Guys Of Death - 72 -

Guys Of Death
-72-
A féltékenység viharában

Soulness és Mia napja elég érdekesen telt. A gitáros folyamatosan a lány közelében loholt, és megrögözött gyönyörködéssel, és csodálattal figyelte szerelme minden egyes mozdulatait, még a legegyszerűbbeket is. Hosszú órák után jött rá csak mennyire hiányzott már neki ez a kis kikapcsolódás, amikor csak a lányon legeltetheti szemeit és senki máson. Nem kell sehova rohangálni, együtt vannak végre, mint egy igazi pár… Egymásnak, és egymásért.
Nagyon sokat nevettek és szórakoztak együtt, és gyakran kötöttek ki egymás karjaiban. Soulness számára ez maga volt a poklok mennyországa, átölelhette szerelmét, és megsimogathatta ám vonzalma szótlanabb, és bensőségesebb kimutatását meg kellett tagadnia. Maradtak a cirógatások, a heves csókzáporok, és a szikrázó szerelem látványa egymás tekintetében. Ahogy esteledett a fiú egyre jobban izgult az előadás miatt, vagyis inkább amiatt hogy miként fogja Miát elcsalni oda. Ez viszont mindennél nehezebb feladatnak bizonyult, ugyanis Miát egyszerűen lehetetlenség volt kirobbantani a házból. A gitáros folyamatosan azon rágódott vajon miként tudná rávenni a lányt hogy elmenjen vele a kibérelt helyre, ahol a karácsonyi meglepetés buli lesz… Végül is egy elég egyszerű ötlettel állt elő.

A fényes nap már álmosan nyújtózott le az ég aljára. A csillagok pislákoló fénnyel gyulladtak fel a kora éjjeli sötétségben Soulness pedig egyre gyakrabban nézett az órára, majd saját kételyeit legyőzve szólalt meg.
- Mia szeretnék neked mutatni valamit… - Nézett a lányra, aki éppen a tányérokat pakolta bele a mosogatógépbe. A gitáros, mint ezen a napon mindig mellette figyelte mit csinál kedvese.
- Mit? – Nézett rá szerelme egy pillanatra majd egy újabb tányért emelt fel. –Ilyen későn? –Nézett fel az órára, akinek a mutató már javában a nyolcasra csusszant.
- Nincs is késő… És titok… Ha két ember tudja a dolgot akkor már nem titok… - Nézett rá titokzatosan a fiú. – És amúgy is karácsony van… De akkora az ajándék hogy nem tudtam elvonszolni idáig… - Vallotta be kissé bűnbánó szemekkel, mire menyasszonya érdeklődve ránézett.
- Ajándék? – Kérdezett vissza mint aki rosszul hallotta az imént elhangzott mondatot. Hogy a gitáros ajándékot vett neki, amikor még egy karácsonyfájuk sincs? Ez fölöttébb érdekesnek tartotta. Eddig is érezte hogy tervez valamit a fiú de most egyre növekvő kíváncsisággal töltötte meg lelkét a gondolat hogy valahol kint egy ajándék várja Soulnesstől.
- Igen.. Hiszen karácsony van, vagy mi a szépséges szösz… - Mosolyodott rá Soulness, és megpaskolta szerelme vállát. – Öltözz fel minél hamarabb drágám! Kint várlak! – Tekintetét újra Miára vetette és még mielőtt az ellenkezni, mert volna egy heves csókkal csitította el a kedélyeket. – Nem fogod megbánni… - Suttogta Mia felé a lehető legérzékibb hangján, és élvezettel töltötte el az érzés, hogy barátnője szinte szétfolyik a karjaiban. Ő viszont nem sokat tétovázott, felvette a kabátját, és a cipőjét, majd úgy robogott ki a szabadba, mint valami kiskölyök.

Az ajtó előtt megállt, és csodálattal telien nézett körül. Friss hó hullott az immár tökéletesen fekete égből, ropogóssá téve a talajt. Óvatosan lelépett a hókristályok által fedett udvarra és halkan felkuncogott mikor érezte hogy nyakához beférkőzött egy apró kis hópihe. Lehajolt, és belemerítette kezeit a hóba majd a hidegtől vörösödő ujjait vette szemügyre. Olyan volt mint egy világgal ismerkedő, és mindennek örülő kisgyerek. Svédországban ilyenkor majdnem mindennaposak voltak a hóesések, de a fiú most valahogy olyan tisztának és szabadnak érezte magát. Felnézni a végtelen sötétségű égbe, amely apró hideg varázsport hintett a világukra, maga volt számára a csoda. Magas vékony alakja árnyékot vetett a havon furcsa árnyat formálva. Soulness csak arra eszmélt fel hogy egy forró puha kéz kapaszkodik karjába és húzza magához.
- Kész vagyok… - Hallotta Mia halk hangját. – De még mindig nem tudom hova akarsz vinni…
- Nem is kell tudnod, elég ha majd akkor meg látod amikor odaértünk… - Mosolyodott el halványan Soulness a lányra és összekulcsolta vékony ujjaival Mia finom puha kezét, miközben a másik kezében telefonját szorongatta. . Mindig megnyugtatta szerelme gyermekded bőrének simítása, most pedig egyre jobban erősítette tudatát hogy nincs egyedül a világban. – Akkor hívok is egy taxit… - Mondta kedvesen miközben pötyögni kezdte a számokat, de a lány a következő pillanatban eltakarta kezével a mobil kijelzőjét.
- Miért mennénk taxival? – Kérdezte érdeklődő arccal, mire a gitáros megrántotta a vállát.
- Azért hogy ne fáradj ki, és hogy ne fázz meg… - Válaszolta mintha ez magától értetődő lett volna. Mia szórakozottan elnevette magát előtte, és megsimogatta szerelme arcát.
- Szeretném, ha nem taxival mennénk… Hanem busszal… vagy gyalog… - Bújt oda kedvese állához hízelgően a lány. – Szeretnék sokáig veled lenni.. Sokáig… - Kezeit felcsúsztatta Soulness kabátjának gallérjára és finoman megmarkolta őket.
- Ahogyan akarod drágám… Menjünk akkor busszal. - A gitáros szemeiben megcsillant az öröm szikrája. Olyan biztonságban érezte magát Mia mellett, mintha rejtve lett volna minden földi fájdalomtól, ha a szerelme akárcsak egy újjal is hozzáért. Hirtelen olyan büszkeség töltötte el, hogy szerelmes. Maga is megmosolyogta érzelmeit, azt a fura szellőt, ami beköltöztette lelkébe ezt az újonnan tapasztalt érzelmet. Büszke arra, hogy szerelmes…És arra hogy pont Miába.

