A "" kifejezés eredménye:

- Először is fogd be a szádat. Én nem mondok semmit az más dolga. De ha itt fogsz egész nap visítani, akkor kiharapom a nyakadat úgy vigyázz - mondta fenyegetően, majd megvillantotta a fogait és a szemét. Fel izzottak a szemei, vörösesen. A fogai pedig megvillantak a fényben. A tépőfogai nyúltabbak voltak, mint az átlagé. Nem értem micsoda ő? Milyen lény?

Most vesd te rám két szemed,
Most gyere, vagy soha már
Vagy most fogadj, míg tart a nyár,
Mert ősszel nem arat, ki nem vetett...

Szíved oly sok kín alatt roskad,
Lelked, mint a szenny; büdös és poshadt,
Már nem várod a reggelt, a délutánt, s az éjjelt,
Nem tudsz együtt élni, sötéttel se fénnyel...

Újra eszébe jutott az a név, amit a férfi sokszor motyogott álmában. Vajon az a Jane, a szeretője? Biztosan. Akkor viszont végképp nincs semmi keresnivalója mellette. Meg hát… ha tényleg a szeretője, aki biztosan egy gyönyörű nő, akkor miért is venné észre őt? Aki már csak azért megijed, ha egy férfi erősebben ragadja meg? Ugyan már…
De akkor hova tegye azt a csókot, amit Drake hajóján kapott tőle? Megérezte a férfi vágyát, de abban nem volt semmi kegyetlenség. Először bántak vele...

Ez a „figyelnek érzés" pedig eléggé kiakaszt. Á mindegy. Nem akarom a reggelemet is rögtön ezzel elrontani, elég a fejfájás. Még egy ideig bambulom azokat a megnyugtató fényeket, ahogy a padlón játszanak, aztán az ablakhoz kómálok. Kinyitom teljesen. Lábujjhegyre állok és kinézek az ablakon az erdőre. Gyönyörű a kilátás. Nem tudom miért, de ez a hely egyszerre vonz és taszít, riaszt el. Egyben gyönyörű és félelmetes. Furcsa, na mindegy. Szép ez a hely ez fix, csak azért nem bánnám,...

Mondd csak nekem, Kedvesem,
Ha szél sikít nyomodban
És villám ringat csendesen
Kéred-e, hogy halkabban?

Keserű ürességben, szótlan homályban
Ülök, csak ülök a szobában.
Várom a csodát, várom a jelet,
Valahonnan egy feleletet...

Tamika a trónteremben görnyedt a makett felé, a Nekropolisz új hadvezérével, Charnával.
A Nekropolisz erődítménye egy gótikus kísértet kastélyra emlékeztetett és a háttér is elég hátborzongató volt. A Holtak birodalmában soha nem kel fel a Nap, sem a Hold, nincsenek csillagok. A horizont mindig sötétszürke füstbe burkolózik. A fákon nem nő levél, kopaszon álldogálnak az elátkozott vizek mentén. A föld kopár, repedezett a szárazságtól...

Plátói álmoknak gyermeteg szívek
Könnyen áldozatul esnek.
De hiába félnek, tovább remélnek,
Lehetetlent nem ismernek...