Kihűlt akták 3 - A Harrington-ügy

1999. október 10-én, vasárnap Grace Harrington, Mr. Kenneth Harrington felesége autóval vitte férjét a Mercy Hospital sürgősségi osztályára. Amikor az ápolónők kigördítették a hordágyat azt mondta nekik, hogy alig tudta felébreszteni, majd beültetni a kocsijába. Amikor az ápolónők betolták Mr. Harringtont egy vizsgálószobába, nem reagált de felületesen még vett levegőt, és nagyon gyenge volt a pulzusa. A sürgősségi osztály orvosa megkezdte a vizsgálatot, miközben Mrs. Harrington megadta a nővérnek a férje nevét, életkorát és azt, hogy korábban magas vérnyomása volt. Elhozta azt a gyógyszert tartalmazó üveget is, amelyet a magas vérnyomás kezelésére kapott.
Körülbelül tíz perccel azután, hogy Mr. Harringtont begördítették a vizsgálótba, leállt a szíve. A sürgősségi orvos négyszer próbálta újraéleszteni, de sikertelenül.
Miután Mr. Harringtont halottnak nyilvánították, az orvos megpróbálta meghatározni a halál okát a halotti anyakönyvi kivonatához. Tudta, hogy a szív leállt, de azt nem, hogy miért. Amikor áttekintette az állapotának diagnosztizálása során elvégzett vérvizsgálat eredményeit, akkor gyanakodni kezdett, és nyomozót kért az esethez.
A vérminta megerősítette azt az információt, hogy Mr. Harrington Atenololt, egy magas vérnyomásra gyakran felírt gyógyszert szedett. Az orvos gyanújának oka- hogy a halála nem pusztán egy szívleállás- az Atenolol koncentrációja volt a vérében.
Az előírt adagolási szinten beadott Atenolol normál koncentrációjának körülbelül három milligramm/liternek kellett lennie. Ez az érték Mr. Harrington vérében csaknem száz milligramm volt literenként. Az orvos diagnózisa az volt, hogy Mr. Harrington túladagolta a gyógyszert. A túladagolás annyira lecsökkentette a vérnyomását, hogy a szíve oxigénhiányos lett, és egyszerűen leállt a pumpálás. Ez azt is megmagyarázza, hogy miért voltak hiábavalók a szívének újraindítására tett kísérletek.
A vércukorszintje is rendkívül alacsony volt, ami szintén az Atenolol túladagolásának tünete. Az orvos véleménye szerint Mr. Harrington vagy öngyilkos lett az Atenolol tabletta túladagolásával, vagy meggyilkolták. 

A kórházi eljárás során a kórház felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, és Harryt bízták meg, hogy derítse ki, mi a helyzet.
Harry beszélt a sürgősségi orvossal, és az elmondta neki: ahhoz, hogy ennyi Atenolol kerüljön a szervezetébe, Mr. Harringtonnak legalább ötven tablettát kellett volna bevennie egyszerre, de akár hatvanat is, attól függően, hogy mikor veszi be őket.
Az orvos mondott Harrynek még valamit, ami miatt Harry megkérdőjelezte Mr. Harrington halálának körülményeit. Az orvos azt mondta, hogy  ne volt nála semmilyen személyazonosító okmány, amikor a sürgősségire vitték, és hogy a felesége adta meg a férje nevét és címét. Nem tudta a biztosítójuk nevét, ezért azt mondta, hogy vissza kell hívnia őket ezzel az információval. Miután Mr. Harrington meghalt, az orvos a váróterembe ment, hogy elmondja neki. De nem tudta megtenni, mert a nő elment.
Harry következő lépése az volt, hogy beszéljen Mrs. Harringtonnal. Azt tervezte, hogy elmondja neki: az orvosok még nem határozták meg a halál okát, majd megfigyeli a reakcióját. Szándékában állt megkérdezni minden egészségügyi vagy mentális problémáról is amit esetleg Mr. Harringtonnál tapasztalt. Bár Harrynek voltak kétségei, de lehetséges, hogy mivel Mr. Harringtonnak felírták a gyógyszert, tudott a túladagolás várható kimeneteléról, és dönthetett úgy: kioltja az életét.
Amikor Harry bekopogott a házuk ajtaján, nem kapott választ. Miután még kétszer kopogtatott, a szomszédhoz ment, hogy beszéljen vele. A szomszéd azt mondta, amikor kilenc körül kiment az újságért, látta, hogy Mrs. Harrington autója nincs a kocsifelállón. Nem is látta visszajönni. Nem sokat tudott a házaspárról, kivéve azt, hogy Mr. Harrington építkezésen dolgozott, és elmondta neki, hogy nemrég végzett Nashville-ben, és most egy új épületen kezdett dolgozni Knoxville-ben.
Harry az ajtón hagyta a kártyáját egy cetlivel, amelyben arra kérte Mrs. Harringtont, hogy hívja fel. Amikor másnap nem tette, Harry még mindig nem aggódott túlzottan. Tudta, hogy időbe telik a temetés megszervezése, és úgy gondolta, Mrs. Harrington valószínűleg ezzel van elfoglalva. Felhívta a kórházat, hogy melyik temetkezési vállalat vette át a holttestet. Ha Mrs. Harrington nem jön el hozzá, a temetési szertartás után utolérné.
Balzsamozást kért és kifizette a legolcsóbb koporsót amivel rendelkeztek, valamint egy sírhelyet és sírkövet. A temetkezési vállalkozó azt is elmondta, szokatlannak tartja, hogy az ötezer dolláros költséget százdolláros bankjegyekben fizette ki ahelyett, hogy csekket írt volna.
Harry szerdán a temetés napján, azon a elment a temetőbe, és arra számított, hogy Mrs. Harrington ott lesz. Csak néhány vászon paravánt látott a sír körül, és egy markológép-kezelőt, aki arra várt, hogy betemesse a sírt, miután a ravatalozó emberei távoztak. Akkor már arra gondolt, hogy a nő megmérgezte a férjét Atenolollal, majd elmenekült, hogy elkerülje a vádemelést. Megerősítette a gyanúját amikor még aznap visszament a Harrington házba. Kopogtatáskor nem kapott választ, ezért elkezdett nézelődni az ablakokon.
Amit Harry látott, az nem volt semmi – se bútorok, se képek a falakon, se szőnyegek a padlón. Átment a szomszédba, hogy beszéljen ugyanazzal a szomszéddal, mint korábban, és a szomszéd azt mondta, egy nappal azután, hogy beszéltek, két nagy U-Haul teherautó állt meg az úton. A teherautó-sofőrök és két másik férfi kinyitotta a bejárati ajtót, majd elkezdték kihordani a dolgokat a házból, és berakni a teherautójukba. Öt körül lezárták teherautóikat, bezárták a bejárati ajtót, és elmentek.
Harry ekkor már biztos volt benne, hogy Mrs. Harrington megölte a férjét, és azzal volt elfoglalva, hogy mindent kitöröljön, ami összekötheti Knoxville-lel vagy a férjével. Megkapta az 1990-es Toyota rendszámát és forgalmi engedélyét, amely Mr. és Mrs. Harrington tulajdonában volt, és körözést adott ki az autóra. Szándéka az volt, hogy gyilkosság gyanújával letartóztassa.
Két nappal később egy járőr Bristolban, aki autót akart venni a lányának, megállt egy használtautó-kereskedésnél, és meglátott egy Toyotát, amely ugyanolyan színű volt, mint a körözött autó. Ellenőrizte a rendszámot. Az eltűnt Toyota volt.
Az autókereskedő azt mondta neki, hogy pár nappal korábban vette az autót egy nőtől. Amit az autóért kért az a kiskereskedelmi értékének körülbelül ötven százaléka volt, ezért megvette tőle. Készpénzben fizetett neki, majd behajtott az autóval a telkére, hogy leparkolja. Amikor visszajött, a nő eltűnt. Nem sokat tudott róla mondani a tisztnek, azon kívül, hogy átlagos magasságú volt, nem sovány vagy kövér, és barna haja volt.
Harry a következő két hétben folyamatosan próbálta megtalálni Mrs. Harringtont, de nem talált semmit. Meg tudta szerezni a bankszámlája adatait és a két hitelkártya kivonatát. Ezek csak megerősítették Harry véleményét. Mr. Harrington halálának napján a bankszámlájuk le volt zárva tizenötezer dollár kivétele után, és azóta a két hitelkártyája közül egyiket sem használta. Harry úgy gondolta, hogy a nő lezárta a bankszámlát, és mindent készpénzben fizet, mert nem akar elektromos nyomot hagyni a hitelkártyával.

Harrynek volt még egy utolsó lehetősége, hogy megtalálja, bár az hosszú volt. Bírósági végzést kapott, hogy házkutatást végezzen. A helyszínelő technikusok mindent beporoztak az ujjlenyomatok után, és összeszedtek mindent, amiben DNS lehet. Találtak egy csomó ujjlenyomatot, és találtak hajszálakat is a fürdőszoba mosdójában, és a zuhany lefolyóiban.
Amikor kimentek, újabb lenyomatokat találtak egy szemeteskukán, a kukában pedig egy receptre felírt üres Atenolol üveget, amelyen a beteg neve Mr. Harringtoné volt. A receptet egy knoxville-i orvos írta fel, és egy héttel korábban a helyi Walmart adta ki. Harry úgy gondolta, hogy ez a gyógyszer volt a gyilkos fegyver.
Harry elküldte az ujjlenyomatokat és a hajmintákat a TBI-nak (Tennessee Bureau of Investitations) azzal a kéréssel együtt, hogy ha találnak egyezést, hívják fel. Úgy gondolta, hogy a legrosszabb esetben legalább a lenyomatok és a DNS a TBI-adatbázisba kerülnek, és egy nap egy másik nyomozónak lesznek olyan lenyomatai vagy DNS-e, amelyek megegyeznek a névvel. Ha ez megtörténne, lenne egy szál amit követhetne.
Harry kapott egy eredményt néhány ujjlenyomatról. Négy garnitúra volt azoktól a srácoktól, akik elvitték a bútorokat a házból. Ezek a lenyomatok az aktákban voltak, mert mind a négyet elítélték valamikor betörésért. Harrynek könnyű volt a nyomukra bukkanni, mert mind a négyen még feltételesen voltak szabadlábon, és a felügyelő tisztjeik megadták neki a címüket és a munkahelyüket. Mind a négynek ugyanaz volt a története. Azt mondták, egy nő felvette a kapcsolatot a tisztjükkel és megkérdezte, van-e olyan férfi, aki szeretne ideiglenes munkát. Amikor elfogadták, a nő odaadta nekik a bejárati ajtó kulcsát, és fejenként ötszáz dollárt fizetett készpénzben, hogy kitakarítsák a házat, és mindent a város szeméttelepére szállítsanak. Kidobták a ház kulcsát is a többi holmival együtt, ahogy a nő mondta nekik.
Egy másik ujjlenyomat-készlet Mr. Harringtonhoz vezetett. Ujjlenyomatot vettek tőle, amikor bevonult az amerikai hadseregbe, így a lenyomatai az adatbázisban voltak. Az évek során nem találtak más egyezést.
Az utolsó nyomatok részlegesek és kicsik voltak. A TBI szerint valószínűleg nőé vagy fiatalkorúé, de az aktáikban nem találtak egyezést. Harry arra gondolt, hogy ezek Mrs. Harringtoné lehetnek.
A TBI-nak sikerült DNS-t nyernie a hajmintákból, és azonosított egy nőit és egy férfit, de az aktáikban egyikkel sem talált egyezést. A TBI mind a lenyomatokat, mind a DNS-szekvenciákat továbbította az IAFIS-nak- a nemzeti ujjlenyomat nyilvántartónak-, illetve a CODIS-nak, a DNS profiok nyilvántartójának. 
Az utolsó dolog amit Harry tett az volt, hogy Mrs. Harringtont gyilkosság gyanúja miatt körözöttnek nyilvánította és mellékelte a jogosítványához készült fényképét.
Ezzel nagyjából véget is ért Harry nyomozása. Mrs. Harrington vagy más bizonyítékok nélkül csak a gyanú volt. Körülbelül csak annyit tehetett, hogy megvárta, amíg az IAFIS vagy a CODIS ujjlenyomatot vagy DNS-t talál a már birtokában lévők között, vagy fülest kap. Ez nem történt meg. Harry visszavonult, és átadta nekem az ügyet. Arra gondoltam, hogy talán meg tudom oldani, mert volt valamim, ami Harrynek nem volt. 
Nekem Rochelle volt.