Egyszerűen sírni tudott volna most az örömtől és nem tudta miért. Talán azért, mert most volt alkalma menyasszonyával egy szépet utazni a havazó Stockholmban. Ahogyan kiálltak a néptelen buszmegállóba, kellemes családias hangulat lett rajta úrrá. Gyönyörködve tekintett Miára aki az útra hulló hópelyheket fürkészte közben azon gondolkodott, hogy hova viszi őt Soulness. A kék tekintet szilárdságát elrejtette a közöttük szálingózó hópelyhek hada, és ez arra késztette a gitárost hogy közelebb húzódjon szerelméhez. Egyedül, rosszkedvűen fagyoskodott volna, de hogy itt volt mellette Mia minden más képet adott. Kedvese arcára gyönyörűséges pírt festett a hideg, és a fiú nem tudta róla levenni a tekintetét. Egyszerűen olyan ártatlan volt, és olyan gyönyörű. A lány fejét semmi sem fedte, szőke selyemfényű hajára úgy hullottak a hókristályok, hogy a gitáros örökre el tudott volna merülni azoknak a megfigyelésében. Mia úgy festett a kabátjában, mint egy törékeny kis porcelánbaba gondosan becsomagolva. Soulness arca is kipirult mosolyt varázsolt rá szerelme látványa. „Nekem erre a babára vigyáznom kell…” – Mintha csak a téli hideg szellő rezgette volna meg lelkét hirtelen közelebb húzódott és minden előzetes szó nélkül átölelte Miát. Beletemette arcát a nedves fürtökbe, és a következő pillanatban kotorászni kezdett zsebében, majd kihúzta sapkáját. Kissé hátrébb lépett a lánytól, majd óvatosan a fejére húzta és gondosan eligazgatta elrejtve az aranyló haj minden szálacskáját. Újra elnézte kedvesét…
- Egyetlenem… - Morogta orra alatt hosszú csönd után, és nem bírta tovább. Lassan megfogta Mia állát, kicsit feljebb emelte és ajkaira édes csókot lehelt. Tisztában volt vele, hogyha valaki meglátja, a világ legfaragatlanabb alakjának könyveli el, de egyszerűen nem tudta érdekelni ki mit gondol róla. Érezni akarta kedvesét, törődni vele. A karácsonyi hangulat rajta is erőt vett, és minden erejével azon volt hogy Mia szívét hevesen melegítse.
- Soulness mi van? – Csodálkozott a menyasszony a gesztuson, de nem is tagadhatta volna, hogy jól esett neki ez az ölelés, és a törődés. Ő is honorálta kedvese tettét, finoman átölelte annak rendkívül vékony derekát, és együtt szorosan összeölelkezve virrasztottak a hóban.
- Mondd, nem fogod megbánni, ha végleg az enyém leszel? – Hallotta a bizonytalan mély hangot a feje tetejéről, mire felnevetett.
- Életem értelme, te vagy az egyetlen, akit sosem fogok megbánni… - Lehelt a fiú arcára egy apró puszit. – Egyetlen bajom veled hogy fogalmad sincs mennyit érsz, mennyire fontos vagy nekem, és hogy mit meg nem tennék érted. – Temette puha tenyere közé a fiú arcát. – Soulness szeretlek.. Értsd meg, hogy úgy szeretlek mint még soha senkit nem szerettem. Szükségem van rád, és akarlak. És a legnagyobb ajándék a világon nekem te vagy…
- Ez pont úgy hangzott mint valami agyonromantikázott film vége lenne… - Mondta mosolyogva kissé meghatódva Soulness.
- Lehet, hogy agyonromantikázott, és agyondrámázott a történetünk de egyáltalán nem hiszem azt hogy itt vége szakadna.. –Jelentette ki a lány hirtelen, miközben felpillantott a gitáros válla fölött.
- Mia nem mondtam komolyan… - Húzódott hozzá közelebb a fiú, majd amikor megpillantotta a visszaverődő fénysugarakat a havon egy kicsit megbillentette fejét. – Szálljunk fel… - Fordult meg mikor már a busz hangja is csatlakozott a fénycsóvához, és engedve, hogy Mia belékaroljon indult szállt fel a buszra.
Ismeretlen és mégis gyanúsan fürkésző pillantások hada fogadta a párt akik lehajtott fejjel szálltak fel a buszra.

Soulness beletúrt zsebébe némi apró után, hogy jegyet vegyen közben folyamatosan Miát bámulta. Le kell vetkőznie a hírnév által megkövetelt példamutatást. Elvégre mi rossz van abban, hogy megfogja annak az embernek a kezét , akivel együtt van és akit szeret?
„Gondolhattam volna..” – Tűnődött el, miközben a sofőr kezébe nyomta a pénzt, és megvárta a jegyeket. Mikor megkapta őket kilyukasztotta a gyenge kis papírdarabkákat, és Miával együtt ült le az egyik páros ülésre. A lány elszontyolodva figyelte hidegtől vöröslő ujjait, Soulness pedig kicsit kényelmetlenül érezte magát, majd néma tekintettel szerelmére nézett, és óvatosan kedvese kezére tette a sajátját.
- Szeretlek… - Formálta vöröslő ajkaival a szavakat, mire a lány kissé bizonytalanul elmosolyodott. A fiú a hótól nedves tarkóján érezte a pillantásokat, és tisztán hallotta a sugdolózásokat. „Bolond világ…”- Csillant meg szemében egy szikrányi düh, de nem tehetett semmit. Engedte hogy a vágy a jogos függetlenség iránt még jobban feltüzelje izgalomtól és vágytól amúgy is felhevült testét. Fogalma sem volt mit fog szólni a lány, ha meglátja a díszbe öltöztetett termet, előre rettegett attól, hogy mi lesz ha Miának esetleg nem tetszik a koncert, vagy valami javíthatatlan hiba csúszik tervébe amitől minden összedől. Újra a lányra simult zöld szemeinek remegő fénye, és szinte elmerült az aranyló hajszálhabokban. „Bárcsak a fejedbe látnék most…” – Hunyta le lassan a szemét, és megpróbálta megfejteni a fejében ugrándozó fényeket, a dobogást, melyet szíve üteme adott, és szerelme kezének puha érintését, ami minden bizonytalanságát óvatos biztonsággal átölelte.

A távolról tompuló zene, és a lány szoros érintése, még jobban fokozta a gitárosban a karácsonyi hangulatot. A fagyos szellő finom fenyő illatot rántott magával megbabonázva ezzel Stockholm kint kószáló embereinek agyát. Valahogyan meghittséget nyugodtságot hintett a környékre, ezzel megadva a szent ünnep tiszteletét. A fiú még a Miával való lépésekben is a száncsengő halk ritmusát vélte felfedezni, és egyre csak mosolygott. Hosszú idő óta ez volt az egyetlen karácsonya, amit nem egyedül töltött el. Bár a múlt évben is Miával volt az ünnepek olyan fura melankóliában repültek el hogy teljesen elfelejtette hogy mit is jelent ez a nap. De most újra itt van és újra boldog lehet…
„Érdekes pedig szinte semmi sem változott”- Keringett fejében a kósza gondolat, majd kissé megrázta magát. „Dehogynem!” – villant be neki újra a gondolat. Elég, ha arra a kis életre gondol, ami szerelme hasában nyugszik és máris fenekestül felfordult az élete. „És még mennyire fel fog…” – Tette hozzá gondolatban boldogan, és tovább latolgatta türelmetlenségét. Hát persze hogy kíváncsi volt a kicsire. Aki belőle és Miából született. A kettejük véréből…

- Soul, kérlek, mondd el hova viszel? – Mia hangja még a szokásosnál is panaszosabban csengett, és Soulnessnek kedve lett volna megfürdetni a jéghideg hóban csak azért hogy az ajkaival és a csókjaival aztán újra felmelegíthesse, de ezt sajnos újra el kellett vetnie… „Hát sajnos a mennyország még mindig várat magára…” – Rejtette el fantáziafátylát a feje legmélyébe, és igyekezett valami értelmes választ adni.
- Drágám, ameddig nem tudod, addig izgatott vagy miatta. És én addig örülök, hogy végre felkelthetem a figyelmedet. –Bizonygatta kissé idegesítő nyugodtsággal mire Mia megfogta másik kezével is a fiú karját és elkezdte visszahúzni.
- Szóval fel akarod hívni a figyelmemet magadra vagy mi? – Kérdezett vissza ártatlanul, miközben a gitáros arcára lemoshatatlan gyönyörködő mosoly ült ki.
- Igen, nagyon szeretném, ha nem unnál meg. Ezért inkább várd meg, míg eljön az ideje hogy megtudd mit is rejtegetek előled. Nemsokára úgy is meg fogod tudni. – Mondta szelíden Soulness, miközben megsimogatta Mia kíváncsi tekintetbe öltözött arcát.

