a félelem ereje 1.fejezet

1.fejezet:
Ez vagyok én

Sarah Camell


Csak pár perc és vége. Mindjárt itt a nyári szünet. Egy perc, és az utolsó órámról FIZIKÁRÓL kicsöngettek.
Az Afgetsi Gimnáziumba járok és most harmad éves voltam, vagyis még vagyok két percig. A suli dögunalom tud lenni, ha a memóriád nagyon jó és egyszerre több, mint húsz dologra képes vagy figyelni.
Igaz nekem a szünet se pihenéssel fog telni, erről lesz néhány ember és, néhány idegesítő alak, aki tenni fog, erre megesküdnék, de legalább nem kell a sulival is foglalkoznom ebben a két és fél hónapban.
Afgetsben már jó pár éve laktam az édesanyámmal és az öcsémmel. Szerintem mindenki azt hiszi, hogy nagyon unalmas egy kisvárosban élni, ami igaz is lenne, de nálam nem.
Ennek az az oka, hogy az átlag tini lánynál érdekesebb életet is lehet élni, és én azt élem, ha akarom, ha nem. Ez kötelesség, és semmit se tehetek ellene.

És csöngettek! Irány dolgozni!
Mindenki felkelt a padja mellől, ujjongott és csak kiabáltak, egyre hangosabban és hangosabban. Én is elindultam a kijárat felé, bár én nem voltam ennyire megkönnyebbülve, sőt semmilyen érzelmet nem tudtam tanítási a szünet iránt!
A folyosón találkoztam az egyetlen barátommal a suliból, bár nem csak a suliból, hanem az egész világból.
Ő Brenda Cemal volt.
Érkezett egy új lány a suliba egy jó nappal ezelőtt, ő volt Brenda. Tizenhét éves és egy évvel lentebb van nálam az osztályát illetően. Átlag méretű, úgy százhetvenhét, ami azért már magas a lányoknál, de nálam még akkor se magasabb. Napbarnított a bőre, de mégse vitte túlzásba, mikor napozott. Remélem, elégedett a bőre színével, mert itt nem lesz alkalma napozni, abban biztos lehet. A haja vállig érő szőkésbarna színű, de a barna jobban kivehető, és csak egy enyhe árnyalata szőke. A szeme gyönyörű tengerkék, amivel szerintem mindenkit elvarázsolhat, ha csak egyszerűen ránéz!

Az iskola parkolójába mentünk az én mostani kincsemhez.
Még télen kaptam egy új kocsit (kék Porsche 911-es) ezért Brendát elvittem, mert ugyanazon a helyen dolgozunk, egy idős asszonynál. "A házat tartjuk rendbe."
Neem, nem ezzel az állással szereztem pénzt a kocsira, hanem a szüleim gazdagok, de elváltak. Azért boldogok vagyunk.

Jó-jó tudom, hogy most mindenki azt hiszi egy elkényeztetett, kis fruska vagyok, aki csak vásárol, és nem csinál semmit az égvilágon, csak lebzsel a szülei bankkártyájával a butikokban! De ez egyáltalán nem igaz!
Azt hiszitek, hogy az életem, olyan, mint egy gazdag tini lányé, hogy csupa rózsaszín felhő, vásárlások, partik és nagyvilági élet!? Várjatok. Kitalálom, IGEN. Akkor nagyot tévedtek.
Ez végülis, így is volt, hat éves koromig. Csak lett egy "kis" probléma. A gond az, hogy vámpírvadász lettem.

A nevem Sarah Camell és most tizennyolc éves vagyok. Az egyik életemet már megismertétek, most jöjjön a másik.
Tudjátok, hogy kell vámpírt ölni? Szerintem nem. Nekem viszont tudni kell, ha életben akarok maradni. A Főszabály egy karó a szívbe, bár ez nem mindig van így. Majd később elmagyarázom, hogy miért nem, vagy mindig jól jön, ha van nálad tűz, vagy olyan erőd van. Elfelejtettem mondani, hogy a vámpírvadászoknak mindig van három erejük. Nekem a telekinézis (az elmémmel tárgyakat mozgatok), pajzsot tudok emelni bárhová, és bármit fel tudok robbantani.
Most be kell fejeznem, mert ideértünk Msh. Emilyhez. Furcsa, hisz ahova én járok "dolgozni"ott szoktam edzeni.

