Lovekiller 17

Késő délutáni napsugarak csókolták az eget mikor Roan belépett a lakásba. A férfi meglepetten tekintett körül, a szokásos kisfiús illat lengte körül a házat, amit nagyon furcsállt. Az illatba fura szenvedő pára tornyosult, amitől a férfi valósággal megtántorodott.
„Victum nem lehet itthon… Ő a kórházban van…” –Könyvelte el szerelme hiányának a hallucinációját. Úgy tervezte, összeszed néhány ruhát kedvesének, és beviszi a kórházba neki. Bement a konyhába és levett egy üvegpoharat. A csap alá tartotta és megengedte a jéghideg vizet. Szomjazott az ásványokkal teli nedűre, ami ízekkel színezte meg a folyadékot. Mikor megtelt a pohár száraz ajkaihoz emelte, és jóízűen belekortyolt. Fogalma sem volt miért fordult meg a fejében hogy balra nézzen, de mikor arra tévedt barna szemeinek pillantása, megállt a lélegzete. A selymes érinthetetlen kék haj teljes valójában ott volt előtt, most harcias kócokba rendeződve. A ránctalan szemek vérvörösen villantak fel rá, ezzel is tükrözve a szemrehányást, amit rá sugárzott a fiú jelenléte. Az apró kecsesen vöröslő száj most remegett a kíntól, és az elszenvedett fájdalomtól. Victum fejét egy fehér gézből készült kötés takarta, ami eléggé felborzolta kékes fürjeit, amik amúgy sem katonás állásukról voltak híresek. Roan megütközve bámult a fiúra, miközben kezeiből lassan kicsúszott a pohár. Az üveg mikor földet ért hangos csattanással szilánkokra tört. A darabok akár a fénylő csillagok úgy szóródtak széjjel a padlón. Roan erre eszmélt fel és zavarodottan a padlóra nézett, majd vissza Victumra.
- Neked a kórházban kéne lenned… - Mondta szigorúan, és megindult Victum felé, aki ugyanolyan jegesen és szemrehányóan tekintett rá.
- Miattad van minden… - Suttogta vészjósló hangon, mire a férfi megtorpant. Furcsa érzést kerítette őt hatalmába, mintha nem az a Victum állna előtte akit szeret. A levegőben gonoszság és gyűlölet izzott, és mind mind a fiúból áradt. –Vic… Történt valami? –kérdezte immár bátortalanul kedvesétől.
- Ott hagytál pedig szükségem volt rád! –Kiáltotta el magát hisztériásan Victum és lépett egyet. – Tudtad, hogy nem mehetek oda mégis elvittél! Aztán otthagytál! Tudtad, hogy szükségem van rád!!! – Ismételte meg vehemensebben, és egyre jobban közelített.
- Vic dolgoznom kellett különben kirúgtak volna! – Válaszolt mérgesen Roan. – Azért vittelek be, mert rosszul voltál, és most is rosszul vagy! – Ő is lépett egyet a fiú felé. – Gyere szépen, visszaviszlek! – Nyújtotta volna a kezét Vicért mire a fiúnak pofonra lendült a keze.
Roan megingott, de elkapta Victum karját, és szorosan magához húzta kedvesét.
- Ugye ez nem az volt, amire gondoltam!? – Nézett bele szemtől szembe a naplementét idéző szemekbe. – Te meg akartál ütni… De miért? – Kérdezte csöndes szigorral kedvesétől, aki úgy tűnt mintha egy álomból ébredt volna fel.
- Gyűlölöm az embereket… - Nyögte Victum minden fájdalommal a lelkében és Roan karjaiba omlott. –És gyűlöllek téged is… - Kezdett el kétségbeesetten zokogni. Már már zavarba ejtő volt hogy a fiú az érzékeny mégis kegyetlenkedő lelkével a férfihoz menekült, de ez per pillanat párját csöppet sem zavarta. Roan mint valami lágy lepedő úgy ölelte körbe Vic testét, és mint aki süket lenne csókolta homlokon kedvesét, majd magához húzta volna, ha a fiú nem szisszen fel. A férfi azt hitte túl erősen szorította magához a gyöngécske testet, de mikor felemelte a fiú derekán lévő selymes ruhát aggódva nyögött fel. Victum puha fehér bőrén nem olyan mély, ugyanakkor annál fájdalmasabbnak tűnő sebek húzódtak, mire Roan óvatosan leemelte a fiúról a kezét.

- Mi történt? – Tette fel halkan a kérdést, tudta Victől úgysem kap választ, de reménykedett az utolsó pillanatig.
- Csak elestem hazafele jövet… - Válaszolta rekedten hüppögve a kísérlet, miközben szerelmét fürkészte vörösessrága szemeivel. A férfi egy pillanatig megilletődve hallgatott majd végigsimított Vic arcán.
- Elég nagyot eshettél… - Csókolta meg finoman a fiú arcát, mire az megcélozta Roan száját.
- Mondd te miért vagy más, mint a többi ember? – Nyöszörögte Victum könyörgő tekintettel, mire a férfi elmosolyodott.
- Nem vagyok más… - Felelte Roan lágyan miközben lassacskán újra Vic derekához csúsztatta tenyerét. – Csak szeretlek… De félek úgy hozzád érni, hogy tudom, tiszta seb a tested… De szeretlek… - Finoman végigsimította Vic pelyhes ajkait, majd hevesen megcsókolta őket.