Richard Owens nyomozó vagyok a knoxville-i rendőrségtől.
Emberölésekkel foglalkozom, és ennek egy része az évek során kihűlt esetek megoldására irányul. Nekem is van egy partnerem, bár Rochelle nem a Knoxville-i rendőrségnél-nél dolgozik.
Ő egy író, aki regényeket ír ténylegesen megtörtént esetekről. Egy ügyön dolgoztunk együtt, és rájöttünk, hogy milyen szórakoztató a közös munka. Az is kiderült, hogy jó együtt lenni, így az elmúlt pár évben vele éltem.
Rochelle végigolvasta Harry zárójelentésének első pár oldalát, majd összeráncolta a homlokát.
– Rengeteg információ van itt arról, hogy a feleség megölte a férjét, de semmi sem bizonyítja, hogy tényleg megtette. Úgy néz ki, hogy kitervelte az egészet, túladagolta, bevitte a kórházba, majd eltűnt a föld színéről. Több kérdés van ebben, mint válasz.
– Például: eladta az autóját, de eltűnt, miközben a fickó leparkolta. Hogyan tette ezt – elsétált? Valakiek fel kellett vennie, különben a kereskedő látta volna, ahogy gyalogol az utcán. Biztos volt egy barátja, aki tudta, mit csinál, és arra várt, hogy felvegye. Harry nem kereste meg pár barátját?
– Nem találtam semmit, ami erre utalt volna, de a szomszéddal folytatott beszélgetéséről szóló beszámolójában a szomszéd azt mondta neki: csak pár hónapja laktak a házban. Talán még nem volt idejük barátkozni A szomszéd azt is mondta, hogy rajtuk kívül soha senkit nem látott a házhoz jönni. Azt sem tudta, honnan jöttek.
Rochelle átlapozta Harry jelentésének lapjait, majd homlokráncolva nézett rám.
– Az ahogyan eltemette, egy másik furcsa dolog. A családjuk talán túl messze lakott ahhoz, hogy elmenjenek a temetésre és a koporsók drágák, így megértem, miért akarta a legolcsóbbat. Amit nem értek: miért keverte gyanúba magát azzal, hogy nem jelent meg amikor a temetkezési vállalat eltemette? Ha elég okos volt ahhoz, hogy megölje egy olyan gyógyszerrel amelyet már szedett, akkor biztosan tudta, milyen rosszul néz ki ha meg sem jelenik a temetésén.
Bólintottam.
– Ez volt az ami nagyjából megerősítette Harryt abban, hogy meggyilkolta a férjét. Ha öngyilkosság, akkor ott lett volna. Mivel nem volt ott és aztán megtudta, hogy kiürítette a házat is, arra jutott: a nő „alámerült”, hogy ne kelljen válaszolnia semmilyen kérdésre.
Rochelle ismét összeráncolta a homlokát.
– Ez egy másik dolog, ami furcsa. Ha valamilyen oknál fogva mindentől meg kellene szabadulnom a házamban, megtehetném, kivéve néhány dolgot, amelyektől soha nem szabadulnék meg. Ezek olyan dolgok, amelyek szentimentális értékkel bírnak, mint a képek, anyám szekrénye és a porcelánjai. Semmiképpen nem engedném el ezeket magamtól, nem is beszélve arról, hogy fizessek valakinek azért, hogy vigye el őket a szeméttelepre.
Megvontam a vállam.
– Talán már mindent elvitt, amit akart.
– És hogyan tudta elvinni? Eladta a kocsiját, emlékszel?
– Nos, lehet, hogy elvitte valahova, mielőtt eladta volna az autóját, például oda, ahol lakott, vagy akár egy raktárépületbe valahol. Lehet, hogy egy barát segített neki elvinni mindent amit akart. A szomszéd azt mondta, soha nem jött vissza a házba... de ha este visszajött lehet, hogy nem látta volna meg.
– Szóval, Mrs. Harrington megölte a férjét, de valahogyan a rendszeren kívül tudott élni az elmúlt több mint húsz évben? Szinte lehetetlen. Valószínűleg meg tudna élni készpénzből ha lenne elég jó munkája, de akkor mindig adót kell fizetnie, és laknia is kell valahol. Ahhoz, hogy lakást béreljen, a valódi nevét kellett volna használnia és alá kellett volna vetnie magát egy hitel-ellenőrzésen, és ez kiderült volna Harry hiteltörténetéből.
– Azt gondolom, hogy valaki segített neki, és fogadni mernék, hogy az a valaki  a szeretője volt. Statisztikailag a hűtlenség az egyik legnagyobb ok, amiért az egyik házastárs megöli a másikat. A pénz is ok, de a hűtlenség a második helyezett. Vagy a meggyilkolt házastárs egy másik partnerrel aludt, vagy az a házastárs aki gyilkol ki akar lépni a házasságból, hogy összeköltözhessen azzal a személlyel, akivel lefekszik.
– Nincs elég információnk, hogy megtudjuk, melyik, de lefogadom, hogy a szeretője segített Mrs. Harringtonnak abban amit tett, majd segített neki elhagyni a területet. Valószínűleg együtt laknak valahol, és a szeretője fizeti az összes számlát. Valaki olyannak kell lennie, akit egy már ideje ismer. Harry soha nem talált más embereket, akikkel kapcsolatban állt?
– Nem. Azt tapasztalta, hogy sokat költöztek. Mr. Harrington villanyszerelő volt, aki többnyire építkezéseken dolgozott. Munkáját az IBEW Jobs Board-tól kapta. A vállalkozó akinek dolgozott, nem tudta Mr. Harrington korábban kinek dolgozott csak azt, hogy Nashville-ben. Ezt a szomszéd is mondta Harrynek. Az IBEW nem tartja nyilván a tagok korábbi munkáit, így Harrynek sem volt semmi, amit felderíthetne.
– Nos, valahogy találkoznia kellett a szeretőjével. Volt munkája? Sok ügy a munkahelyen kezdődik.
Bólintottam.
– Igen, egy állatorvos asszisztense és titkárnője volt. Harry feljegyzései szerint csak az állatorvos és ő dolgozott ott. Beszélt az orvossal, és azt mondta, hogy jó titkárnő és még jobb asszisztens, de váratlanul felmondott. Megkérdezte tőle, hogy mikor. Azon a pénteken volt mielőtt Mr. Harringtont kórházba vitte. Az utolsó fizetési csekket elküldte a lakcímére, de visszajött egy bélyegzővel, hogy nem tartózkodott otthon, és nem hagyott továbbítási címet a Postánál.
Rochelle megvakarta a fejét, és összeráncolta a homlokát:
– Ha az állatorvosi rendelőben dolgozna, biztosan másról is beszélt volna az állatorvossal, mint a munkájáról. Talán eszébe jut valami, ami akkoriban nem tűnt fontosnak, például hol lakik a családja vagy a férje utoljára hol dolgozott. Holnap odamegyek, és meglátjuk, mit találok.

Amikor másnap este hazaértem, Rochelle ismét Harry jelentését olvasta. Amikor megkérdeztem, talált-e valami hasznosat, megrázta a fejét.
– Nem, nem igazán. Az állatorvosi rendelő már nincs meg. Nos, az épület még mindig ott van, de most eladó. Beszéltem néhány emberrel az élelmiszerboltban, és azt mondták, hogy miután az orvos meghalt, a fia megörökölte az üzletet.Ő nem volt állatorvos és nem talált olyat sem aki megvette volna a praxisát, így mindent eladott. Az anyja két év múlva halt meg  és nem tudták a fiú hol van most.
– Elmentem abba a házba is, amelyet Harringtonék béreltek, és beszéltem a szomszéddal, de ez zsákutca volt. A férj nem volt otthon, de a felesége elmondta, hogy 2010-ben vették a házat. Egy férfi tulajdona volt, aki nem volt házas, és nem voltak örökösei. A birtokot Tennessee állam kisajátította, és az állam adta el nekik a házat.
– Hazafelé azon gondolkodtam: hogyan halt meg Mr. Harrington? Hogyan kényszeríthetsz valakit arra, hogy egyszerre ötven tablettát vegyél be? A receptre felírt üvegen napi egy tabletta volt az előírás. Ha megpróbálta volna meggyőzni, hogy többet vegyen be akkor visszautasítja, mert az orvosa elmondta volna neki ha emelte volna az adagolást.
Kellett volna egy boncolási jegyzőkönyv, amely meghatározta, hogyan került a szer a szervezetébe, de nem találtam ilyet az aktában. Biztos, hogy ez az egész akta?
– Igen, biztos vagyok benne, és tudom, hogy nem végeztek boncolást, mert nem volt rá szükség. Mr. Harrington halála vizsgálat közben történt egy orvos jelenlétében, így a törvény nem ír elő boncolást. Miután az orvos megállapította a halál okát, kiadta a halotti anyakönyvi kivonatot és kész. Tennessee csak erőszakos vagy felügyelet nélküli haláleset esetén követeli meg a boncolást, ezért Harrynek kellett volna indítványozni, és a legközelebbi hozzátartozó beleegyezését kellett volna kérnie. Mivel nem találta Mrs. Harringtont, nem tudta megtenni.
Rochelle letette a jelentést.
– Most azonban szerezhetnénk egyet, nem? Kutattam egy kicsit, és rájöttem, hogy mivel a felesége eltűnt, Mr. Harrington holtteste alapvetően Tennessee államhoz tartozik. Csak annyit kell tenni, hogy kéred, Mr. Harringtont exhumálják, majd elviszik a hullaházba. A halottkém akkor tényleges boncolást végezhet.
Bólintottam.
– Igen, de ez nem ilyen egyszerű. A bírák nagyon vonakodnak elrendelni egy holttest exhumálását nagyon alapos indokok nélkül. Nem vagyok benne biztos, hogy meg tudunk győzni egy bírót arról, hogy boncolásra van szükség.
– Nos, talán megtesszük. Mi van, ha Mr. Harrington nem vett be ötven tablettát az Atenololból? Megtudtam, hogy intravénás injekcióhoz való folyadék formájában is kapható. Lehet, hogy az állatorvosok is használják állatoknál. Még ha nem is, Mrs. Harrington rendelhetett volna néhányat az állatorvosi praxisra. Mi lenne, ha Mrs. Harrington hazavinne egy üveg Atenolol folyadékot és egy fecskendőt az állatorvosi rendelőből, és beadná a férjének?
– Ez szép elmélet, de nem hiszem, hogy csak úgy feltűrné az ingujját, és hagyná, hogy tűt szúrjon belé.
Rochelle elmosolyodott.
– Én is erre gondoltam, de mivel egy állatorvosi rendelőben dolgozott, sok különböző gyógyszer állt volna a rendelkezésére. Mivel az állatorvosok állatokkal dolgoznak, kétlem, hogy tabletta lenne, de van egy nagyon gyakori gyógyszer, amelyet az állatorvosok kezelnek. nagy állatokon, például lovakon, mielőtt elaltatják őket a műtéthez. Ez a Haloperidol. Az egyik regényemben használtam. Orvosok és állatorvosok is használják átmeneti bénulások okozására, mielőtt altatást adnának műtéthez. Csak kb. két hét az eltarthatósága, szóval mi van, ha az állatorvos kidob egy üveget, de ő inkább hazaviszi?
– Csak annyit kellett volna tennie, hogy beadja Mr. Harrington karjába vagy a fenekébe, és a férfi egy izmot sem tudott volna megmozdítani. Akkor bármit beadhatott volna neki, amit akar. A bénulás nem tart hosszú ideig, de ha egyszer telelőtte Atenolollal, valószínűleg nem tudott mást tenni, mint meghalni.
– Megnéztem a vérvizsgálatokat, és a kórház az Atenololon kívül nem talált más gyógyszert Mr. Harrington szervezetében, de a Haloperidol gyorsan lebomlik. Egy speciális laboratóriumi vizsgálatra van szükség annak megállapítására, hogy mire bomlik le, hogy megtalálják. Ezért van szükségünk egy boncolásra.
Rochelle azt csinálta, amit mindig, amikor kihűlt ügyön dolgozunk.
Összeállított egy elméletet arról hogyan ölték meg Mr. Harringtont, és kereste a módját, hogy bebizonyítsa. 
Az én módszerem az ellenkezője. Összeállítok egy elméletet, majd elkezdek olyan tényeket keresni, amelyek megcáfolják. 
Ez a különbség az oka, hogy Rochelle és én miért dolgozunk olyan jól együtt.
Valójában ez egy jó elmélet volt. Még az ügyelet orvosa is azt mondta Harrynek: nem hiszi, hogy Mr. Harrington önként vette be a tablettákat. Ennek ellenére pozitívan állt hozzá a halál okához, ezért Harry azt feltételezte, hogy Mrs. Harrington valahogy beadta neki. Harry legjobb tippje az volt, hogy a tablettákat porrá zúzta, majd Mr. Harrington ételébe keverte. Természetesen ennek minden bizonyítéka régen eltűnt. Ezt csak úgy lehetett bebizonyítani, hogy megtalálják Mrs. Harringtont, és ráveszik, ismerje el, hogy megtette.
– Tehát az elméleted szerint a felesége befecskendezte ezt a cuccot Mr. Harringtonba, és amikor az már nem tudott mozdulni, telelőtte Atenolollal? Ha nem engedi, hogy Atenolollal tele lője, miből gondolod, hogy megengedne neki valami mást? Ráadásul húsz év telt el. Szerinted húsz év múlva Ron meg tudja találni ezt a Haloperidol-cuccot?
– Nem tudom, de most nincs másunk, igaz?
Utána lefeküdtünk, de Rochelle nem akart aludni. Addig szeretkeztünk, amíg mindketten ki nem élveztük az orgazmusunkat. Aztán Rochelle magára húzott és átkarolta a hátam. Megcsókolt, amikor éreztem, hogy nagyon keményen rácsap a fenekemre. Legurultam Rochelle-ről:
– Mi a fene volt ez?
Rochelle felkacagott.
– Épp most fecskendeztem be a fenekedbe a bénítót. Körülbelül huszonöt másodperc múlva már nem fogsz tudni mozdulni, és a következő tíz percben így is maradsz. Nos, hova tettem azt a nagy fecskendőt, tele Atenolollal. Hazahoztam a munkából?
– Rendben, meggyőztél arról, hogy Mrs. Harringtonnak könnyű lett volna megakadályozni a küzdelmet. Nem tudom, hogyan bizonyíthatnám ezt be egy bírónak. Csak annyit tehetek, hogy megpróbálom megnézni, melyik bírónak mondom.