A lány hamar rájött hogy a fiúból most nem igazán fog tudni kiszedni semmi érdemlegeset arról, hogy hova is tartanak voltaképpen ezért hát beletörődötten durcás pofit vágva indult el újra a gitárosba karolva. Nem szóltak tovább egymáshoz, elmerengtek a hópelyhek táncában, ami szinte az egész várost beborította, és Soulness alig vette észre megérkeztek a kiválasztott helyre. Hirtelen állt meg ezért Mia majdnem elcsúszott a jeges talajon, de a fiú még idejében elkapta szerelme derekát és biztonságosan megtartotta őt. Mia hosszú percekig ijedten csak bámulta a gitárost, majd halvány mosoly csordult szájára, mire mindketten felnevettek.
- Őrült vagy mondtam már? – Csicseregte a gitáros felé Mia mintha csak ketten léteznének az egész világon, Soulness pedig megszállott hűséggel a szemében nézett vissza menyasszonyára, majd teljesen visszahúzta a lányt.
- Őrülten szerelmes… - Mondta hirtelen mikor már úgy tűnt hogy nem is válaszol az inkább kijelentésnek felfogható kérdésre. Minden olyan tökéletes volt most még is volt egy kis űr ami nem hagyta nyugodni, Maga se tudta volna meg mondani hogy mi okozza ezt a fajta elégedetlenséget, de érezte. Igyekezte ezt a lány felé nem kimutatni ezért pár percig a hópelyhekben táncoló sötét környéket nézte. Zöld szemének fénye visszaverődött a pislákoló lámpák fényében egy sárga kis csillámlás pedig vad táncot járt az érzékeny retinájában. Lassan felnézett az óriási épületre, amely fényárban úszva üdvözölte őket. Furcsállta hogy Miának fel sem tűnik mi előtt álltak meg, de nem különösebben zavarta hogy kedvese izgalmában sokkal figyelmetlenebb lett. Szinte már majdnem tökéletesen elmerült a éjjeli tájkép méregetésében de Mia az egyik kósza pillanatban erősen megbillentette amitől értetlenül pislogva nézett a lányra.

- Hm? – Ki se nyitotta ajkait csak érdeklődve figyelte szerelmét, aki lassan a távolba mutatott.
- Valakik felénk tartanak… - Suttogta Mia csöppnyi izgalommal a hangjában, mire Soulness megpróbálta távolabb navigálni pillantását. A lánynak igaza volt, a távolban tényleg két alak homályos körvonala rajzolódott ki, akik nem kis hanggal közeledtek hozzájuk.
Soulness egyenletes szívritmusa gyorsabb ütembe váltott, ahogyan a közeledő emberek hangját meghallva két ugyancsak ismerős személyt vélt felfedezni, majd amikor már tisztán kivehető volt számára a pár kiléte, a fiú egy óriásit sóhajtott. A hosszú szőke haj, a vékony szinte fedetlen lábak vonala kissé nosztalgikus érzéseket izzított benne, amik tagadhatatlanul megfájdították a szívét.

Nyelve hegyén volt az a név, amely évekkel ezelőtt megédesítette, egyben megkeserítette élete minden percét. Fura érzés volt a gitáros számára egy másik, mégis ismerős férfi karjai között látni azt a nőt akit egyszer régen még ő is őszinte szerelemmel ölelt, és valahol nagyon kellemetlenül érezte magát. Olíva zöld szemeiben egy pillanatra fura csillanás futott végig majd Mia felé fordult, és igyekezett úgy tenni mintha nem is venné észre a közeledő alakokat.
- Liona és Laus… - Suttogta Mia felé kissé mérgesen majd odadörgölte arcát kedvese szőke kobakjának. – Menjünk be, kezdek fázni… - Talált ki hirtelen egy egyszerű mégis reálisnak tűnő ürügyet, hogy ne kelljen megvárnia a hangokból ítélve boldogan turbékoló párt. Restellte magának bevallani, de lelke mélyén ott bujkált benne a féltékenység tüskéje, ami szinte teljesen megmérgezte a gondolatait.
- Nem várjuk meg őket? – Hallotta Miától azt a kérdést, amitől legjobban idegenkedett. – Nem fogják zokon venni ha bemegyünk?
- Kit érdekel mit vesznek zokon és mit nem!? – Bukott ki a gitárosból hirtelen, mire a lány kissé megrettenve ugrott arrébb tőle. – Kérlek Mia menjünk be… Nem érzem itt kint jól magam… Menjünk be! – Ismételte meg újra valamivel higgadtabb mégis sietős hangon Soulness és ellentmondást nem tűrve kezdte terelgetni szerelmét a nagy épület felé amelyből fény áradt. Fura kellemetlenség áradt szét a testében, és szinte üvölteni tudott volna a kínoktól, amelyek megfogalmazhatatlan közelségből törtek elő emlékeiből.
„Pedig Micha figyelmeztetett…!” – Mérgelődött magában miközben egyre közelebb értek az épülethez, aztán mintha Soulnesst fejbe vágták volna zökkent vissza hirtelen a régi kerékvágásba. „Nem ronthatom el a karácsonyát…”- Nézett a mellette igyekvő Miára akinek arcáról tisztán leolvasható volt a rettegés, és a szomorúság. Soulness egy rövidke pillanatig szótlanul nézte kedvesét, majd hirtelen átkarolva húzta magához közelebb a gömbölyded testet.

- Sajnálom, ha az előbb megbántottalak…Tudod milyen hülye tudok lenni. - Döngicsélte oda Mia fülébe, aki erre kissé reménykedve nézett fel rá.
- Nem szeretem a kitöréseidet… Főleg nem karácsonykor… - Szusszantotta mosolyogva a lány, mire a gitáros egy bűnbánó arckifejezéssel jutalmazta. A fiú körülnézett a sötétségben és mikor látta, hogy a pár még elég távol van ahhoz, hogy ne vehessék ki, mit is művelnek az ajtó előtt, lassan megfogta a lány gallérját és óvatosan megcsókolta. Próbálta minden szeretetét és szenvedélyét beleadni a csókba, és úgy tűnt tökéletes sikerrel járt. Soulness érezte, hogy szerelme vékony fürge ujjai felrohannak tarkójára majd belemerülnek a hópihéktől nedves ébenfekete hajzuhatagba. Úgy érezte magát akárcsak egy álomban. Egyszerre érezte a lehűlt fagyos szelet, amely puha arcbőrét simogatta, és a forróságot ami a teste legmélyén fortyogott. Elfelejtette hol van, elfelejtette hogy percekkel ezelőtt milyen furcsán érezte magát egyszerűen csak az számított neki hogy Miával legyen, hogy végre megkaphassa amit szíve kíván, hogy szerelme újra beteljesüljön, és a lány újra teljesen csak az övé legyen.

