A "" kifejezés eredménye:

Telnek a napok, hónapok;
de én egyre csak rád gondolok;
a fénylő hajadra, barna szemedre;
s azt kívánom bárcsak örökké ez lenne ...

Nincs fény csak sötétség,
egyre nő a kétség bennem,
mert semmi nem jó...

Mi vagy te? S miért vagy oly fontos nekem? Nem tudom. S a válasz némán, makacsul hallgat, mintha a szövetségesed volna. Hallom gúnyos kacajodat, ahogy nevetve közlöd velem:
Én a szabadság vagyok. Nem tartozom senkihez. Mégis mindenki a magáénak mond.
S téped őrjítően a szívemet tovább...

Te is egyedi vagy. Nem találkoztam még veled hasonlóval. Amikor először megláttalak, tudtam: végem van, elvesztem. Eddigi kapcsolataimban inkább az volt, amit én akartam, most pedig azt csinálom, amit mondasz, pedig nem is vagyunk hivatalosan együtt...

Csak ülök ágyamon és közben rád gondolok.
Vajon most mit csinálsz?
Sok elfoglaltságod közben gondolsz-e rám? ...

És akkor azt hittem, elárulod magad. És megindult a szédületes lavina. Ne kérdezd, nem számít már, hogy miért hittem azt, hogyha felhúzom a láthatatlan falakat, azok megvédenek majd. Te kerested a kiskapukat, melyeken át a szívemhez juthattál volna, de a kulcsok a labirintusban maradtak, és hiába döngetted, süket maradtam... És ha sikerült rám törnöd az ajtót, újra eltévedtél...

Már csattog is tovább a tűsarok. Nehéz táskát cipel, felemás ütemet kopog a cipő. Talán utazik valahova, de az is lehet, hogy csak fáj valamiért a lába. De nem is érdemes foglalkozni, hisz már rég elveszett a tömegben...

Versben mondom el neked,
azt, mit szóban nem lehet.
Mert, ha szóban mondanám,
beleremegne a szám.
Úgyhogy nagyon jól figyelj most rám...