Másnap reggel legépeltem egy kérést, hogy exhumáljuk Mr. Harrington holttestét. Két okom volt.
Az egyik – a sürgősségi orvos megállapította a halál okát, azt nem, hogy milyen módszerrel került a szer a szervezetébe ilyen nagy koncentrációban. Ismernem kellett ezt a módszert, ha meg akartam oldani az esetet. A boncolás ezt kiderítheti.
Kettő – a sürgősségi orvos és Harry is úgy gondolta, hogy ez valószínűleg öngyilkosság vagy gyilkosság. Mivel az orvos megállapította a halál legvalószínűbb okát, nem igazán vizsgálták meg a holttestet, hogy nincs-e valami közreható tényező. Míg az Atenolol túladagolása minden bizonnyal Mr. Harrington halálát okozta volna, más sérülések is előfordulhattak volna, mint például a lerögzítés következtében fellépő nyomok, amelyek lehetővé tették volna, hogy vagy kényszer-etetést kapjon a gyógyszertablettákkal, vagy beadhassák az injekciós változatot. Az ilyen jelek arra szolgálnak, hogy különbséget tegyenek az öngyilkosság és az emberölés között.
Elvittem a kérést a kapitányhoz, és elmagyaráztam az érvelésemet. Meséltem neki Rochelle elméletéről is. Ekkor hátradőlt a székében.
– Úgy tűnik, az exhumálási kérelmed valójában keresi a módot Rochelle elméletének bizonyítására.
– Nos, bizonyos szempontból igen, de amit ő gondol, az szerintem teljesen valószínű. Mr. Harrington nem vett volna be szívesen ennyi tablettát, hacsak nem szándékosan. Az a tény, hogy a feleség még csak nem is ment el a temetésre, azt sugallta Harrynek, hogy valószínűleg megölte, és ugyanezt jelzi nekem is. Szükségem van a boncolásra, hogy bebizonyítsam, hogyan csinálta. Rochelle elmélete a módszeréről csak egy a sok lehetséges módszer közül, amelyet Mrs. Harrington használhatott.
– Rochelle úgy gondolja, hogy Mrs. Harringtonnak kellett segítség, és én ezt elhiszem. A vezetői engedélye szerint sokkal kisebb volt, mint Mr. Harrington. Nehéz elhinni, hogy rábeszélte, vegye be azokat a tablettákat. Valószínűbbnek tartom, hogy hogy valaki más fogta le, miközben a nő lenyomta őket a torkán. Akárhogy is, ezt csak úgy lehet kideríteni, hogy hivatalos boncolást csináltatnak.
A kapitány aláírta a kérésemet, így a következő kérelmem bíróhoz volt. Korábban néhányszor dolgoztam Sandra Marks bíróval, hogy olyan parancsokat szerezzek, amelyekhez nem volt sok alátámasztó bizonyíték. Reméltem, hogy ezúttal is ugyanolyan befogadó lesz.
Egy órát beszéltem, de aláírta az exhumálási parancsot. Felvettem a kapcsolatot a temetővel, és másnap este hétre állítottam be az időpontot. Abban a napszakban a temető már zárva a látogatók elől, de még mindig világos van.
Miután megvolt az időpont és a dátum, felvettem a kapcsolatot Ronnal a halottkémmel, és megkértem, hogy szedjen össze mindent, ami a holttest exhumálásához, a koporsó kinyitásához és a boncoláshoz szükséges. A parancsom csak huszonnégy órán keresztül engedte meg Mr. Harrington holttestét a halottkém laboratóriumában tartani. Az exhumálás utáni napon este hétkor kellett visszahelyezni a sírjába.
Nekem ez volt az első exhumálás, így nem tudtam, mire számítsak, amikor a temetőbe értem. Kotrógépre és néhány függönyre számítottam a sír körül. Megszerveztem négy járőrt is, hogy távol tartsák a szemlélődőket, bár nem gondoltam, hogy ilyen késő este lesz ilyen. Rochelle velem akart jönni, de elmondtam neki, hogy a törvény szerint csak a rendfenntartók, a bűnügyi labor technikusai és a temetői dolgozók lehetnek jelen.
Nem számítottam rá, hogy Ront és a két Crime Lab technikusát hazmat (vegyvédelmi) öltözetben fogom látni. Amikor erről kérdeztem, azt mondta, a koporsók általában annyira szivárognak, hogy a lebomló test által okozott gázokat kiengedjék, és ezek a gázok megtölthették a sírgödröt. Aztán mutatott egy kis csavarkulcsot vagy kulcsot a kezében.
– Ez azért van, hogy kinyithassam a koporsót, és kiszellőztessem, hogy megbizonyosodjak arról, nem viszem vissza ezeket a gázokat a laboromba. Érdemes hátrébb állni. A szag elég rossz lehet.
Minden úgy zajlott, ahogy gondoltam. Ron Bűnügyi Laboratóriumának egyik technikusa képeket készített, a kotrógépkezelő óvatosan ásott le, amíg a kanál meg nem kaparta a koporsó tetejét. Miután feltárta, egy láncot használt amelynek mindkét végén egy speciális kampó volt. Ezeket a kanálra akasztották. A horgok a koporsó fedelének mindkét végén lévő hornyokba kerültek. Felemelte fedelet és félretette.
Ekkor megcsapott a szag, így hátráltam vagy húsz métert, és nem láttam, mit csinálnak ezután Ron és a technikusai- feltételeztem-, segítettek a hevedereket áthelyezni a koporsóra, mert a következő dolog, amit láttam, az volt, amikor a kotró elhátrált a sírtól. A koporsó két Span-Set hevederre volt felfüggesztve, amelyek a kotró-kanál fogaihoz voltak rögzítve. A markológép kezelője ráültette a koporsót a Ron által hozott nehéz ládára, majd leengedte a kanalát, hogy meglazítsa a hevedereket. Ron egyik technikusa kiakasztotta minden heveder egyik végét, kihúzta a koporsó alól, és beejtette a kotró kanálba. A gépkezelő ezután a teherautóhoz hajtott, és a tréler leparkolt egy úton kicsit távolabb a sírhelytől.
Ron és a technikusai odamentek a koporsóhoz, és láttam, hogy Ron nem használja a szerszámát a fedélen. Csak kinyitotta a fedelet. Ekkor döntöttem el, hogy nem vagyok elég messze.
Körülbelül öt perccel később Ron elindult felém. Amikor odaért hozzám, levette a hazmat öltönyének kapucniját, és láttam, hogy egy aggódó szemöldökráncot az arcán.
– Rich, szerintem jobb, ha visszamennél ahhoz a bíróhoz, és hosszabbítást kérnél az exhumálási végzésedre. Pokoli problémánk van, és semmiképpen sem fogom tudni megoldani huszonnégy óra alatt.
Bólintottam.
– Rendben, megpróbálhatom, de mi a probléma?
– A koporsó nem volt bezárva, mert nem lehetett. Két holttest van abban a koporsóban, és a fedele nem csukódott be eléggé ahhoz, hogy bezárja. Az egyik holttest nem volt bebalzsamozva, így istenverte rendetlenség van benne. Olcsó koporsó volt, így nem volt túl mély, és félig tele van folyadékkal a balzsamozatlan testből és az esővíztől, ami beszivárgott.
– Csak az egy napba fog telni nekem és a technikusaimnak, hogy szétválasszam őket anélkül, hogy megsemmisítenénk az ott lévő bizonyítékokat. Még legalább egy napba telik, mire elegendő információhoz jutok a második test azonosításához. Szerintem legalább egy hét, ha a TBI-nak van DNS-e. Ha nem, akkor talán soha nem fogjuk kideríteni, ki az.
Nem okozott gondot az exhumálási végzés határozatlan időre történő meghosszabbítása, miután elmagyaráztam Marks bírónak, hogy mit találtunk.

Rochelle várt rám, amikor este hazaértem. Amint beléptem az ajtón, megkérdezte, hogy minden rendben ment-e?
A homlokomat ráncoltam:
– Nos, igen és nem. Elég könnyen kiemeltük Mr. Harrington koporsóját a sírból. Amikor Ron kinyitotta a koporsót, hogy kiszellőztesse, akkor volt probléma. Két holttest volt ugyanabban a koporsóban.
– Kettő? Hogy a csudába történhetett ez?
– Nem ez a legrosszabb. Az egyiket nem balzsamozták be, így el tudod képzelni, milyen állapotok voltak ott.
– Az egyetlen dolog, amit Ron és én ki tudtunk találni, hogy valaki berakta a második holttestet a koporsóba, miután Mr. Harringtont bebalzsamozták és előkészítették a temetésre. Holnap Ron elkezdi a munkát a holttesteken, én pedig beszélni fogok a temetkezési irodával amelyik intézte a temetést, és meglátom, mit mondanak.
Rochelle gondolkodott egy pillanatig, majd megkérdezte, hogy a második test férfi vagy nő. Azt mondtam, Ron még nem lehet biztos benne.
– Rochelle, abból, amit Ron mondott nekem, nem fogja tudni megmondani, amíg ki nem veszi a második holttestet a koporsóból, és le nem takarította. Részben lebomlott, részben pedig olyan folyadékba merült, amelyben tovább bomlik. Miért?
– Nos, ne feledd, az egyik elméletem az volt, hogy Mr. Harrington egy másik nővel feküdt le, és ezért ölte meg Mrs. Harrington. Ha a második holttest nő, akkor talán Mr. Harrington szeretője. Lehet, hogy Mrs. Harrington ölte meg mindkettőjüket.
– Hogyan juttatta volna a második holttestet a koporsóba?
– Emlékezz, azt is mondtam, hogy valószínűleg van segítsége. Megölte Mr. Harringtont, hogy eltüntesse az útból. A szeretője volt az, aki segített neki.
– Nos, nem fogom tudni, hogyan kerülhetett a második holttest abba a koporsóba, amíg nem beszélek a temetkezési irodával. Azt hiszem, ennek ott kellett történnie. Nincs más hely, ahol a koporsó ne lenne látható. Holnap sok kérdésem lesz az igazgatóhoz.
Rochelle ekkor összevonta a szemöldökét.
– Ez morbidnak fog hangzani, de valószínűleg nehezen fogok elaludni, miután mindezt hallottam. Gondolod, hogy segíthetnél ebben?
Körülbelül egy óra telt el, mire Rochelle mellém gömbölyödött és arcon csókolt:
– Jó éjt! – . Néhány perccel később aludt. Nekem ennél több idő kellett.

Soha nem volt még ilyen esetem. Általában a gyilkosságok nagyon egyszerűek. Az egyik ember valamilyen módon megöl egy másikat, aztán vagy megpróbál elrejtőzni, vagy megpróbál meggyőzni, hogy semmi köze hozzá. Ebben az esetben nem voltam benne biztos, hogy elhittem-e Rochelle elméletét, miszerint ugyanaz a személy ölte meg mindkét embert abban a koporsóban. Meg voltam győződve arról, hogy Mrs. Harrington felelős a férje haláláért. Tudott a gyógyszeréről, és valószínűleg tudta, mi történne, ha túladagolja. Csak azt nem tudtam, hogyan juttatott be Mr. Harringtonba ennyi Atenololt. Nem tűnt valószínűnek, hogy megölt volna egy második embert is, mert nem volt rá oka.
A biztonságos út az lett volna, ha elhagyja őt, keres egy másik lakhelyet a szeretőjével, majd új életet kezd. Lehet, hogy megölte, hogy ne találja meg újra, de ha ezt megtette, szabad lett volna, kivéve az elkapás veszélyét.
Ha Mr. Harrington volt a hűtlen, lehet, hogy megölte volna dühéből, de még egyszer, mivel akkor szabadon megtehette, amit akar, a leglogikusabb út az lenne, ha egyszerűen eltűnne.
Végül elaludtam, és azon tűnődtem, mit fog Ron megtudni, amikor kiveszi a második holttestet a koporsóból.

Másnap reggel tudtam meg, amikor behajtottam a parkolóba. Amint kiszálltam az autómból, tudtam, hol dolgozik Ron. Ennek oka a bomlásszag a laborja hátulján lévő rakodókon. Amikor felsétáltam arra a rakodódokkra, ott volt Ron és az egyik technikusa, mindketten hazmat öltönyben. Ron meglátott és odament.
– Kívül vagyunk, így elkerüljük, hogy az épület szellőzőrendszerét megtöltsük bomlásszaggal. Elég nagy szél van odakint, hogy a szag nagy része elég gyorsan elillan, de a koporsó mellett még mindig elég intenzív. A szén-szűrős hazmat maszkjaink tisztességes munkát végeznek a kiszűrésében.
– Eddig azt tudom, hogy hacsak nem egy nagyon sovány srác volt, aki szeretett másként öltözködni, a második test női. Egy bugyiból találtuk meg a gumit a dereka körül, és amiben egészen biztosak vagyunk, az a fémhurok, amikkel a melltartó vállpántjait a kosárhoz rögzítik és a hosszát állítják. Vagy nem volt rajta semmi más, vagy ami rajta volt, elrohadt. Nem fogom tudni megadni neked a halál okát, amíg át nem helyezem az asztalra. Ez valószínűleg még egy órát vesz igénybe.
Visszamentem az íróasztalomhoz, hogy felhívjam a temetkezési irodát amely először vette át Mr. Harrington holttestét. Az igazgató azt mondta, hogy négyig szabad, ezért mondtam neki, hogy körülbelül egy óra alatt végzünk is.
Elmentem a temetőbe, de gondolkodtam is. Talán igaz volt Rochelle elmélete arról, hogy Mrs. Harrington miért ölte meg a férjét, csakhogy a szeretőjét is megölte. Elhinném, hogy ez történt, ha Mrs. Harrington eléggé mérges volt a férjére. Néha, amikor valaki úgy érzi, hogy sérelmet szenvedett, bárkit bánthat.
A temetkezési igazgató nem sokat segített. Csakúgy, mint az állatorvos, ahol Mrs. Harrington dolgozott, a temetkezési vállalat tulajdonosa Mr. Harrington halála után hat évvel elhunyt, és a lánya eladta az üzletet a jelenlegi tulajdonosnak. Miután ezt megtudtam, elmagyaráztam, mit találtunk, amikor exhumáltuk Mr. Harringtont. Hallgatott, majd összeráncolta a homlokát.
– Owens nyomozó, nem hiszem el, hogy ez megtörténhetett a temetkezési irodában. Ismertem az előző tulajdonost, és ő soha nem bánt volna így egy elhunyttal. Eleve nem is lett volna sok lehetősége.
– A legtöbb ilyen kis temetkezési vállalat már nem balzsamoz. A környezetvédelmi engedélyek sok speciális felszerelést igényelnek, sokáig tart, és drága. 1999-ben is így volt.
– A legtöbb temetkezési vállalat azt teszi, hogy a balzsamozást egy olyan céggel végezteti el, amelynek ez az egyetlen tevékenysége. Megengedhetik maguknak a felszerelést és az engedélyeket a tevékenységük volumene miatt. A legtöbben képzett sofőrök által végzett szállítási szolgáltatásokat is kínálnak. Hűtött járművekkel szállítják az elhunytat a kórházból, hullaházból vagy ravatalozóból a telephelyükre, majd vissza a temetkezési irodába. Ha szükséges, más helyre is elszállítják az elhunytat.
– Szállítási idővel körülbelül két napba telik, amíg az elhunytat a telephelyére szállítják, elvégzik a szükséges balzsamozást és egyéb előkészületeket, majd elhozzák a temetőbe. Ha vannak konkrét vallási előírások, akkor a folyamat felgyorsítható , de ez jelentősen megnöveli a költségeket.
– Miután megkaptuk az elhunyt bebalzsamozott testét, gondoskodunk a hozzátartozók kívánsága szerinti felöltözésről, a haj formázásáról, a test életszerűbb állapotba hozásához szükséges smink felviteléről, majd a koporsóba helyezzük.
Ha ez megtörtént, zárva tartjuk a koporsót a megtekintés idejéig, kivéve azokat az időket, amikor a koporsót kinyitják, hogy a megtekintés előtt, valamint a szertartás és az azt követő temetés előtt kiszellőzhessen. Biztosan megérti, miért van szükség erre a lépésre.
– Bármelyik alkalmazottam kinyithatna egy koporsót az említett szellőztetéshez, de azonnal látnák a második holttestet, és jelentenék nekem. Ezután hívjuk a rendőrséget. Az előző tulajdonosnak csak ő maga és a lánya volt, és kétlem, hogy bármelyikük is megtenné, hogy elrejtsen egy második testet a másik elől. Ha a koporsó nem záródott be teljesen, akkor azt egyikük vagy mindketten láthatták volna.
Megköszöntem az igazgató úrnak a tájékoztatást, de ez nem volt igazán hasznos információ.
Amikor visszaértem az asztalomhoz felhívtam Ront, hátha már tud valamit. Megkért, hogy menjek le a laborjába. Amikor odaértem, Ron átnyújtott nekem egy üveg Vicks Vaporub-ot.
– Kenj be ebből az orrod alá. Segít a szagán.
Vettem részt boncolásokon, és néhány alkalommal elvesztettem az ebédemet, de ezek nem voltak ilyenek. Nem sok látnivaló maradt, de ami volt, az elég borzalmas volt. Úgy tűnt, Ron nem érez ugyanígy, de a halottkémek általában egy kicsit mások voltak.
– Rich, gyere, nézd meg, és látni fogod a halálának okát.
A holttest részben felmetszett torkára mutatott.
– Eltört a szíjcsontja. Megfojtották. A körmei is letörtek, mintha azzal küzdött volna, aki megölte. Vettünk a körmei alól kaparékot, de kétlem, hogy van ott valami. Hajmintákat is szedtünk és mintákat azokról a szövetekről, amelyek még sértetlenek, és elküldtük őket DNS-elemzésre. Amíg nem jönnek vissza az eredmények, még mindig „Jane Doe”.
Mr. Harringtonról kérdeztem, és összeráncolta a homlokát.
– Csak annyit tudok róla elmondani, hogy elég jól megőrződött, pedig húsz éve eltemették. Ha mindent megkapok a nőtől, elkezdek vele foglalkozni. Valami konkrétat keresel?
Azt mondtam, hogy keresem a módját, hogy az Atenolol bekerülhetett Mr. Harrington szervezetébe. Ron megígérte, hogy megnézi, van-e valami a gyomrában, de azt mondta, hogy a balzsamozási folyamat és az idő, amikor meghalt, valószínűleg mindent tönkretett, ami ott volt.
Meséltem neki Rochelle elméletéről, miszerint Mr. Harringtont tehetetlenné tették egy Haloperidol injekcióval, majd befecskendezték az Atenololt. Egy pillanatig megsimogatta az állát, majd összeráncolta a homlokát.
– Az a szer megtenné. Harminc másodpercen belül kiütötte volna, és a kórház nem találta volna meg, hacsak direkt nem keresik. A maradékot kiöblítették volna, amikor bebalzsamozták, de át fogom nézni a testét tűnyom után. Ennyi idő után nehéz lesz megtalálni, ha ott vannak.
Megkérdeztem Ront, hogy keresne-e tűnyomokat Mr. Harringtons seggén, és elvigyorodott.
– Biztos vagyok benne, hogy megkérsz, nézzek oda, de nem fogom megkérdezni, mi az oka. Nem hiszem, hogy tudni akarom.

