Regények - 96.oldal

S megint máshol, valaki végre leteszi a fejét kemény ágyára, s arra gondol, hogy még egy nappal kevesebb ebből a szenvedésből, könny lepi el a szemét, de tudja, bármily szürke is egy pillanat, egy nap, mely a végtelen időben csak egy apró homokszem, jön majd egy másik, egy szebb másik, mikor majd jó lesz, mikor majd meleg lesz, mikor majd szerethet. S őt is elringatja az álom, örökkévalónak tetsző messzi földre, s vágyik rá, hogy maradjon ott örökre...

Mikor odaérek Félix mellé, csuklómhoz tartom a pengét, csontig bevágom, s Félix fölé emelem. Az első néhány vércsepp meztelen mellkasára hullik, csak utána sikerül beletalálni ajaki közé. Ahogy az első korty vér leér torkán, megrebbennek szempillái, majd lassan kinyitja a szemét, s bizonytalanul megereszt egy mosolyt felém. Én visszamosolyogok rá, s nem ellenkezem, amikor újult erővel leránt maga mellé...

- Több éves igazgatói munkám során nem tapasztaltam ehhez foghatót! Amit ti műveltek tizenkét éves korotok óta... először a napkő, aztán a Zombik Völgye, aztán Dawin, Retó... Azon gondolkozom, hogy elküldenélek titeket egy küldetésre.
Sanyi összevonta a szemöldökét.
- Miféle küldetésre?
Eleshar égnek emelte a tekintetét, úgy felelte:
- Egy jeges bolygóra kéne utaznatok holnapután...

Még egy ijesztő gondolat hatolt belé: mi lesz ha egész éjjel itt kell ülnie, és közben Sanyi meg az udvaron várja?
Miközben ott ücsörgött, tekintete akaratlanul is a sötétet pásztázta. Aztán egy hirtelen támadt ötlettel dacosan fölszegte az állát, felpattant, és újult erővel állt neki a varázspálcája kereséséhez...

- Hát... én vónék. - Válaszol neki a nő. - De ha mégegyszer azt mondod, hogy nyanya, kiszakítom a karod és a hátadbanyomom!
- Na a vén csitri milyen harcias... - Gondolta magába a legény, majd megkérdi tőle..
- Néném asszony! Nem tudja nekem megmondani, mit hoz a jövő?
- Miért akarod annyira tudni? - Kérdi az asszony....

- Semmi biztosat nem tudok. Lawren Sándor újabban több verekedést produkált és balesetet okozott, mint bárki együttvéve. Nem hinném, hogy ezt megússza.
Dia nyelt egyet.
- Én se tudom, mi baja – magyarázkodott. – De... nagyon remélem, hogy azért mégiscsak Lagerfeltben maradhat...

Ekkor hatalmas dörrenés rázta meg az iskolát. A kapu kivágódott, és tömegesen tódultak be az ijesztő külsejű lények, akik buzogányokkal, karddal és minden egyébbel a fiú felé vágtáztak.
Sanyi felkiáltott – elakadt a lélegzete. Orkok! Sosem látott orkokat, de azokról mindig borzongva meséltek; és Sanyinak eszébe jutott egy részlet is: „Mindent felégettek, mindenkit megöltek. Könyörtelenek, erősek, és csak gyilkolásnak élnek. Aki orkok útjába áll, ostobának nevezik – egyenest a vak...