Regények - 109.oldal

,, Kinek kellek én? Ó, senki sem venné észre, ha most leugornék a hídról. Elmenekülnék erről a szörnyű helyről, ahol mindenki csak magával törődik…’’
Keze lassan kicsúszott a zsebéből, és a bicska felé kúszott.
Csuklójáig feltűrte a blúzát, és mély sebet hagyva végighúzta kezén...

A lányok alighogy beértek a Klub ajtaján, mindjárt hagyták is ott a helyet Bob, Gabi és Sebi kíséretében. A közelben lévő piacteret szemelték ki ’’ kocsmának’’. Vettek két üveg rumos kólát, és mindenki elkezdte inni az adagját. Persze nem kellett sok idő ahhoz, hogy ezeket a fiatal szervezeteket megfogja az alkohol, és ittasan dülöngélnek egymáson...

- És te mi vagy? Valami angyal?
- Angyal…ez jól esik tőled meg kell mondjam, hogy angyalnak nézel. Tudod itt az angyal, a legmagasabb elismertségbe tartozik. Én csak affajta segítő volnék. Az olyanokat igazítom útba, és maradok vele ittléte alatt, mint te.
- És hogyan kerültél ide?
- Ugyanúgy, mint te, vagy bárki más. Elég csúnya baleset során, meg kell hogy mondjam. Annyi idős voltam, mint te. Ennek már négy éve...

Edmund meglepetten nézte a feliratot. Először az a kérdés merült fel benne hogy milyen időszámítást használhatnak ezek. A zsidó időszámítás érte csak el a hatodik évezredet a bizáncin, az óegyiptomin és a mezopotámiain kívül. Ám ezek már letűntek, mielőtt elérték volna ezt a kort. De az is különös hogy a zsidók 5676. éve egybeesik a mi 1915. évünkkel...

Üdv. Jennifer Moon vagyok, auror. A továbbiakban olyan dolgokat fogok leírni, amelyeket nem mindenki tart majd hihetőnek, sőt sokak meg is akarnak majd cáfolni, vagy eltenni láb alól, ahogy azt már rengetegen próbálták...

Elindult. Elindult, és vissza se nézett többet. Nem felejtett, nem felejtheti el soha a történteket. És ahogy nézett maga elé, fájdalmas könny csordult le az arcán, le a pocsolyába, amibe olyan borzasztó egyszerűséggel, keserűséggel, és lelke minden nyomorúságával gázolt bele, ami elviselhetetlen volt. Csak neki. Egyedül neki. Nem érti, nem értheti meg ezt senki…

Hát szegénykém már elégé kábult, úgyhogy ráhajolok a nyakára. Megérzem az illatát, úristen, menten begerjedek tőle, ha nem kóstolhatom meg. Tűhegyes fogaim belevájnak, finom bőrbe, és máris zubog a vér a lyukakból. Ó mennyei érzés, kábulok én is, csak iszom és iszom, míg csak azon nem kapom magam, hogy mindjárt elélvezek a gyönyörtől...

A lövésem célba talált. Egészen közel láttam magamhoz a lányt, mintha előttem állna. Kinyújtottam felé a kezemet és ő megfogta. Magamhoz húztam és beleharaptam a nyakába. Szívni kezdtem a vérét, ő pedig meg sem próbált védekezni. Az egész két percig tarthatott, majd ellöktem magamtól. Sikítás hallatszott...

- Hajnal előtt találtam rád, fél órával. Egy lakóház tetején feküdtél összegömbölyödve. Nem volt sok idő, úgyhogy gyorsan felkaptalak és visszahoztalak a kastélyba. Hála Dominicnek, még időben sikerült megtalálni. Beraktunk az ágyadba és nem is ébredtél fel. Mindent megpróbáltunk, hogy felébresszünk, de te csak mozdulatlanul feküdtél, még lélegezni is alig volt erőd. Nagyon aggódtunk, hogy végleg meghalsz, de Dominic azt mondta, hogy tud valami orvosságot és elment érte...

A lány megfordult és futni kezdett, fiatal lábait szélsebesen szegte egymás után, és már bánta, hogy eljött itthonról. Tudta, hogy nem futhat sokáig, főleg ha rájönnek a fájdalmak, Sonsret biztos, hogy elkapja, és akkor vége a játéknak, ezért hát amikor kellő távolságba került a férfitól elbújt a parkban kialakított szikár erőben...