Az életem… /nem szerelmes/

Az életem eltűnt,már tizenhárom éve,
Azóta csak harcolok,mindig jobbat remélve;
De hiába vártam,a megváltó napot,
Az Isten engem,végleg elhagyott.

Mindig másoktól függök,nincsen életem,
S tudom ez így lesz,ameddig létezem;
A szenvedés és fájdalom,már jó barátnak számít,
Rámtalál mindig,tehetek bármit.

Vesztesnek születtem,mindig az is leszek,
Kudarc minden,amit csak teszek;
Nem lesz jobb,nekem ez a sorsom,
S ameddig birom,e keresztet hordom.

Elfáradt a lelkem,nincs erőm folytatni,
S azon gondolkodom:-Nem kénne feladni?;
Nem akarok többé,álmokat kergetni,
Késő éjjeleken könnyeket pergetni.

S bár tudom szeretnek,most mégis feladom,
Testem és szivem,a sötétségnek át adom;
Vedd el uram,vedd el lelkemet,
Nem bír többet,eleget szenvedet.

Engedj el kérlek,ne tarts itt e földön,
Hol napjaimat,egy rabként töltöm;
Engedj el,hadd legyen nyugalmam,
Az örökös szenvedést nembírom,megúntam.

Tőlled én már csak egy dolgot kérek,
CSALÁDOM ÉS SZERETEIM,minden bajtól védd meg;
Ne tudják soha ,mi is az a bánat,
Azt hiszem szívem,ennyit kivánhat!