Sci-fi történetek - 20.oldal

Tamnak neveznek. A B. 53- as bolygón vagyunk. Aztán elkezdett részletesen elmagyarázni mindent a lánynak, arról, hogy hogyan pusztult el a bolygójuk, hogy kezdtek elöregedni, mert a gyerekek életképtelenek voltak és hogy hogyan kezdték el a lombikban való megtermékenyítést, majd a klónozást...

Végtelennek tűnő percek után amilyen hirtelen kezdődött, olyan hirtelen szakadt meg a szédítő, émelyítő mozgás. A csend megkétszereződött a tömeg fölött. Senki és semmi nem mozdult, mintha fagyott kristálygömbbe záródott volna a szerkezet, az emberek, az állatok, a fű, a virágok, a bogarak, a bokrok és a fák. Senki nem tudta volna megmondani meddig tartott ez a néma áhítat, amikor a szerkezeten tátongó legalább tíz méter magas sötét alagútban lassan körvonalazódni kezdett egy alak...

Miután az űrhajó landolt az „űrbázison”, a rabkísérő karon ragadta az elítéltet, és bevitte az épület főtermébe. Egy fotocellás ajtón keresztül jutottak be a hatalmas aulába, ahol rengeteg, rossz külsejű ember tolongott. Hosszú sorok álltak különböző pultok előtt, Alex úgy gondolta, ott lehet jelentkezni a játékokra, és nem is tévedett. A rabkísérő az egyik ilyen pult felé húzta a fiút, elhaladtak a sorok mellett, nem törődve a sorban állással...

A sokadik Arénajáték után találták ki, hogy a kétes ügyben halálraítélteket átküldik a Bolygóközi Arénába. Ha veszítesz, semmi gond, mert így is, úgy is meghaltál volna, ha viszont győzöl, kiszabadulsz: mintha az esküdtszék anno arra jutott volna, hogy ártatlan vagy. Ez az egyetlen esélyed, és hihetetlen, hogy megadatott! ...

Amikor Lucy magához tért, az éles fehér fény szinte égette szemét. Szinte ki sem bírta nyitni, csak halványan látott egy magas alakot maga előtt.
- Hol vagyok? – kérdezte tőle, amint a szemét törölgette.
- Otthon vagy Lucy. – válaszolt a hang.
- Mi ez a fény?
- Azzal te ne törődj.
- Mi történt velem? És te ki vagy?
- Én? Szerintem ismersz Lucy, én vagyok az, aki mindent irányít. A világmindenség közepe, az alkotója mindennek...

- Édeske, hallottad a nagy hírt? A nagy keleti hegység mögött tényleg hatalmas területek vannak, csak lakhatatlan, mert nyáron tiszta mocsár, télen meg befagy az egész. Most volt a híradóban. Visszatértek a felfedezőink. Még jó, hogy nemrég felfedezték azt a hatalmas kontinenst nyugaton, az óceánon túl. Azt hiszem, az megoldhatja a túlnépesedésünket. Nem kell visszatérni Afrikába, az Anyakontinensre. Hogy is nézne ki, az maradjon csak emlékhely, hogy tudjuk, honnan is jöttünk...

Hogyan állapította meg Veronica, hogy a múltba érkeztek, anélkül, hogy tudta volna, hogy időutazáson mentek keresztül, és 138 millió évet ugrottak? A tó partján álló Cycadeoidea szágópálmából. Ez a talaj közeli, hordótörzsű kis növény volt a segítség. Ugyanis Veronica édesapja paleontológus (= őslénytankutató) volt, és a lánya is szerette a régi, letűnt korokat. Négy óra múlva Veronica vette át az őrséget. Az éjszaka vész nélkül múlt el. Farkaséhesen ébredtek, és neki láttak valami ehetőt...

... Hideg ez a szoba. Nem tetszik. Miért zártak ide? Nem értették meg, hogy én jó vagyok? Én mindig is jó kislány voltam. Soha nem volt rám panasz. Anyu is mindig mondta, hogy egy nap sokra viszem majd, talán még ügyvéd vagy doktornő is lehetek. Nem értem akkor miért zártak ide. Egyedül vagyok... egyedül... az asztal alatt megint...

- Nézze parancsnok… le kell szállniuk a Földön, a károkat csak ott lehet felszámolni, gondoljon csak a két turbógenerátorra… darabonként legalább nyolcvan-száz tonnásak…
Türelmetlenül közbevágott.
- Már megmondtam, hogy a Szolgálati Szabályzat értelmében…
- A pokolba a szabályzatokkal! Ez egy különleges megbízatású felderítőhajó…

- Kedves István, engedje meg, hogy elsőként üdvözöljem az Öt Bolygó Szövetségének Távoli Csillag nevű különleges megbízatású hajóján. Dana Laru hadnagy vagyok, a hajó parancsnoka. Megmondom őszintén, kényszerűségből hoztuk ide, mert felfedezte a járőrhajónk tevékenységét, de most már tudom, hogy szükségünk van Önre...