A "" kifejezés eredménye:

A sarokban különféle kések, tőrök, varázspálcák és pisztolyok hevertek. Felettük egy kékgyík őrködött.
- Hogy fogunk kijutni? – kérdezte Zsigmond.
Gyula Diára nézett.
- Ha jól látom, mindnyájunk élete Dia kezében van.
- Hogy? – kapta oda a fejét a lány. – Hogy az enyémben?!
- Igen. Neked van medálod meg különleges képességed!
- Azt akarjátok...
- Igen, azt akarjuk – bólintott Gyula...

Keresnie kell valakit. Nézelődik, de senki arcát nem látja, szem alapján dönt. Már kiválasztotta. A lány vörös hajú, zöld szemű gyönyörűnek találta ezt a kombinációt. Odalépett. Beszélgettek, a lány kedves volt. Elindultak a park felé, hogy ott leüljenek, és beszélgetésüket tovább folytassák, legalább is a lány ezt gondolta. A park közepén egy hangterem állt, félkör alakú az ülések egymás alatt lejtőszerűen helyezkedtek el. Oda vezette a szabadtéri "terem" közepébe...

Újra itt vagyok
Bár pontosan én sem tudom
Mit is akarok
Hova rohanok...

A hadisten megfordult, és meglátta Vidar arcát, aki azonban ököllel az arcába vágott. Tyr a földre zuhant, majd orrához kapott, s mikor ránézett a kézfejére az véres volt. Antonia is bele akarta vetni magát a harcba, ám Magni és Vé a torkának szegezte a kardját, s így megakadályozták ebben a cselekedetében...

Lehunyom szemem, ő áll előttem,
üvöltök a magányos csöndben,
fülemben visszhangzik minden szava,
minden, mit kacsintva rejt az éjszaka...

A kékgyíkok megragadták Zsigmondot, és magukkal vonszolták a föld alá.
- Zsigmond! – kiáltott fel Dia rémülten.
Hirtelen egy hatalmas test emelkedett föléjük.
- Jaj ne! – nézett fel Gyula. Kezével épp a vért törölgette az orráról. – Felébresztettük...!
- Kit? – kérdezte Dia. Mielőtt Gyula válaszolhatott volna, már megkapta a választ. Egy, a többinél jóval nagyobb kékgyík állt előttük – magasabb volt a fáknál is, több tonnás súlya alatt további repedések keletkeztek...