Egyértelműen zavarta, mikor a lány óvatos ajkai lassan lecsúsztak az övéiről és újra beáramlott a hideg levegő a szájába, de amint azt hosszú percek sanyarú felismerése után megállapította, Mia reakciója tökéletesen helytállt a jelenlegi helyzetükben. Soulness sem akarta hogy Liona, és Laus csókolózni lássák őket, nem mintha tabu lett volna, de a gitáros ezt tökéletesen magán ügyének kezelte, és Miával - bár soha nem beszéltek még nyíltan erről- sosem keveredett konfliktusba..
- Ez meg mi volt? – Nézett rá a menyasszony, mint egy kíváncsi kislány. Szemeiben még égett a fiatal tűz parazsa, amit tökéletesen ellensúlyozott most Soulness jégszínű mégis szeretet árasztó tekintete.
- Mondjuk… Kiengesztelés... - Bökte ki percek múlva a mosolyogva a gitáros, és kinyitotta a lány előtt az ajtót.

A gitáros nem emlékezett, hogy ilyen gyönyörűvé tették volna a termet. Egyszerűen melegséget adó aranyszínű fényárban úszott az egész helyszín, ami akaratlanul is mosolyt fecskendezett a hidegtől és a csóktól kipirult arcára. Teljesen megbabonázva nézett körül, és egy percre teljesen megfeledkezett hogy Mia ott van mellette. Magával ragadta a látvány nagyszerűsége. Az együttes által összeszerelt színpad tökéletes harci állapotban állt csordultig megtöltve vörös és zöld fényekkel, a tetején telefűzve csengőkkel. A hangfalakat apró kis karácsonyfák díszítették, a színpad előtt pedig két tucat mécses nyújtózkodott narancssárga fényükkel megtöltve a körülöttük lévő területet.

A színpadtól távolabb három asztal roskadozott az egyik közeli még működő étteremből, vagy pedig otthonról hozott íncsiklandozó ételektől, a negyedik asztal süteménnyel volt megrakodva míg az ötödiket pezsgők, borok, és egyéb italok foglalták el. A terem közepét egy óriási égig érő karácsonyfa uralta. Büszke levelei terebélyesen meredtek az emberek felé, azt az érzést keltve hogy neki külön megtiszteltetés az hogy pont azon a helyen lehet abban a szent pillanatban. A fán apró kis gyertyák, valamint cukrok csüngtek, ami jelentősen fényesebbé tette a hangulatot.
Olyan volt Soulness számára a hely akárcsak a földre érkezett mennyország, minden ott volt ami csak kívánni tudott. A fénytánc, az ünnepi hangulat, a meleg levegő, és a már ott lévő mosolygó arcok szinte pillanatok alatt színültig töltötték a szívét, és csak akkor ébredt fel mikor a kezénél hirtelen szorítást érzett. Gyorsan elkapta fejét, és mikor látta hogy Mia is törtetlen csöndességgel gyönyörködik a látványban egy kis büszkeség töltötte meg lelkét.
„Hát megcsináltuk…”- Jelentette ki magában, és magabiztosan elmosolyodott. Nagyon sokat jelentett neki a szerelme arcát látható gyönyörűség és meglepetés.
- Nos, mit szólsz hozzá? – Kérdezte meg a biztonság kedvéért, miközben közelebb bújt kedvese arcához. – Megérte eljönni ide vagy fordulhatunk is vissza? – Heccelte egy kicsit a lányt mire az ragyogó szemekkel ránézett.
- Tekintve azt, ahogyan ránk néztek a buszon… - Nevetett fel Mia majd hirtelen elengedve Soulness kezét otthonosan közelebb táncolt a többiek felé. Soulness végigkövette tekintetével a lány örömittas mozgását majd a többiekre nézett, akik Miának puszit adva üdvözölték a társaságban. Ott volt az összes tag, a barátnők, pár ismeretlen mosolygós fazon kivéve Michát, és Laust, de ez nem is zavarta különösen a fiút. Michával a délutáni beszélgetésük óta nem igazán kívánt hosszabb ideig egy közegben lenni, Lausra pedig akárhogyan is tagadta de féltékeny volt, és szinte beleőrült abba hogy a dobos Lionával tengeti az időt. Kissé elgondolkozva, már-már mániákusan végigmérve a poharakat lépett oda az italos asztaloz, és taláromra kikapott egy üveget, és se szó se beszéd fel is bontotta.
- Vörösbor…- Állapította meg suttogva miközben a vérvörös színű bort a poharába töltötte.

Zöld tekintete visszacsillant a pirosas folyadék fényében, mire a gitáros egy kicsit elmerengett. Arcára kába mosoly ült ki, zöldes szemei pedig tompán csillantak egyet a pohár gerincén, majd lassan ajkaihoz érintette az üvegcse száját, és belekortyolt az italba. Kellemesen alkoholos íz futott végig Soulness minden porcikáján, és egy pillanatra átadta magát a bor varázslatos ízének. Elképzelni sem tudott volna jobb pillanatot… Nem kellett se sietni, se veszekedni, csak kényelmesen a családdal lenni, azokkal, akikhez igazán tartozik. A fiú fekete feje erre a gondolattöredékre lehanyatlott.
„Ahova igazán tartozom…”- Ismételgette, és eszébe jutottak a szülei. „Hányadik karácsonyomat is töltöm nélkülük?” –Tűnődött el szomorkásan, majd megrázva fejét űzte el a gondolatot, nehogy a búskomorság öbleibe rántsa ezen az estén. Odament a többiekhez egyenesen Mia mellé, majd pedig igyekezett figyelmét a beszélgetésre terelni. A szőke lány látszólag teljesen bele volt merülve a beszélgetésbe egy idegen nővel, ezért amikor Soulness egy nem várt ötlettől vezérelve átölelte kissé megrázkódott a forró bőr érintésétől. Mia feje a fiú irányába fordult kiszakadva a heves vitatkozásból, miközben egy őszinte mosoly jelent meg az arcán.
A gitáros lassan szerelme elé tolta a borral teli poharat, aki kissé értetlenül nézett rá.
- Te is tudod hogy nem ihatok alkoholt… - Mondta fontoskodva, miközben vékony mutatóujjával eltolta maga elől a poharat.
- Szerintem pedig nem árt egy korty vörösbor, sem neked sem a kicsinek…sőt… - Akadékoskodott a fiú miközben másik kezének ujjaival finoman megcirógatta Mia állát. – De ha nem akarod, akkor nem kell… - Mosolyodott el aztán szelíden, majd ivott pár kortyot a pohárból. –Pedig nagyon finom… - Csábított mégis egy kicsit kedvesét, aki dacos tekintettel forgatta a fejét, mire Soulness egy „értettem” fajta arckifejezéssel kísérve otthagyta a lányt és kifelé vette az irányt. Lassan komótosan sétált, közben tekintete elidőzött a fényeket visszaverő padlón, és beszippantotta a friss fenyőfa illatot, ami akaratlanul is orrába kúszott.