Két nappal később Ron felhívta a mobilomat. Nevetett, amikor megkérdeztem, mit tudott meg.
– Rich, nem tudom, miért gondoltad, hogy valaki seggbe szúrta Mr. Harringtont, de ha igen, akkor nem ott találom a tűnyomot.
– Találtam egyet a srácon, és aki odatette, az vagy egy nagyon beteg rohadék volt, vagy biztosan nagyon utálta a srácot. A tűnyom a péniszének nagy erében volt, és egy nagy furatú tű okozta. Nem tudom, hogyan tudott valaki tűt szúrni a hímtagjába, amikor még ébren volt, és képes volt visszavágni, de mint mondtam, valaki azt akarta, hogy szenvedjen és szenvedjen sokat. És biztos vagyok benne, hogy ez is történt Az Atenolol koncentrációja a vérében, és az a tény, hogy közvetlenül a véráramába fecskendezték be, gyorsan légszomjat okozott volna, és valószínűleg túlságosan lelassul ahhoz, hogy sokat harcoljon. A szíve is lassulni kezdett, és valószínűleg elszédült vagy elájult.
Ez késztetett arra, hogy emlékezzek valamire Harry eredeti jelentéséből.
Harry elmélete szerint Mrs. Harrington megölte a férjét, de valójában nem volt bizonyítéka arra, hogy a sürgősségi osztályon meghalt férfi Mr. Harrington volt. Csak az a nő volt, aki behozta, és azt mondta, hogy Mr. Harrington. Akkoriban ez valószínűleg logikus következtetésnek tűnt, tekintve, hogy a nő a feleségeként azonosította magát, és hozott egy vényköteles Atenolol-t, amelyen Mr. Harrington neve szerepelt, mivel a betegsége és Atenolol okozták a halálát. Nos, mivel már egy másik holttestünk is volt ugyanabban a koporsóban, már nem voltam benne olyan biztos.
– Ron, vennél ujjlenyomatokat és DNS-mintát Mr. Harringtontól is? Ez csak egy vaktában leadott lövés, de elköthet néhány laza szálat.

Két hétbe telt, mire visszahozták a DNS-eredményeket a TBI-laborból, és egészen más történetet meséltek el, mint ahogy Rochelle és én feltételeztük.
A TBI egyezést talált a nő haj- és szövetmintáiból kapott DNS-sel. Ez a DNS megegyezett annak a hajnak a DNS-ével, amelyet a bűnügyi helyszínelők húsz évvel ezelőtt vettek ki a Harrington ház mosdó- és zuhanylefolyóiból. Ez szinte meggyőző bizonyíték volt arra, hogy a második holttest Mrs. Harrington volt, és megmagyarázta, hogy Harry miért nem találta meg. Ez a tény alaposan felforgatta az egész ügyet.
Mrs. Harrington ettől még mindig megölhette volna a férjét, de valaki ezután megfojtotta.
A „ki mit csinált”  sokkal bonyolultabbá vált Mr. Harrington testének ujjlenyomatai és DNS-e miatt, mert nem egyezett a mosogató és a zuhany lefolyóiból származó DNS-sel vagy a ház ujjlenyomataival. Ez pedig arra utalt, hogy a koporsóban lévő férfi nem Mr. Harrington volt. A TBI nem talált egyezést, és elküldte a DNS-profilt a CODIS-nak.
Miután Rochelle-lel ezt megbeszéltük azon az éjszakán, elmondta, hogy most már más az elmélete.
– Mi van, ha mindkét Harringtonnak viszonya volt? Mr. Harrington és a szeretője úgy dönt, megölik Mrs. Harringtont, hogy eltüntessék őt.
Aztán megölték a szeretőjét is, hogy ne beszéljen a rendőrségnek. 
Lehet, hogy swingerek voltak. Mr. Harrington, és a másik nő, úgy döntöttek, hogy jobban szeretik egymást, mint a férjüket és a feleségüket.
Bólintottam.
– Nos, ennek van némi értelme, kivéve, hogy Mrs. Harrington volt az, aki megadta a kórháznak a nevét és címét, és bevitt a sürgősségire egy üveg Atenololt. Eladta az autóját is.
Rochelle gondolkodott néhány másodpercig, majd elvigyorodott.
– Tudjuk biztosan, hogy ezt Mrs. Harrington tette? Ha nem Mr. Harrington volt a koporsóban, miért higgyük el, hogy Mrs. Harrington vitte kórházba a férfit? A jogosítványa szerint úgy 160 centi magas volt, körülbelül hatvanöt kilós és barna haja volt.
– A nők hazudnak a súlyukról, és egyik napról a másikra megváltoztathatják a hajszínüket. Nem mérték meg a magasságomat, amikor megszereztem a Tennessee-i jogosítványomat. Valószínűleg a knoxville-i nők fele elég jól illeszkedne ehhez a leíráshoz, és a jogosítványon lévő kép általában nem áll túl közel a valós személyhez. Ráadásul a kórház valószínűleg csak annyit kért volna, hogy  igazolja a nevét és címét. Letakarhatta volna az ujjával a képet, amikor megmutatta nekik a jogosítványt, ahogy véletlenül én is mindig amikor elmegyek az italboltba.Csak a születési dátumomat nézik. Soha nem kérték hogy tegyem arrébb az ujjam mert látni akarják a képem is.
– Mi van, ha Mr. Harrington szeretője tette ezeket a dolgokat? Ha már megölték Mrs. Harringtont, ott volt a táskája és mindene. Nagyon könnyű lenne egy nőnek Mrs. Harrington-nak kiadni magát
ha közel állnak egymáshoz méretben és megjelenésben.
Annak fényében, amit most tudtunk, ennek is volt értelme. Még mindig nem magyarázta meg, hogyan került Mrs. Harrington holtteste a koporsóba egy olyan férfival, akiről mindenki azt hitte, hogy a férje.
– Rochelle, ha az történt, amit mondasz, hogyan juttatták be Mrs. Harrington holttestét a koporsóba? Abból, amit a temetkezési vállalat igazgatója mondott nekem, szinte lehetetlen lenne, hogy bárki megtegye, és különösen, mivel a koporsó nem záródna be teljesen. 
Megrázta a fejét.
– Nem tudom, de talán az igazság-táblám megmondja nekünk. Holnap megcsinálom. Jelenleg éhes vagyok. Mi lenne, ha megvennélek egy vacsorával, aztán te valami mással?
Nos, nem kell elmondanom, mivel kedveskedtem Rochelle-nek aznap este. Mondjuk örült, amikor jó éjszakát csókolt, és befejeztük a dolgot.

Amikor másnap reggel dolgozni mentem, Ron hagyott nekem egy telefonüzenetet.
– Rich, ma reggel eredményt kaptam a CODIS-tól. A fickó a koporsóban Warren Langley, akinek múltja van. Az életben elért egyéb eredményei között, mint például a kisebb testi sértés, elítélték betörésért, kábítószer-kereskedelemért és garázdaságért. Körülbelül egy hónapja volt kinn a börtönből, amikor valaki a farkába döfött, és telelőtte Atenolollal.
Azt mondtam neki, lemegyek, és elhozom az aktát.
Miután Ron átadta nekem, azt mondta:
– Ezzel befejeződött mindkét boncolás. Mit tegyek a holttestekkel? Nem tudom visszatenni a srácot Mr. Harrington sírjába, mert ő nem Mr. Harrington.
Nem tehetem oda Mrs. Harringtont sem a sírba, mert nő.
Azt mondtam, adjon egy kis időt, hogy megtudjam, van-e közeli rokonuk. Ha nem találok, el kell hamvasztani, és a földi maradványokat az erre a célra a város tulajdonában lévő temetőben temetik majd el.
Ezt követően kinyomtattam Warren Langley aktáját.
A múltja tizenhat éves koráig nyúlik vissza. Letartóztatták, mert ellopott egy sapkát egy sportboltból. Mivel az csak pár dollárt ért, és ez volt az első vétsége, Warren csak hat hónap próbaidőt kapott.
Ezt gond nélkül leszolgálta, de azután folytatta a bűnözők egyre eszkalálódó életét. Huszonöt éves korára ebből öt évet már börtönben töltött, az utolsó hármat azért, mert megverte a feleségét, Mariont. Nem került bajba, mióta feltételesen szabadlábra helyezték. Nyilván azért változott meg, mert ő és Marion még mindig házasok voltak.
Felhívtam a nyomtatványon szereplő feltételes szabadlábra helyező tisztet, és megtudtam, hogy már nyugdíjba ment. A nő, aki felvette a számot, azt mondta, hogy körülbelül tíz éve vette át Warren ügy aktáját, de nem érintkezett vele. A legutolsó információja az volt róla, hogy 1999-ben építkezésen dolgozott Nashville-ben. Megadta nekem a fővállalkozó nevét azon a helyen, ahol Warren akkoriban dolgozott.
Szóval most több olyan információm is volt, amelyek önmagukban nem jelentenek sokat, de együttvéve igen.

