Regények - 114.oldal

Daniella félt, egész úton halkan zokogott, és remegett, még akkor is amikor a férfi többször is ráparancsolt hogy hagyja abba. Dany kétségbe volt esve… Nem értette, mért kell egy parányi veszekedésnek ekkora dolgot keríteni, de ami még jobban zavarta, hogy Aurél többször is megütötte. Arca megduzzadt és égett a fájdalomtól, és a sírástól. Daniella nem tudta mitévő legyen...

- Miért kellett hazudnod?! Mondd miért?
- Mert csakis a te boldogságodat akartam belevarázsolni az örökkévalóságba… Csak ezt akartam…
- De az én boldogságom te vagy… És a kicsi…
- El sem tudom mondani, hogy mennyire sze… - Mia megcsókolta ismét. Most már hagyta magát, tudta hogy ez a csók ajándék visszautasíthatatlan. Út a szerelmük örökkévalósága felé, amit a halál sem tör ketté…

Eltelt pontosan öt nap. Már hétfő este volt, újra híradó. A harmadik halálesetről szól a mai nap. Érdekes, megint nem találtak nyomot, az ügyet vizsgálók. Már sokan fölvetették, hogy a nyomozók egyike gúnyt űz az emberekből. Ez a gondolat, amilyen gyorsan elterjedt, olyan gyorsan elszállt, amikor a harmadik gyilkosság megtörtént...

- Micha, megőrültél? –Ért oda mellé Laus, mire Micha a karjaiba borulva zokogott. –Micha… Férfi nem sír…
- Nem akarok férfi lenni… Soulness helyébe akarok lenni!
- Ne beszélj így… Tudod, hogy ő sem akarná hogy te a helyében légy! –Tolta el Michát magától. Nem volt hozzászokva az ilyen csöpögős szerelmi indulatokhoz...

- Kitűnő a felvétel! - sóhajtotta kéjesen a férfi, miközben nyelt egy korty italt. A nő megmozdult. Alig láthatóan... egy pillanatra a szemét is kinyitotta. Gyönyörű volt! Úgy volt gyönyörű, amilyenné tette. Neki volt lélegzetelállítóan szép, hiszen az ő kedvtelése nyomán lett olyan, amilyennek látja. A nő valamikori szája, megmozdult. Nem lehetett hallani, de ő tudja mit suttogott. Könyörgött... esedezett... az életét kérte... és cserébe megígért mindent! ...

„Olyan aranyos vagy, látszik mennyire kimerült vagy… Bárcsak a karjaimba vehetnélek… Bárcsak… Bárcsak tudathatnám veled mennyire szeretlek, hogy mennyire szükségem van rád… hogy mennyire szükségem van a bőröd ízére…Szeretlek…” –Micha egy hirtelen fellángolástól vezérelve, átölelte Soulnesst, a fiú fejét a vállára tette, és várta hogy a gitáros ridegen ellöki magától...

- Kérem ne kiabáljon... ne szóljon semmit... a rendőrségtől vagyunk! - sziszegte a fülébe Blood, miközben a vonat vége felé igyekezett a nővel, hogy Mrs. Lockot is leszedjék.
- Nekem el kell utaznom... engem várnak... ezt nem tehetik velem - nyöszörögte a nő. - Az életemről van szó!
- Az könnyen lehet! - hagyta rá Blood. - Szükségünk van magára egy ügyhöz... ráér elutazni azután is...

- Alenne, szerintem őrültség volt kibérelni ezt a házat… Itt nincs semmi egy adag poron, és denevéren kívül! –Jelent meg egy újabb fiú az ajtóban. Tekintete komolyságot, és mérhetetlen fájdalmat tükrözött. Kék tiszta tengerszínű szemeiben imitt amott feltűnt egy sárga folt, kihangsúlyozva természetfölöttiségét. Emberi volt és mégis tisztán kísérteties. Háta közepéig erő hosszú fekete haja kísértetiesen susogott az ajtón át kiáramló szélben, majd lenyugodtak a szék hátsó támláján. A fiú...

A szerelmet, és a gyűlöletet gyakran egy vékony szál választja el, hogy az egyik ne üssön át a másikba. Ez a vékony szál cipeli a világ egyensúlyát, a természet rendjét, a halált, és az életet. Minden ettől a száltól függ, és azoktól amiket „szétválaszt”. Még is megtörténik az, hogy a szerelem egyik percről a másikra gyűlöletbe csap át, hogy aztán ismét visszatérjen a heves édesen kínzó érzés. És ez egyszer minden emberrel megtörténik… Kérdés hogy észreveszi e ezt a pillanatnyi változást?...

- Meddig voltam… halott?
- Másfél hétig…
- Mi? –Victum meghökkent.
- Victum nem akartál újraéledni…
- Vajon miért? –Nézett a fiú a tenyerére. Az ujjai még vékonyabbak lettek, a keze már teljesen nőies volt. „Meg kell találnom Roant…”