Utánad futnék, de lehetetlen

Állok magányosan, s éget a fájdalom veszettül,
Nem értem miért hagytál el, miért maradtam egyedül.
Testem mozdulatlan, szemem könnyes, szívem megtört,
Tudom, hogy a szerelem az ami engem is megölt.

Szememből ezernyi, meg ezernyi könny hull,
Érzem ahogy hirtelen valami lelkembe nyúl,
Hallok egy hangot, mi áthatol testemen,
Fáj mindez, lelkem sír, s nem kiált, csak tűri csendesen.

Olyan ez az érzés, mint a tél mi mindent megfagyaszt,
S mi mindenből csak fájó könnyeket fakaszt,
Minden csak várja, hogy tavasszal újra éledjen,
Várják, hogy egy meleg, éltető napfény arra tévedjen.

Szívem is megfagyott, hideg mint a jég,
Lelkem olyan sötét, mint téli éjjeleken az ég,
Csak várok én is, mert szívem tehetetlen,
Utánad futnék, de tudom lehetetlen.