Victum egy pillanatra összeráncolta homlokát az elhangzottak hatására, majd örömmel hagyta hogy egybeolvadjanak ajkaik. A férfi viszont hirtelen eltolta magától és aggodalmas tekintettel Vicre nézett, mint aki nem tökéletesen biztos a dolgában.
- Nem merek hozzád érni, miközben tudom hogy tiszta seb vagy… - Morogta tanácstalanul, miközben megsimogatta kedvese gyermekded arcát. – Pedig annyira szeretnélek…. – Egy pillanatra, mint elkalandozott volna a férfi pillantása majd óvatosan karon fogta Vicet, és a szobába húzta. – Gyere kicserélem a kötéseidet! –Morogta csöndesen elgondolkozva.
- De… - Victum mielőtt még ellenkezhetett volna elhallgatott. Most már minden rendben… Roan mellett, nem történhet semmi baj. A férfi szereti, hiszen szó nélkül újra segíteni akar rajta, holott Vic ezt meg sem érdemli. Hiszen nemrég embert ölt. Egy újabb ember elhullott élete tapad a kezéhez. Szomorkodó tekintettel félmeztelenre vetkőzve ült le az ágyra, és hagyta hogy Roan lábaival várat építsen köré. Vékony karjain felborzolódtak a pihék, a derekán húzódó kígyóhosszúságú tetoválás pedig úgy táncolt bordái között akárcsak egy árny. Kékes fürjei elrejtettét vállát, lehajló csüggedt kis állacskája pedig remegve hajlott a világ felé. Lesütötte sárgás pillantását és beletörődve tűrte, ahogyan a férfi egy kis helyezkedés után kibontotta a karján lévő kötést. Kissé mámorosan sóhajtott fel, mikor a forróságtól terhes férfi kéz derekára csúszott, figyelmesen kikerülve az apró sebeket. A forró tenyér megfogta Vic csípőjének felső részét és nem moccant tovább. A fiú pedig csak figyelt. Várta volna a folytatást, a törődést, a csókokat, és a puha férfias kézzel való simogatást de nem történt semmi. Megrázta magát felkínálva gerincének vonalát a simításra, majd kétkedő tekintettel fordult Roan felé.

- Hm? – Nézett vissza szerelme gyönyörködő barnán csillanó szemeivel, majd simogatni kezdte Victum állát. – Mi baj van?
- Semmi, csak olyan furán viselkedsz… - Válaszolta a szokásos közönnyel Vic, mire a férfi szórakozottan felnevetett.
- Furcsa? Csak gondolkoztam valamin veled kapcsolatban… - Vallotta be Roan miközben ujja közé tekerte Vic hajszálait.
- És szabad tudnom min? – Tapogatózott tovább a fiatal.
- Az jutott eszembe, mikor az utcán megcsókoltál… - A férfi kicsit meghatódva állt fel és vette elő a kötszeres dobozt. Egy pillanatra megállapodott a piros fedélen a szeme. Hányszor kellett neki ezt elővenni mióta Viccel van? Számtalanszor. A fiú sosem ússza meg sérülések nélkül, amik néha olyan súlyosak, hogy olykor azt hiszi Victumot örökre elveszti. De valamilyen csoda folytán, Vic újraéledt, és felébredt, és ezért Roan mindig hálát adott az Istennek. Most is ugyanolyan elgondolkozó monoton pillantásokkal vegyülve sétált vissza és vette kezelésbe barátját. Kivette a fertőtlenítőt, elővett egy vattát, és belemártotta az üvegcséből szivárgó folyadékba, majd lassan Vic sebét kezdte vele tisztítani. A fiú szótlanul figyelte társa arcát, csak néha rebbent meg a maró fájdalomtól szája sarka, de némán tűrte hogy segítsenek rajta.
- Miért segítesz mindig? – Tette fel a kérdést rekedt hangján hirtelen mintha egy csöndből kibontakozó angyal heves szárnycsapása lenne.

Roan ekkor újra ránézett. Szemtől szembe figyelték egymást, majd a férfi ugyanolyan szomorkás mosollyal az arcán görnyedt vissza Vic sebhelye fölé, mint akkor, amikor először leült bekötözni az elsőket.
- Mert szeretlek, és mert felelőséget vállaltam érted, mikor úgy döntöttél, hogy megosztod magad velem… - Szavai regeként csendültek fel a mélységes ugyanakkor nyugodt csöndességben. – Mert az életemet most arra tettem fel, hogy érted legyek. Ehhez hozzátarozik az is hogy elviselem a hülyeségeidet, a hibás mégis számomra tökéletes lényedet, és segítek hogyha baj van… - A férfi finoman megfogta Vic karját felemelte és gyöngéden tekergetni kezdte rajta a gézt. – Még akkor is ha ezt nem tartom helyesnek. De én látlak szenvedni, és azt nem bírom végignézni…. –Finoman simogatni kezdte Vic állát, és apáskodóan elmosolyodott. – Ha téged bántanak, akkor nekem is fáj. –Karjaiba húzta szerelmét, azt akarta, hogy a fiú háta és az ő mellkasa szorosan érintkezzen. Saját magának is félt bevallani de kívánta a fiút, mindennél jobban vágyott most rá, de félt hogyha egy újjal is komolyabban hozzáér Vicnek fájni fog. A fiú ezzel szemben nem törődött a sérüléseivel, csöppet sem érdekelte hogy Roan csak egyet kötözött be, megfordult és szó szoros értelmében beledorombolta magát kedvese ölébe. Kényelmesen érezte magát csöppet sem számított számára hogy félmeztelenül van, az volt a lényeg hogy Roan foglalkozzon vele, és szeresse, minél vadabbul és minél szenvedélyesebben. Átkarolta a férfi nyakát, és könyörgő tekintettel ránézett.

