A 0111. szakasz eltűnése - Előzmények

AJÁNLÁS:
Ajánlom ezt az írást Hochspannung-nak, remélve, hogy jobban fog tetszeni neki, mint az előző történeteim, valamint Riának, és Tóth Alexandrának a gyönyörű szerelmes verseikért, továbbá mindenkinek, aki hozzám hasonlóan szereti szabadjára engedni a fantáziáját.
A helyszínek és helységek valódiak, ám a történet minden szereplője kitalált személy. A szereplők és valós személyek közötti mindennemű hasonlóság csakis a véletlen műve.

Helyszín: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, 7/C épület, 19. tanterem
Időpont: 08:01

- Nos, uraim - kezdte Berek százados. - Egy egyszerű terepgyakorlat lesz a feladat, a Pilis-hegységben. A célt mindannyian tudják. Egy 25 kilométeres menetet kell végrehajtaniuk 72 óra, azaz három nap alatt. Az útvonal remélem - nézett szigorúan a homályos tanteremben ülő tizenhat emberre - mindannyiuk térképén be van rajzolva. Amennyiben nincs, úgy kérjék el a térképet a kis társuktól, és vonalazzák be maguknak.
A szakasz csöndben volt, páran bólintottak.
- Rendben - folytatta a százados, megvakarva tokás arcát. - Ezt vehetem annak, hogy mindenkinek be van rajzolva az útirány. Egy dolgot rögtön az elején megemlítek: Az útvonalról SEMMILYEN körülmények között nem térünk le. Se gombát szedni, se fényképezni, se más miatt. Ha valakinek valami baja van, mondjuk, sürgősen el kell mennie pisilni-kakilni, esetleg rosszul van, az jelzi az igényét az alezredes úrnak.

Mivel egy-két arcon mosolyt látott, ismét összehúzta a szemöldökét. Ilyenkor az embernek egy duzzogó hat-hétéves forma gyerek juthatott az eszébe. Berek századosnak a kinézete nem tükrözte valódi keménységét - sokak szerint ez nagyon is hasznos lehet egynémely esetekben.
- Nem viccből mondtam, harcosok! - csattant fel. - Aki eltéved, az borzasztóan meg fogja szívni. Nem fogunk senki után kajtatni az erdőben. Ha valaki elmarad a szakasztól, és nem talál vissza, az ne kerüljön a szemem elé, ha kedves az élete. - majd visszaváltott a békés hangulatot jelző fontoskodó hangnembe. - De ezt gondolom nem kell magyarázni maguknak, maguk katonák, nem óvodás gyerekek. A menetvonal önmagába visszatérő, ebből következik, hogy ugyanoda kell visszaérkezniük, ahonnan elindultak.

Újabb bólintások a szakasz részéről. Egy páran legszívesebben már indultak volna, olyan régen vágyakoztak a friss tavaszi levegőre, az erdőben való menetelésre, hogy megmutassák minden fának, minden bokornak, minden állatnak, hogy ők katonák, és ők a terep urai.
- Tiszta sor - bólintott vissza Berek. - Tehát mindenki elviszi magával a tér-kééé-péét! - emelte magasba a sajátját, kihangsúlyozva, hogy mennyire fontos eszköz. - Mindenkinél lesz egy darab tájoló is, továbbá erősen javaslom, hogy akinek van zseblámpája, az hozza is el. Kinek van?

Néhány kéz a magasba lendült.
- Helyes - hagyta jóvá Berek. - Ezenkívül aki tud, vigyen tartalék elemet, izzót is, jó, ha akad az embernél olyan. A felszerelésük gépkarabély lesz, rohamsisak, gyalogsági ásó, és málhazsák. Az élelmezésvezetőnek leadtam a drótot, három napra elegendő élelmet biztosít mindenkinek. A buszon ez az élelem szétosztásra kerül. - Miközben beszélt, végigtekintett a tanteremben elszórtan ücsörgő szakaszra.