Tudtam a felesége nevét, és ha még élne, és meg tudnám találni, akkor lenne valaki, aki elmondhatná mikor tűnt el. Csak meg kellett találnom, és megkérdeznem, miért nem jelentette Warren eltűnését annyi évvel ezelőtt. Az volt a gyanúm, hogy ő ölte meg Warrent és talán Mrs. Harringtont is.
Lehetséges kapcsolatom is volt Mr. Harrington és Warren között, mivel mindketten építkezésen dolgoztak Nashville-ben. Nem tudtam, hogy ugyanazon az építkezésen-e, de ha igen, akkor lehet, hogy találkoztak. Talán így találkozott Warren Mrs. Harringtonnal, és ez a találkozó valami komolyabbra fordult. Ha a fővállalkozó még mindig üzletel, rendelkezne nyilvántartásokkal amelyekből kiderül, kik voltak az alvállalkozói, és az alvállalkozóinak listája lenne azokról a munkásokról, akiknek fizettek.
Aznap délután felhívtam a Warren feltételes szabadlábra helyezési jegyzőkönyvében szereplő vállalkozó számát. Egy lány vette fel: 
– Monteagle Construction. Hogyan segíthetek?
Megadtam neki a nevemet és a hívásom okát, majd megkértem, hogy beszélnék a tulajdonossal vagy a vezérigazgatóval. Azt mondta, tartsam meg, amíg összeköt. Újabb két csengetést hallottam, majd egy másik nő azt mondta:
– Lisa Morgan vagyok, a Monteagle Construction tulajdonosa. Patty azt mondta, hogy ön egy knoxville-i nyomozó, aki egy gyilkossági ügyben nyomoz. Nem tudom, hogyan segíthetnék, soha nem halt meg senki egyik építkezésünkön sem.
Elmagyaráztam, hogy a haláleset nem egy építkezésen történt, hanem két férfi volt benne, akik 1999-ben építkezésen dolgoztak, és egyikük Monteagle egyik telephelyén tartózkodott akkoriban.
– Amit tudnom kell, az az, hogy van-e nyilvántartása a cége által 1999-ben egy nashville-i telephelyen alkalmazott emberekről. Ha nem, van-e egy listája azokról az alvállalkozókról, akik ott dolgoztak?
Azt mondta, hogy eltart egy ideig, és azt is, hogy visszahív. Két órával később megtette.
– Owens nyomozó, 1998 és 2000 között két helyen dolgoztunk Nashville-ben. Mindegyik telephelyen szerepelnie kellett az ott lévők nevének arra az esetre, ha valamilyen vészhelyzet lenne, és mindenkivel el kellene számolnunk. Elküldhetem őket e-mailben?
Fél óra múlva kaptam egy e-mailt két melléklettel. A mellékletek kinyomtatása után egy 1999 nyarán épült raktár helyének neveivel kezdtem.
A második oldalon Warren Langley-t, a harmadikon pedig Kenneth Harringtont találtam.
Warren a villanyszerelő segédjeként, Mr. Harrington pedig villanyszerelőként szerepelt.
Így találkozhattak volna, de ez még mindig nem árulta el, miért temették el Mr. Langley-t Mr. Harringtonként. Ezt pillanatnyilag félretettem, és megnéztem Marion Langley Tennessee-i jogosítványának adatait. Ha még mindig Tennessee-ben lenne, a legutóbbi címe szerepelne a jogosítványán. Már elköltözhetett ugyan, de legalább kiindulópont volt.
Azt találtam, hogy Marion Langley 1993-ban, huszonhat évesen változtatta a nevét Marion Rodgersről Marion Langley-re. Azt hiszem, ez akkor volt, amikor hozzáment Warrenhez. Aztán 1999-ben megváltoztatta a vezetői engedélyében szereplő nevet Marion Westonra.
A cím 2525 West Ash, Crossville, Tennessee.
Megkérdeztem Kenneth Harringtont jogosítványát is, és megtaláltam, de az engedélye 2000-ben lejárt, és nem újították meg. Egy sejtésem szerint aztán megkérdeztem Kenneth Westont.
Ha Rochelle elmélete igaz, akkor Kenneth Harrington és Marion Langley szerelmesek voltak, és mindkét gyilkosságot elkövették.
Kenneth Weston tennessee-i jogosítványát 1999-ben adták ki, miután bemutatott egy 1994-ben kiállított illinois-i jogosítványt, és 2023-ban megújította a tennessee-i jogosítványát. Ugyanazon a címen lakott, mint Marion Weston.
Úgy gondoltam, hogy ő Kenneth Harrington.
Illinois-i jogosítványt szerezhetett volna Kenneth Weston jogosítványa alapján, ha Illinois-ban él. Csak a tennessee-i engedélyét és egy villany- vagy vízszámlát kellett volna felmutatnia igazolásként  hogy az államban lakik.
A Harrington névváltoztatás Westonra szintén könnyű lett volna. Körülbelül száz dollárért Chicagóban vagy Nashville-ben olyan jogosítványt kapsz, amelyen az szerepel, amit akarsz, tehát ez bármelyik államban megtörténhetett volna.
Túl sok hasonlóság volt Marion Weston és Kenneth Weston között ahhoz, hogy ne az egykori Marion Langley és Kenneth Harrington legyen.
Arra gondoltam, hogy Rochelle elmélete szerint, Marion és Kenneth valahogy összejöttek, és miután Mrs. Harrington és Mr. Langley meghaltak, összeházasodtak. Ezt nem tudtam bizonyítani, és még mindig nem tudtam, hogy bármelyikük bűnös-e gyilkosságban vagy sem. Azt sem tudtam, hogy Mrs. Harrington holtteste hogyan került abba a koporsóba Warrennel, így nem volt okom letartóztatási parancsot kérni bármelyikük ellen.
Amikor aznap este hazaértem, Rochelle az igazság-tábláján dolgozott. A jobb oldali oszlopban ott volt az összes játékos neve. A többi oszlop fejlécét úgy címkézte át, hogy „Mr. H megölése”, „Mr. L megölése”, „Ismeretlen nő megölése” és „Koporsóba tett ismeretlen tett nő”. Az oszlopokba „X”-et írt volna, ha úgy gondolja, hogy ez a kombináció lehetetlen, például az ismeretlen férfi nem ölhette volna meg az ismeretlen férfit.
Ami maradt neki, azok lehetséges forgatókönyvek voltak. Elmondtam neki a neveket, amelyeket kitaláltam az „ismeretlen”  embereknek, ő pedig megváltoztatta a neveket, majd hátradőlt, és megnézte a ténytábláját.
– Egy véletlen gyilkost leszámítva csak két ember van, aki megölhette volna Mrs. Harringtont és Mr. Westont is – Mr. Harrington és Mrs. Weston.
De egyikük sem tudta volna a koporsóba tenni Mrs. Harringtont. A temetkezési igazgató ill. az asszisztense berakhatta volna a koporsóba, de nem tudom elképzelni, hogy ezt egyikük is megtette volna. Ha valaki megtudja, letartóztatják egy holttest meggyalázásáért, és a temetkezési vállalat elveszti az engedélyét. Eladtak egy koporsót, és eltemették a férfit, egyik féllel sem érintkeztek, amit én találok. Kifogytam az ötletekből, mert senki más nem férhetett hozzá a koporsóhoz.
Rochelle ténytábláját néztem, remélve, hogy látok valamit, amit kihagyott, amikor eszembe jutott, amit az exhumáláskor láttam.
Amit ott láttam, az valószínűleg pontosan ugyanaz volt, amit Harry a temetéskor látott. Volt egy markológép, amely megásta a sírt, és arra várt, hogy megtöltse, amikor mindenki elmegy. Annak érdekében, hogy a temetőbe látogatók ne láthassák a sírhelyet, három oldalra acélkeretben vásznakat helyezett el.
– Rochelle, van egy másik személy, akit elfelejtettél: a temető sírásója. Amikor Harry a sírhoz ment, hogy megnézze, ott lesz-e Mrs. Harrington, csak egy munkást látott a kotrógépen, amelyik megásta a sírt, és körülötte vászon paravánok voltak elhelyezve. Még mindig nem töltötte fel a sírt amikor Harry elment. Mi akadályozta volna meg abban, hogy megfogja Mrs. Harrington holttestét, kinyissa a koporsót, berakja, majd felhelyezze a fedelet és feltöltse a sírt?
Rochelle hozzáadta a „sírásót”  a névsorhoz, majd a táblájára nézett.
– Nos, ez csak akkor működik, ha a sírásó vagy a Weston nő, vagy Mr. Harrington. Gondolom, vannak nők, akik tudnak kotrógépet kezelni, de nem lehet sok. Mit keresett volna ott Mrs. Weston? Ha ő nem használhatott kotrógépet, Mr. Harringtonnak kellett lennie, de azt mondtad, hogy villanyszerelő, nem pedig nehézgépkezelő.
– Nem tudom, Mrs. Weston mit dolgozott akkoriban, de nem hiszem, hogy ő volt a markolón. Harry látta volna, hogy nő, és ez furcsának tűnt volna számára. Ha a kotrógépkezelő az, akkor Mr. Harringtonnak kellett lennie.
Rochelle kérdőjelbe tette Mr. Harringtont a „Megölt Mr. L” alatt.
– Rendben, akkor hogyan juttatta oda anélkül, hogy bárki is látta volna a holttestét?
– Nos, Harry azt mondta, hogy a kotrónál egy kisteherautó és egy utánfutó parkolt a sír mellett. Talán a teherautóban volt. Amikor mindenki elment, Mr. Harrington kinyithatta a koporsót, kivette  a holttestet a teherautóból, és berakhatta.. Miután ezt megtette, csak rátette a fedelet, majd betemette a gödröt. Ez még mindig azt feltételezi, hogy egy villanyszerelő tudja, hogyan kell kezelni a kotrógépet.
– Egy másik oszlop is hiányzik a tábládról. Tudjuk, hogy Mr. Langley-t az Atenolol túladagolása ölte meg, de hogyan jutna Mr. Harrington vagy Mrs. Langley folyékony Atenololhoz? Mrs. Harrington az egyetlen, akit ismerünk, aki egy olyan helyen dolgozott, ahol esetleg szerezhetett volna. Azt hiszem, valakinek meg kellett szereznie nekik.
Rochelle a laptopjához lépett, és gépelni kezdett. Pár perccel később felnézett.
– Talán nem is kellett folyékony Atenololt beszerezniük. Lehet, hogy elkészítették a magukét Mr. Harrington gyógyszeréből. Csak utánanéztem, és az Atenolol vízben oldódik. Több tablettát is le kellett volna darálni, de Mr. Harringtonék kaphattak volna több tablettát is, mert az Atenolol nincs szabályozva mint egy kábítószer, vagy egy utcai drogként is használt gyógyszer. Az mondta az orvosnak, történt valami a nála lévő tablettákkal. Újra kérte a receptet, az orvos pedig jóváhagyta.
– Miután feloldották az őrölt tablettákat, befecskendezhető Atenololjuk volt. Akkor csak egy fecskendőre lett volna szükségük, és már 1999-ben is megvásárolhatták az összes fecskendőt és tűt bármelyik mezőgazdasági boltban.
– Rendben, ez lehetséges, de hogyan juttatták be Mr. Langley-be? Harry azt mondta, tűnyomot talált Mr. Langley hímtagján, de nem tudom elképzelni, hogy csak úgy lefeküdt, és hagyta, hogy az egyik tűt szúrjon belé. Biztos vagyok benne, hogy én nem tenném.
Rochelle a homlokát ráncolta.
– Ezen még gondolkodnom kell. Jelenleg éhes vagyok. Együnk.
A vacsora steak volt, amit grilleztem, míg Rochelle tésztasalátát készített. Már majdnem nyolc volt, mire befejeztük az evést, és Rochelle azt mondta, hogy zuhanyozni fog. Fél órával később kijött a zuhanyból, csak egy törölközőben, és rám szegezte az ujját.
– Tiszta vagyok, és én leszek a desszerted. Menjünk aludni.
Amint beértünk a hálószobánkba, Rochelle ledobta a törölközőt.
– Az ágyon feküdj. Valami különlegesre gondolok.
Nos, arra gondolt, hogy a mellkasomon ül, a fenekével az arcomban, és a keze a farkamon. Amikor megsimogattam a seggét, Rochelle azt mondta: – Aha, még nem. Előbb fel kell készítenem.
Vigyorognom kellett, mert már felállt a farkam.
– Rochelle, már készen vagyok.
Akkor felnevetett:
– Nnem annyira, mint amennyire én készítenélek. Most maradj nyugodtan.
Nos, sikerült mozdulatlanul maradnom, amíg Rochelle a farkamra nem húzta az ajkait. Utána próbálkoztam, de lehetetlen volt. Már kezdtem belenyúlni Rochelle simogató kezébe és szívó szájába, amikor lehúzta ajkait a farkamról.
– Azt mondtam, hogy maradj nyugodtan.
Megsimogattam a bal seggét.
– Mostanra már tudnod kellene, hogy amikor ezt csinálod, azt én nem tehetem.
– Meg tudom oldani.
Éreztem, hogy Rochelle megmarkolja a tengelyemet, majd éles fájdalmat éreztem a farkamban. Megpróbáltam elhúzni a farkamat, de Rochelle csak erősebben szorította.
Néhány másodperc múlva felnevetett.
– Milyen érzés, hogy az Atenolol beléd lőtt, amikor nagyon kemény vagy?
– Nem fájt annyira, mint inkább meglepetés volt. Egyébként miért tetted?
Rochelle ekkor megfordult.
– Csak azt próbáltam látni, milyen nehéz lenne, ha akarnám. Kiderült, egyáltalán nem volt nehéz. Az az ér nagyon feldagad amikor megkeményedsz. Csak annyit tettem, hogy egy kicsit megcsíptem a körmeimmel, de be is adhattam volna neked.
– Fogadni mernék, hogy ez történt. Mrs. Langley keményen megmarkolta őt, ahogy én tettem veled, és mivel nem látta, mit csinál, belenyomta a tűt, és lenyomta a dugattyút. Két másodperc. Nem sokkal ezután már gyengének érezte magát, és nem tudott rendesen lélegezni.
– Most pedig bocsánatot kérek, amit tettem. Kárpótolhatlak?
Rochelle nagyon jó munkát végzett, hogy kiengeszteljen – kétszer is.
A második után hozzám bújt és a nagy melleit a mellkasomhoz nyomta: – Jóvá tettem mindent?

Másnap reggeli közben Rochelle új elméletéről beszélgettünk. Volt néhány kérdésem.
– Az elméletednek van értelme, de ez azt jelenti, hogy Mr. Langley és a felesége még mindig együtt aludtak. Miért gondolta volna egyáltalán, hogy lefeküdjön vele azok után, amit vele tett?
Rochelle elmosolyodott.
– Ez azért lehetett, mert meggyőzte, hogy újra összejönnek. Ez gyakran megtörténik. Egy pár elválik, majd úgy dönt, hogy jobb házasnak lenni, mint elválni. Nem váltak el, de a különélés ugyanarról szólt, főleg mivel börtönben volt.
– Talán azért, mert azt tervezte, hogy megöli. Elment Mr. Langley-hez, amikor kiszabadult a börtönből, és azt mondta, hogy hibát követett el, és vissza akart jönni hozzá. Jó terv lett volna, mert ti férfiak hajlamosak vagytok nagyon sebezhetővé válni, amikor egy nő úgy játszik veletek, mint tegnap este én. „Csak dőlj hátra, és élvezd, amit csinálunk”, és nem figyelsz semmi másra. Valószínűleg tudta, hogy ő is ezt fogja tenni. Csak kihasználta a saját javára.
Mióta megtudtam, hogy Mr. Harrington és Mrs. Langley most házasok, vagy legalábbis mindketten ugyanazt a vezetéknevet és címet használták, szerintem Mr. Harrington és Mrs. Langley viszonyt folytatott. Úgy döntöttek, az egyetlen módja annak, hogy együtt legyenek, ha megölik Mr. Langleyt, és Mr. Harringtonnak adják ki.
Az egyetlen problémájuk akkor Mrs. Harrington volt, így őt is meg kellett ölniük. Elmondhatta volna a rendőrségnek, hogy ő aznap reggel nem vitte kórházba a férjét. Az egyetlen ember, aki elég közel tudott kerülni Mrs. Harringtonhoz, hogy megfojtsa, a férje volt. Azt hiszem, mindegyikük megölte a házastársát, majd együtt elszöktek.
A ház kiürítése és az autó eladása miatt Mrs. Harrington volt az elsődleges gyanúsított, és ez működött is egészen addig, amíg meg nem kaptuk a DNS-t a Mr. Harrington feltételezett sírjában lévő holttestekből.
– Szóval, hogyan bizonyíthatjuk mindezt?
Rochelle belekortyolt a kávéjába, majd összeráncolta a homlokát.
– Csak úgy, hogy behozod és kikérdezed őket, amíg egyikük be nem vallja. De nincs okunk erre, igaz?
– Nincs, és ha csak Crossville-be mennék, és beszélnék velük, ha bűnösök, azonnal eltűnnének amint elmentem és újra meg kellene találnunk őket. Szükségem van valamire, ami összeköti őket a gyilkosságokkal, így letartóztathatjuk és visszahozhatjuk őket Knoxville-be.
– Visszamegyek a ravatalozóba, és megnézem, van-e feljegyzésük arról, hogy ki volt a sírásó. Az utolsó két esetünknél sok mindent megtudtál az újságokból. Miért nem nézed meg, mit tudhatsz meg róluk, amikor itt éltek, és azután is, hogy Crossville-be költöztek? Lehet, hogy elrontották valahol, és lehozták a nevüket az egyik újságban.

