Violence beküldött történetei

Victum, ne gondold, hogy neki könnyű gyűlölnie téged, mert egyáltalán nem az. Hirtelen nem tud más érzést, magába szívni, hibáztatnia kell valakit, és ez pedig automatikusan te leszel függetlenül attól, hogy a dolgok nem a te lelkeden száradnak. De idővel mindenre rá fog ébredni, csak várd ki szépen… Ő is megvárt téged, neked is ugyanolyan türelmesnek kell lenned veled, amilyen ő volt veled...

- Sajnálom, ha az előbb megbántottalak…Tudod milyen hülye tudok lenni. - Döngicsélte oda Mia fülébe, aki erre kissé reménykedve nézett fel rá.
- Nem szeretem a kitöréseidet… Főleg nem karácsonykor… - Szusszantotta mosolyogva a lány, mire a gitáros egy bűnbánó arckifejezéssel jutalmazta. A fiú körülnézett a sötétségben és mikor látta, hogy a pár még elég távol van ahhoz, hogy ne vehessék ki, mit is művelnek az ajtó előtt, lassan megfogta a lány gallérját és óvatosan megcsókolta......

Mióta Will itt van egyáltalán nem is volt kedve az iskolához, sőt még tanuláshoz sem. A férfi mindig beférkőzött gondolatai középpontjába és a lány akaratlanul is többször elképzelte, ahogyan Will lassan megválik a felsőjétől, és ezzel láthatóvá válik vékony ugyanakkor annál kívánatosabb teste. Dany megrázta magát, és azon kapta magát, hogy fülig vörösödött, és bizseregni kezdett...

- Honnan veszed, hogy gyűlöllek…? – Hangja hirtelen lággyá változott, mire a fiú kissé gyanús tekintettel méregetni kezdte őt.
- Bocs de eddig sütött belőled a gyűlölet, és egy párszor már az életemre tőrtél, sőt ha jól számolom egyszer már meg is öltél…

Fájdalmasan gyönyörű volt, de élvezte, az érintéseket, amik végigsiklottak teste majdnem minden pontján lassacskán megölve ezzel kételyeit és a józan eszét is. Nem tudta nyitva tartani a szemét, le kellett hunynia, a cirógatások egyenesen belerántották az álmok vágytól forró tengerébe, és már azt sem tudta mit is csinál valójában...

- Én viszont azt nem szeretem, hogy ilyen későn érsz haza… - keresett menedéket Mia a gitáros kulcscsontjában, miközben a forró mellkas simogatását élvezte. Ugyanaz a régi illat és régi álmok köszöntötték, mint annak idején, amikor megismerkedtek. Akkor is valahogyan így érezte magát. Mérges volt a gitárosra, mert kislánynak nézte, a fiú pedig ahelyett hogy megharagudott volna rá, egy gyönyörű szép éjszakát ajándékozott neki, valamint egy újabb kis életet...

- A magamfajtáknak nincs sem erkölcsük, sem pedig büszkeségük… Számunkra ezek ismeretlen fogalmak, csakúgy, mint az elfogadás és a megértés másoknak velünk szemben… - Mondta mérhetetlen keserűséggel a hangjában. – De nem mindegyünk olyan, mint a nők többsége… Nem tudjuk olyan egyszerűen széttenni a lábunkat, mint ahogyan azt ők teszik…

Nem nézett senkinek sem a szemébe csak le a földre, a végtelenül üres mélységbe, ahol biztosította őt a magány istene, hogy nem lel társaságra. A férfi szeme elől olyan gyorsasággal tűnt el, hogy hirtelen nem tudta hova tenni a dolgokat, de mikor feleszmélt a zenei kábulatából eszeveszett gyorsasággal pattant fel a székről, ami ennek következtében ledőlt az emberek közé, és ő is majdnem a kisereglő nép martalékává vált. „Még is ki ez a fiú?” Ismételgette magában a kérdést, miközben lehuppant...

Pasik eddig még csak eszébe sem jutottak, egyszerűen túl morbid dolog volt számára az, hogy két pasi egy ágyban ölelkezve…
Inkább maradt egyedül a macskájával, aki valamennyire orvosolni tudta mindezek ellenére felmerülő magányosságát. Most kissé zavart arccal mérte végig ruhatárát, hogy mit tudna felvenni estére, ez a gondja viszont hamar megoldódott...

férfi, mire a fiúnak egy csók volt a válasza. Nem jártak ajkaik olyan heves sebességgel, mint általában, mindketten kiélvezték minden egyes fordulatot, amíg el nem fogyott a levegőjük. Akkor Vic újból percekig bámulta őt, majd izgatóan beszívta ajkait.
- Mi ez a vadság egy ilyen apró kis manótól? – A férfi hangja megremegett az izgalomtól, mikor Víc ujjai lenyúltak a mélységbe, és valami egészen keményet tapintottak ki...