Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Regények - 36.oldal
- Mondja, maga mit gondol? Végül is csak jobban látja, mint mi falusi szatócsok… meddig fog még tartani ez az őrület?
- Hát… – vakarta meg a fejét a tolmács. – Nem sokáig. De ahhoz éppen elég, hogy ami még megmaradt ebből az országból, azt tönkretegyék.
- Hát… – vakarta meg a fejét a tolmács. – Nem sokáig. De ahhoz éppen elég, hogy ami még megmaradt ebből az országból, azt tönkretegyék.
Ahogy mesélték, Mihály román király augusztus 23-án díszebédet adott Antonescu marsall és a német tisztikar részére. A „taknyos király”, ahogy Hitler nevezte bizalmas beszélgetéseiben meglehetősen udvariatlan módon csak egy letartóztatási parancsot szolgált fel…
- Egyszerű. Egy gyárat pár hét alatt újjá lehet építeni, vagy a föld alá telepíteni, de a szakmunkás érték, évekbe kerül pótolni. Logikus, hogy ha már szőnyegbombázás, akkor inkább a munkásnegyedeket pusztítják el.
- És tudod, mi volt a legszörnyűbb az egészben? – Fejezte be a mesélést Feri. - Hogy már nem a győzelemért, a hazámért, vagy értetek harcoltam. Nem is a bajtársaimért. Hanem csak arra az egyre vártam, hogy még egyszer melegben legyek, hogy egyszer az életben ki tudjam magam aludni… Már nem rád és a kisfiamra gondoltam, csak erre az egyre: egyszer még az életben érezzem a meleget és a biztonságot. Ezt az egyet nem tudom magamnak megbocsátani. Hogy elárultalak titeket…
Túl sok a halál, félek, kicsi lesz ez a pár márványlap, hogy minden halott neve ráférjen. És a falunak erre nincs pénze. Maga is tudja, hogy egyre kevesebb a férfi, egyre kevesebb adó folyik be és egyre több az özvegy és az árva, akikről gondoskodnunk kell.
Egyik nap, valami nevenincs kis faluban pihentünk egy kicsit, amikor megállt mellettünk egy német teherautó. Mintha kaszinó lett volna: kártyáztak, beszélgettek. Amikor megláttak minket, egyikük ránk mutatott, valamit mondott és erre a többiek hangosan felröhögtek. Egyikük fogta a csokit, amit éppen majszolt, ledobta elénk a földre és azt kiáltotta, hogy egyél magyar! Mintha kutyák, vagy csimpánzok lennénk.
Én akkor arra gondoltam, hogy ha a szemükben csak egy kutya-magyar vagyok,...
Én akkor arra gondoltam, hogy ha a szemükben csak egy kutya-magyar vagyok,...
Gondolkodjanak. Nem maga lenne az első, már vagy harmincan jelentkeztek az SS-be a faluból.
A filmhíradókban a Maginot-vonal bevételét, a Dünkirchen-i beszorítást, a párizsi diadalívet megkerülő német katonákat mutatták – és közben megszületett a kisfiuk, akit apja után Ferinek kereszteltek. A háború nem volt több mint pár vágás a filmhíradókban, nem több mint a gyarmati háborúk képei egy évtizeddel korábban.
Régebben mindig a filmre voltak kíváncsiak, a filmhíradó csak a szükséges rossz volt. Bezzeg a filmek… Pedig mindegyik ugyanarról szólt: a szegény lány hogyan talál egy gazdag férjet, sok nevetés és néhány sláger közben. A férfiak mindig jóképűek voltak, lenyalt hajjal, a telefonok mindig fehérek, a lányok frizurája és sminkje mindig tökéletes. Régebben mindig fellázadt benne valami: ő is dolgozik, ő is küzd, neki miért nincsenek olyan ruhái, miért nem jön el érte is a herceg fehér lovon?
A falut, és a falu szívét, a templomot, minden irányból szentek és kápolnák védték. Északról Szent Rókus vigyázta, délről Szent Sebestyén állta útját a rontásnak, keletről, a vizek árjától Nepomuki Szent János (akit nem csak mint védőszentet becsültek sokra, hanem azért is, mert cseh volt, mégis szent lett) s nyugatról a kálvária, fent a hegytetőn. Nagyböjtben kalaplevéve járták Krisztus szenvedésének útját, Szent Anna napján ünnepi misét tartottak, télen a bátrabb gyerekek szánkóztak...