- Csókolj már meg… - Mondta panaszos gyermekhangon, és már tolta is a száját. Roan felnevetett, markába vette a kékes hajat és odatolta Vic arcát a sajátjához.
- Nagy kókler vagy ugye tudod? Egy igazi tinédzser… - Mosolyodott fel, és finoman megharapta Victum ajkait. A fiú felnyögött majd magához húzta szerelmét, úgy mint aki nem akarja elengedni soha többé. Szerette volna újra látni a szálkásan izmos finom felsőtestet, amin tökéletesen el tudott pihengetni, és úgy érezte mindent megkapott, amire vágyott.
Roant meghatotta hogy a két kis gyönge kéz hogy fúródik át a hónaljánál és finoman leterítette a Vicet az ágyra.

- A prédám vagy… - Suttogta megszállottságot tettetve, de Victum hangosan felnevetett, és lehúzta kedvese fejét a nyakához. Hiába a gyilkolás és minden világban elviselt fájdalom, a szerelem rövid időre de tökéletesen beforrasztott minden egyes sebet, csupán az égető gyönyörű vágy maradt, hogy álmai férfiját meztelenül lássa, mellette fekve, kimerültségtől szunnyadozva.
- A prédád vagyok…- Ismételte meg miközben Roan fülébe lehelt. Ekkor a férfi mintha csak erre várt volna felemelkedett és gézt vett a kezébe. Victum tekintete felpattant és durcásan nyúlt volt szerelme tarkója felé mikor az megfogta a kezét, és kegyetlenkedve elmosolyodott.
- Te most beteg vagy… - Közölte szárazon a férfi és tisztogatni kezdte a többi sebet. Vic megütközve nézte ahogyan egy ember ilyen egyszerűen állította le, és szólni se tudott.
- Már nem.. már nem szeretsz? –Nézett fel a barna pillantásra kissé aggodalmasan amire egy mosoly volt a válasz.
- Mindennél jobban imádlak… Emelkedj fel pár percre… - Kérte a fiút, aki erre felült. A narancssárga szemek, vad visszafojthatatlan vágyat tükröztek, és amikor a férfi kicsit magához húzta, hogy átérje kezével, teste minden pontjával hozzásimult a másik testéhez. Vékony karjai gyorsan rést találtak Roan felsőjében és úgy futottak fel az edzettnek tűnő mellkason mintha késésben lennének. Percekkel később kedvese felsőtestének minden pontját bejárta, és fölöttébb élvezte.

A férfi eközben igyekezett a feladatra koncentrálni de mikor elkezdte körbetekerni a férfiakat meghazudtolóan vékonyka derekat felsóhajtott. Ha a fiú tudta volna hogy ezekben a pillanatokban milyen sötét mocskos gondolatok futnak végig sokrétű agyán, biztosan egy pofon kíséretében ott hagyná. Ezért inkább nem szólt, csak elmélyülten próbálta végezni a beígért kötözést, miközben szigorúan Victumra nézett.
- Ne csibészkedj! – Koccintotta fejét Vicének, aki csak egy ártatlankodó szusszanással, valamint finom kis karmolásokkal jelezte hogy nem ért egyet a dologgal. – Szeretném bekötözni a sebeidet.
- Kötözd, de nem így…- hallotta a halk dorombolást, miközben pár apró kis ujjacska már a nadrágjánál kotorászott. –Victum hagyd ezt abba… Te fogod bánni… - Figyelmeztette újra Victumot, de a fiú mintha meg se hallotta volna. Roan pedig alig tudott uralkodni magán, néhány perc múlva pedig már az se tudta hogy önszántából, vagy Vic miatt dőlt le az ágyra. Egyszerűen ott találta magát a finom lepedőn fekve egy pillekönnyű fiúval a testén, aki felkuncogott mikor végre elérte a célját. Mondani akart valamit, igen kellett volna egy pimasz megjegyzés amivel még jobban felpörgeti Victumot, mert nagyon élvezte hogy szerelme szó nélkül vette át a gyeplőt és sajátította ki az egész testét. Victum pedig nem tétovázott, vékony kezeivel megtámaszkodott az ágyon és éles fogaival lágyan harapdálni kezdte kedvese vállát. Fűtötték az emlékek. Ugyanolyan szenvedélyre és vadságra volt szüksége, mint amikor először együtt voltak. A bizalmatlanság gyönyörűvé varázsolta a pillanatot mikor először egymáshoz értek.