Észre sem vette, hogy Mia követte, már vette ki kabátja eldugott zsebéből a cigarettaszálat és a gyújtót mikor érezte, hogy két kar ér össze lassan derekán, miközben már majdnem kiért a teremről nyíló erkélyre.
- Ugye nem akarsz most rágyújtani? – Hallotta háta mögül a tettét csöppet sem örülve fogadó hangot.
- De… Kicsit hiányzik a cigaretta csak nem akartam melletted rágyújtani a baba miatt… - Válaszolta tökéletes nyugodtsággal mire a lány kezei lejjebb vándoroltak hasfalán. Soulness hátán végigiramodott a hideg, és csöppet sem odaillő gondolatok simultak be tompa képzelgései közé.
- Most is itt vagyok melletted.. Soul, ne gyújts rá, kérlek… Nem csak a gyerekért, magadért is! Nem tesz jót az a sok nikotin! – Nyafogott kissé a lány mire a gitáros kacéran felnevetett, lassan kiszabadult kedvese karjaiból és kisétált a nagyméretű teraszra. Egy pillanatra kinézett az sötét erdő fedte holdszínezte tájra, majd a lány felé fordult a szájába vette a cigit, és meggyújtotta
- Szerintem a cigaretta nem oszt nem szoroz, főleg nem abban a helyzetben, amiben én vagyok szerelmem. Valamivel nekem is le kell vezetnem a feszültséget, nem gondolod? – Vette ujjai közé a csikket miközben a lány felé bökött. Mia mérgesen megrezegtette szempilláit és durcásan fujtatva dőlt neki a Soulnessel szemben lévő falnak.
- Rosszul esik, ha ilyen lemondóan beszélsz… - Mondta kissé szomorkásan, mire a gitáros felkapta a fejét, és bűnbánóan gyönyörködni kezdett kedvese gondterhelt arcában. Az égő szál végégből szürke füst kezdett el terjengeni a fekete ég felé, amit a pár hosszú percig néma tekintettel követett. Aztán a gitáros újra Miára nézett és kissé ő is elszomorodott. Akárhányszor csak elmélyülten nézte a lányt mindig bevillant fejébe a ketyegő óra gondolata. Már nem sokáig lehet Mia mellett, az idő megállíthatatlanul ketyeg a feje fölött, egyre közelebb hívva a kaszás fényes sarlójának élét. És ő nem tehet semmit, olyan mint egy áldozat, aki a szerelme mellett játssza az élet bábjátékát, tudva azt hogy nem is olyan sokára végleg leeresztik előtte a függönyt.

- Sok gondot okozok neked igaz? – Bökte ki hirtelen a szőkeség felé őszintén búslakodó zöld szemekkel, mire a lány komolytalan arckifejezést vetett rá.
- Megint hülyeségeket beszélsz, pedig alig ittál valamit… - Válaszolta felemelt hangon, mint akit csak heccelni akarnak. Soulness viszont elmosolyodott és újra beleszívott a cigarettájába.
- Tudom, hogy nehéz elviselni egy olyan embert, aki iszik, cigizik, emellett hivatásszerűen zenél, és halálosan beteg. – A szavak csak úgy lepattantak a nyelvéről mintha egy érzéketlen ember szájából jöttek volna.
- Soulness… - Lehelte felé Mia rémültté vált tekintettel, és rögtön elfordult. –Kérlek… Könyörgöm ezt most ne… Erről ma ne beszéljünk! – Akadoztak el szavai miközben hangja úgy remegett akár a fiú gitárján pár megpendített húr. – Ma karácsony van. Ma nem szabad a halálról és a betegségről beszélni… Ma szeretjük egymást! Ma mindenki szereti egymást! - Kékes szemeibe akaratlanul is dagadt forró könnyek szöktek amik szinte felperzselték a szívét. Mia gondolatait is szinte minduntalan beárnyékolta az a fura torokszorító érzés hogy egyszer Soulness nélkül kell továbbünnepelniük a karácsonyt majd lányával. Elfordult a gitárostól és reménytelen szemekkel a benti nevető társaságra nézett.
- Mi miért nem nevethetünk ma Soulness? – Tette fel a kérdést egyik percben miközben vékony ujjai görcsösen markolászni kezdték a kabátját. – Én annyira szeretnék boldog és felszabadult lenni… Most mégsem megy… - Borús hangon lehajtotta fejét, és engedte, hogy a kiszűrődő lámpafény megszínezze aranyló haját, és komor könnyekben fénylő arcát. Forró kart érzett derekán, ami közelebb húzta egy lángoló testhez, majd pedig egy forró lehelet kúszott oda füléhez.
- Mert mi elégedetlenek vagyunk. Nem elégszünk meg egymással, nekünk az örök együttlét kell. Nem elégszünk meg a saját boldogságunkkal, látnunk kell, hogy más is boldogságban fürdik a mi örömünktől. Nem elég hogy egymás kezét fogjuk, azt akarjuk, hogy mindenki egymás kezét és a mi kezünket fogja. Nem elég hogy szeretjük egymást, azt akarjuk, hogy mindenki szeresse egymást…

Mia érezte, ahogyan Soulness nagyon lassan veszi a levegőt. A hosszú vékonyodó férfias karok mint egy lánc úgy ölelték át testét, a gitáros feje pedig ott pihent vállán , és melankolikus tekintettel merült el szerelme bőrének mámorító illatában.
- Ha nem hívtál volna el, nem is tudom mit csináltunk volna ma este kettesben… - Búgta oda a gitárosnak megnyugodott hangon. – Eluntuk volna magunkat… De nagyon örülök, hogy elhúztál ide. Kedves volt tőled, tényleg meglepett a dolog. Aranyos volt…
- Ezt most csak azért mondod, hogy ne érezzem magam olyan rosszul, mint most… - Kezdett el kedvesen morogni a fiú majd megfordította kedvesét, és óvatosan átöltelte.
- Mindazok ellenére, hogy minden egyes mozdulatommal és mondatommal csak könnyeket okozok neked… Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek... És sajnálom hogy boldogtalan vagy mellettem… - Suttogta a lánynak, miközben szemeivel is átölelte Miát. Kedvese elmerült forró karjaiban, majd szomorúan elmosolyodott és megrázta fejét.
- Soulness ne kezdjük el megint, te is tudod, hogy nálam boldogabb ember nincs a földön… - Válaszolt úgy mintha egy jól betanult szöveget kellett volna darálnia. – De az beárnyékolja az örömömet, hogy nem tart örökké… A tudat hogy vége lesz, egyszerűen fáj, és akármennyire is el akarom felejteni nem megy. –A lány arcáról a maradék örömcsóva is lehullott a hófehér hóra, és láthatatlanul elmerült a pelyhek között. - Azzal hogy nem mondom, ki még ugyanúgy nyomaszt mint téged, még ugyanúgy fáj, és aggódom. És nem csak kettőnk miatt, hanem a gyerek miatt is. – Hangja elszontyolodott, és a gitáros erős vállára hajtotta bánatos fejét. – Nem szerettem volna, ha Tatjána egy olyan nagyszerű apa nélkül nő fel mint te… És ha még egyszer át tudnám élni azt ami kettőnk között történt… Akkor lehetséges hogy máshogy cselekednék… - Kék szemei felizzottak a könnyektől, amiket aztán Soulness kabátjába temetett. – Sajnálom, ha csalódást okoztam, de ha hamarabb képes vagyok felfogni a történések következményeit, sokkal jobban figyeltem volna…!- Markolta meg a gitáros gallérját, aki meghökkenve hallgatta a vallomást.
- Nem értem, hogy mit akarsz mondani Mia… - Válaszolt kissé fásult tekintettel miközben ő is a boldog tömegre nézett akik bent mulatoztak. Nem értette a lányt, és most nem is akarta. Érezte ha megtudja mit is takarnak a mondanivalók, olyan dolgokat indítanak el benne aminek súlyos következményei lesznek. – Mit akarnál másképp csinálni?- Kérdezte meg mégis aztán érezte hogy a lány ökle még szorosabban börtönbe zárja kabátjának gyenge szegélyét.
- Voltaképpen én se tudom… - Hallotta az elnyomott keserű hangot vállából. – Túl sok minden történt ahhoz, hogy átgondoljam őket, és eldöntsem mit kellett, és mit nem kellett volna csinálni. Félek, akkor kitörölnék minden szépet, ami kettőnk között történt, azt pedig igazán nem akarom. – Fejtette ki Mia bővebben, mire a gitáros gyomrában lévő heves szorítás lassan ernyedni kezdett, aztán lassan pillangókká változott.
- Tudod, hogy mennyire szeretlek? – Szusszantotta Soulness, és érezte hogy szemeit lassan ellepik az érzékenység csalhatatlan könnyei. – Én nem változtatnék semmit a múlton sem a jövőn. – Emelte zöldes szemeit a sötétségbe burkolózó hideg ég élesen világító csillagaira. - Minden úgy gyönyörű és tökéletes, ahogyan eredetileg van. Veled, az együttessel a többiekkel… Az élet minden egyes hibájával a sötétséggel a hópelyhekkel, és mindennel ami körülöttünk van él, vagy éppen élettelen, kell nekem. És a legfontosabb hogy Veled és a kicsivel együtt… Még akkor is, ha semmi sem tart örökké. – Szemeiből lassan lebucskáztak a csillogó könnycseppek. – De mindig azok a pillanatok az legédesebbek amik nem örökre szólnak… - Mosolyodott el, hirtelen és ujjaival rabul ejtette Mia könnycseppjeit. – De milyen dolog hogy karácsony van, mi meg sírunk, és azon gondolkozunk mi lesz kettőnkkel kislány? Most élünk, most együtt vagyunk, boldogok vagyunk és ez a lényeg! Ne gondolj a jövőre… - Húzta magához menyasszonyát újra Soulness, miközben fájdalmas tekintetet vetett a sötétségre. „ Mia, ne gondolj a jövőre… Mert a jövő…. az fáj…” – Kezdte el simogatni kezeivel a szőke szálakat, majd a benti emberekre nézett.