A ravatalozó igazgatója azt mondta, hogy valószínűleg nála van a sírásó neve, de eltart egy ideig, amíg megtalálják.
– Körülb voltelül száz temetést végzünk évente, és amikor megvettem a vállalkozást, nagyjából ugyanennyit csináltak. Az előző tulajdonos soha nem tért át az iratok számítógépesítésére, így kutakodnom kell a papír-dokumentumai között.
Felajánlottam pár egyenruhás segítségét, de ő megrázta a fejét.
– Nem, de köszönjük az ajánlatot. Irataink bizalmasnak minősülnek, kivéve a családtagokat. Hozhat bírósági végzést az akták átkutatására, de hálás lennék, ha nem tenné meg. Ez rossz hatással lenne a vállalkozásomra, mert elveszíteném a közösség bizalmát. Magam fogom megkeresni, és felhívom, ha megtalálom.
Egy elmélet nem volt elég ahhoz, hogy bírósági végzést kapjak, és a bírák nem szívesen adnak ki parancsot, ha csak úgy tűnik, hogy a zsaru olyasmire horgászik, amiről nem biztos, hogy ott is van. Ekkor visszamentem az asztalomhoz.
Sok embert meglephet, aki zsaruműsorokat néz a tévében, de a nyomozók nem juthatnak sok információhoz parancs nélkül. Nyilvános nyilvántartásokra és más rendőri osztályok irataira van utalva. Ez azt jelenti, hogy megkaphatjuk a letartóztatási és bírósági jegyzőkönyveket, de az olyan dolgokhoz, mint a hitelfelvételi jelentések, telefonnyilvántartások és hasonlók, parancsra van szükség. Mivel nem volt parancsom ezekre a dolgokra, elkezdtem futtatni az összes nevet az NCIC-en és a tennessee-i bírósági jegyzőkönyveken keresztül. Az illinois-i bírósági jegyzőkönyveket is hozzáadtam arra a megérzésre, hogy Mr. Harringtonnak okkal lehetett illinois-i vezetői engedélye Kenneth Westonként.
Rockford (Illinois állam) bírósági irataiban találtam kapcsolatot Mr. Harrington és a gyilkosságok között. Elég vékony szál volt, de elég lehet ahhoz, hogy Mr. Harrington bejusson egy kihallgatószobába.

1995-ben Kenneth Weston egy csekk segítségével kotrógépet bérelt egy rockfordi felszereléskölcsönző ügynökségtől. A szerződés szerint a bérleti díj lehetővé tette a bérlő számára, hogy huszonnégy órán keresztül használja a kotrógépet, egy óra türelmi idővel, hogy a bérlő visszaküldje azt a kölcsönzőnek. Szombat reggel bérelte ki a kotrógépet, így a kölcsönző hétfőig várt a csekk letétbe helyezésével.
Mr. Weston négy órával később visszaküldte a kotrógépet, és azt követelte, hogy csak fél napot számoljanak fel. Amikor a bérbeadó iroda felhívta a figyelmet arra, hogy a szerződés szerint egy teljes napot kell fizetnie bármi is legyen az oka a késésre, egyszerűen elment. Amikor a bérbeadó iroda hétfőn megpróbálta beváltani a csekket, rájöttek, hogy Mr. Weston fizetési meghagyást kért a csekken. Beperelték Mr. Westont, hogy megkapják a pénzt.
A bírósági tanúvallomásból kiderült, hogy Mr. Weston elektromos munkákat végzett bizonyos kisvállalkozókkal, akik nem akartak szakszervezeti járulékot fizetni. Az egyik ilyen munkában megkérték, hogy helyezzen be néhány földalatti vezetéket. Amikor a vállalkozó azt mondta, hogy hív egy vállalkozót az árok ásására, ha Mr. Weston megadja neki a méreteket, Mr. Weston azt mondta, tudja, hogyan kell kotrógépet vezetni, bérelne egy kotrógépet, és féláron csinálná meg.
A per úgy végződött, hogy Mr. Westont kötelezték a bérleti díj teljes összegének, valamint a kölcsönző iroda jogi költségeinek megfizetésére. Ez önmagában nem volt fontos számomra, de ha Kenneth Weston és Kenneth Harrington ugyanaz a személy, ez kapcsolatot teremtett közte és a két gyilkosság között. Lehet, hogy ő ásta meg a sírt, és ő tette be Mrs. Harringtont a koporsóba.

– Owens nyomozó, megtaláltam az aktát. A sírt ásó ember nem a temető alkalmazottja. Magánvállalkozó volt, akit a korábbi tulajdonos bérelt fel. Nyilvánvalóan rokona volt Mrs. Harringtonnak, és ő kérte, hogy végezze el a munkát. Közvetlenül is fizetett neki. A feljegyzések szerint Kenneth Westonnak hívták, és kerttervező vállalkozást vezetett Rockfordban, Illinois államban, és korábban sírokat is ásott. Úgy tűnik, elfogadható munkát végzett. Nincsenek jegyzetek az ellenkezőjére.

Ez volt az a kapcsolat, amire szükségem volt, amivel be tudom bizonyítani, hogy Kenneth Weston ugyanaz, mint Kenneth Harrington. De nem tudtam hogyan csináljam ezt a DNS-e nélkül. Egészen biztos voltam benne, ha csak odamegyek hozzá, és kérek tőle egy törlőkendőt, azt mondaná, hogy dugjam meg magam.
Aznap este elmondtam Rochelle-nek, hogy mit találtam, ő pedig elvigyorodott.
– Akkor megvan, nem?
– Nos, talán. Be kell bizonyítanunk, hogy Kenneth Harrington és Kenneth Weston ugyanaz a személy. Ehhez szükségünk van az ujjlenyomataira vagy a DNS-ére, de ezt nehéz lesz megszerezni.
Rochelle elmosolyodott.
– Nem, nem lesz nehéz. Megszerzem neked.
– És hogyan fogod ezt megtenni?
– Nos, átnéztem a knoxville-i újság archívumát, és nem találtam semmit, kivéve egy Mr. Harrington gyászjelentését. Úgy tűnik, egyik pár sem házasodott Knoxville-ben, vagy legalábbis nem adtak esküvői bejelentést az újságba.
– Úgy gondoljuk, hogy Crossville-be költöztek, ezért elkezdtem nézegetni a Crossville Chronical archívumát. Amit találtam, alátámasztja azt, amit Rockfordban és Crossville-ben találtál róla. 1999 novemberében találtam egy bejelentést az üzleti oldalon. Az üzlet neve – Weston Home Repairs and Remodeling. A weboldalukon azt írják, hogy tereprendezést, vízvezeték-szerelést, elektromos munkákat végeznek, valamint garázsokat és raktárépületeket építenek.
– Azt hiszem, oda kell hajtanom és megtudom kitalálhatom-e a módját, hogy valamire rátegye az ujjlenyomatait. Ha ezek megegyeznek az NCIC-ével, akkor legalább egy gyilkosunk van, nem?
– Igen, de nem akarom, hogy egyedül menj a házukba. Már megöltek két embert, így nem kockáztatnak semmit azzal ha még egyet megölnek. Azt hiszem, jobb ha veled megyek.
Rochelle a homlokát ráncolta.
– Rendben, de külön autókkal kell mennünk. Nem számít, mit csinálsz, akkor is úgy nézel ki, mint egy zsaru, és ezzel elriasztod.
– Ó, és kicsit megváltoztattam az elméletemet. Megpróbáltam idővonalat készíteni a történtekről, de gondom volt Mrs. Harringtonnal. Csak a temetés napjáig tudták volna betenni a koporsóba. A problémám az volt, hogy ugyanazon a napon zárta le a bankszámlájukat, amikor Mr. Langleyt megölték. A bank ellenőrizte volna, hogy ki ő, és olyan aláírást kértek volna, amely megegyezik azzal, amit a számlanyitáskor adott.
– Ez azt jelenti, hogy Mrs. Harringtonnak életben kellett lennie azon a napon, de aztán a temetés előtt megölték. Nem hiszem, hogy Mr. Harringtonnal élt, különben tudta volna, hogy nem ment kórházba. Azt hiszem, nem is tudta, hogy állítólag meghalt. Azt hiszem, elhagyta, és lezárta a bankszámlájukat, hogy legyen egy kis pénze.
Bólintottam.
– Ennek van értelme. Miután bevitték Mr. Langley-t a kórházba, Mr. Harrington valószínűleg le akarta zárni a számlát, hogy legyen pénzük elmenekülni. Amikor megtudta, hogy a felesége már lezárta, valamit tennie kellett, hogy visszakapja azt a pénzt. Az asszony nem indult el elég hamar, és a férfi megtalálta. Jó lenne tudni hová ment ezalatt a két nap alatt, de kétlem, hogy valaha is megtudjuk.

Másnap reggel Rochelle felhívta a weboldalon található számot. Csak Rochelle oldalát hallottam a beszélgetésből.
– Ez a Weston Home Repair and Remodeling?
...
– Fantasztikus! Szükségem van egy raktárépületre, és a webhelye azt írja, hogy ilyen munkát is végez. Hogyan kezdhetnénk hozzá a becsléshez?
...
– A hét többi részében dolgozom. Megtehetnénk ezt szombaton?
...
– Ez nagyszerűen hangzik. Hova menjek... a cég címére?
...
– Nos, inkább nem mutatnám meg senkinek a tulajdonomat, amíg el nem döntöm, hogy kivel akarok építtetni. Egyedülálló nő vagyok, és hát... folyton arról olvasok, hogyan támadnak meg egy egyedülálló nőt a saját otthonában... Nem arról van szó, hogy nem bízom a cégében, de egy nő nem lehet elég óvatos, ugye? Mi lenne, ha odavinném az internetről letöltött rajzokat? Tudna ezek alapján árajánlatot adni?
...
– Remek. Menjek a cég címére vagy máshova?
...
– Adjon egy percet, hogy leírjam.
Rochelle felírta a címet az asztallapjára.
– Rendben, értem. Kell vinnem magammal valamit a rajzokon kívül?
...
– Rendben, találkozunk szombaton tíz körül. Egy piros Kia Sportage-ot fogok vezetni. Így tudni fogja, hogy én vagyok az
– Viszlát.
Rochelle felém fordult és elvigyorodott.
– Úgy tűnik, nem akarja, hogy tudjam, hol élnek. Tízkor találkozom velük a McDonaldsban, Crossville-ben. Egy ötletem miatt szeretnék korábban odaérni. Most pedig kell találnom egy webhelyet, ahonnan letölthetem néhány raktárépület tervét.

Szombat reggel fél kilenckor a McDonalds parkolójában ültünk. Egy egyszerű terepjáróban parkoltam, sötétített ablakokkal három hellyel lejjebb Rochelle-től. Ez lehetővé tette, hogy vigyázzak rá. Hallottam is, mert vittem haza egy pár adó-vevőt és egy felvevőt. A mikrofont Rochelle melltartójába rejtettük. Hallhatok és rögzíthetek mindent amit mondanak, és elég közel leszek ahhoz, hogy ha bármit is megpróbálna tenni Rochelle-lel, meg tudom állítani, mielőtt megsérülne.
Videónk is volt, mert a Rochelle-féle Kiában volt egy fedélzeti kamera. Nos, egy kicsit úgy nézett ki, mint a műszerfal része. Valójában az egy  Gopro kamera volt, amelyet hosszú távú megfigyelési műveletekhez vásároltam. Mindent rögzített ami Rochelle autója előtt történt.
Miután Rochelle leparkolt, besétált a McDonaldsba. Azt hittem, csak egy csésze kávét akar, amíg vár. Amikor kijött három csészével egy karton pohártálcán, arra gondoltam, biztosan ez az ötlet.
Körülbelül tíz óra után egy fehér pickup, amelynek az oldalára a 'Weston Home Repairs and Remodeling' felirat volt felfestve behajtott a parkolóba, majd tett egy kört az épület körül. Azt gondoltam, ő Mr. Weston.
Körbejárt amíg oda nem ért, ahol Rochelle parkolt, és behúzott a tőle két résnyire lévő helyre, majd kiszállt, és Rochelle autójához sétált. Ekkor bekapcsoltam a felvevőt.
– Mr. Weston? Ó, nagyszerű. Aggódtam, hogy nem fog eljönni. Hadd mutassam meg a terveimet.
Rochelle kiterítette tervei lapjait Kia motorháztetőjén, majd megkopogtatta a homlokát, és újra összeszedte.
– Istenem, néha csoda, hogy nem felejtem el felvenni a cipőmet. Arra gondoltam, hogy talán meginna egy csésze kávét, amíg beszélgetünk, ezért bementem és vettem. Nem tettem bele semmit, de adtak hozzá egy csomó tejszínt és egy kis cukrot. Hadd kínáljam meg egy csészével. Vettem egyet  arra az esetre ha elhjönne az a hölgy is, akivel telefonon beszéltem. Jött ő is?
– Nem. Otthon van.– válaszolt a férfi
Rochelle átadott Mr. Westonnak egy csészét, és amikor az elvette, azt mondta:
– Rendben, most nézzük meg a terveimet.
Rochelle akkor kiterítette terveit a Kia motorháztetőjén.
– Azt hiszem, ez körülbelül az, amit szeretnék. Szeretnék egy betonpadlót, mert megnéztem az építési szabályzatot, és egy ekkora raktárépületnek alapozással és betonpadlóval is kell rendelkeznie. Meg tudja csinálni, vagy keresnem kell rá valaki?
Azt válaszolta, hogy el tudja készíteni az alapot és a betonpadlót is.
– Jó. Attól féltem, hogy valaki mást kell keresnem. Nos, nekem kellenek lámpák is, de nem akarom, hogy a vezetékek látszódjanak. Le tudja rakni őket a föld alá, vagy villanyszerelőre is szükségem lesz?
Azt válaszolta, hogy villanyszerelő végzettséggel rendelkezik, így ő is meg tudja csinálni.
Rochelle ezután megkérdezte, tud-e árbecslést adni neki.
Kortyolgatta a kávéját, és néhány percig nézte a rajzokat, mielőtt válaszolt.
– Vissza kell vinnem ezeket a terveket az üzletembe, hogy ezt megtegyem. Valószínűleg kedd reggelre tudok egy becslést készíteni. Ez csak az lesz, egy becslés. Nem tudok pontos árat adni addig, amíg meg nem nézem a helyet, hogy tudjam, mennyi földet kell megmozgatnom.
Rochelle összeszedte a rajzokat, visszatette a iratgyűjtőbe, majd gyorsan megfordult, hogy átadja Mr. Westonnak. Közben kiütötte a csészét a férfi kezéből, és az a földre esett. A színészi játéka megmosolyogtatott.
– Ó, Istenem, nézze, mit csináltam. Néha olyan ügyetlen vagyok, mint egy tehén mankóval. Mindjárt bemegyek, és veszek még egy kávét.
– Köszönöm, de tényleg mennem kell, ha keddig becslést akarok készíteni. Hová küldjem?
Rochelle ismét meglepett. Azt hittem, ad neki valami fiktív címet, de megadta egy ház címét, körülbelül egy mérföldre a lakhelyünktől. Később elmondta: úgy gondolta, hogy a férfi elhajthat a ház mellett, ezért érvényes címet használt, csak nem a sajátját.
Visszament a teherautójához, és amint elhajtott, kivette a jeladót a melltartójából, és beleszólt a mikrofonba.
– Gondolod, hogy a laborod le tudja venni a lenyomatokat és a DNS-t erről a csészéről? Jobb, ha te jössz ide és szeded fel, hogy ne legyen kérdés a bizonyítékok kezelésével kapcsolatban.