– Szeretlek! –Nyöszörgött óriási szenvedést színlelve, miközben felhúzta Roan derekán a pulóvert. A férfi meglepve mégis szótlanul tűrte hogy Victum megfosztja a meleg pulóvertől, közben alig várta, hogy egy váratlan pillanatban a fiúra vesse magát, de egyre jobban imponált neki saját helyzete.
- Nem vagy te még kicsi ehhez? – Kérdezte mosolyogva, mire Vic sértődött arccal ránézett.
- Miért, zavar, hogyha harcolok azért amit akarok? – Egyenesen szembenézett a földbarna pillantásokkal, és megtámasztotta a kezét az ágyon.
- Amikor én akarok harcolni, amiért akarok, akkor te ellenkezel! – Kezdett vele kötekedni a férfi, mire a fiúnak egy csók volt a válasza. Nem jártak ajkaik olyan heves sebességgel, mint általában, mindketten kiélvezték minden egyes fordulatot, amíg el nem fogyott a levegőjük. Akkor Vic újból percekig bámulta őt, majd izgatóan beszívta ajkait.
- Mi ez a vadság egy ilyen apró kis manótól? – A férfi hangja megremegett az izgalomtól, mikor Víc ujjai lenyúltak a mélységbe, és valami egészen keményet tapintottak ki.
- No lám, az apró vad manócska micsoda varázslatokra képes… - Victum önfeledten felnevetett, mire Roan megmarkolta a fenekét, és hozzányomta saját testéhez. Rögtön megérezte hogy Vic sem örvend teljesen a nyugodtságnak.

- És mi van, mikor a manóra visszaszáll a varázslat? – Mozdította meg lábát, és már tisztán érezte a fiú gerjedelmét, és már hallotta is ahogyan Vic halkan felnyög.
- Mit csinálsz? – Kezdett hunyorogni Victum mikor Roan ficeregni kezdett alatta. Kedvese lába szorosan hozzáért, ezzel még jobban fokozva az izgalmát. –Kérlek ne! – Jajdult fel a kínzó gyönyörtől és lefordult a férfiról.
„Nincs is annál édesebb, mikor könyörögsz…” –Roan mosolyogva figyelte ahogyan Vic melléheveredik és a két vállára teszi a kezét.
- És mi van, ha széttéplek? - Nézett rá szenvedélyes tekintettel Roan, mire Victum fátyolos tekintettel megcsókolta.
- Akkor széttépsz… - Dörmögte kissé felemás hangon, közben átölelte a férfit.
- Majd szavadon foglak… - Dünnyögte Roan, miközben keze kalandozni kezdett a hófehér mellkason, majd a feszes hasra vándorolt, közben figyelte Victum ködösen vörösödő tekintetét. Nem szólt, nem tudott ide tartózó szavakat találni. Úgy érezte, valósággal beleőrül a finom bőr simogatásába, ahogyan cirógatja.

Vic egyre közelebb húzta Roan aranybarna fürtjeit, mikor hirtelen megcsörrent a telefon.
- Jézusom! – Dörrent fel halkan a férfi miközben feltápászkodott és a mobiltelefonjáért nyúlt.
- Ne! – Kiáltott fel Vic olyan keservesen mintha egyik testrészétől kellene megválnia. Roan ránézett és halványan elmosolyodott, majd miközben magához húzta a telefont a fiú nadrágjához férkőzött szabad keze.
- Ki mondott neked olyat hogy megmenekülsz? – Feszegetni kezdte a nadrágot, és még mielőtt Victum akár egy szót is szólhatott volna csöndre intette. – Maradj csönden… - Suttogta azzal felvette a telefont. – Haló?
Victum nem tudta mire vélni a mozdulatot, ám amikor a férfi beleszólt a telefonba, pár perc múlva megmozdult a keze is, ami után, ha nem lett volna csöndre parancsolva, Vic biztos elkiáltotta volna magát. Ehelyett kifeszítette testét, eltömte száját, és hadonászva tűrte, ahogyan kedvese igazságtalan játékot űz vele. Nem csak azért, mert a gyönyör kiáltásra késztette, hanem mert rögtön felismerte a hangot.
„Ternoss” – Testén hirtelen végigömlött a szenvedély kegyetlen tengere, és megpróbált felülni, hogy kicsapja a férfi kezéből a telefont. Nem hagyhatja, hogy egy véreskezű gyilkos össze legyen zárva élete értelmével! Szemeibe félreérthetetlen könnycseppek futottak. De hisz ő is gyilkos…

Ekkor viszont újabb késztetést érzett arra, hogy felnyögjön. Roan egy szót sem szólt csak elgondolkozó tekintettel hallgatta a telefonon át érkező monológot, közben Vic lába között bravúrozott. Tagadhatatlanul élvezte a helyzetet, hogy Victum ha nem is saját erejéből de tökéletesen ki van szolgáltatva neki, közben szórakozottan hallgatta a monoton férfi hangot, és bár nem jutott el az agyáig hogy munkatársa mit is akar mondani annyit megértett hogy találkozni akar vele.
Neki viszont semmi kedve sem volt visszamenni a munkahelyére, inkább itt maradt volna a fiúval, ebben a kellemesnek ígérkező helyzetben.
- Sonsret, az a helyzet, hogy nem érzem jól magam, és ahogy hazaértem ledőltem aludni. – Mondta úgy, mint aki tényleg fáradt lett volna, közben egy gyengéd mozdulattal visszalökte Vicet az ágyra, aki tehetetlen arccal nézett szembe vele. Mit csináljon, hogy kedvese ne rohanjon a halálba? Mit kövessen el ahhoz hogy Roan végre letegye a telefont. Ebben a helyzetben egyetlen értelmes gondolat sem jutott az eszébe szerelmének köszönhetően. Elég nagy erőveszteséget jelentett számára, hogy visszatartsa szenvedélyét, hogy ne omoljon a férfi karjaiba és ne sóhajtson fel.
- Ne csináld… - Nyöszörögte suttogva, mire csak egy kaján mosollyal teli fejrázás volt a válasz. Victum erélytelen vöröslő tekintettel harapdálta ajkait, vigyázva arra, hogy egy apró hang se préselődjön ki a vöröses szájakon.

