Sci-fi történetek - 21.oldal

A kontinens közepén fekvő nagyváros felé repült, amit folyó szelt ketté. Fehér fényei vidáman világítottak a téli éjszakában. Az Felfedező a folyó bal partján tette le a hajót, egy lankás dombon álló díszes öreg épület kertjében, amit foltokban szürkéspiszkos hó borított. A házat kívülről színes lampionokkal, villogó neonfigurákkal rakták tele, hatalmas ablakai barátságosan fénylettek, sült hús és sütemények ínycsiklandozó illata lengte körül...

Nem tudom, meddig állhattam a zuhanyrózsa alatt felváltva hideg és forró vizet engedve magamra, de a végén már egészen jól éreztem magam. Hiába, no, még abban a korban vagyok, hogy egy hideg-forró vizes zuhany is elegendő a másnaposságom ellen! De mitől vagyok másnapos? Ezen öltözködés közben eltöprengtem, de magyarázatot nem találtam rá. Mindegy, van itt még más megválaszolatlan kérdés is, ráadásul ennél fontosabb is! ...

Az antigravitációs hajtómű felmorajlott és a parancsnok megpróbálta elképzelni, hogy a Merész látszólagos tömege hirtelen több milliószorosára megnövekszik, és gravitációs mezeje összekapaszkodik a csillag vonzásával. De nem bírta elképzelni. Egyszerűen el kellett hinnie, hogy így van, mert különben visszaadhatná a parancsnoki diplomáját, mint valami fabatkát sem érő dolgot! A villamos áramot sem lehet látni, mégis el kell hinni azt, hogy létezik, mert a hatása mérhető. Hát így lehet ez...

Tony ismervén az űrhajó pajzsának egyetlen sebezhető pontját,mely a hajtóműnél található, Johnnal odarepülve kilőtték összes rakétájukat, melynek következtében az űrhajó pajzsa felmondta a szolgálatot, ezután a földi pilóták összehangolt támadása harcképtelenné tette...

- Még mindig azon a hajó tervein dolgozik?
- Igen, de ez most saját célú kutatás. A hipertérugrást tökéletesíti és egy több millió fényévnyi utazásra alkalmas hajót akar kifejleszteni.
- Akkor biztosan nem unatkozik.
- Alig találkozom vele, szerintem nem csak a fejlesztés van a háttérben. Hallottam róla, hogy sok neves tudóst, vegyészt, közgazdászt megkeresett...

zóval többedmagammal ücsörögtünk, s közben azon törtük a fejünket, hogy vajon ki milyen munkát kap majd. Eszembe jutott az, amit Vektor mondott a buszon. Hogy milyen jó lesz, ha hozzá osztanak be. Azt persze nem mondta el, hogy pontosan mivel is foglalkozik, de ennek ellenére mégis azért szorítottam, hogy igaza legyen...

- Milyen kocsik ezek? - tettem fel a kérdést. Robi rögtön rávágta a választ.
- Itt a Cassiopeián már évek óta vízhajtásos autókat gyártanak. A víz bontásából nyeri az energiát és a végtermék oxigén, ami a környezetbe távozik és hidrogén, amit pedig egy tartályba gyűjt össze. Tankolásnál ezt a tartályt is ki lehet üríteni, és pénzt kapsz a hidrogénért...

- Tehát akkor hol is vagyok? - tettem fel a kérdést. Örültem, hogy nem egy szófukar tahó buszsofőrt fogtam ki.
- Hát a Cassiopeián - mondta - Magyarul nem a Földön. Az a kő, amire valami úton módon rákerültél, az hozott ide. Ja és egy kis víz is volt a dologban - hadarta. Most kicsit sem tűnt mókásnak. Inkább komoly hangvételű volt és szemét egy másodpercre sem vette le az útról - Tudod háromféle képpen lehet idejutni...

- Nos, ahogy gondolod, végül is a mi bolygónkon nincs szerelem, szóval nem tudhatom, hogy ez mennyit változtat az életeden.
- Igenis sokat… miért, te hol élsz, ha már itt tartunk? – kérdezte kicsit lenyugodva Tomi.
- A Jupiteren. – válaszolt Zeprek – Az persze túlzás, hogy élek.
- Miért? – a fiú most már teljesen nyugodt volt.
- Nos… a Jupiteren is elég kemény az élet. Körülbelül 18-19 másodpercig élsz, aztán meghalsz...

Az üvegállványra helyezett kis magocska lassan felemelkedett a levegőben, majd megállt egy ponton, és lebegni kezdett. Körülbelül fél percig a levegőben maradt, majd elkezdett nőni, a tér minden irányába. Mint egy lufi, amit fújnak. Egészen szabályos labdaalakot vett föl ez a most már fekete „dolog”, és egy körülbelül fél méter átmérőjű gömbbé vált. Itt megállt a növekedésben. Ahogy megállt – és persze továbbra is lebegett -, még 1 percig körülbelül így maradt, majd zsugorodásba kezdett......