Vámpírok 3.

Magamba roskadva figyelem Danit, aki felpattan, és körbe-körbe járkál a szobámban.
Egy idő után megelégelem:
- Befejeznéd?
- Oh, bocsi- Dani leül a földre.
- Van egy ötletem - szólalok meg- Ha most megkeressük a vámpírt, talán Abigél még …- gyorsan elharapom a mondatot.
- És mit csinálunk vele? - kérdezi Dani.
- Nem tudom, de jobb, mintha itt ücsörgünk tétlenül! – mondom - Várj csak…Van nyársad?
- Mi?
- Nyárs! Tudod, kis fából készült pálcika…
- Tudom, mi a nyárs!- csattan fel Dani- De megmondanád, mire kell az neked?
- Nem tudom…még nem próbáltam, hogy meghalok - e tőle, de egy vámpír sem mondta, hogy hatástalan.Szerintem a vámpírok többsége nem is tudja, hogy az emberek ezzel védekeznének ellenük. Ha pedig nem tudják…
- …akkor akár hatásos is lehet - fejezi be Dani.
- Igen.
- És mit érünk el vele, hogyha kiderül, hogy hatásos?Akkor akár ő is leszúrhat minket! - ellenkezik.
- Van más ötleted, szivi?- kérdezem bosszúsan.
- Rendben- egyezik bele.


A sikátor kihalt, mint mindig. Abigélnek, vagy a vámpírnak nyoma sincs.
- Most mi a terved, kedvesem?- érdeklődik nyugodtan Dani.
- Mittudomén!
- Remek terv. Szerintem felesleges volt idejönnünk. Menjünk…
- Várj - bámulok bele a sötétbe - ott van valaki…
Felemelem a nyársat, de legnagyobb megdöbbenésemre nem a gonosz vámpír az, hanem egy csapzott, aprócska alak az.
- Abigél! - kiáltunk fel egyszerre, és odarohanunk.
- Nem esett semmi bajod?- kérdezi aggódva Dani.
- Nem, de te mit keresel itt?- érdeklődik Abigél.
- Téged kerestünk. Mi történt veled?- szállok be én is a kérdezősdibe.
- Hát amikor este itt voltunk, akkor valami elkapott, és elrepült velem, hogy hova, azt ne kérdezzétek… Aztán meg akart harapni, és meg is tette, de mikor rájött, hogy én is vámpír vagyok, akkor valahogy idehozott.
- Nem tarthatott minket túl veszélyesnek, ha csak úgy elengedett - vonom le a következtetést.
- Egyedül volt?- kérdezte Dani.
- Igen, egyedül, de egyszer találkoztunk egy sötét, fekete figurával. Nem sokat beszéltek, és nekem úgy tűnt, az elrablóm ideges. Valami olyanról beszéltek, hogy nemsokára eljönnek...
- Kik?Kik jönnek el? - kérdezem.
- Nem tudom - mondja csalódottan Abigél.
A sikátorhoz kilépve megkérdezem:
- Abigél, ha szeretnéd, akkor ott alhatok nálad.
- Nem kell, elmegyek Lacihoz.
- Oké, akkor elkísérünk.
- Nem kell! Ha a vámpír meg akarna ölni, már megtette volna.
- Ez igaz, de akkor is jobban érezném magam, ha veled mennénk - akadékoskodik Dani.
- Jól van, jól van - mosolyog Abigél. Hogy ezek után még hogy képes rá, azt nem tudom.

Elkísérjük a barátjához, azután hazafelé indulok, mikor látom, hogy Dani még mindig mellettem lépked.
A házunk elé érve Dani megszólal:
- Nem gondolod, hogy nagy felelőtlenség volt csak úgy odamenni?
- Most mi bajod van? Abigél volt olyan makacs, hogy annyira oda akart menni, nem én!
Hirtelen dühtől vezérelve kirántom a még mindig a zsebemben lapuló nyársat, és fenyegetően Danira szegezem. Pontosan a szívére mutat.
- Ne velem szadizz, én is ugyanúgy megijedtem, mint te.
A következő pillanatban Dani szorosan átölel, és szájon csókol. A meglepődéstől nem bírok mást tenni, minthogy visszacsókolok. A nyárs, amit még mindig a kezemben tartok, kihullik a kezemből, és elgurul. Nem tudom, hány percig álltunk ott, az is lehet, hogy órákig.
Valahogy- ne kérdezd, hogyan - feljutunk a lakásomba, és az ágyamban lyukadunk ki.
Reggel, mikor felkelek, az első, amit megpillantok, az Dani arca, ahogy édesdeden alszik. Valahogy azonban megérezhette, hogy figyelem, mert kinyitja a szemét. Rám mosolyog, és kajánul megszólal:
- Ahhoz képest, hogy este még meg akartál ölni, egész jól haladunk.