Roan felemelkedett és ráült a fiú lábaira hogy az mozdulni se tudjon. Fürkésző tekintettel Vic fölé hajolt miközben fülénél tartotta a telefont. –Holnap kora reggel bemegyek, és megbeszélünk mindent rendben? Most mennem kell mert merülök és nem találom a töltőt… - Mondta gyorsan, és egy gyors gombnyomással elintézte a zavaró tényezőt. Victum abban a pillanatot egy óriásit sóhajtott, és magához húzta eddig kellő távolságban lévő testet. A megkönnyebbülés és a gyönyör terheli sajdultak végig karjain, ahogyan futólag belekapott a barna hajfodrokba. Jobban pihegett, mint bármikor máskor, és szinte nyeldekelte saját izgatottságát.
- Kérlek, máskor ne csinálj ilyet…És nem akarom, hogy találkozz vele… - Szippantott bele Roan kulcscsontjába, majd törékeny kis teste megfeszült. A férfi sikeresen kivívta, hogy teste minden pontja sajogjon a gyönyörtől.
- Szóval konkurenciát észlelsz? – Kezdte el még jobban cirógatni áldozatát Roan, és telhetetlen pillantásokkal figyelte, ahogyan szerelme küszködően nyög fel a gyönyör ellen. Szinte már percek kérdése volt hogy mikor ront rá az angyali testre, és tépi széjjel akárcsak egy megvadult szörnyeteg. Hosszú férfias ujjai beleborzongtak az örömbe, mikor észrevette, hogy már nem a ruhán keresztül simogatja a fiú férfiasságát, hanem tökéletesen testközelből. Ezt érzékei nélkül is tökéletesen meg tudta volna állapítani, Victum arcán örömteli szenvedés volt látható egy keserű mosollyal fűszerezve. A hófehér bőr most vörösen lángolt kedvese arcán, ami még nagyobb vadságra késztette. Legszívesebben halálra kínozta volna angyalát, csak emberi mivolta mondott ellent tettének, és effajta gondolatának. Hideg ujjakat érzett ágyékánál, amik a gyönyörtől remegően ügyetlenkedve fosztották meg őt is a szoros nadrágtól. Ez volt az utolsó éles történés, amire még tisztán emlékezett. Nem tudott tovább várni finom erőszakossággal harapott bele a fiú állába, és megfosztotta őt a maradék ruhától is. Nem számított már neki mit mond a kedves, csak az volt a lényeg hogy átélje azt, amit pár nappal ezelőtt élhetett meg. Azt a tökéletes örömöt, amikor pár perc késéssel, de elkapták a pillanatot, és úgy dőltek egymásnak mintha a kezdetektől fogva egymáshoz tartoztak volna. Most viszont Victum ellenkező karja állt közéjük, ennek következtében megszakítva megszállottságát.

- Ne… - A mutáló hang lágy ugrással mégis szigorúan csordult el a fülében, aminek következtében akaratlanul is elengedte az izgő-mozgó ágyékot.
- Most meg mi van? –Taglalta a kérdés Vic felé, erősen hangot adva gerjedelmének, mire kedvese felült és megrázta magát. Letörölte az örömtől felgyülemlett könnyeket az arcáról, és úgy csókolta meg Roan ajkait, hogy a férfi majdnem beleszédült az édességbe. Érezte Victum lassan lenyomja őt az ágyra, ez pedig még jobban megnövelte mámorát.
- Most én… - A férfi ajka újra egybeforr a remegő kamasz ajkakkal, majd egy egészen új érzéssel találta szemben magát. A két ágyék szorosan egymásnak simult, ennek hatására végigfutott rajta a hideg, és felszisszent.
- Te… Te mit? – Kezdte volna faggatni áldozatát a jövőbeni terveiről vele szemben, de egy hangos férfiasnak épp nem mondható sikoly következtében minden szó beléragadt. A fiatal selymes test eggyé vált vele a szó szoros értelmében, és ő az izgalom és a meglepettség gerjedelmével nyögött fel.
Mindenre számított csak erre nem… A vér hangos vágtát indított testében, szinte megsüketítette a hang.

Barna szemeit Vicre vetette, aki a mellkasán hűsölve próbálta összeszedni magát, pár löketre. Mikor először megérezte a férfi testét, valósággal megrogyott az őt szorító kéjtől. Mikor úgy tűnt gyűjtött egy kis erőt, óvatosan megtámaszkodott az ágyban, és lassan botladozva mozogni kezdett a férfiban, aki ezt rendkívül élvezetesnek találta.
Victum is majdnem beleőrült az örömmel teli kínba, szinte már mozogni is alig tudott. Szemeit behunyta és próbálta magát otromba oda nem illő gondolatokkal lenyugtatni, de ahányszor megmozdult, a kéj úgy rázta végig vállait akárcsak egy ostorcsapás. Már nyögni sem volt ereje, csak valahol a teste legmélyéről jött fel egy apró kis hang, ami szinte a végletekig fokozta szerelme izgalmát.