A TBI-nak egy napba telt, amíg megbizonyosodott arról, hogy a pohár ujjlenyomatai megegyeznek azzal, amelyet Mr. Harrington adott, amikor a hadseregben volt. Ez elég volt ahhoz, hogy elfogatóparancsot kapjak ellene személyi adatokkal való visszaélés miatt. Ez valójában csak vétség, de ürügyet adott arra, hogy becipeljem egy kihallgató szobába. Még mindig nem volt okom letartóztatni Mariont, de számítottam rá, hogy ezt a férfi majd megadja nekem. Csak biztosítékként megkértem a Crossville-i rendőrfőnököt, hogy küldjön egy autót a házuk elé, és kövesse őt, ha elmegy. Amikor meghallotta az indokaimat, beleegyezett.
Mr. Harrington mosolygott, amikor leültem vele szemben az asztalhoz.
– Nem tudom, miről szól ez az egész, de nem adtam ki magam senkinek. Én csak egy srác vagyok, aki üzletet próbál vezetni.
Átlapoztam a nálam lévő mappa lapjait, és elővettem a TBI jelentését.
– Nos, a TBI szerint a lenyomatai megegyeznek azokkal a lenyomatokkal, amelyeket Kenneth Harringtontól vettek le, amikor bevonult az Egyesült Államok hadseregébe. Ez nekem visszaélésnek hangzik.
Ekkor elfintorodott.
– Hogyan szerezte meg az ujjlenyomataimat? Nem adtam rá engedélyt.
Mosolyogtam.
– Emlékszik, hogy találkozott egy nővel szombaton a Crossville-i McDonalds parkolójában? Leesett a kávéscsésze és elhajtott anélkül, hogy felvette volna. Ott voltam, és felvettem. Nem kellett az engedélyed, mert eldobtad.
– Figyelt engem?
Bólintottam.
– Az elmúlt héten ott voltam. Csak nem látott.
Megvonta a vállát.
– Szóval mi van, ha megváltoztattam a nevemet? Az emberek néha megteszik.
– Igen, és általában azért, hogy eltitkoljanak valamit, amit tettek, ami illegális. Miért változtatta meg a nevét?
Majdnem elmosolyodtam, amikor megmozdult a székében.
– Volt egy problémám, amikor Illinois-ban dolgoztam, és megváltoztattam a nevemet, hogy az emberek ne tudják, ki vagyok.
– Illinois-ban hol?
Megmozdult a székében. Kényelmetlenek lettek a kérdéseim.
– Azt hiszem, Chicagóban volt.
Kicsit felemeltem a hangom, hogy megmutassam, nem hiszek neki.
– Úgy gondolja? Megváltoztatta a nevét a probléma miatt, de nem tudja biztosan, hol volt? Mr. Weston, ezt elég nehéz elhinni. Mi volt ez a probléma?
– Én... építkezésen dolgoztam, és összevesztem egy másik építő sráccal. Azt mondta, hogy elmondja a szakszervezetnek, és nem adnak többé munkát. Megváltoztattam a nevemet, hogy továbbra is tudjak munkát szerezni.
– Értem. Mikor volt ez?
Egy pillanatra elfintorította az arcát:
– Azt hiszem, 1997, szeptember.
Egy darabig nem szóltam semmit. Csak kinyitottam az aktámat, és úgy tettem, mintha a benne lévő papírokat nézném. Az aktát magam felé tartottam, hogy ne lássa, mit nézek. Aztán felnéztem rá.
– Melyik szakszervezet?
Háromszor változtatott pozíciót, mielőtt válaszolt volna.
– Ez volt... az Üzemeltető Mérnökök.
– És azt hiszi, Chicagóban volt.
Bólintott.
– Nos, ez érdekes. Ha megváltoztatta a nevét, honnan tudott önről a szakszervezet? Amennyire hallottam, szerettek volna tudni a hátteréről és megbizonyosodni, hogy ért ahhoz amit csinál. A legtöbb esetben ez azt jelenti, hogy ugyanannál a szakszervezetnél kellett volna gyakornoki képzésben részt vennie. Hogyan szerzett magának munkát a névváltoztatása után, ha a szakszervezet nem tudta, hogy kicsoda?
Megint megmozdult a székében.
– Nos, Chicagóban nem úgy mennek a dolgok, mint egyes helyeken. Fizettem egy másik szakszervezeti tagnak, hogy kezeskedjen értem.
Újra megnéztem az aktámat.
– Kutatást végeztem önről, Mr. Weston. Amit kiderítettem, hogy 1995-ben Rockfordban dolgozott. 1995-ben bajba keverte magát, amikor nem fizette ki egy kotrógép bérleti díját. A bérbeadó iroda beperelte önt, és itt vannak a bírósági iratok. Ha 1995-ben már Mr. Westonnak hívta magát, de a problémája csak 1997-ben történt, akkor úgy tűnik, hazudik nekem.
Csak megvonta a vállát, és azt mondta, az biztosan másik Kenneth Weston volt. Megint belenéztem az aktámba.
– Nem, önnek kellett lennie. A bíróság megerősítette a személyazonosságát az illinoisi jogosítvánnyal, amelyet felmutatott nekik. A szám ugyanaz, mint amit a Tennessee-i jogosítvány megszerzéséhez használt, mint Kenneth Weston 1999-ben.
– A másik dolog az, hogy a bírósági jegyzőkönyvek szerint szüksége volt a kotróra, mert egy kis irodaházat építő vállalkozónál dolgozott. Néhány elektromos vezetéket vezetett a föld alatt.
Nem akartak szakszervezeti járulékot fizetni, ezért fogadták fel a munkára.
– Mindig is azt hittem, hogy aki elektromos áramköröket épít, annak okleveles villanyszerelőnek kell lennie. Ez itt Knoxville-ben így van, és nem hiszem el, hogy Rockfordban másként lenne. Bárki áshatja az árkot, de ha az elektromos munkát nem végzi el engedéllyel rendelkező villanyszerelő, a kivitelező soha nem kapott volna engedélyt az építési felügyelettől. Hogyan tehette ezt, ha csak kotrógépkezelő volt?
A válasza az volt, hogy semmilyen vezetéket sehova nem kötött be. Csak annyit tett, hogy a vezetékeket a földbe helyezte, és egy engedéllyel rendelkező villanyszerelő végezte el a tényleges bekötést.
Megráztam a fejem.
– A bírósági jegyzőkönyvek nem ezt mutatják. A vállalkozó azt vallotta, hogy az összes villanyszerelési munkát ön végezte. Maga azt mondta neki, hogy villanyszerelő. Most mi van? Ön kotrógépkezelő vagy villanyszerelő? Fizetett valamelyik szakszervezeti tagnak, hogy kezeskedjen önért, ez csalás. Ha azt mondta ennek a vállalkozónak, hogy villanyszerelő, és nem az, szintén csalás. Azzal, hogy továbbra is a Weston nevet használta a Tennessee-ben végzett munkákhoz, megvalósította a személyiséggel való visszaélést a Tennessee-i törvények szerint.
Tudtam, hogy erős nyomás alatt tartom a hazugsága miatt, mert majdnem egy percig nem válaszolt. Amikor megtette, csak annyit mondott, hogy valószínűleg ügyvédre van szüksége. Megkérdeztem, hogy van-e ügyvédje, akit fel akar hívni, ő pedig megrázta a fejét, és azt mondta, hogy kirendelt védőt szeretne. Mondtam, hogy felhívom, de az valószínűleg több órába is telhet.
– A közvédőink elég elfoglaltak, de meglátom, mit tehetek. Valószínűleg holnap lesz, mire valaki ideér. Addig is huszonnégy órán keresztül itt tarthatom, mielőtt vádat emelek vagy elengedem, így az éjszakát egy fogolycellában tölti.
Ekkor visszamentem az asztalomhoz

Éppen leültem, amikor Ron felhívott.
– Rich, meg kellett rángatnom néhány szálat, és a TBI laboratórium az új Rapid DNS berendezést használta, így körülbelül tíz perccel ezelőtt megkaptam az eredményeket. A csészén lévő DNS megegyezik a Harrington mosdókagylójából és zuhanyzójából vett haj DNS-ével. Ez és az ujjlenyomatok bizonyítják, hogy ez a fickó Kenneth Harrington.
Nos, ez egy kicsit felgyorsította az időzítésemet. Azt mondtam Mr. Westonnak, hogy másnapnál korábban nem tudok neki ügyvédet kérni, de ez azért volt, mert így lett ürügyem, hogy másnapig benntartsam. Azt hittem, ha elengedem, akkor az lesz az utolsó alkalom, amikor láttam őt vagy Mrs. Westont. Fél óra múlva beengedtem az egyik közvédőt a kihallgató szobába.
– Mr. Weston, ő Mr. Allen, az egyik állami védőnk. Történetesen két ügy között van, ezért megkértem, hogy képviselje önt.
Ekkor a közvédőhöz fordultam.
– Mr. Allen, elég lesz egy óra arra, hogy megtudja, mit szeretne tudni?
Azt mondta elég lesz, ezért becsuktam az ajtót és visszamentem az asztalomhoz. Egy órával később elővettem a mappámat, most a DNS-egyezéssel, visszamentem a kihallgató szobába, és megkérdeztem, végeztek-e. Mr. Allen bólintott, így becsuktam az ajtót és leültem.
– Rendben, az első dolgom, hogy tanácsot adok Mr. Westonnak a Miranda-jogairól.
– Mr. Weston, jelen lehet egy ügyvéd a kihallgatásom során. Joga van nem válaszolni egyetlen kérdésemre sem. Bármit amit mond, felhasználhatnak ön ellen a tárgyalás során. Megértette ezeket a jogokat?
Mr. Allen lépett közbe, mielőtt Mr. Weston válaszolhatott volna.
– Milyen tárgyalás? A személyi adatokkal való visszaélés nem bűntett, csak vétség. Ügyfelemnek csak bírói megjelenést és pénzbírságot kell kapnia.
Mosolyogtam.
– Ez a vád némileg megváltozott. Most, a megszemélyesítéssel való visszaélésen kívül, Mr. Westont... vagy nevezzem... Mr. Harringtonnak?... Warren Langley és Mrs. Grace Harrington meggyilkolásával vádolom. Egy holttest meggyalázásával is megvádolom, mert Mrs. Harringtont egy koporsóba tette Mr. Langley-vel.
– Nos, Mr. Harrington, megértette ezeket a jogokat?
Mr. Allen ismét belevágott.
– Mr. Weston, ne válaszoljon. Nyomozó, egy ideig kettesben kell beszélnem az ügyfelemmel.
Mosolyogtam.
– Rendben van. Egy tiszt fog állni az ajtó előtt. Ha befejezi a beszélgetést, csak koppintson az ajtóra, és eljön értem. Ha ez kell, egy egész éjszakám van, hogy rávegyem Mr. Harringtont mondja el nekem, mi történt 1999  októberében.
Ekkor Mr. Harringtonra néztem.
– Mr. Harrington, egy kettős gyilkosság legalább ötven évre börtönbe zárja önt a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül. Most ötvennégy éves? Ez azt jelenti, hogy a börtönben fog meghalni. Ha meg tud győzni engem, hogy nem gyilkolta meg mindkét embert, én csak egy gyilkossággal és egy holttest meggyalázásával vádolom. Ezzel csak harminc évet kap feltételes szabadlábra helyezés nélkül, esetleg húsz évet, ha a bíró megengedi, hogy beleszámítsák a tíz évet holttestet beszennyezéséért.
– Ha úgy dönt, hogy beismerő vallomást tesz, nos, nem beszélhetek az ügyész nevében, de tudom, hogy csökkentette a vádemelést azokkal szemben, akik korábban beismerő vallomást tettek. Ezzel időt és költséget takarít meg a tárgyaláson. Lehet, hogy a kisebb vádat elejti valamiért. Ezzel csak tizenöt évet kap a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségével. Hatvankilenc évesen kiengedhetik a börtönből, jó magaviselettel talán már hatvan évesen is. Gondoljon erre.

Amikor visszaértem az íróasztalomhoz, felhívtam az ügyészt, és elmondtam neki, hogy mi van. Miután elmondtam neki Mr. Langley és Mrs. Harrington halálának okát, elmagyaráztam, hogy szerintem mi történt.
– Tom, biztos vagyok benne, hogy ő ölte meg Mrs. Harringtont, és biztos vagyok benne, hogy ő tette őt egy koporsóba Mr. Langley-vel. Bár nem hiszem, hogy ő ölte meg Mr. Langleyt is. Azt hiszem azt Mr. Langley felesége tette. Nincs bizonyítékom arra, hogy egyikük megölt bárkit is, így a legjobb megoldás az, hogy legalább az egyiküket ráveszem, hogy valljon.
– Mindketten az ötvenes éveikben járnak, így szinte minden húsz évnél hosszabb büntetés azt jelenti, hogy valószínűleg a börtönben fognak meghalni. Ha elmondhatom nekik, hogy a vádakat emberölésre csökkentjük, és tizenötöt kérhetünk a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségével.... ez elég jó ösztönzés lehet számukra. Tíz múlva kint lehetnek, és legalább még egy kis életük marad. Ha az egyik bevallja, és bemártja a másikat, azt is rá kell bírnom, hogy valljon. Mit tegyek?
Megkérdezte, mi az esélye annak, hogy sikerül valami bizonyítékot előteremtenem? Azt feleltem, ez kétséges tekintettel az ügy korára és arra a tényre, hogy a legtöbb ember, aki esetleg tud valamit, már meghalt, vagy elköltözött.
Önmagával küszködött, amikor azt mondta:
– Szóval ha nem vallják be, el vagyunk veszve.
– Igen. Minden bizonyíték arra mutat, amit az imént mondtam, kivéve, hogy csak néhány véletlen egybeesés az, amely bármelyiküket a gyilkosságokhoz köti.
Hallottam, a „bassza meg”-et  az orra alatt.
– Ha bíróság elé viszem az ügyet, körülbelül ötven-ötven az esély arra, hogy elítélik. Az esküdtszék ma olyan kemény bizonyítékot akar, mint valakinek a DNS-ét egy gyilkos fegyveren. A közvetett bizonyítékokon alapuló ítéleteket egyre nehezebb megszerezni. Úgy hangzik, az egyetlen dolog, amid igazán van, az az, hogy a srác valamikor megváltoztatta a nevét. Ez nem csalás mindaddig, amíg valahogy nem profitál a változásból. 
Az egyetlen amit az esküdtetnek mondhatok, hogy úgy tűnik, megváltoztatta a nevét, mert megölt két embert. Bármely jó védőügyvéd ezt a logikát szitává lyuggatja. Ez nem szolgáltat igazságot az áldozatok számára, de ha sikerül rávenni őket a vallomásra, beleegyezek a tizenöt évbe és ejtem a holttest meggyalázásának vádját. 
Visszamentem az asztalomhoz, és felhívtam Rochelle-t, hogy elmondjam neki, késni fogok.
Aztán ott ültem és vártam.
Majdnem öt óra volt, amikor a járőrtiszt, akit a kihallgató szoba ajtaja előtt hagytam felhívott és azt mondta, készek beszélni velem. Amikor beléptem a kihallgató szobába, úgy tűnt, mintha valaki kiszívta volna a levegőt Mr. Harringtonból. Csak ült ott, könyökével az asztalon, arcával a kezében.
Még egy órába telt, mire leírta a vallomását, ezalatt a védő folyamatosan suttogott neki, és bólintott, amikor Mr. Harrington visszabólintott.
Miután megírta a vallomását, felhívtam a Cookville-i rendőrséget és megkértem őket, hogy tartóztassák le Mrs. Westont, és hozzák Knoxville-be.

