Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Rozványi Dávid beküldött történetei
Izrael felett mindig kék az ég, gondolta a férfi, amikor kilépett a repülőtérről. Bármilyen rémtörténeteket is hallott az itteni vámvizsgálatról, szerencsésen túlesett rajta: bár alaposan átnézték az útlevelét, hiszen Eichmann pere óta minden argentin gyanús volt, de a kamerádok jó munkát végeztek, a papírjai kifogástalanok voltak. Végül tisztelegtek és jó nyaralást kívántak.
...az ősidőkben, amikor még az istenek nem szálltak alá az égből, az embereken királyok uralkodtak. De ezek a királyok önzők és gonoszak voltak, ezért mindig háborúskodtak egymással. Egyre gonoszabb fegyvereket kovácsoltattak maguknak, hogy erősebbek legyenek a többieknél. A leggonoszabb fegyver az acélparipák voltak. Ezeket földalatti istállókban tartották, ahol nem árthattak senkinek sem, de amikor kiszabadult egy-egy ilyen paripa, egy várost el tudott törölni a föld színéről. Azután...
- Igen. Bablevest, ahogy én szeretem – bólintott Jókai. – Talán egy nap rólam nevezik el, talán egy nap a Jókai-bablevest többen fogják kóstolni, mint ahányan majad olvassák könyveim. De, drága Bella, el tudja képzelni, hogy egy nap valaki Sándorról nevezzen el ételt? Eljön a nap, amikor a fogadósok Petőfi-bablevest kínálnak a vendégeiknek?
- Nem – rázta meg fejét a fiatalasszony. – Ezt nem tudom elképzelni.
- Látja, ezeken gondolkozom ezen az őszi estén. Hogy mit rontottam...
- Nem – rázta meg fejét a fiatalasszony. – Ezt nem tudom elképzelni.
- Látja, ezeken gondolkozom ezen az őszi estén. Hogy mit rontottam...
Még ma sem tudjuk pontosan, hogy hány magyar és német halt meg a kárpátaljai deportálásokban. Igaz, itt nem került sor olyan vérengzésekre, mint Erdélyben, vagy a Délvidéken, de az embertelen körülményekbe (élelmezés nélkül halálmenetek, ahol lelőtték, aki nem bírt továbbmenni, a téli hidegben szabadban töltött éjszakák, embertelen munka*) a deportáltaknak több mint a fele belehalt. Csak Szolyván (ahol összegyűjtötték a foglyokat, mielőtt továbbhajtották volna őket, 10-15 ezer teste nyugszik...
Ezek lennénk mi, gondolta István. Egy csapat riadt szerencsétlen, akik tülekednek, hogy fel tudjanak szállni a vonatra. Minden civilizációs máz lekopott rólunk, hol van már a „kultúrfölény”, amiről annyit hallottunk régebben? Csak egyetlen ösztön, a túlélésé irányít minket. Engem is, gondolta őszintén. Ha már csak három hely lenne a vonaton, én is megölnék mindenkit, aki az utamba áll.
Pattanásig feszültek az idegek, amikor végre hozzákezdhettek a felszálláshoz. Egy kalauz nyugtatgatta...
Pattanásig feszültek az idegek, amikor végre hozzákezdhettek a felszálláshoz. Egy kalauz nyugtatgatta...
- Egyszer a szemedben kérdés volt… Emlékszel? Amikor a frontra indultam, a szemed azt kérdezte, hogy szeretlek-e és azt válaszoltam, hogy igen. És ma is ezt válaszolom: szeretlek. És ennek a szeretetnek a nevében kérlek, hogy keltsd fel a gyerekeket és csomagolj.
A nő a férfi szemébe nézett és csak ennyit mondott: - Hiszek neked.
- Köszönöm. Én addig elmegyek, de legkésőbb egy óra múlva itt vagyok.
- Hová mész?
- Akit lehet, riadóztatok. A barátainkat, az alárendeltjeimet.
A nő a férfi szemébe nézett és csak ennyit mondott: - Hiszek neked.
- Köszönöm. Én addig elmegyek, de legkésőbb egy óra múlva itt vagyok.
- Hová mész?
- Akit lehet, riadóztatok. A barátainkat, az alárendeltjeimet.
Mert Darwinnak és Hitler uraknak nincs igaza: az ember több, többnek kell lennie, mint egy ösztönvezérelt, túlélésre és szaporodásra játszó állat. Mindig ott van a jó és rossz közötti választás és mindig választani is kell. Talán nem is az a fontos, hogy mindig a jót válasszuk, hiszen gyengék vagyunk, tudatlan parasztok a történelem sakktábláján, hanem maga a választás, hogy ne hagyjuk magunkat sodorni az aktuális árral. Igen, küzdeni fog és megőrzi a családját és azt, ami emberré, morális...
- Hát… - vakarta meg a fejét Iván. – Nagyon úgy tűnik, hogy itt se magyar, se cseh világ nem lesz, hanem csak orosz, bocsánat, ukrán.
- Mit tud?
- Tulajdonképpen én egyszerű ruszin paraszt vagyok, nem értek a politikához, hogy a nagyurak vagy elvtársak hogyan egyeztek meg egymással, de azt látom, hogy hiába vannak itt a cseh hivatalnokok, se a nép, se a katonák nem veszik őket semmibe se. Ha reggel bejön a faluba egy cseh és mond valamit, az orosz estére csak azért is az ellenkezőjét...
- Mit tud?
- Tulajdonképpen én egyszerű ruszin paraszt vagyok, nem értek a politikához, hogy a nagyurak vagy elvtársak hogyan egyeztek meg egymással, de azt látom, hogy hiába vannak itt a cseh hivatalnokok, se a nép, se a katonák nem veszik őket semmibe se. Ha reggel bejön a faluba egy cseh és mond valamit, az orosz estére csak azért is az ellenkezőjét...
Szívszaggató jelenetek zajlottak le az utcákon: a katonák, akiket nyugatra vezényeltek, de családjuk, földjük, otthonuk idekötött, búcsúztak szeretteiktől… Sejtették: aki megy, aki marad, mind a halál útjára lép.
István ezt a napot a lakásban töltötte, mint de facto katonaszökevény nem mert az utcán mutatkozni.
- Ronda temetése ez a magyar világnak – gondolta csendben.
István ezt a napot a lakásban töltötte, mint de facto katonaszökevény nem mert az utcán mutatkozni.
- Ronda temetése ez a magyar világnak – gondolta csendben.
A haza, a Kormányzó azt akarta, hogy itt szolgáljak, itt álljak helyt. A legitim hatalom most akadályoztatva van, a nyilas csürhét nem fogadom el annak, így az utolsó parancs marad érvényben: maradni. Hogy bármi is jön, néggyel több magyar legyen Kárpátalján. És belefáradtam a retirálásba is. Ezer kilométert hátráltam a Dontól, de mindig azt mondtuk, hogy a magyar határon megállítjuk a ruszkikat. És most itt vagyunk, a honvédség kiüríti a területet. De én nem! Maradok, kitartok, még akkor...