A "" kifejezés eredménye:

Az érzés semmit sem változott: Szeretlek! Bár bilincsbe verték és tömlöcbe vetették. Senki sem örül, nem is ünneplik. Ártatlan volt. Mert megváltozott egy aprócska dolog, észrevehetetlen jelenség. Már tényleg nem számít, ki voltál! Ki vagy! ...

Tél volt és hideg este,
Ketten mentünk csak: én és Te.
Azt mondtad, hogy szeretsz,
S én naív hittem Neked...

A hóhérnak meg volt hagyva, hogy ne siesse el a dolgot, ezért nem élezte meg a bárdját a múltkori használat óta. Odarántotta Samet a bakóhoz, letépte róla az inget, és láthatóvá váltak a véres sebek a hátán, amit az ostor hagyott ott tegnap...

Minden hiába. Ez volt az első gondolatom, amikor megláttam. Legjobb barátnőm az évnyitó előtt odasúgta a fülembe a legújabb pletykát, miszerint új srác jön a suliba.
- Na és? - feleltem erre én. - Már van épp elég; mi ilyen nagy szám benne?
- Csak az, hogy... de nézd meg majd a saját szemeddel, annak talán hiszel.

Inkább választjuk a könnyebb utat, melyet elfúj a szél, mint a magatehetetlen falevelet. Ami természetes másnak, nekem túl mesterkéltnek tűnt, s ezért belül mélyen lehordom magam, hogy bűntudatomat puha párnák közé rejtsem. Hogy kinek a hibája? Az enyém. Mégsem keresem a választ, egyszerűen beletörődöm, hogy hiányzik belőlem valami, ami másokban megvan...

Volt egyszer egy pár kik bóldogan éltek
Még egy nap ki nem derült hogy a fiú vétett
S aznap a lány remegő testtel, szívvel, élekkel várta
Hogy szembesítse a fiút az igazsággal...

A tegnapi nap járt a fejében… Tegnap újra látta azt, aki oly’ sokat jelentett a számára. Egy volt vele, egy volt minden porcikájának összhangban zengő kívánságával.
A napok, hónapok, mint megannyi csermely, úgy hullámoztak egybe, hogy azután az évek folyójaként zuhogjanak tova...

Azt hitted, most már nincs tovább
A tested nem bírja lelked ostromát.
Kicsesztek veled az égiek talán,
De nem adod fel ilyen korán...