- Sziasztok! - köszönt ránk Emily.
Ha valaki nem ismeri Emilyt, akkor egy kedves idős asszonynak látja, aki mindig mosolyog és segít mindenkinek. Én is ezt hittem, de ez nem igaz!
Emily egy ősz hajú, hatvanas évei közepén járó nő. Nagyon alacsony, de erre a kor is rárakott valamit. A haját, mindig összefogva tartja, lehet ez is segít neki az aranyos nénike imidzsét fenntartani. A ruhái az egyetlen, ami nem illik a képbe! Mindig modern ruhákat hord, ezzel is mutatva, hogy a kor ellenére az alakja még mindig jó.
Mindenki elhiszi róla, amit mutatni akar a külvilágnak, de én nem tudom elhinni róla, már egy jó pár éve.
Ő az edzőm és védőm is. Az edzéseken nagyon komoly és, ha valamit nem csinálok rendesen, megbüntet.
A régi erői közül egy még maradt, amit ő választott ki, mert ő is vadász volt, csak idős lett és inkább védő maradt, és azok egy erőt, megtarthatnak a kedvük szerint. Ő az én legnagyobb örömömre a tűzgolyóit tartotta meg és, ha rosszul csinálok valamit, rám küld egyet-kettőt. Ilyenkor a szeretetemmel meg tudnám ölni!
Brendára nézett és így szólt.
- Aha! Szóval veled is edzenem kell - szólt furfangosan, egy kis rejtéllyel a hangjában. Nem értettem, hogy miről beszél, de Brenda igen.
- Mi folyik itt? - kérdeztem. - Semmit... az égvilágon semmit sem értek!
- Lesz egy társad Sarah! Remélem, jóba lesztek - mondta mosolyogva Emily.
- Míí? - kérdeztük egyszerre. Brenda levolt döbbenve, hogy én is vadász vagyok, és nem nagyon tetszett neki az, hogy csapatban dolgozzon.
- Eddig mindig egyedül dolgoztam, és mindig sikerült... ööö... kivéve az első alkalmat,... de az is meghalt...csak nem én öltem meg, de ez nem lényeg!!!- jelentette ki. A hangjából itélve majdnem olyan dühös volt, mint én.
- Én megvagyok egyedül is, nekem nem kell társ!- mondtam haragosan. -Én is megvoltam eddig is, és ezután is megleszek!
- Nem! Meg kell lennie a csapatnak! Fogadjátok el! Bele kell törődnötök!
- Nincs semmi bajom vele - mondtuk mindketten és egymásra mutattunk -, de egyedül dol....hahaha - felnevettünk. Mind a ketten ugyanarra gondoltunk. Hisz a legjobb barátnők vagyunk. Elfogadtuk, hogy együtt kell "dolgoznunk".
- Elfelejtettem mondani, hogy ki lesz a vezető.
Mind a ketten nagyon magabiztosan álltunk ott.
- Sarah lesz az. Őt régebb óta ismerem, és jobban megbízok benne! - közölte Emily.
- Nem ér! Miért ő? És én? Én is jó vagyok. Az erőim is megjöttek és tudom őket használni!
- Mik a te erőid? - kérdezte Emily.
- Nos, tudok gondolatot olvasni, repülni, és megállítom az időt.
- Ezek igen különleges képességek. Na jó, hagyjuk. Most edzeni fogunk! - közölte velünk.

