordult. – Csak vállsérülés, Alma.
A mexikói nő nem válaszolt, csak erősen kapaszkodott Tori karjába.
– Hallottad, amit Ceecee mondott? – kérdezte Tori, remélve, hogy mihamarabb megszabadulhat az erős szorítástól. – Föld hívja Almát! Hallassz?
– Ó, istenem! – nyögött fel a polgármester. – Azt hiszem, épp most kezdett el folyni a magzatvíze.
– Még túl korai – nyögte Tori, ahogy lepillantott az Alma lábai között formálódó tócsára. – Még csak a hetedik hónapban van.
– Magyarázd ezt el a gyereknek! – morogta Ceecee. – Alma! Édesem! Be kell vinnünk téged a kórházva.
– Igen. Kórház – motyogta Alma, de egy pillantra sem engedte el Tori karját.
– Édesem! Mindjárt elfolyik a magzatvízed. Mennünk kell – unszolta Ceecee.
– Gyerünk, Alma! – vezette ki Tori a mexikói nőt a tárgyalóteremből.

***

Karen és az útitársa kifelé sétáltak a repülőtérről Észak-Karolinában.
– Csak emlékezzen, hogy ne legyen olyan türelmetlen, amikor a dolgok nem alakulnak úgy, ahogy szeretné! – tanácsolta az idős hölgy. – Meg kell tanulnia engedni, hogy a dolgok úgy menjenek, ahogy menniük kell. Csak tanuljon, ahogy maguk, fiatalok mondják, úszni az árral!
Karen felnevetett.
– Köszönöm, hölgyem.
– Nos, kedveském, azt hiszem, itt elválnak az útjaink. Nekem még kell tennem egy kis kitérőt – bökött a hölgy a mosdó felé. – Már nem tart olyan jól a szelep, mint régen, ha érti, mire gondolok – kuncogott.
– Természetesen. Legyen szép napja! – érintette meg Karen a nő vállát.
– Magának is, kedveském.
Karen elindult a kijárat felé, és ismét elővette a telefonját, hogy felhívja Pizót. „Hol a fenében vagy már?” – Megtorpant menet közben, amikor meglátta a híradó különkiadását az egyik vendéglő tévéjében. – „A fenébe is! Nem csoda, hogy nem válaszol.” – nyögte, figyelve, ahogy az egyik volt kollégája ismerteti a New Hanover megyei bíróság épületében történt lövöldözés részleteit. Azonnal elfelejtett mindent, és kirohant az épületből, bevetve magát egy várakozó taxiba.
– A kórházba! És taposson bele!

Folytatása következik!

Ui.: A képen Sara Sampaio alias Karen Grace.