A "" kifejezés eredménye:

Nincs levegőm,
Elszállt az erőm,
Gyönge vagyok,
Meghalok.

Tüdőm vízzel telik,
Levegőm elszökik,
Érzem már,
Jön a fulladás...

Örülj a kis dolgoknak, mert az néha többet jelent
mint egy nagy aki sosincs veled ...

Képek, érzések, gondolatok,
S oly sok feleslegesen kimondott szó.
Félreértések, veszekedések,
Vajon ez még helyrehozható? ...

Ó, felhő volnék,
Mindig fújnék.
Ó, ha növény volnék,
Mindig virágoznék...

Marci sétál a virágos réten, nevet a szíve, nevet a rét, nevet ezernyi százszorszép. Amott egy Katalin szórja szirmait az égbe. Hej de gyönyörű és magasztos! Varázs lakik mélyen benne, hullámain sodródunk a végtelenbe. Rideg és szürke világban oly vonzó a fénye. A hangja mesét csilingel, andalít, azt hinné az ember, ilyen már nincs. A természet tőle díszbe öltözik. Ha kérded, válasza eleven mosoly. Jobbá tesz.
A Kedves...

- Tedd le a kést, vagy próbáld befejezni, amit elkezdtél. – folytatta, miközben láthatatlan tekintetét nem vette le a lányról, aki megbabonázva nézett a csuklyába.
Chintia ugyan olyan hirtelen mozdulattal, mint amikor kirántotta tőrt, vissza is helyezte a harcos oldalán függő hüvelybe. Érezte, hogy teste szinte megkönnyebbül, mintha egy nehéz követ dobot volna le magáról...

Soha ne mondd azt, hogy soha,
Mert egyszer minden véget ér.
A szerelem is, mert semmi sem örök,
Ha a szív többé már nem remél...

Állok magányosan, s éget a fájdalom veszettül,
Nem értem miért hagytál el, miért maradtam egyedül.
Testem mozdulatlan, szemem könnyes, szívem megtört,
Tudom, hogy a szerelem...

Visszagondolnál, de már nincs mire. Nincs egy apró kis emlék, ami még tisztán maradt. Keresel. Keresel, de nem találsz. Lejátszod magadban a hosszú sétákat, a rengeteg együtt töltött időt. De hoppá! Ekkor rábukkansz az első csókra. Hmm… milyen szép is volt. Kicsit esetlen, kicsit félénk, de teljességgel őszinte. Akkor vagy egyszerre te magad a semmi és a minden...

Szállj velem a fellegekbe,
Repülj velem a szelekkel.
Bejárjuk a mindenséget,
Együtt éljük életünket...