Tizenhat ember. Mindannyian mások, vagy legalábbis csak nyomokban hasonlítanak egymáshoz. Mindannyian már négy éve idejárnak, jövőre történik meg az avatásuk. Egy ilyen menet rutinfeladatnak számított. Az ezt megelőző katonai tereptan oktatáson a menetgyakorlat vezetője, Fehérvári István alezredes felvázolta, hogy annak a helynek a közelében lesz a menetgyakorlat, ahol a robbantási foglalkozásokat tartják rendszeresen. Alig 6 kilométerre Csobánkától. Mind a tizenhatan tudták, merre van, hiszen már jártak Csobánka közelében robbantani, ám ezen a terepen, ami számukra be van jelölve a térképen, még egyikük sem járt, így mindannyian figyeltek, vagy legalábbis imitálták, hogy figyelnek.

A szakasz valamennyi tagja itt volt. Az első sorban ült Benyó, a szakaszparancsnok-helyettes, Czirják, Máté, Schrót, Ádám, és Umhauzer. A második sorban egymás mellett ült Szudár, Mirczik, Kázmér, Mónus, Takács, Rauchbauer, és Iván. Az utolsó sorban pedig a maradék öt ember: Kovács, Zelizi, Kocsis, Molnár és Szabó. Ahogy e történetben, a valóságban is szinte csak a vezetéknevük volt az ismertetőjele a katonáknak. No meg persze a viselkedésük.

A szakasz legtöbb tagja nagyon komolyan vette minden feladatát, Benyó, Czirják, Máté, Schrót, és a szakasz nagyobb része már jó ideje végezte a dolgát ahhoz, hogy kifejlődjön bennük a kötelességtudat, a határozottság - és a komorság, ami a közelgő intézményfüggőség első jele volt. Akadtak különlegesebb emberek is a szakaszban. Mirczik, Szudár és Takács szinte elválaszthatatlan hármast alkottak, egyfolytában hülyéskedtek (még lőgyakorlatok alatt is, holott ez szigorúan tilos), és egyáltalán nem látszott rajtuk, hogy komolyan vennék a dolgukat. Hasonló volt hozzájuk Iván is ebben a tekintetben. Ők általában azt nézték mindig, hogy hogyan bújhatnának ki a nehezebb feladatok alól, illetve hogyan oldhatnák meg őket "kiskapuval", ahogy Szudár nevezte mindig a megkerülő módszert.

Alapjában véve ők is nagyon komolyan vették a feladatukat, bár voltak zavarba ejtő szokásaik, főleg Takácsnak, akit a legnehezebb volt kiismerni, olyannyira rejtélyes ember volt. Ennek a magyarázata nagyon egyszerű: Ő volt a szakaszból egyedül igazi militarista, és őt lehetett a legnehezebben megérteni, ám akiket megkedvelt, azokkal végtelenül odaadó is tudott lenni. Különc viselkedése sok alkalommal hozott már bajt a saját fejére, de a militaristák különös istene mindig vigyázott rá. Mindent összevetve, Szudár, Mirczik, Iván, és Takács voltak a szakasz legvidámabb tagjai talán. Ott voltak természetesen az ellenpéldák is, mint Kázmér, aki roppant komolyan és lelkiismeretesen végezte a munkáját (akkor is, ha teljesen hiábavaló munka volt), és a bálványozásig szerette a feljebbvalóit. A szakasz ilyenformán elég sokszínű volt.

- Nos, akkor értik a feladatot - zárta le a százados a rövid tájékoztatót a menetgyakorlatról. - A szakaszparancsnok-helyettes jelöljön ki nyolc embert a szakaszból, akik a ládákat lecipelik a buszhoz, valamint két főt, aki elhozza az ellátmányt a konyháról. A sorakozó kilenc órakor lesz az üzemanyagtöltő állomásnál, addigra mindenkinek legyen meg minden felszerelése, a ládák legyenek bepakolva a buszba.
- Parancs, értettem! - válaszolt Benyó.
- Helyes - felelt Berek. - Akkor végrehajtani!

Azzal a szakasz felállt, és kimasírozott a tanteremből. Nem is sejtették, hogy odakint, a Pilis csúcsai között mi vár rájuk a felderítetlen menet-útvonalon...

(Folytatjuk...)