Regények - 114.oldal

- Mia… - Rohant oda hozzá, és átölelte. –Miért jöttél el? Úristen te remegsz! –Terítette a lány hátára a kabátot, és szorosan magához húzta.
- Hazamegyek… - Suttogta a lány.
- Rosszul vagy?
- Egy kicsit szédülök, és… nem vagyok valami jól… hazamegyek… de te maradj csak itt…
- Szó sem lehet róla!
- Soulness itt van a nővéred… legyél vele… beszélgessetek… Én… én nem vagyok idevaló… - Kezdett el könnyezni Mia...

- Hát fent kell tartani valamilyen szinten a rajongók kíváncsiságát, tehát, szeretnénk, hogy ha az egyik még nem felvett szöveggel gyakorolnánk… neked amúgy is szükséged van a visszaszokásra, mert régen nem voltál közöttünk…
- Van benne valami… - Dörzsölte meg az állát Soulness, majd elővett egy szálat és rágyújtott. –Felőlem… - Mormogta, miközben meggyújtotta a cigit. Erre mindenki nevetni kezdett...

A ferihegyi repülőtér elhasznált járólapjait szelte át a lány és családja, anyja és testvére. Siettek, lekésik a repülőt Párizsba. A körülöttük állók rájuk se hederítettek, észre sem vették őket. A lány majdnem fellökött egy idős urat, halk és fuldokló bocsánat - futva-, sietett tovább. A bácsi rendesen megnézte magának. Csak hátulról látta, de karcsú dereka és nőies alakja elkápráztatta...

- Csomagolj fiam, elmegyünk innen! –adta ki az utasítást.
- Micsoda? Hogy-hogy elmegyünk? Kint sorra halnak meg az emberek! Nem mehetünk mi is ki oda! Szerinted mi lesz, ha az utcákon sétálgatunk nagy boldogan?
- Nem tudom, fiam, de most ez a legjobb megoldás. Hallottad a híreket, csak Budapesten észlelték ezeket, a szörnyű jeleket. Siessetek. Rozinak, majd segítek én, te csak tedd a dolgodat! –emelte fel kissé a hangját, amikor kérdőn néztem a húgomra...

Beigazolódott a gyanakvás. Firun tudta, hogy nincs minden rendben ezzel a nővel.
Óvatosan bepillantott az ablakon. Látta a két beszélőt egy asztálnál ülve, s a Hensin papot a sarokban megkötözve. Ekkor nyikorogva kinyílt az ajtó, Alana a falu felé vette az irányt.
Karbad megragadta a megkötözött papot és a kunyhó melletti szakadék felé rángatta...

Daniella félt, egész úton halkan zokogott, és remegett, még akkor is amikor a férfi többször is ráparancsolt hogy hagyja abba. Dany kétségbe volt esve… Nem értette, mért kell egy parányi veszekedésnek ekkora dolgot keríteni, de ami még jobban zavarta, hogy Aurél többször is megütötte. Arca megduzzadt és égett a fájdalomtól, és a sírástól. Daniella nem tudta mitévő legyen...

- Miért kellett hazudnod?! Mondd miért?
- Mert csakis a te boldogságodat akartam belevarázsolni az örökkévalóságba… Csak ezt akartam…
- De az én boldogságom te vagy… És a kicsi…
- El sem tudom mondani, hogy mennyire sze… - Mia megcsókolta ismét. Most már hagyta magát, tudta hogy ez a csók ajándék visszautasíthatatlan. Út a szerelmük örökkévalósága felé, amit a halál sem tör ketté…

Eltelt pontosan öt nap. Már hétfő este volt, újra híradó. A harmadik halálesetről szól a mai nap. Érdekes, megint nem találtak nyomot, az ügyet vizsgálók. Már sokan fölvetették, hogy a nyomozók egyike gúnyt űz az emberekből. Ez a gondolat, amilyen gyorsan elterjedt, olyan gyorsan elszállt, amikor a harmadik gyilkosság megtörtént...

- Micha, megőrültél? –Ért oda mellé Laus, mire Micha a karjaiba borulva zokogott. –Micha… Férfi nem sír…
- Nem akarok férfi lenni… Soulness helyébe akarok lenni!
- Ne beszélj így… Tudod, hogy ő sem akarná hogy te a helyében légy! –Tolta el Michát magától. Nem volt hozzászokva az ilyen csöpögős szerelmi indulatokhoz...

- Kitűnő a felvétel! - sóhajtotta kéjesen a férfi, miközben nyelt egy korty italt. A nő megmozdult. Alig láthatóan... egy pillanatra a szemét is kinyitotta. Gyönyörű volt! Úgy volt gyönyörű, amilyenné tette. Neki volt lélegzetelállítóan szép, hiszen az ő kedvtelése nyomán lett olyan, amilyennek látja. A nő valamikori szája, megmozdult. Nem lehetett hallani, de ő tudja mit suttogott. Könyörgött... esedezett... az életét kérte... és cserébe megígért mindent! ...