Reactor adatai

- A barátnőjét sikeresen elkapták. Kis híján engem is, amikor mentem volna kiszabadítani őt. Gondoltam, hogy van valami csalafintaság a dologban, de mindenképp érdemes volt tenni egy próbát.
- Sokkal nagyobb veszedelmek is vannak az élőholtaknál – nézett rá komolyan Deviator. – Az éjszaka teremtményeit készül az a sátánfattya előhívni.
- Tudjuk – emelte fel Reactorfighter az egyik kezét. – A darkervilágot akarja benépesíteni velük, hogy teljhatalmat nyerjen fölöttük. Aztán...

Az impulzusfegyver lövései átszakították a fémládát, és szétroncsolták a teremtmény altestét is, aki fáradt nyögéssel ráhanyatlott a ládára, majd lecsúszott mögé. Reactorfighter a folyosó fala mögé lépett, közben félrerúgta a korábban lelőtt rendőr-élőhalott egyik végtagját. Nem nézett le, hogy megtudja, melyik volt az. Tocsogott a vér, ahogy lépkedett benne. A gépkarabélyos élőhalott ismét kilépett búvóhelye mögül, és volt ideje megereszteni egy rövid sorozatot, mielőtt a fehér fénylövedékek...

- Ez hogy lehet? – kérdezte ismét az ősz hajú orvos, és mindannyian közelebb jöttek a vizsgálóasztalhoz.
- Nem tudom biztosan, de úgy tűnik, az a különös hatás, ami az áldozatot éri, elég erős ahhoz, hogy néhány másodpercen belül kiirtsa az agynak azon területeit, amelyek a gondolkodásért, az érzetekért, a beszédért, és minden ilyen jellegű agytevékenységért felelősek. Ha nem emelkedne ilyen gyorsan az esetek száma, azt hihetnénk, hogy autoimmun betegség...

- Hol fogok aludni?
A kérdés természetesen Bettitől származott. Kissé kényelmetlennek érezte azt, hogy egykori ellenségénél kell töltenie egy kis időt, méghozzá egy pincelakásban, amik általában koszos, sötét helyek. Betti számára Reactorfighter búvóhelye is piszkos volt, hiába bizonygatta ő, hogy nemrég takarított, és különben is, szereti a rendet és a tisztaságot maga körül...

- Íme, a járgányom. – mutatta be Reactorfighter büszkén a Raidert. – 180 kilométer per óra a végsebessége, a karosszériája szintén dooniumból készült, félig-meddig számítógép-vezérelt, egyedül a motorját voltam kénytelen meghagyni, mert hát ugye nem akarjuk, hogy ha valaki meglovasítaná, akkor elkezdjen tanakodni, vajon kik és hol készítették a mocimat.
Betti elgondolkozva nézte a Raidert.
- Elférünk rajta ketten is? – kérdezte bizalmatlanul. Soha életében nem ült még...

Betti visszaemlékezett a hajszára, onnantól pörgetve vissza elméjében az eseményeket, hogy Reactorfighter eltűnt a hajó kéklő testében. Szirmabesenyőben lakott, a Pázsit utcai házban. Oda Pestről költözött, a…milyen utcából? Dandár utca, igen. Oda pedig Miskolcról…ahol megtalálta a fegyvert Alíz. Igen, úgy vélte, megtalálta a helyet.
Megfordult, és azonnal elindult Reactorfighter pincéje felé...

Ajánlás:
Ajánlom ezt a történetet Éduának a ragyogó Rock Lady-sorozatért, valamint Francisco-nak, és üzenem neki, hogy ne búslakodjon, a Szellemtanya is be lesz ám fejezve! Ajánlom e történetet továbbá Riának is, és Piros Pillének, akiktől rengeteg ihletet kaptam, és nagyon hálás vagyok a segítségükért.
Köszönetet mondok továbbá Lilinek, aki információkkal, hasznos tanácsokkal látott el, így segítve, hogy Reactorfighter visszatérhessen…

A szerző

Eddig már hármat elfogtunk év eleje óta. Az Asszony szerint többre volna szükség. Még több áldozatra. De nem tudom… Symbelmine gondoskodik róla, hogy senki ne sejthesse meg, mi történik itt. Hogy itt van a Gonosz. Szeretem nagyon az éjszakákat, amikor nem kell aludni. Furcsán hangzik, de szeretem ezt a házat. Olyan magával ragadó. Bár más lehetőség nem is lehetne, mindannyian Areyepek vagyunk, és rá vagyunk szorulva, hogy itt lehessünk...

Szerencséjére a kezét úgy kötözték a székhez, hogy az ujjai voltak hátul. Kisujjával üggyel-bajjal kitapogatta a betört ablaktábla cikkcakkos peremét. Felhúzta összekötözött csuklóját még egy kicsit, és mikor a csikorgás értésére adta, hogy ott van a keze, ahol szeretné, kicsit lejjebb tartotta, hogy az üveg élét érje a kötél, nem a lapját, majd átlósan húzogatni kezdte. Közben az ajtót nézte...

Attól a naptól fogva a három fanyar megjegyzés ott virított a kissé kopott kapun, hogy valamiféle örömöt szerezzenek az utcán elhaladó embereknek. Sajnos azonban viszonylag kevesen jártak az utcában. Az utcában lakók természetesen észrevették másnap a firkákat a kapun, amint kiléptek saját házukból, de eszük ágában sem volt szólni a tulajdonosnak, hogy ugyan jöjjön ki, és nézze meg, milyen minősítést kapott a háza. Volt, aki egyetértett vele, különösen a szomszédok. Akadtak, akik gyanakodtak...