Hirtelen egy ismerős szempárral találkozott kifakult zöldes pillantása. Egy szempárral, ami már egy jó ideje őket figyelte, és a pár ezt észre sem vette egészen mostanáig. Az elkomorodott arc egy csöppnyi érzékenységgel leplezte féltékenységét, ami az előtte történő dolgok korbácsoltak fel. Soulness fejében gyorsan tódult be a kérdés, hogy mit is keres itt Liona, mikor zártkörű rendezvényt tartanak, aztán keserűen kellett megállapítania, hogy a nő Laussal van. Még mindig… Mintha csak arra menne ki a játék, hogy az ő sebei felszakadjanak. Hogy bűnbe essen, aztán mélységesen bánkódjon… A fiú megrázta a hótól elázott fekete fürjeit, mintha nem hitte volna el hogy a nő ott áll előttük és zavaró némaságban őket figyeli. Pedig Liona ott volt teljes valójában, úgy, mint egy odafagyott tündöklő szobor, tekintetével pedig egyenesen Soulness szívét találta el. A gitáros hosszú percekig csak némán szemezett vele, majd mikor érezte, hogy Mia a hosszú csönd hatására mozogni kezd, cselekvése szánta el magát.
- Meg fogsz fázni édes… -A gitáros lassan elengedte Miát, és gyorsan törölgetni kezdte szemeit. – Jobb lesz ha bemész a végén még valami bajotok lesz és az az én hibám lesz megint… - Fogta meg Mia derekát, és elkezdte befelé tolni, anélkül hogy bármi egyéb kontaktust teremtett volna a tőlük nem messze álló nővel. Nem kerülhette el hogy szerelme észre ne vegye a nőt, amikor pedig Mia meglátta egy pillanatra még a vér is megfagyott benne.

„Vetélytárs…” – Jutott eszébe a szó, és érezte, ahogyan dobogó szíve egyre jobban torkába kapaszkodni, megfullasztva őt az újabb keserű érzelmektől. Azt akarta, hogy a gitáros maradjon vele, viszont Soulnessen túlságosan is látszott hogy összezavarodott. A jelene kezét fogta miközben a múlt tárt ajtókkal állt előtte, és féltékeny pillantásokat vetett az idő szerelmes jelenére. Mondani akart valamit, magához akarta húzni a fiút, hogy az ne tudjon kimenni, és beszélgetni a rég nem látott kedvessel, azonban mire észbe kapott Soulnessnek sikerült őt visszaterelnie a terembe, és úgy eltűnt mellőle, mint a kámfor. Mia forgatni kezdte szemeit, és idegesen pillantásokat vetett a kint maradt havasodó tájra.
„Mi lenne, ha visszamennék?” – Támasztotta homlokát az ablaknak és forró párát lehelt az üvegre. „Ha Soulness rájön, hogy kimentem biztosan azt fogja hinni, hogy nem bízok meg benne. Nem bízok meg kettőnk szerelmében…” – Kezdte el lassan morzsolni önmagát miközben egyre jobban a kinti tájat bámulta.
Liona még mindig kint állt, és látszólag várt valamire. Mia tudta hogy a nő Soulnesst várja, és már szinte a gondolattól is elöntötte a félelem, hogy ők ketten találkoznak. Ki tudja, mit érezhet Soulness akkor, amikor csupán csak egy pillanatra is meglátja a nőt? Fájdalmat, haragot szerelmet? Elvégre nem a fiú intett búcsút a hevesen lobogó szerelmüknek, hanem maga Liona… És most mégis vissza akarja kapni..
A gitáros halálos nyugodtsággal sétált Liona felé, miközben tökéletesen tisztában volt vele hogy hülyeséget csinált. „Lepasszoltam Miát…” – Öntötte el lelkét a lelkiismeret furdalás, ám valahol érezte hogy maradt még pár lezáratlan oldal Liona és az ő közötte íródott románcregényben. Lassan odasétált a nőhöz, miközben igyekezett a legjegesebb ránézni. Nem akart gyűlöletet szítani kettejük között csupán csak azt akarta éreztetni hogy mind a ketten máshoz tartoznak.

