A "" kifejezés eredménye:

A város teljesen üres volt. Legalábbis annak látszott. A nemsoká felkelő nap halvány árnyai játszottak az üvegfalú épületek oldalain, de más fény nem világlott. A szél fújta az elhagyott szemetet, de semmi más nem mozdult. Mintha a Föld lélegzése is leállt volna. Sehol egy ember, a templom visszhangzó falai sem verték vissza a harangozó dobbanásait. Tehát akkor nincs harangozó? Nincs. És senki más se...

- A miniszter őrjöngött, mikor megtudta mi történt Azkabannal – mondta Kingsley. – Parancsba adta minden kobold azonnali letartóztatását.
- Huh, abból nagy botrány lesz – jegyezte meg Mr Weasley.
- Az biztos. Ilyen intézkedést nem adtak ki már vagy háromszáz éve…
- Kettőszáz-harminchat éve – javította ki Hermione Kingsley-t. – Az utolsó óriásháború idején adták parancsba minden óriás kiűzését az országból. Ez persze később módosult…

- A gyerekkorom elég ... hmm ... félresikerült. Hogy is mondjam ... szóval utáltam apám; menekültem, ha láttam; anyámat és engem sokszor megvert, szegény anyát... nem elég, hogy csalta, de valamivel még zsarolta is. Erre még nem jöttem rá, hogy mi lehetett. - Ahogy a lány visszaesett a múltba a szemei a láthatatlan távolba meredtek, arcára kiült a nagyfokú kétségbeesés és kezeit esetlenül tördelni kezdte...

Az életem eltűnt,már tizenhárom éve,
Azóta csak harcolok,mindig jobbat remélve;
De hiába vártam,a megváltó napot,
Az Isten engem,végleg elhagyott...

Veled lenni,ennél nincs szebb érzés,
Egy leírhatatlan,gyönyörű élmény;
Ha a közelemben vagy,szárnyal a szívem,
Tökéletes,és oly szép minden...

Bekanyarodva egy szűk sikátorba végül zsákutcába találta magát. Kardját elővéve várta a lányt kinek árnyéka egyre jobban közeledett. Nem vette le csuklyáját, mégis néha mikor felvillantak a szemek arcán valamiféle mosoly vélhető felfedezni. Mindig mosolyogott mikor új feladatot kapott, mert tudta, hogy ez a sorsa. Ezt kell követnie, erre született...

Miért is vagyok itt? Na várjunk csak, miért rohantam fel ide sírva? Mostmár megnyugodtam, mostmár jó. Leülök ide kicsit, bár rémesen hideg a kő. Lógatom a lábam, és minden tériszony nélkül nézek le az alant elterülő városra. Mielőtt leugrom, még elgyönyörködöm benne kicsit, így lesz időm is, hogy átgondoljam a dolgokat...

Érzem élek,
nincs már kétely,
mi szívemet,
tépné széjjel,

Érte élek,
érzem éget,
de nem fáj már,
hisz Ö megértett ...

Van hogy úgy ébredek,boldog vagyok,
Minden jó a nap is ragyog;
Szinesnek láttom,az egész világot,
Mindenkit szeretek,mindenkit imádok...