lea05 beküldött történetei

Kedvesem! Bár tudom, hogy nem szeretsz, én mégis tiszta szívemből imádlak, és nagyon fájt, mikor megtudtam, hogy csak kihasználsz. Nehezemre esett elhinni, arra gondoltam: Nem, ez nem lehet az a kedves lány, akit annak idején megismertem. De azután valahogy beletörődtem, és sikerült elfelejtenem téged...

Észreveszem, hogy egy fiú nagyon bámul engem. Szuper, még ezt is levakarhatom magamról. Mikor kimegyek a WC-be, utánam jön, és úgy csinál, mint aki csak véletlen van arra.
Lent a szülők irtó hangosan nyomatják a zenét. Meglepően modern számok ezek, bár én a rockot jobban szeretem...

- Várj - bámulok bele a sötétbe - ott van valaki…
Felemelem a nyársat, de legnagyobb megdöbbenésemre nem a gonosz vámpír az, hanem egy csapzott, aprócska alak az...

- Hadd emlékeztesselek, hogy a testvéred is vámpír, azonfelül én is ezt mondtam.
Biztos tudod, a közelben követtek el egy gyilkosságot. Elmentünk nyomozni. Vámpírvért találtunk a földön, és összefutottunk egy igen zaklatott emberrel. Azután Abigél hirtelen eltűnt, és amikor elkezdtem hazafelé repülni, az a valami követett...

Péntek este van. A hülye rokonok most érkeztek.
Rábeszéltek Davidet meg engem, hogy vigyük el őket valami szórakozóhelyre.
A Jamaica club-ra esett a választásu(n)k.
Olyan egy óra felé lehet, kezdem unni az egészet. Hirtelen megpillantom Stevet, és Davidet
- Mehetnénk. Unom-panaszkodom, és furcsamód a fiúk nem ellenkeznek. Megkeressük Littát, aki szokásához híven flörtölget ezzel-azzal...

- Ki vagy te? - kérdeztem.
- A tudatalattid. Én öltem meg a kislányt, én sebeztem meg a fiút. Téged is meg akartalak ölni, de rájöttem, hogy hasznos lehetsz még nekem, így nem hagyhatom, hogy végezz magaddal. A testedben bármit megtehetek.
- Nem igaz! Te nem létezel! - ordítottam zokogva, és hátat fordítottam ennek a valaminek...

Futni kezdek, de az a valami követ. Megpróbálom lerázni, felgyorsulok, már fénysebességgel futok, olyannyira, hogy az embereknek fel sem tűnök. Hallom az árny mögöttem liheg. Akkor ezek szerint... vámpír! ...

- Jaj, Dave na mondd már, hogy nem vetted észre, hogy Jo szerelmes beléd? - mikor kimondom, legszívesebben tőből leharapnám a nyelvem.
- Hogy mi? - kérdezi David - Mióta?
- Öhmm... kiskorunk óta - mondom.
- Ez tök jó! – vigyorog - Szerinted mit felelne, ha megkérdezném, hogy járna-e velem?
- Valószínűleg azt, hogy igen. De ha megkérdezed, ne mondd el, hogy megmondtam neked! ...

Észrevetted már, hogy egyes emberek bármit megtesznek azért, hogy megvalósítsák álmaikat, vágyaikat, vagy épp félelmeiket?
Ezzel szemben vannak, akik világgá kürtölik fájdalmukat, csakhogy más szenvedni lássa őket, és még élvezik is.
Vannak olyanok, akik álmatlan éjszakákon a takaró alatt, vagy a szobában gubbasztva siratják meg nem valósult álmaikat...

A lányok leszivárognak, én meg berontok az idióta bátyám idióta szobájába.
- Na jó, ha még egyszer így beszélsz a barátnőim előtt velem, akkor tuti, hogy nem marad egyben a Pamela Anderson posztered! - sivítozok.
- Maradj már, pulykatojás - vigyorog - Nincs is Pamela Anderson poszterem.
- Akkor mittoménmid van! Azt is letépem!
- Mit tépsz le? - kérdezi szemöldökráncolva, én meg rájövök, hogy nagy hülyeséget mondtam...