Roan minden mozdulatot tisztán érzett, elcsigázott mosollyal fogta meg Vic derekát ezzel irányítva a fiú gyorsaságát. Saját maga sem hitte el amit látott, de nagyon tetszett neki. Az omladozó kék fürtök látványától egyenesen elszédült, a fájó édességtől szenvedő arc pedig mosolygásra késztette. Hiábavaló volt gyakorlottsága a fokozódó öröm egyre jobban csörtetett fel a testében, újabb és újabb légiókat meghódítva. Victum sima feszes hasfala teljesen megőrjítette tudatát, és már csak arra lett figyelmes, hogy önkívületében kiáltozva fogja a fiú finom vállait.

Victum minden egyes perccel egyre nehezebbnek érezte testét. Úgy markolta az ágyon lévő terítőt mintha szakadékban lenne, és az lenne az utolsó kapaszkodója. Iszonyúan szenvedett a gyönyörűségtől, ugyanakkor a büszkeség rejthetetlen fátyla is rárakódott lelkére. Megcsinálta… Pillanatok múlva olyan örömet fog szerezni élete értelmének, hogy az sohasem felejti el. És mindezt önerőből… Ennek tudatában gyorsította csípőjét, hiába tolta vissza a finoman izmos kar, Vic nem engedett tervéből. Nem bírta már sokáig, és szeretett volna álmai megtestesítőjének egy emléket adni, elvégre ki tudja, hogy mikor szakítja el egymástól őket a sors. Erre a gondolatra végigfutott rajta a borzongás, és felkapta fejét. Tágra nyitotta vöröslángban izzó pupilláit és remegve felsóhajtott. Elkapta Roan barna pillantását és egy röpke elégedett mosollyal nyugtatta meg szerelmét hogy nincs semmi baj.
„Ilyen nincs… ilyen nem létezik…” –Gondolta Roan valahol a távolban, majd úgy ugrott meg az ágyon mint akibe tőrt döftek. Igen egy édes tőrt ami tele volt forrósággal, kínnal és szenvedéllyel. Kifeszítette testét, és kiáltás tört fel a torkából, miközben szakadásig markolta a lepedőt. Elvesztette a kapcsolatot Victummal, úgy érte a beteljesedés pillanata, hogy elszakadt a szemkontaktusa szerelmével. Lihegve ereszkedett vissza az ágyra, és már-már megnyugodva szunnyadt volna el az ágyon, ha meg nem pillantja a még mindig vörösen izzó pillantást.

- Vic… - Szuszogta kimerültségtől részegen. – Minden rendben? – Fogta meg a fiú kezeit, finoman magához húzta, és megcsókolta fájdalomtól küszködő arcot.
- Szeretlek… - Morogta Victum kimerülten kielégületlenül, mégis boldogan. Sikerült szerelmének örömet okoznia, és ez már boldogsággal töltötte el. Elengedte Roant, kibújt az ölelő kezek alól, kéjtől remegő tagokkal felemelkedett és nyújtózott egy nagyot.
- Hova mész? – Nyöszörögte barátja, miközben úgy érezte mozdulni sem tud. – Vic… maradj itt…
- Mindjárt jövök… - Intett neki halkan a fiú miközben a mosdó felé vette az irányt. Tagjai teljesen elzsibbadtak alig tudott mozogni valahogyan viszont le kellett hűtenie magát. Égetően lüktetett az ágyéka, és fájdalmas gyönyörtől hasogató izomláz húzott végig vékony jelekkel borított derekán. Meggyorsította a lépteit, és meg sem állt a zuhanyig, ott fagyosra tekerte a vizet és megengedte.
A jéghideg víz szinte már sütötte bőrét, és úgy kiáltott fel mintha még mindig a férfival lett volna. Megtámaszkodott a zuhanyzó oldalában és hevesen szegni kezdte a levegőt. Reménykedett benne hogy a jéghideg víz lehűti a végsőkig fokozott rózsázó szenvedélyét, de semmi sem történt. Vic ajkai már kékbe öltöztek, és remegtek, de ugyanolyan izgatott volt mint azelőtt.