Mikor ránézett a nőre, annak felkúszott az arcára egy győzedelmes mosoly, majd mintha csábítani akarná, ellibbent a fényjáték szeme elől. Soulness percekig habozott hogy ő is belépjen e sötétség fogságába, majd alaposan átgondolva mindent, egy lépéssel ott termett az erkély sötétebbik oldalán. Percekig csak bámultak egymásra, bár egyikőjük sem tudta volna egész pontosan megmondani, hogy mit is néz. Egyszerűen furán kellemes volt egymást viszont látni ilyen közelről, és mégis annyira távol. A gitáros viszont látta magát a nő élénkszínű szemeiben. Egy magas sötét árnyat látott, ahogyan egyenesen előre néz, mintha semmi sem állítaná meg. A látvány mosolyt csalt az arcára, mire Liona felsóhajtott.
- Miért vagy itt? – Tette fel a váratlan kérdést, miközben hátat fordított a fiúnak, aki kissé meghökkenve kapkodott levegő után.
- Mert… Úgy érzem, vannak olyan dolgok, amiket még nem beszéltünk meg… - Hebegett zavarodottan. Nem tudott mit kezdeni a hirtelen neki szögezett kérdéssel, voltaképpen erre számított a legkevésbé.
- Csak azt szeretném megtudni, hogy miért nem tűnsz teljesen boldognak a menyasszonyod mellett ha egyszer váltig állítod hogy köztetek tökéletesen működik minden…- Jelentette ki hirtelen Liona miközben a korláthoz sétált és lassan kihajolt rajta. Fekete sziluettjének körvonala heves táncot járt Soulness előtt, majd a fiú lassan mellésétált és őt követve rákönyökölt a korlátra. A gitáros nem szólt semmit, nem támadta le hirtelen tiltakozásokkal, és még csak ellenkezni sem ellenkezett egy szóval sem. Fenyőzöld szemeit lassan elvesztette a messzire nyúló sötétség viharában, miközben érezte, ahogyan fehér bőrét, mint egy bundát úgy fonja körbe a hideg rettegő szele.
- Mit akarsz hallani? – Kérdezte meg hosszú percek csöndessége után mégis, miközben kaparászni kezdte tenyere mellett az omlós hópehelyostyákat. – Nem fogok ellened szegülni, és nem is fogom azt mondani, hogy igazad van… - Tette hozzá a mondatot hosszú percek elteltével gondolataihoz. – Liona te ezt nem értheted, nem is kell, hogy megértsd. Nem tartozol hozzám, már régen más utakon járunk, és nem lenne értelme újra összefonódni.– Fordította el fejét a fiú, mire a nő felnevetett.
- Semmit sem változtál! A férfiasság csupán csak egy álarc a lelkeden hogy ismeretlenek ne tudjanak rajtad mély sebeket ejteni, közben pedig olyan vagy akárcsak évekkel ezelőtt. Egy tapasztalatlan, depresszióval küszködő kis kölyök… Az, akit lehagytam, de még inkább az akit szerettem…- Hangja a mondat végére ellágyult mire Soulness kissé elvörösödve ránézett.
- Miért nem vagy inkább Laussal és tervezgetitek a közös jövőtöket? – Tette fel a kérdést csak úgy hogy mondjon valamit. Belül tudta hogy Liona tökéletesen kiismeri. Most is két perc alatt megállapította hogy a fiú semmit sem változott. Lehet akármilyen férfias, lehetnek sikerei a zeneiparban, vagy akárhol máskor, szerelmei, legbelsőbb jelleme akkor sem változik. Bár gyenge és végtelenül érzékeny lelkületű, egyénisége sziklaszilárd csillagként tündököl testében hirdetve a változatlanság felbecsülhetetlen fényét.
- Miért, szerinted öreg vagyok ahhoz, hogy várjak még egy kicsit a családalapítással, és a házassággal? – Nevetett fel Liona, mire a fiú is elmosolyodott.
- Sosem mondanék nőnek ilyet… - Válaszolta somolyogva, és továbbra is gyönyörködve óriási zöld szemekkel nézte, ahogyan néhai szerelme nevetgél. Társa visszakomolyodva mérte végig őt, majd elgondolkozva nézett fel az égre.
- Őszintén szólva Laus nem az a férfi, akit el tudnék képzelni a gyermekeim apjának, vagy esetleg férjnek. Olyanok vagyunk, mint két hajó a nagy tengeren. Kikötöttünk egymás mellett, de minden nap továbbhajózunk új szigetekre, új kikötők után kutatva… Lehet hogy furán hangzik de sosem bántottam azért mert más nőket is nézeget rajtam kívül viszont ő sem féltékenykedik ha férfiakkal találkozom… Egyedül rád féltékeny Soulness… - A női hang itt egy hosszúnak tűnő percre megállt. - Tisztában van vele, hogy köztünk mennyi minden volt annak idején, és csupán egy szikra hiánya és pár zavaró tényező az oka annak, hogy nem lángol tovább a kettőnk kapcsolata. Te is tudod hogy a te eseted más… Szívesen vállalnék gyereket ha tudnám hogy te vagy az apja, mert te hűséges vagy, érzékeny, és igyekszel mindent megadni a szerelmednek meg a rajongóidnak… Vannak hibáid, de egyáltalán nem vagy kicsapongó ember, ami miatt őszintén irigylem a jelenlegi barátnődet. Jobb fiút nem is foghatott volna magának. Van pénzed… Tehetséged… Okos vagy helyes és intelligens.. De a végtelen szentimentalizmusod bemocskol mindent, a pesszimizmusodról nem is beszélve…- Liona szavai éles sebeket ejtettek a fiú szívén. Soulness kissé meghátrálva szúrós tekintettel jutalmazta az őszinte véleménynyilvánítást majd előhúzott egy cigarettát.
- Senki sem tökéletes… - Morogta flegmán miközben beszívta a szürke füstöt. – Én pedig nem törekeszem a tökéletességre… Talán baj? – Emelte el vörös ajkaitól az izzó rudat miközben élvezte hogy ujjai lassan átmelegednek. – Úgy tűnik vannak olyan emberek akik elfogadnak úgy ahogyan vagyok, és nem kell semmit sem változnom értük, csak azért hogy miért jobban szeressenek! – Szeme is furcsa mód beszürkültek, és kissé sértődött tekintettel követték Liona gúnyos mosolyra húzódó száját.
- Soulness, te megkötötted a barátnőd kezeit. Azzal hogy egy kis élet nyugszik benne kettőtökből nem csak az ő hibája. Ha jól tudom te vagy az öregebb, neked kellene vigyáznod rá, még akkor is ha elkap a hév… - Csak úgy folytak belőle a szavak. Tisztába volt vele hogy Soulness bármennyire is titkolja a dolgot, de figyel rá, ad a véleményére. Azt is tudta, hogy most fájdalmas pontot érintett, mivel a gitáros a lehető legmogorvább szemekkel nézett rá.
- Vigyáztam rá! – Sulykolta ki a szavakat magából, miközben ujjaival erőszakosan összeszorította a cigarettát. - A születendő lányomat pedig ne nevezd hibának…! - Vörösödött ki még jobban az arca majd hirtelen a hóba nyomta a cigit. – Azt hiszem ezt a beszélgetést itt talán be kéne rekesztenünk. Az isten áldjon meg, karácsony este van, és arra próbálsz rávezetni hogy mennyi mindent hibáztam el az életben!? Gondolkozz már egy kicsit! – Támadta le Lionát érdesen süvítő hangjával. - Az a baj hogy te nem értesz semmit… Laussal tökéletes ideiglenes kikötők vagytok egymásnak, de egyikőtök sem mer arra gondolni, hogy esetleg hosszabb távon ott hagyja a szívét egy másik ember kezei között. Féltek hogy kiszolgáltatottak lesztek, mert valakit egyszer az életben igazán szerettek. Lehet, hogy túl fiatal vagyok ahhoz meg mondjam mitől döglik a légy… De azt hiszem ahhoz már van annyi eszem hogy meg tudjam állapítani hogy nekem és Miának mi a jó és megfelelő. Igazad van, én felelek érte, és a gyerekünkért! Én vagyok a férfi, nekem kell dolgozni, és gondozni őket! – Mondta majd fújtatva megfordult. Szemei hirtelen megakadtak a vádaskodó kék szempáron amik őt figyelték bentről. Torka összeszorult, és szó nélkül lépteit megszaporázva hagyta faképnél Lionát. Soulness össze zavarodott. Hazudott volna hogyha azt vallotta volna hogy nincsenek rá nyomással a nő szavai. Fogalma sem volt miért akart neki megfelelni, de egy belső kényszer mindig hajtotta, a féltékenységben fürdő tekintet viszont rögtön visszarántgatta a földre.