Hát persze. Mintha nem tudtam volna, hogy most mi jön, természetesen az edzés. Mintha az eddigi tizenhárom évem alatt nem ezt csináltam volna. Emily a szokásos dolgokat adta fel, de arra kért minket, hogy menjünk el vadászni. Gondolhattam volna, hogy kíváncsi, hogy dolgozunk együtt. Mikor a feladatokkal végeztünk, hazafelé indultunk, természetesen az új autómban.
- Hova megyünk vadászni? - kérdezte Brenda.
-A régi, elhagyatott temetőbe, hisz a vámpírok ott szoktak lenni, vagy a parkban, de ott felvonulás lesz, és nem mennek olyan sok ember közé! - feleltem meglepetten, hisz ez nyilvánvaló.
- Szóval temető - hallottam a hangjában egy kis sértődöttséget.
- Igen.
- Szerintem kéne valami....valamilyen....mmm...fegyver? Nem?
- Hamarosan kapunk. Van egy Larry nevű fegyverárus, akitől majd szerzünk újakat. Ne ijedj meg, valószínűleg sárga lesz a szeme, vagy lila.
- Sarah! Úgyse ijedtem volna meg tőle, tudod vámpírvadász vagyok. Ja szóval akkor ő vámpír. Maximum leszúrtam volna, de nem ijedtem volna meg.
- Azért mondtam, hogy ne félj tőle, mert amúgy gonosz és nagyon vérszomjas, de őrök figyelik és gyógyszert is szed, de amúgy nagyon rendes srác és.....
- Persze, persze ne próbád beadni, hogy ő rendes.
- Várj, várj. Te ezt honnan tudod? - furának tartottam, pedig elég hihetően mondtam neki.
- Egyik erőm a gondolatolvasás. Tudod, nem?
- Oh, igen, emlékszem.
Igaz semmire sem emlékeztem az erőivel kapcsolatban, de ha elmondom neki, kiakad, és a természete is...húúú.
- Hééé! Gondolatolvasás... És nem olyan a természetem!
- Jó jó, bocs. Szóval szokjam meg. Oké!

Hazaérkeztünk. Brenda átjött hozzánk "tanulni", azaz ezt adtuk be a szüleinek. Gyakoroltunk. Egész jó volt. Jól tudtunk csapatban dolgozni.
A kertünk nagy és sok az egyszerű, füves, sivár, terület és ott jól is lehet edzeni.
Igaz, hogy néhány dolgozónk, aki a házban munkálkodott, néha kinézett mit csinálunk, de hallottuk a lépteiket felénk közeledni és akkor leültünk a kerti, természetesen luxus kerti bútorok mellé és ott "tanultunk".
Hirtelen a kertben megjelent egy vámpír. Eléggé alacsony, de a testalkata tömzsi. A bőre úgy, mint a többi fajtabelijének fehér, de az övé szinte rikító. A haja nagyon harsány szőke, de a szemét ő átváltoztatta kékeszöldre.
Én mosolyogtam, hisz tudtam, hogy Larry volt az, de Brenda nem ismerte, ezért karót rántott, és neki támadt. Eléálltam és leállítottam Brendát.
- Brenda, nyugi ő Larry. Tudod a fegyverárus!
- Óóó. Bocs, de még nem volt vámpír barátom. Ja és reflex.
- Semmi baj, de legközelebb ne bántsd és kár lett volna azért a szép karóért!
Brenda nevetett, de Larry vészjósló nézéseket küldött felém, de nagyon nem zavart, hanem inkább szórakoztam rajta. Könnyen megsértődik, de gyorsan ki lehet engesztelni.
Amúgy is az ő fenyegetéseit nem szoktam komolyan venni, mert úgy se bántana.
Remélem!
- Rendben, de olyan gyilkos a tekintete - mondta viccesen.
- Larry a legjobb és a legkorszerűbb fegyverekkel rendelkezik. - Kezdtem a kiengesztelését.
- Köszönöm Sarah, semmiség! -mondtam, hogy könnyen megbékál.
Csak egy kis dicséret és azonnal megenyhül.
- Feketén dolgozik, ezért is jók - ezt azért nem tudtam kihagyni, hogy ne szóljak be neki.
Hiszen a vadászatok folyamán minden, beszólok a vámpíroknak, és ez már ösztönösen bennem van.
- Köszö... Mí? Nem igaz! - újra kell kezdenem az egészet az elejéről, de nem baj, megérte!
- De. Gondolatot olvasok. Tényleg feketén dolgozol. Hahaha.
- Szokd meg Larry, ha tudni akarja az igazat csak gondolatot olvas... Larry te ilyen modern eszközökkel nem rendelkezel, ugye!? - természetesen Brendára gondoltam. Mindannyian elkezdtünk nevetni.

Most megismertetek engem, a történet folyamán még többet megtudtok rólam.

Ez vagyok
ÉN.