Egy lány

Minden hiába. Ez volt az első gondolatom, amikor megláttam. Legjobb barátnőm az évnyitó előtt odasúgta a fülembe a legújabb pletykát, miszerint új srác jön a suliba.
- Na és? - feleltem erre én. - Már van épp elég; mi ilyen nagy szám benne?
- Csak az, hogy... de nézd meg majd a saját szemeddel, annak talán hiszel.
Kétkedve megrántottam a vállamat, mint akit nem érdekel. Tulajdonképpen tényleg nem érdekelt; a legtöbb lány osztálytársammal ellentétben nem voltam pasibolond. Volt egypár fiú ismerősöm, de semmi több, haverság sem; még egy barátom sem volt. Azonban valami azt súgta, hogy tartogat még meglepetéseket ez a nap a számomra. És nem a tanárcserére gondolok.

Tudniillik, mint kiderült, lecserélték a matektanárt. Az elődje rendes volt, még én is eléggé bírtam (holott nekem a tantárgyához legfeljebb annyi közöm van, mint Nietzschének Freddy Mercuryhoz). Azonban ő elment egy másik suliba, így új tanárt kaptunk. És ki más lehetett volna az, mint az iskola hírhedten legszigorúbb tanára?
Ez a hír nemcsak engem, hanem még a matekot legjobban szerető osztálytársaimat is lelombozta. Az osztály megpróbálta elnyomni az elkeseredett nyögést, mikor az új tanár belépett az ajtón, de nem sikerült teljesen.
- Igen, én vagyok. És ha szabad kérnem, semmi megjegyzés! A hátam mögött sem! - kezdte.
Ez elég lett volna bemutatkozónak, akkor is, ha nem ismeri mindegyikünk. De mindegyikünk ismerte. Ilyen a mi mázlink...

Matekóra után füstölögve mentem ki a szekrényemhez, hogy elrakjam a cuccot a szekrényem mélyére és elfeledhessem a következő óráig. Közben megakadt a szemem a vajszínű szekrényajtóm belsejére ragasztott képen.
Az a kedvenc sztáromat ábrázolta. Hogy kit? Nem Britneyt, nem Paris Hiltont, nem az Olsen lányokat. Nem is Brad Pittet, Ben Afflecket vagy Keanu Reevest. De nem is Wesley Snipest!
Nem, egyiküket sem. Nem is Chert, Freddy Mercuryt (habár tényleg bírom az öreg zenéjét, amit a Queennel nyomatott). Majd később kiderül, hog ki.
Na mindegy, ott tartottam, hogy éppen ránéztem a képre, és azt vizslattam, amikor megbökött a barátnőm, akinek a szekrénye épp az enyémé mellett volt.
- Mi van? - kérdeztem tőle. Erre ő szótlanul a folyosó felé intett a fejével. Odanéztem, és megláttam Őt.

Az új srác lehetett az (mivel nem láttam még korábban). A világosbarna haja a válláig ért, a borzas frufruja alól kéken csillogott a szeme. Az arca vékony volt, kissé ugyan hegyes, de napbarnított, és vagy másfél fejjel magasabbra nőtt nálam. Egyszóval eszméletlenül jóképű volt!! Ilyen pasival élőben még nem találkoztam. De komolyan! Csak a filmvásznon.
Totál ledermedtem. Mozdulni sem bírtam, mintha csak cementbe ágyaztak volna, vagy valami. Csak bámultam ki a fejemből, marha értelmes képpel. Éreztem, hogy elvörösödök. Te... te jó ég... ez idenézett! Egyenesen felénk! Jesszus! És én épp most vörösödtem el... de ciki! Ó, bárcsak idejönne és beszélhetnénk! Aaanyira meg akartam tudni a nevét...