Vámpírok 2.

A telefon kicsöng. Várok.
- Igen?- jelentkezik egy férfihang.
- Dani?- kérdezem némi félsszel.
- Igen, ki vagy?
- Odett vagyok.
- Szia- mondja. - Mi van veled?
- Hát az a helyzet, hogy beszélnünk kéne. Sürgős. Tudod hol lakom, igaz?- mondom.
- Igen a húgommal már voltam egyszer...
- Pont róla van szó.
- Mért, mi van Abigéllel?
- Majd itt elmondom, csak siess.
- Ok, pontosan... 3 és fél perc múlva ott leszek.
Zaklatottan teszem le a telefont, és várok.
Nem sokkal később Dani már az ajtón kopogtat.
- Szia- köszönök.
- Mi van a húgommal?- kérdezi idegesen.
- Ezt akartam elmondani. Valaki elrabolta. Valószínűleg egy vámpír.
- Az lehetetlen. Mi nem szoktunk embereket rabolni!- rázza a fejét.
- Hadd emlékeztesselek, hogy a testvéred is vámpír, azonfelül én is ezt mondtam.
Biztos tudod, a közelben követtek el egy gyilkosságot. Elmentünk nyomozni. Vámpírvért találtunk a földön, és összefutottunk egy igen zaklatott emberrel. Azután Abigél hirtelen eltűnt, és amikor elkezdtem hazafelé repülni, az a valami követett. És mint azt te is tudod, csak mi vagyunk képesek fénysebességgel száguldani!
- Ez furcsa- mondja, és összehúzott szemmel vizsgálja az arcom.
- Nem hiszel nekem?- kérdezem.
- De. De el kell ismerned, ez így elég érdekes.
- Most nem ez a lényeg. Végül is Abigélt elrabolták!
- Igen. Ez igaz. Van ötleted, hogy mit csináljunk?
Tényleg, mit csináljunk?