Mia, amint meglátta, hogy a fiú felé közeledik megfordult a saját tengelye körül, és dactól elborult elmével vágott a tömegbe. Akárki is szólt hozzá, nem állt meg, a méreg teljesen elvette az eszét, csupán az volt számára a lényeges hogy Soulness ne érje utol. Maga sem tudta volna pontosan megfogalmazni mi játszódott le benne. Bizonytalan volt, hiszen saját maga is látta hogy a gitárosban még mindig gyengéd érzelmeket kavar fel Liona látványa, de a legjobban talán az zavarta hogy ez pont karácsonykor került nyilvánosságra.
Azt sem tudta merre megy, percek múlva egy sötét szobában találta magát, egy általa kulcsra zárt ajtóval a háta mögött. A kulcsot ott szorongatta a kezében és tanácstalanul bámult a sötétben. Az ajtó és a padló között parányi rés tátongott, onnan pedig sárga fény futott végig árnyékot vetve ezzel lábainak.
Hallani vélte a beszélgetéseket, a nevetéseket, orrába pedig bemászott az ünnepélyes illat, amit az ételek és italok okoztak ez pedig egyre jobban növelte fájdalmát. Szemeit könnyek futották el, és lassan nekidőlt az ajtónak.
- Miért pont most!? – Nyöszörögte magának miközben kezeivel megpróbálta elfojtani könnyeit. Hangja keserű volt és csalódott. – Miért kell csalódnom az összes emberben akit szeretek és akiben bízom? Miért? – Tekintett bele újra a sötétbe. Érezte ahogyan forró könnyei lassan lecsusszannak arcán majd a végtelen sötétségbe ereszkedve eltűnnek a világmindenségben. – Miért pont most kell Lionának itt lennie, miért pont most támad Soulnessnek kedve egy kis szerelmi nosztalgiára…!? Miért hozott el ha nem is foglalkozik velem!? –Zokogott fel hirtelen, miközben észre sem vette hogy felfedte magát.
- Mia… - Szólalt meg hirtelen nem messze tőle a fájdalmasan ismerős hang. –Nyisd ki kérlek és beszéljük meg.. rendben? –Hallatszott a szelíd bűnbánó férfihang mire Mia dühösen felkiáltott.
- Menj csak vissza, nem akarom megzavarni a kis szerelmi légyottot…!

- De te is pontosan tudod, hogy ilyesmiről szó sincs… - Válaszolt Soulness, és Mia hallani vélte ahogyan kedvese finom koppanással nekitámasztja fejét az ajtónak. – Csak volt pár elintézetlen ügyünk… - kezdett el magyarázkodni a fiú, de menyasszonya hajthatatlan volt.
- Neked vele? Ne nézz hülyének Soulness… Pontosan tudom hogy mire megy ki a játék…
- Akkor nyisd ki kérlek az ajtót, és mondd el, hogy mire megy ki mert nem értek semmit…- Sóhajtotta a gitáros. – Azt hiszed, hogyha vele szeretnék lenni nem mondtam volna el neked mindent őszintén az elején? Ilyen szemétnek gondolsz? Azt gondolod, hogy egész idáig csak kihasználtalak téged, hm? – Olyan furcsán szelídnek tűnt a hangja, mintha csak simán beszélgettek volna, és az ajtó csak egy zavaró tényező lett volna kettejük között. Mia nem válaszolt. Lehajtotta a fejét és Soulness beszűrődő árnyékát kémlelje. Nem volt vitás, pillanatok múlva beengedi a gitárost, szívében viszont javítatlanul ott csücsült a fájdalom.
- Miért? – Kérdezte hosszú csönd után gyermeteg hangon. –Miért pont ma, amikor mindennek tökéletesnek kellene lennie? – Kérdezte újra miközben lassan a zárba csúsztatta a kulcsot, majd elfordítva lenyomta a kilincset. Magas sziluett fogta fel a beáramló fény nagy részét, de Mia még így is csak hunyorogva tudott felnézni. Bár kevés időt töltött sötétben szeme hamar hozzászokott a vaksághoz, ezért kellemetlen volt számára újra világosságban járni. Még fel sem ocsúdott a történtektől már rögtön érezte derekán a jól ismert szorítást, majd a kellemesen bódító illat rabságába került. Arca erős vállaknak ütközött mire belefúrta magát szerelme mellkasába, és élvezte, ahogyan a forró karok lassan teljesen ellepik.
- Mia… - Soulness a nevén szólította, de a lány mintha meg sem hallotta volna maradt mozdulatlanul a karokban. –Te komolyan azt hiszed, hogy én és ő…? – Hallotta a kérdést, mire legszívesebben újra elfutott volna vőlegénye elől.
- Nem tudok rajtad elmenni… már mondtam… - Válaszolta és egy pillanatra felnézett a gitáros arcára. Fura látványt nyújtott a félig árnyékba félig pedig mesterségbe burkolózott jól ismert arc, ami most olyan ismeretlen vonásokat épített magába, hogy Mia nem győzte őket felfedezni. – Tudom, hogy még mindig szereted… - Hangja végtelenül szomorú volt, mintha le kéne mondania valamiről. Kezei dacosan karolták a gitáros derekát, a fiú pedig őt tartotta a sötétség és a fény találkozásánál.
- De én téged is nagyon szeretlek… - Érezte, ahogyan Soulness mély hangja megrezegteti a testében rejtőző hangszállakat, és egy kicsit megborzongott.
- De én rajtad nem akarok osztozkodni Soulness… - Bökte ki sértődötten, de továbbra sem tett egy lépést sem.
- Ki mondta, hogy osztozkodnod kell rajtam?- A gitáros negédesen elmosolyodott. – Kislány, Én a Tied vagyok… tetőtől talpig… A fejem tetejétől a lábam ujjáig… Ne féltékenykedj, rendben? Nincs rá okod… A te helyedet a szívemből senki sem veheti el, mert szeretlek. Tiszta szívemből szeretlek Mia… - Soulness egy halvány csókot nyomott szerelme arcára majd saját fejét Mia vállaira hajtotta.

,- Nem vagyok féltékeny… - Ellenkezett a lány, miközben kezdte jobban érezni magát. Valami hasonlóra volt szüksége. Azt akarta, hogy Soulness elkényeztesse a szavaival, a simogatásával és a csókjaival. Meg akart szabadulni az evilági határoktól, hogy valahol a semmi közepén csak a gitárossal lehessen.
- Édes vagy… - A fiú felnevetett, és selymes ujjaival körözni kezdett párja tarkóján. – Akkor mondd csak miért zavar ennyire, ha Lionával beszélgetek kislány?
- Mert nem szeretem azt a nőt... Attól félek, hogy árt neked… Tudom mennyire érzékeny vagy, és akárhányszor megbánt téged valaki, annak mindig én iszom meg a levét. És én… – Szuszogta Mia panaszosan, de még mielőtt folytathatta volna a fiú a szájára illesztette ujjait, majd somolyogva megcsókolta, és hosszú ideig nem is szándékozta elengedni őt. Mia nem ellenkezett örömmel töltötte el az édes ajkak érintése, ahogyan lassan birtokba veszik őt, úgy tűnt szinte már várta hogy feláldozza magát a gitárosnak. A csók egyetlen baja az volt, hogy mindkettejük fejében folytatást szült, és ha Soulness nem tolja el magát Miától, teljesen belefeledkeztek volna egymásba.
- Jobb lenne, ha visszamennénk… - Vakarta meg fekete fejét a fiú. Ében tincsei között átütött az aranyos fény. - Mi készültünk egy kis előadással, neked pedig jót tesz ha társaságban vagy nem? – Fogta meg a lány kezét és mire az válaszolhatott volna kihúzta a tömegbe.