Rochelle-nek igaza volt a kinézetét illetően. Körülbelül akkora mint Mrs. Harrington, és barna haja volt. A kora miatt már kicsit nehezebbnek tűnt.
Majdnem nyolc óra volt, amikor bevittem egy kihallgatószobába, és felolvastam a jogait. Halálosan rémültnek tűnt amikor elmondtam neki, hogy volt férje, Mr. Langley meggyilkolásával vádoljuk.
– Mrs. Weston, Mr. Weston azt mondja, ön ölte meg Mr. Langleyt, és én hiszek neki. Ezért vádolom önt a meggyilkolásával. Ezzel legalább huszonöt évet kap a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül. A hetvenes éveiben jár majd amikor kiszabadul, ha kibírja.
– Ha most bevallja, ugyanazt az üzletet ajánlom, amit Mr. Westonnak... vagy inkább mondjak, Mr. Harringtont? Ha leír mindent, ami 1999 októberében történt, gyilkosság helyett emberöléssel fogom megvádolni Önt. Az ügyészség tizenöt évet kér a bírótól a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségével. Ez valószínűleg tíz év után lesz, tehát a hatvanas éveiben jár majd amikor kiszabadul. Kérhet ügyvédet, mielőtt beszél. Mint mondtam, ezentúl bármit, amit mond, bizonyítékként felhasználják a tárgyaláson.
Mr. Harrington is beleegyezett, hogy tanúskodjon az Ön tárgyalásán, ha arról van szó, és mielőtt Ön vagy az ügyvédje elmondja, hogy egy férj nem tud a felesége ellen tanúskodni, Mr. Harrington már elismerte, hogy nem házasok.
Azt hittem, hogy sírni kezd, de csak ült üres tekintettel pár percig. Meglepett, amit mondott.
– Én mondtam neki, hogy megtalálnak minket, de megnyugtatott, hogy nincs rá mód. Azt hiszem, tévedett. Elmondta, miért csináltuk? 

Hajnali egy volt, amikor végre hazaértem.
Ennek részben az volt az oka, hogy Mr. Harrington nem hozta magával az Atenolol-ját, így egy tisztet kellett küldenünk a kórházba, hogy elmagyarázza, miért van szükségünk rá, majd elhozta. A másik ok csak az volt, hogy ha van egy protokoll, amit követni kell, az időbe telik. Éjfél volt, mire mind Mr. Harringtont, mind Mrs. Langley-t zárkába vitték, és mindkét vallomást csatoltam az ügyiratomhoz.
Azt hittem, Rochelle lefeküdt, de nem. Az ajtóban találkozott velem, és megkérdezte, ettem-e valamit. Amikor nemet mondtam, megmutatta, hogy hagyott nekem a spagettiből amit készített, és még mindig meleg volt. Amíg ettem, elmondtam neki, hogy mi történt.
– Minden elméletünk bizonyos részein helyes volt, más részein téves. Az, hogy mindkét párnak viszonya volt, nem igaz. Mr. Harrington nem feküdt le Mrs. Langley-vel és Mr. Langley nem feküdt le Mrs. Harringtonnal. A kapcsolatuk inkább csak baráti volt.
– Mr. Langley megverte Mrs. Langleyt, ahogy azt már tudtuk. Akkor azon gondolkodott, hogy elválik tőle, és azt hiszem, szüksége volt egy vállra amin kisírhatja magát. Mivel a könyvelője volt annak a vállalkozónak, akinek Mr. Harrington dolgozott, az egyik dolga az volt, hogy minden héten elvitte nekik a fizetésüket.
– Nyilván Mrs. Harrington azt hitte, hogy ezek a fizetési kiszállítások többről szólnak, különösen, ha Mr. Harrington péntekenként később kezdett hazajönni. Azt mondta neki, hogy csak megáll egy sörre, de arra gondolt, hogy egy másik nővel kavar.
– Mr. Harrington nem volt teljesen ártatlan, de nem volt viszonyuk, vagy legalábbis nem szexeltek. Egy bárban ült, Mrs. Langley-vel beszélgetett, és megpróbálta jobban érezni magát. Mindketten ugyanazt mondták erről, szóval azt hiszem, igazat mondtak.
– Mr. Langley akkoriban börtönben volt, így semmit sem tudott arról, hogy a felesége mit csinál. Amikor kijött, felhívta Mrs. Langleyt és azt mondta, megtanulta a leckét, és szeretné, ha újra összejönnének. Mrs. Langley elmondta Mr. Harringtonnak, és ő azt mondta, hogy ez soha nem fog sikerülni, mert újra elkezdi verni. Mrs. Langley azt mondta, azt kívánta, bárcsak meghalna a férje.
– Mrs. Harrington együtt találta őket a bárban azon az éjszakán, amikor ezt a beszélgetést folytatták. Úgy döntött, ennyi elég volt, és közölte vele, hogy elmegy, és el fog válni tőle. Bristolba megy, hogy a húgával lakjon.
– Másnap beszélt egy ügyvéddel, aki azt mondta neki, hogy ürítse ki a bankszámlájukat. Amikor megpróbálta ezt megtenni, a pénztáros azt mondta neki, hogy Mrs. Harrington már megtette. Elhajtott a házukba, és Harrington úr megfojtotta. Berakta a nagy fagyasztóba, amíg kitalálta, mit csináljon vele. Azt is elmondta Mrs. Langleynek, hogy mit tett.
– Soha nem tudtam meg az egész történetet, hogyan találták ki, hogy meg akarják ölni Mr. Langleyt is, de úgy volt, ahogy gondoltad. Mr. Harrington felőrölte hatvan Atenolol tablettáját, és feloldotta őket vízben.
Aztán megtöltött egy fecskendőt- amit egy mezőgazdasági élelmiszerboltban vett- Atenolollal, és odaadta Mrs. Langley-nek. Volt egy tervük arra is, hogy ne keltsenek gyanút.
– Megjelent a házban, amelyet Mr. Langley bérelt, és azt mondta, hogy újra össze akar jönni vele. Bevallotta, hogy elkezdett szexelni vele, és miután erekciója volt, megszúrta a hímtagját a tűvel, és lenyomta a dugattyút.
Megkérdeztem, miért a hímtagján, és azt mondta, azért, mert azt akarta, hogy úgy fájjon, mint a verés fájt neki.
– Hagyta, hogy másnap reggel hatig ott feküdjön az ágyon, majd felhívta Mr. Harringtont. Kettejük között Mrs. Harrington autójába ültették. Ekkor már alig tudott járni, és mire a kórházba szállították, alig volt életben.
– Megmutatta Mrs. Harrington jogosítványát az ápolónőnek, és elmondta neki, hogy a férfi a férje, és korábban is voltak vérnyomásproblémái. Aztán azt mondta, le fog parkolni az autójával, és visszajön, hogy megvárja, amíg az orvos eldöntötte, mit tegyenek. Visszajött, és a vizsgáló előtt várt, amíg meghallotta, hogy az orvos halottnak nyilvánítja Mr. Langleyt. Másnap reggel  Harrington házába hajtott, felhívta a temetkezési irodát, és kérte őket, hogy vigyék el a holttestet.
– Aznap délután elment a temetkezési irodába, és megszervezte Mr. Langley temetését, ismét Mr. Harrington feleségének adva ki magát. Azt is elmondta nekik, hogy szeretné, ha egy rokon ásná meg a sírját. A temetkezési vállalat igazgatója azt mondta, hogy ez nem megy. Mint gondoltuk, a „rokon” Mr. Harrington volt.
– Ezt nem tudtam, de sok villanyszerelő tudja, hogyan kell működtetni egy kotrógépet. Úgy tűnik, a föld alatti vezetékek árkainak méretei nagyon fontosak, így gyakran egy villanyszerelő ássa ki őket.
– Mindenesetre másnap reggel felhívta a bíróságot, és kérte, hogy beszélhessen egy feltételes szabadlábra helyezést ellátó tiszttel. Így pucolták ki a házat. Úgy gondolták, ha a házat kitakarítják, úgy néz ki, hogy Mrs. Harrington elment, nem jön vissza. Az egyetlen dolog, amit megtartottak, az Mrs. Harrington autója volt.
– Ugyanazon a napon Bristolba hajtott, és eladta Mrs. Harrington autóját. Mr. Harrington követte oda, és felvette, ahogyan te is gondoltad. Ezt követően megálltak Mr. Langley bankjánál, és ő is kiürítette a közös számlájukat.
– A temetés napján Mr. Harrington bérelt egy kotrógépet és egy utánfutót, és a temetőbe húzta a kisteherrel. Tudta, hogy a sírásók mindig fűnek látszó kültéri szőnyeggel borítják be a földet, ezért vásárolt egy akkorát, amivel beburkolta Mrs. Harringtont, majd a teherautóra tette.
– Miután leeresztette a koporsót és a temetkezési vállalat igazgatója távozott, leugrott a gödörbe és egy szerszám segítségével kinyitotta a koporsót. Megkérdeztem Ront, hogyan szerezhetne egyet. Ron azt mondta, hogy szinte az összes koporsón a zárak belül ugyanazok és ugyanazt a kulcsot használják. Minden koporsóhoz tartozik egy kulcs, de a legtöbb temetkezési vállalatnál sok kulcs van, amit nem használnak, és egyszerűen kidobják a szemetesbe. Megvásárolhatod az eBay-en néhány dollárért.
– Miután kinyitotta a koporsót, kicsomagolta Mrs. Harringtont, és a kotrógép segítségével leeresztette a koporsóba. Azt hiszem, addigra már kiolvadt. Mivel minden a paravánok mögött történt, senki sem látta. Csak becsukta a koporsót, rátette a fedelét, és betömte a lyukat.
Miután visszavitte a kotrógépet a kölcsönző irodába, egy nashville-i szállodába mentek. Egy hétig nézték a híreket, hátha keresi őket valaki. Amikor nem láttak semmit, azt hitték, megúszták.
– Összevonták a pénzüket, vezetéknevüket Westonra változtatták, és elindították az üzletet Cookville-ben. 
A Weston egy olyan név volt, amelyet Mr. Harrington használt Illinois-ban, amikor a szakszervezeten kívüli kisebb munkákat végzett. Illinois-i dokumentumokkal támogatta meg valószínűleg azért, mert fizetett valakinek, hogy meghamisítson néhány nyilvántartást. Azóta Cookville-ben vannak, és azt hitték, hogy szabadok. Soha nem házasodtak össze, mert nem akartak több papírnyomot hagyni, mint amennyit muszáj volt. Azt mondta, hogy ennek ellennére ugyanúgy éltek, mint a házasok.
– Mindketten beismerő vallomást tettek. Szerdán bíróság elé állnak. Az ügyészség tizenöt évet fog kérni mindkettőjükre feltételes szabadlábra helyezés lehetőségével. Túl öregek lesznek ahhoz, hogy sokat tegyenek, amikor kiszabadulnak, de én azt hiszem, meglesznek egymással. Az az érzésem, hogy közben valamikor egymásba szerettek, de lehet, hogy ez csak azért volt, mert egyikük sem engedhette meg magának, hogy megbízzon a másikban.
Rochelle közelebb lépett, és átkarolta a nyakam.
– Szóval jól csináltam?
– Igen, jól. A lenyomatok és a DNS nélkül, amit azon a kávéscsészén kaptam tőled, nem tudtam volna bebizonyítani, hogy Mr. Harrington és Mr. Weston egy és ugyanaz.
Rochelle az egyik ujját végighúzta a mellkasomon.
– Ma már késő este van, de holnap reggel megmutatnád, milyen jól csináltam?
– Holnap dolgoznom kell. Mit szólnál holnap este?
Rochelle végigsimított a farkamon a nadrágomban.
– Mit szólnál holnap este kétszer, majd másnap reggel újra?

Másnap későn értem be, mert Rochelle azt mondta, hogy alig várja azt az éjszakát. Az ügyben már csak annyi dolgom volt, hogy megsemmisítsem a két holttestet Ron hullaházában.
Nem találtam élő rokonokat sem Mrs. Harringtonnak, sem Mr. Langley-nek. Megtaláltam a szüleiket, de mindketten meghaltak. Egyiknek sem volt testvére vagy unokatestvére, akit megtalálhattam volna. Mindkettőjüket elhamvasztják, és a hamvakat a megyei telken temették el.

Nos, Rochelle egy újabb regénybe kezdett az eset alapján, de némileg változtat rajta. Szereti a happy endeket, így végül...
Nem, nem fogom megmondani, mi lesz a vége. Lehet, hogy megveszed a könyvét, és elrontanám neked.
Átnézem Harry régi aktáját, és keresek egy ügyet, ami megoldhatónak tűnik. Eddig két lehetőségem van.

Azt hiszem, hazaviszem mindkét aktát, és hagyom, hogy Rochelle döntse el, melyiken dolgozzunk legközelebb. Örülni fog, ha egy másik ügyön kell dolgoznia, és amikor Rochelle boldog...
Nos, most hívta fel a mobilomat, és azt mondta, hogy valami különlegeset kell mutatnia, amikor hazaért. Amint letettem a telefonom csipogott, hogy van egy SMS-em.
A szöveges üzenet Rochelle-től származott, és volt egy melléklet. A szöveges üzenet szerint a melléklet egyike azoknak a képeknek, amelyeket a fiatalok „NSFW”-nek*–  hív. Nem igazán tudom, mit jelent az „NSFW”, de amit a képen Rochelle csinált, az azt jelenti, hogy nagyon gyorsan haza kell mennem a munkából...

* Az NSFW az angol not safe for work kifejezés rövidítése, aminek szó szerinti jelentése „munkahelyen nem biztonságos”.
Ez a jelzés olyan- általában erotikus- tartalmat jelöl, aminek a publikus helyen való megtekintése kellemetlen helyzetbe hozhat téged. Ezért figyelmeztetésként szokták használni, hogy a címzett eldönthesse, az adott helyzetben éppen meg meri-e nyitni a neki küldött tartalmat, vagy inkább későbbre halasztja.
A rövidítést alkalmanként not safe for wife (feleség számára nem biztonságos) vagy not suitable for work (munkahelyre nem alkalmas) értelmezésben használható.

Vége