-

Ülök egymagamabn, a távolba nézve, senki nem tudja, bennem ború van vagy béke, s ezt tán még magam sem tudom tisztán, csak ülök, s nézek a messzeségbe mélán. Valami feszít, nyom, dübörög idebent, nem tudom mi, miért, ellenszerét hol lelem. Tompa érzés, mely nem hagy nyugodni, feszültség, aggály, vagy nem is tudom mi. Mikor reményt látok, s szívem örül, miért jön utána kétség, mitől kedbem elül. Újra egy reménysugár és tán újra egy árnyék, az idpk végéig megy majd ez a játék?
Egyszer talán megáll, a dombtetőre érve, s szívem akkor elönti az öröm és a béke.