- A fene egye meg ezt a nyomorult emberi testet! – Sóhajtott fel remegve, és mondani próbált volna valamit, de a hideg összehúzta ajkait. Észre sem vette, hogy Roan követte, csak azt tűnt fel neki hogy a víz melegedni kezd. Meglepetten kapta fel a fejét, mire megpillantotta a korántsem nyugodt barna tekintetet.
- Mi van? – Tátogta remegő szájjal és titkon hálát adott a férfinak, hogy melegebbre vette a vizet. A másik csak mozdulatlanul állt és nézte őt. Egyenesen a tűzvörös szemeket nézte, és emlékek hada öntötte el belül. Roanban felidéződtek azok az emlékek mikor Victumot megleste a zuhanyzóban. Már akkor is kívánta de most tán jobban vágyik a fiúra, mint bármikor máskor. –Roan? – Hallotta, ahogyan a kissé rémült reszketeg hang a nevén szólítja, és elmosolyodott.
- Szeretlek… - Suttogta nagyon halkan amit szinte elnyomott a víz moraja. Hirtelen elkapta Vic karjait, és szorosan magához húzta, úgy folytatta a szemlélődést szerelme tekintetében.
- Te… Te… Mit akarsz? – Victum remegő nyöszörgése, és jéghideg cseppekbe burkolózó teste percek alatt vissza hozta izgalmát.
- Téged… - Válaszolt mintha csak egy egyszerű hétköznapi kérdésre kellett volna választ adnia. Keze rémes gyorsasággal futott fel Vic fenekén, ezzel meglehetősen kellemetlen helyzetbe hozva kedvesét.
- Nem úgy volt, hogy végeztünk? – Próbált meg a kísérlet kibontakozni az ölelésből, amire olyan heves csók volt a válasz, hogy megcsúszott. Reflexszerűen belekarolt kedvesébe, aki készségesen támasztotta meg őt, kihasználva a helyzetet, hogy minden porcikájuk szorosan egymáshoz ért. Ajkuk viszont még mindig nem vált el egymástól, heves táncba kezdtek akárcsak a bogarak éjjel egy szédítő fénycsóva körül, amit most a szerelem általunk teremtett olthatatlan lángja jelképezett. Roan nem engedett, szinte halálos szorításban tartotta szerelmét még a csók után is, ami után mind ketten pihegni kezdtek.

- Miért menekültél el tőlem? – Simította el a kékes hajszálat, ami a fiú szemébe lógott. Victum megrázkódott az érintéstől, és továbbra is fölöttébb rémülten és tapasztalatlanul nézett vissza az újságíróra.
- Azt hittem neked jó volt… - Nyelte le sóhaját, mire Roan kissé elérzékenyedve nyomott egy forró puszit a homlokára.
- Nem elég hogy nekem jó legyen, neked is jónak kell lennie, különben nem ér semmit az egész. Elvégre szeretjük egymást nem igaz?
- De… De… - Vic már éppen válaszolni akart volna mikor egy keskeny férfias ujj keresztezte szája varázslatos ívét, és szigorú hangon félbeszakította.
- Nincs de… Vagy veled, vagy sehogy, de nélküled soha semmit! – Azzal karjaiba kapta a kamaszodó testet, és kisietett vele vissza az ágyba, ott pedig kelletlenül dobta le a lepedőre. Vic meglepetten tágra nyílt szemekkel követte végig a tettet, mindenre számított csak erre nem. Kissé cicásan, meghúzva magát tekintett a vadságot tükröző szemekre, amik gyönyörködve nézték őt. Victum haja úgy terült szét a lepedőn mintha a fiú feje fölé glória szállt volna. Kivételesen gyönyörű és kívánatos volt vele, egészen olyannyira hogy a férfi, aki eddig úgy, ahogy visszafogta magát, alig bírta ki hogy ne csókolja végig a már régebben megízlelt zamatos testet.

- Már másodjára képzelem azt, hogy egy gyönyörű angyallal vagyok… - Dőlt le a fiú mellé miután bebugyolálta kedvesét egy törölközőbe. A kendő két végét fogva magához rántotta a törékeny testet, és heves csókot pecsételt Victum ajkaira. –Tudod, azon tűnődtem a múltkor, hogy te vagy az egyetlen esélyem a boldogságra… Mert csak téged akarlak… - Suttogta a fiú fülébe kedvesen, miközben a másik kezével megsimogatta kedvese arcát. –Te vagy az egyetlen aki nem hagyott el annak ellenére hogy bizonyára én vagyok a legelvetemültebb teremtés a földön… Köszönöm… - Fogaival megkarcolta Victum vállán lévő vékony puha bőrt és szívni kezdte a kiszivárgó apró vércseppeket. – Amit az előbb csináltál…

Felejthetetlen volt… És gyönyörű… Köszönöm… De úgy érzem ezt a gyönyörű érzést őrültség lenne nem meghálálni… - Roan kezei lecsusszantak a fiatalság izgalmától remegő combok közé és simogatni kezdte őket. Apránként, nem sietve haladt, mégis minden érintéséből sütött az érzékiség. Gyönyörű muzsika volt fülének Vic rekedtes szuszogása, ahogyan valósággal harcol saját gyönyöre ellen, ami minduntalan sikertelen hadjáratnak minősül. Végül nem várt tovább, úgy simultak a fiú férfiasságára ujjai mint egy finom fátyol egy bájos női arcra. Szinte kegyetlenül édes érintésekkel illette szerelme legérzékenyebb pontját, mire Victum úgy kiáltott fel mintha keresztre feszítették volna. A gyönyör keresztjére, amit egy kimerültnek tűnő férfi okozott számára. Szinte ott helyben halt bele, abba az édes mosolyba, ami kedvese arcára futott fel, nyöszörgése hallatán.
„Itt valami nincs rendben… Ezt túl szép ahhoz hogy igaz legyen…” –Szinte már félholtan fújta ki levegőjét kedvese sima vállára.
- Valami baj van? – Roan barna szemeit a fiú kékesen fénylő haján vándoroltatta. Hangja dörmögése felébresztette szerelmét a révületből, aki eddig nyöszörögve tűrte az édes kínzást.
- A pokolba viszel most ugye tudod? – Préselte ki magából az ifjú egy szaggatott nyögés közben.
- Victum a pokol az máshol van… - Mosolyodott el a férfi újra és már már teljesen ráfonódott testével párja végtagjaira. Vic moccanni sem tudott, de hevesen szegte a levegőt, és érezte hogy lassan közeledik a Vég. Az a vég amit egyáltalán nem várt még is epekedett érte. Szívesen maradt volna, itt és hagyta volna hogy az egyetlen ember akit életében szeretni tudott úgy uralkodjon rajta ahogyan most is teszi.

