Én meg a csajok 4.

Nem, hisz az le-he-tet-len! Nem lehetek féltékeny rájuk! Ez abszurd…
Valószínűleg fáradt vagyok, és azért érzem magam ilyen pocsékul.
Felszegem a fejem és kitörlöm az agyamból ezt a hülye gondolatot. Bevágódok a buszmegállóba, ahol a buszom épp begördül a peronra. Felpattanok rá, és hazáig discmant hallgatok.

Otthon anyu „kellemes” hírrel fogad:
- Drágám! Az unokatestvéreid jönnek a hétvégén!
Jaj, ne! Az unokatesóim, Litta és Steve a világ LEGelviselhetetlenebb tinédzserei.
Litta egy hülye kis plázababa, Steve pedig azt hiszi, hogy a lányok számára valóságos ajándék!
Na jó, Littával még elvagyok. NAGYON ritkán.
- És hova cuccoljuk el őket? - kérdezem.
- Most, hogy mondod… David szobájába.
- És David? - kérdezem.
- A szobádban fog aludni a matracon. Drágám, légy oly jó, és készítsd elő neki!
Csak…ne…drágázz…itt…nekem!, gondolom dühösen. Az még hagyján, hogy David a szobámba költözik, de hogy ÉN pakoljak elő neki?
A dühtől fortyogva felmegyek és összedobom a cuccokat, ruhákat, CD-ket, szerelmesleveleket stb. a színről. Miután ez meg van, a matracot ledobom az ágyam elé, ráteszek egy lepedőt, egy párnát, meg egy takarót.
Csodálatos hétvége!, gondolom keserűen.

Péntek este van. A hülye rokonok most érkeztek.
Rábeszéltek Davidet meg engem, hogy vigyük el őket valami szórakozóhelyre.
A Jamaica club-ra esett a választásu(n)k.
Olyan egy óra felé lehet, kezdem unni az egészet. Hirtelen megpillantom Stevet, és Davidet
- Mehetnénk. Unom-panaszkodom, és furcsamód a fiúk nem ellenkeznek. Megkeressük Littát, aki szokásához híven flörtölget ezzel-azzal.
Hazaérve bezuhanok az ágyamba. Lefekszem, és hallom, ahogy David bejön a szobába. Lefekszik a matracra. Úgy utálom, hogy itt van!
Valószínűleg ő is így lehet ezzel. Aztán eszembe jut, hogy biztos hideg van azon a matracon, a földön.
- David!
- Ja? - kérdezi.
- Nem fázol? – jé, remeg a hangom! De fura!
Nem felel, de hallom, ahogy lélegzik.
-Feljöhetsz, ha akarsz -uff, ezt most mért kellett mondanom?
Most sem felel, de érzem, hogy befekszik mellém az ágyba. A fogaim még mindig vacognak.
Ez most mire volt jó?, kérdezem magamtól.
Nem bírok sokáig aludni. De nem csak én, David sem.

Reggel, mikor felkelek, észreveszem, hogy David teljesen a falnak szorított, és még mindig alszik. Megpróbálom eltolni magamtól, és valahogy kievickélek az ágyból.
Lemegyek a nappaliba. Még senki sincs ébren, csak Litta. Fura, hogy fenn van, általában tízkor kel, most meg fél hét van.
- Szia - mosolyog rám - Nem bírtam aludni. Nem baj, hogy lejöttem TV-t nézni?
- Dehogy - mosolygok.
Litta egy évvel fiatalabb nálam, mert ő tizennégy éves, én meg tizenöt vagyok.
Mostanában nagyon megváltozott, már nem olyan elviselhetetlen, mint korábban. Hiába,
felnövünk…
Az MTV-t nézi, ahol éppen „Top ten at ten” műsor volt. Leülök mellé, elbeszélgettünk, ki, hogy van, merthogy nem sokat találkozunk.
A délelőtt így telik, míg a szülők kilenckor levánszorognak, a fiúk meg fél tizenegy körül.
Littával elmegyünk sétálni, és közben dumálunk erről-arról.
Felszabadultam nevetgélünk, mikor Harryt veszem észre, mellettünk.
- Szia Em és..
- Litta-néz rá, és továbbmegy. Valahogy nekem sincs most vele kedvem beszélgetni. A varázs elmúlt.