A "" kifejezés eredménye:

Egy gondolat a mindenem.
Egy kósza vesszőparipa.
Ezt soha el nem veszthetem,
És soha nem dobhatom oda
Senkinek az üdvére...

Hiányzol
Mintha imádságot mormolnék
De ott fenn egy istenség
Csendre intene ujjaival
Szavak nélkül is tudom mit akar ...

Ellopott pillanatok peregnek
Hűvös szélben bandukol az eretnek
Tagadja a tél erejét
Meglengeti csupasz kezét...

Nem mondtad soha-
mégis tudtam,
hogy szívednek
kedves lakója voltam...

Minden múlik s újra éled,
Nyoma van a nyárnak s télnek
Újra jő, a tavasz s az ősz,
Várva várod, amíg felnősz! ...

Repülni vágyok,
úszni, a felhők habjain
szállni kívanok,
mint az ég madarai...

Ha halok, harcban bukjak el,
Acél legyen majd gyilkosom,
Ne párnák közt tűnjek el!
Ne ez legyen a sorsom! ...

Amikor újra elment minden, és maradt a mindent beterítő sötétség, fura érzésem támadt, mert ellentétben az első esettel, most nem voltam tisztában azzal, hogy mi miért is történik.
Talán ennek köszönhető, hogy másodpercekre lefagytam, valójában percekig, mozdulatlanul ültem a kád peremén, és a fejem próbáltam tisztázni, az agyam által generált hangok miatt, noha tisztában voltam velük, hogy csak a képzeletem játékai.
S ezután összeszedve magam, ismét elindultam, hogy megoldjam...