Tisztán érezte, ahogyan kedvesének lángoló sarka belefúródik a hátába, ezzel még közelebb húzva testét, és elindítva valami olyat, amit a fiú még álmaiban sem élt át. Akaratlanul belemélyesztette apró körmeit az ölelő karba és minta elrugaszkodott volna a földtől. Selymes kín zakatolt végig a testén, amitől nem, hogy mozogni, de megszólalni sem volt képes. Szemeiben mintha egy vulkán tört volna ki, úgy hullottak le az izzó lávák az arcáról könnyek formájában minta záporeső öntözné a párt. Izmait a görcs heves béklyóba rántotta és hosszú percekig fájdalmas szorításban tartotta. Torka egy pillanatig kiszáradt, és mintha vízért kiáltozna, csak egy apró kis halk nyögés futotta ajkaiból, majd úgy bukott tova a Mennyország pár pillanatig élvezhető édenkertjéből, mint aki soha nem is járt ott. Mindene elernyedt, és mozdulatlanul hagyta, hogy az édes test továbbra is takarásban tartsa, egyetlen gondolata az volt hogy ő most rögtön eltávozik az élők sorából és megtartja magának ezt a percet egy véget nem érő pillanatnak. Valami forró nedvesség csurgott végig a lábán, végigcsiklandozva bőrének bársonyát. Victum egy kicsit is fel is kuncogott, majd elnémulva élvezte a pillanat varázsát.

De elmúlt… Olyan gyorsan szakadt el tőle az édes perc hogy mikor Roan felemelkedett hogy meglesse az arcán egy könnycsepp azért hullott alá a pislákoló gyermekfényű szemekből.
- Valami rosszat csináltam Vic? – Kérdezte aggódva társát a férfi, mire Victum ereje csak annyira futotta, hogy egy őszinte fejrázást tegyen démoni lelke megváltójának.
- Te… Soha… - Sóhajtotta, és egy kimerült mosolyt eresztett meg a férfi felé, akinek újra örömet csalt az arcára, és amint látta a büszkeség csóvája illant fel a gyönyörű melegbarna szemeiben. Roan megsimogatta a bágyadt arcot majd egy szelíd puszit nyomott párja orrára.
- Örökké így akarok maradni… - Dörmögte csöndben, mire csak egy apró kis horkantás volt a válasz.
- Ne romantikázz most könyörögöm… Fáradt vagyok… - Kezdett el prüszkölni Vic a férfi barna hajszálainak csiklandozásától. – És csiklandoz a hajad…
Roan csillogó szemeiben csöppnyi csalódottság tükröződött a mondat hallatán de nem adta fel. Nem csak a fiú testét, és lelkét akarja, magáénak akarja tudni Vic szívét is. Azt a bevehetetlennek tűnő tornyot, amiben a sötét titkok lapunak. Victum múltja.
- De mit tegyek hogyha csupán két szó jut eszembe ha most rád nézek..? A romantika és a szerelem…
- Csak gondolj rá és ne mondd ki… - Szusszanta válaszol a fiú aki már majdnem elaludt.
- Örökké veled akarok lenni… - Ölelte át a törékeny vállat Roan, mire Victum ránézett.
- Roan… - Kezei bevándoroltak a barna fürtök közé, és akarva akaratlanul is azon kapta magát hogy nagy élvezettel fésülgeti ujjaival kedvese haját. A férfi ránézett és olyanfajta kimerült csókot adott kedvesének hogy mikor eleresztette ajkaival Victumot a fiú tényleg álom és valóság között libegett.
- Ne aludj el Vic… Szeretnék veled beszélni… De most őszintén… - Pöckölte meg a férfi Vicet, aki erre szemrehányó narancssárga szemmel ránézett.
- Tessék, itt vagyok… - Köszörülte meg torkát halkan és végleg lemondott arról hogy ő az elkövetkezendő fél órában akárcsak egy szemhunyásnyit is aludjon.
- Beszéltem neked valamiről annak idején… - Kezdett bele komolyan a férfi, mire Victum felnézett a plafonra.
- Igen drágám, nagyon sok mindenről beszéltél nekem annak idején, de örülnék neki, ha pontosítanál egy kicsit a dolgon, mert így nagyon kevés az esélye annak, hogy mi ketten egy és ugyanazon dologra gondolunk e percben… - Mosolyodott el kissé gúnyosan mire érezte meztelen derekáról lecsúsznak a kezek, és a következő pillanatban már a maga meztelenségével feküdt az ágyon, egy mérges sötétbarna tekintettel találkozva.
- Komoly dologról akartam veled beszélni… Victum említettem neked annak idején, hogy el szeretnék menni innen… - Kezdett bele újra Roan, ezúttal sokkal szigorúbb hangon, mire Victum arcáról lefagyott a gúny.
- Mit akarsz? – Kérdezte gyanús tekintettel, bár nem aggódott érezte, hogy nemsokára a kedves készségesen válaszolni fog mindenre.