Az Aréna

Alexander a bíróság előtt állt. Önvédelemből megölte nagybátyját, aki egy hatalmas bűnözőszervezet feje volt, a bizonyítékokat azonban ügyesen a huszonéves fiú ellen fordították, így most őt vádolták gyilkossággal. Sőt: különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossággal, ugyanis a bűnszövetkezet tagjai megtalálták a lelőtt maffiavezér testét, és – hogy a védekező Alexandert még nagyobb büntetés érje – megcsonkították azt, mintha ezt mind az ártatlan fiú tette volna. Az esküdtszék nem volt elnéző, a bizonyítékok mind Alex ellen szóltak. A bíró bevonult ítélethirdetésre:
- Az esküdtszék és a bíróság egybehangzó ítélete: halálbüntetés.
Alex elsápadt. Az ügyvédjére nézett, aki lehajtott fejjel ült.
- Nem szólsz semmit?! – kérdezte a fiú.
- Nem érdemes… a maffia mindent tökéletesen megoldott. Ha fellebbeznék, a következő pillanatban én állnék ugyanott, ahol te. Inkább csak lassan állj föl, és nézz határozottan a bíró szemébe. – suttogta az ügyvéd.

Alex sápadtan még maga elé nézett pár másodpercig, majd engedelmeskedve az ügyvédjével együtt felállt a padról. Megpróbált határozott lenni, már ami a nézését illeti, de legszívesebben szétrobbant volna a dühtől.
- A halálbüntetés még holnap elvégzendő, ám ez nem jelenti azt, hogy az elítélt holnapra halott lesz. – nézett a fiúra a bíró, erősen célozva valamire.
Alex ezt hallván összezavarodott. Az ügyvédnek gondolkodnia kellett egy ideig, majd összeállt fejében a kép:
- Te jó ég… - mondta szájtátva. Alex még mindig nem tudta, miről van szó:
- Mi van? – kérdezte, de az ügyvéd helyett a bíró válaszolt:
- Az elítéltet átutalom a Bolygóközi Arénára, hogy ott az Arénajátékokon részt vegyen. Amennyiben az elítélt megnyeri a játékokat, mentesül a vádak alól. A tárgyalásnak itt vége.
- Jézusom… - mondta ijedten Alex, de az ügyvéd átkarolta a vállát, majd izgatottan a fülébe suttogott:
- Ez jó, ez jó! Ezek szerint a bíróság nem hiszi, hogy te lennél a gyilkos; az egyetlen ok, amiért elítéltek, mert minden bizonyíték erre utal. Ez egy esély a túlélésre.
- De ezt csinálhatják a halálra ítéltekkel? – kérdezte a fiú, miközben kiindultak a tárgyalóteremből.
- Persze, nem is ez az első. A sokadik Arénajáték után találták ki, hogy a kétes ügyben halálraítélteket átküldik a Bolygóközi Arénába. Ha veszítesz, semmi gond, mert így is, úgy is meghaltál volna, ha viszont győzöl, kiszabadulsz: mintha az esküdtszék anno arra jutott volna, hogy ártatlan vagy. Ez az egyetlen esélyed, és hihetetlen, hogy megadatott!

- Na de… én csak egy idióta, 23 éves valaki vagyok, aki egy ártatlanul meghúzott ravasz után véletlenül megölt egy alig felfegyverzett férfit, de azok ott az Arénában szadista, gyilkolásra kiképzett vadállatok, akiknek az első szava az volt, hogy agyvelő; engem ott kivégeznek az első fordulóban.
- Na, azért ne szerénykedj. Lehet, hogy ezt a szemetet csak egy véletlen lövésből ölted meg, de azt ne feledd el, hogy apád vérbeli vadász, és neked is megtanított egy-két trükköt.
Alex hirtelen megállt a tárgyalóteremből kifelé menet.
- Mi? Ezt meg honnan tudod?
- Hát, egyértelmű, hogy megnézem a képviseltjeim múltját, vagy mi… másrészt te is beszéltél már párszor a medve- és szarvaslövős élményeidről.
- Hm… az lehet, nem emlékszem. De azért ezek nem szarvasok, hanem… hanem… többek. – próbálta kihangsúlyozni a dolgot Alex, bár nem sikerült neki.
- Jaj, ne mondd már… nem mondhatod…
- Elnézést, elvezetnénk az elítéltet! – taszította félre az ügyvédet védencétől egy őr.
- Jó, egy pillanat… szóval nem mondhatod, hogy nem értesz a vadászathoz. A gyilkoláshoz.
- A vadászathoz igen, de a gyilkoláshoz nem… - mondta nyugtalanul Alex.
- Na mindegy, majd még beszélünk… készülj fel arra, hogy holnap már kilőnek!
- Jó… - mondta idegesen a fiú, majd az őr elvezette.

Folyt. köv.